[522-503] [502-483] [482-463] [462-443] [442-423] [422-403] [402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
Beni a teve
Volt egyszer egy kis teve Beninek hívták.Beni mindig arról álmodozott hogy egy karaván tagja lehet.De ahová beszeretett volna lépni mindig kiröhögték,mert olyan kicsi.Ezért elhatározta hogy olyat tesz amit,ami híressé teszi.Elment Keve barátjához tanácsot kérni.
-Szia Keve!Szeretnék valamit kérdezni.
-Szia Beni!Mondd csak bátran.
-Azt szeretném kérdezni,te mit csináltál hogy bevettek egy karavánba?
-Én?Semmit.Én csak elmondtam hogy miért vagyok szomorú és megkérdeztem csatlakozhatok-e.
-Tényleg?Akor lehet hogy engem is befogadnak?
-Persze a Tevékeny Tevékbe mindenkit szivesen fogadnak.
-Köszönöm Keve!Szia!
-Szia Beni!
Azzal már szaladt is a Tevékeny Tevékhez.Ott boldogan fogadták be.Teljesült a kívánsága és végre boldog volt.
|
Hát, ez nem igazán történet. :) Igazából nem is tudom, hogy mi ez. Csak úgy jött. :) De azért remélem jó lesz. :D
Egy lépcső előtt állunk. Magas, végeláthatatlan lépcső. Fel kell érnünk a tetejére. De mi csak állunk az aljánál. Mellettünk emberek sietnek el. Felszaladnak a lépcsőn. Nekik céljaik vannak. Az arcukon eltökéltség tükröződik. Kinyújtják a kezüket, hogy elérjenek valamit, amit csak ők láthatnak. Akkor sem adják fel, ha tudják, hogy nem érhetik el. Észre se vesznek minket. Átnéznek rajtunk. Tudjuk, hogy utánuk kell mennünk. De csak állunk, és nézzük őket. Megpróbáljuk felemelni a kezünket, de mozdulni sem merünk. Nem merünk megmozdulni. Pedig egyre fogy az időnk. Újabb és újabb emberek mennek el mellettünk. Mi irigykedve nézünk utánuk. Ők megtalálják az útjukat. Elérik azt a láthatatlan valamit. Mi még a kezünket sem merjük kinyújtani. Mi nem láthatjuk azt, amit ők. Félünk a kudarctól. Félünk, hogy mi fog történni, ha a lépcsőre állunk. Valaki észrevesz minket. Megáll előttünk. Kedvesen mosolyog. Kinyújtja a kezét felénk. Segíteni akar. De mi nem mozdulunk. Azzal álltatjuk magunkat, hogy mások vagyunk. Mások, mint ők. Pedig csak félünk. Félünk, hogy fájna.
|
Ezt ne vegyed figyelembe!
2011.06.03 17:23 Pupák Detti [281578 AL], gazdája „
A fehér farkas igaz története
A farkas nyugtalanul szaglászott körbe. Fehér bundájával nem tudta álcázni magát ezen a tájon. Feltűnőbb volt, mint a szlovák határon élő barátai, akik szürkék voltak mindahányan.
„-Ha egy vadász jönne most, előbb észrevenne, mint az a nyúlkölyköt a tisztás közepén! – mérgelődött magában.” Ő a tundrán született, az volt az otthona. Ott tökéletesen el tudott rejtőzni, hisz mindent hó borított mindent azon a vidéken. Az apja, a falkavezér, messze földön híres volt vadásztehetségéről a farkasok körében. Lánya, azaz gyönyörű fehér farkas, akit a tundráról nevezett el apja, úgy tűnt a nyomdokaiba fog lépni. Mindössze két lövés, és minden álmuk szertefoszlott.
Az első durranás az apját találta el, a második az anyját. A kis Tundra minderről semmit se sejthetett, mélyen aludt a tágas barlangban. De a lövésekre fölébredt. A vadászok közel jártak. Meglátták őt. Elfogták és elvitték az otthonából egy állatkertbe.
Tundra nem bírta a rácsot, nem bírta az állatkerti fogságot. Csakhamar megszökött. Ám rájött, hogy egymagában nem sokáig húzza ezen a földön. Szlovák határon élő rokonaihoz, a Szürkebundásokhoz fordult segítségért.
Eközben felnőtt farkassá cseperedett. Hatalmas fehér bundája nőtt, de okos fekete szemei szomorúak maradtak. Rájött, hogy neki a tundrán a helye, szíve visszahúzta. Elvált hát a Szürkebundásoktól és elindult vissza a szülőföldjére.
Bolyongása során végzetesen lesoványodott, fehér bundája miatt semmit se tudott fogni. Mindenkivel bizalmatlan volt, rettegett a végzettől. A halál órája – úgy érezte – már nincs soká.
Ám most a vidáman ugrándozó kis nyúl új reményt ébresztett benne, hogy hazatalál. Az egész csak egy szempillantásnyi ideig tartott...és az előbb oly óvatlanul nyuszi vérben ázva terült el a földön. Tundra nekiugrott a zsákmányának és cafatokra tépte majd lassan lakmározott belőle. „Mezei nyúl volt. – gondolta. – És nagyon finom. – tette hozzá.”
Ám ekkor földet megrázó dördülés verte fel az erdő szent csendjét. Tundra abbahagyta az evést. Szeme rémülten pásztázta a környéket. Életében egyszer már hallott ilyet a tundrán, és tapasztalatból tudta, hogy akit ez a dördülés leterít, az nem kel fel többé. És ő egyáltalán nem akart arra a sorsra jutni, mint a szülei annak idején.
„Innen is el kell mennem. – gondolta szomorúan. – Akkor hát, viszlát, magyar erdők, viszlát, Szürkebundás Kormos, Samu és Foghegyes!
És még aznap éjjel elhagyta a szlovák-magyar határt. Egy kamion hátsó részébe ugrott be, de nem vették észre. Hónapokig örök sötétség borult rá, de szerencséjére a kamion húsárut szállított, így hát nem maradt éhen.
Aztán egy nap végre kitárult az ajtó és Tundra hazatalált szülőföldjére, az alaszkai tundrára. Megmagyarázhatatlan érzés szorította el a szívét: a visszatérés öröme. Kiugrott a kocsiból és végigszáguldott az otthonán. Nem érdekelte, hogy a kamionvezető vörös képpel az öklét rázza a távozó farkas után, csak azt látta, hogy a falka megtorpan és azt vonyítja:
-Tundra visszatért! A falkavezér lánya visszatért hozzánk!
|
A fehér farkas igaz története
A farkas nyugtalanul szaglászott körbe. Fehér bundájával nem tudta álcázni magát ezen a tájon. Feltűnőbb volt, mint a szlovák határon élő barátai, akik szürkék voltak mindahányan.
„-Ha egy vadász jönne most, előbb észrevenne, mint az a nyúlkölyköt a tisztás közepén! – mérgelődött magában.” Ő a tundrán született, az volt az otthona. Ott tökéletesen el tudott rejtőzni, hisz mindent hó borított mindent azon a vidéken. Az apja, a falkavezér, messze földön híres volt vadásztehetségéről a farkasok körében. Lánya, azaz gyönyörű fehér farkas, akit a tundráról nevezett el apja, úgy tűnt a nyomdokaiba fog lépni. Mindössze két lövés, és minden álmuk szertefoszlott.
Az első durranás az apját találta el, a második az anyját. A kis Tundra minderről semmit se sejthetett, mélyen aludt a tágas barlangban. De a lövésekre fölébredt. A vadászok közel jártak. Meglátták őt. Elfogták és elvitték az otthonából egy állatkertbe.
Tundra nem bírta a rácsot, nem bírta az állatkerti fogságot. Csakhamar megszökött. Ám rájött, hogy egymagában nem sokáig húzza ezen a földön. Szlovák határon élő rokonaihoz, a Szürkebundásokhoz fordult segítségért.
Eközben felnőtt farkassá cseperedett. Hatalmas fehér bundája nőtt, de okos fekete szemei szomorúak maradtak. Rájött, hogy neki a tundrán a helye, szíve visszahúzta. Elvált hát a Szürkebundásoktól és elindult vissza a szülőföldjére.
Bolyongása során végzetesen lesoványodott, fehér bundája miatt semmit se tudott fogni. Mindenkivel bizalmatlan volt, rettegett a végzettől. A halál órája – úgy érezte – már nincs soká.
Ám most a vidáman ugrándozó kis nyúl új reményt ébresztett benne, hogy hazatalál. Az egész csak egy szempillantásnyi ideig tartott...és az előbb oly óvatlanul nyuszi vérben ázva terült el a földön. Tundra nekiugrott a zsákmányának és cafatokra tépte majd lassan lakmározott belőle. „Mezei nyúl volt. – gondolta. – És nagyon finom. – tette hozzá.”
Ám ekkor földet megrázó dördülés verte fel az erdő szent csendjét. Tundra abbahagyta az evést. Szeme rémülten pásztázta a környéket. Életében egyszer már hallott ilyet a tundrán, és tapasztalatból tudta, hogy akit ez a dördülés leterít, az nem kel fel többé. És ő egyáltalán nem akart arra a sorsra jutni, mint a szülei annak idején.
„Innen is el kell mennem. – gondolta szomorúan. – Akkor hát, viszlát, magyar erdők, viszlát, Szürkebundás Kormos, Samu és Foghegyes!
És még aznap éjjel elhagyta a szlovák-magyar határt. Egy kamion hátsó részébe ugrott be, de nem vették észre. Hónapokig örök sötétség borult rá, de szerencséjére a kamion húsárut szállított, így hát nem maradt éhen.
Aztán egy nap végre kitárult az ajtó és Tundra hazatalált szülőföldjére, az alaszkai tundrára. Megmagyarázhatatlan érzés szorította el a szívét: a visszatérés öröme. Kiugrott a kocsiból és végigszáguldott az otthonán. Nem érdekelte, hogy a kamionvezető vörös képpel az öklét rázza a távozó farkas után, csak azt látta, hogy a falka megtorpan és azt vonyítja:
-Tundra visszatért! A falkavezér lánya visszatért hozzánk!
|
Vakáció!!!
Már csak két hét a suli végéig,
De én nem bírok várni!
Folyton csak arra gondolok,
Jó is lenne már, ha végre eljöne a nyár!
Megyünk majd a Balatonra,
Sokat fürdeni, napozni a zöld füvön
Palacsintát enni.
Ha leégünk nem bánjuk hisz itt a nyár!
Mért is lenne baj?
De mehetünk majd Omisba is,
Unoka tesókkal, sokat szórakozni
Bombákat ugrani.
Románcok szövődnek az esti naplementékben,
Csókok csattanak,
Fagyik csöppennek
Kiskutyák úszkálnak a Balaton vizében! =))
Ez a nyár értelme,
Mely huncut mosolyával mindig elcsal téged.
Most már neked is csak egy dolgod van,
Kibírni még 10 napot a rémes iskolábanl!!
Remélem tetszett!! Mindenkinek kellemes Vakációt!
|
Bocsi elrontottam mert azt írtam a "lányom" helyett hogy "láyom"
|
Megszületett a versem!
Hívogat a nyár.
Látok ezer nap lementét,
Látok ezer nap felkeltét,
Nincs más e világon,
Mint az én világom.
A nyár hangja szól felém,
Az élet hagja szól belém,
A nyár cak az enyém,
Mint a láynak a finom lepény.
Itt vagyok én a nyárban,
Itt van előttem az álmom,
Látom a nyári tájat,
Valora válik a régi álom.
|
Bocsi, csak egy írásjelet elrontottam :'DD Az utolsó versszakban a "Már meg is telik" után nem pont, hanem vessző van!
|
Sziasztok! Meghoztam a verset a döntőbe :)) Remélem tetszik!
Nyár-váró
"Ő" az, ki beragyogja életemet,
Fénylő sugarával.
"Ő" az kinek kék szeméből,
Zimankós könny hull,ha már fáradt.
Kellemesen kiáltunk fel:
Vakációra! El!
S táskánkat ledobva
Eltérünk már nyugovóra.
S mikor az alkony leszáll,
Az élet csendesedik.
A Balaton már hullámzik,
Süvítő szél kerekedik.
De reggelre a part már
Meg is telik.
S ha hiszed ha nem,
Ezt mind neked köszönhetik...
Nyár :)
larus :] - 307604
|
 Nyárváró
Lassan vége a tavasznak,
Ezzel a tanítás is a diákoknak.
S jön a forróság, a napozás,
Sokaknak a nyaralás.
Ki hol nyaral?
Kérdik gyakran.
Valami úticél csak van.
Lehet az a Balaton,
Ahol sütkérezhetünk a strandon.
Ebédünk lángos, palacsinta,
Hamburger vagy pizza.
De mehetünk külföldre,
Horvátország itt van a közelbe.
A tenger látványa,
Csodálatos élővilága,
Megtetszett a turisták számára.
Van még több száz nyaralóhely,
Ahol pihenni kell,
Élvezni a meleget,
A strandot, s a vizet.
Legyen az Spanyol, Olasz, Görög, vagy bármi más.
Én mindenkinek kívánok jó nyaralást!
|
Az iskola padban.
Ülök én, mint a baba most,
Várom a cseghő hangot,
Várom én a harangszót,
Most éneklem a dalom.
Nincs ki velem lenne,
De van itt mellettem,
Ha a zaj itt lenne,
Nem lenne csend.
Vége a napnak remélem,
Kinézek és kiáltom,
Nincsen párom a világon,
Büntetést kapok nem bánom.
|
Az iskola
Amikor, először beléptem ebbe a piros épületbe,
talán kicsit féltem is mikor szüleim,
kézenfogva bevezettek.
De azóta már nem félek,
a félelem megszűnt,
s hazudni nem fogok undorrá alakult.
Imádtam az alsót,
a kedves tanító nénit,
a sok pirospontot s 5-ös özönöket.
De azóta minden megváltozott
goromba tanárok,
igazságtalanságok.
S a csupa 5-ös bizonyítványban,
szaporodnak a négyesek.
De tudom jól bírom a strapát,
mindjárt év vége és kiálltam a próbát,
eltűrtem a hatodik szörnyű dolgozatait,
és csak most veszem észre a bizi is jól sikeredett.
Várom ó a VAKÁCIÓT,
s már csak titkon van egy vágyam,
kati nénit a gonosz infó tanár kirúgatni :D
Kicsit érdekesre sikeredett, már-már túl őszinte :D
|
Az én iskolám
Az én nagy iskolám,
Már csaknem 100 éve áll.
De mégsem látszik rajta,
Mert az önkormányzat nemrégiben tataroztatta.
Már 7 éve oda járok,
S megismertem sok barátot.
A tanárok kedvesek,
Csak néha idegesek.
Az udvaron van focipálya,
Kosárpalánk és szemetesláda.
Bennt az épületben,
Hangos gyerekek bóklásznak a szünetekben.
Az órák mindig unalmasak,
A szünetek meg nyugalmasak.
Az osztályunk a földszinten van,
S én ülök a leghátsó padban.
Délután fáradtan érek haza,
Mert a tanulástól kimerül az agyam.
De nemsokára vége az évnek,
S a gyerekek végre nyugalomra térnek.
|
Sziasztok!^^ Itt a nevezésem! :) Remélem tetszik!:)
Az én iskolám
Kívül csak viseltes falakat láttam,
Fehér, színetlen falakat.
El sem tudtam képzelni milyen az,
Ha az ember iskolába járhat.
S mikor beléptem,
Szívem érzelmekkel telt meg.
Meleg, elmondhatatlan érzelmekkel,
Melyet még eddig nem éreztem.
Eddig csak édesanyám
Kezét fogva jártam az utcákat.
S mostmár azt hiszem majd
Egyedül, önállósulva.
"Ő" csak egy intézmény,
Szívvel-lélekkel.
De mikor beléptem,
Úgy éreztem megtöltött élettel.
|
na ezt jól elfelejtettem...
|
A tavasz érintése
Egy szép tavaszi estén,
az álom elvarázsolt,
s mint csak aludtam és aludtam
egyre csak a szellő simogat,
s álmomban egy madár csicsereg,
pillangók repkednek,
s egyszer csak egy
tisztáson állok,
hol a levegő
oly tiszta és friss
egyszer csak előjön
színes köntösében,
s amint ránézek, érzem;
ő a tavasz!
S most felébredek,
oly érzés árad szét bennem
mely folyton csak azt sistergi fülembe;
itt a tavasz!
így telt nekem e szép tavaszi este,
s ezóta tudom mi az élet szépsége.....
|
Változás
Megszoktam egyszer,
ez lesz a rendszer,
eső után
kisüt a nap.
Virágok nyílnak,
madarak hívnak,
a tél után
jön a tavasz.
Új élet reménye,
napnak a fénye,
és elhiszi végre,
lesz boldogabb.
Sohasem kérte,
mindig csak félte,
de most megérte,
s nem halogat.
Mi is csak állunk,
csodára várunk,
úgy gondoljuk:
Lesz valahogy.
Ősszel, tavasszal,
örömmel, panasszal,
várva-várjuk
azt a napot.
|
Új tavasz
Hát ébrednek a fák,
így minden olyan más.
Eltűnt minden, mi zord és komor,
nem maradt más, csipke és fodor.
Természet is új ruhát húz,
s a hideg minket már nem nyúz.
Téli vackából elindult a mókus,
s már nem olyan goromba a Rókus.
Lágy dallam szál, tán Vivaldi?
Áh, fülemüle trillázik.
Minden olyan békés, olyan új,
mert a friss szellő új tavaszt fúj.
(Sajnos nem mostani vers, mert a sok elfoglaltság miatt nem maradt időm, a fáradtságtól meg nagy ihletem sincs, így még ilyen sem lenne... Remélem, azért megfelel)
|
Sziasztok! :D Meghoztam én is a versemet, igazából elsőre szerelmes levélnek tűnik, de nem az.:))
Remélem tetszik! :)
Drága, Egyetlen Tavaszom
Egy pillanat volt, de éreztem
Belédszerettem...
Kék szemeidben felhők úsztak,
Sugaraid mosolyogtak.
Tarkállott a zöld mező,
Virágok somolyogtak.
Az állatok vígan ugráltak
Tudtam, Te voltál az.
Ősz után jött a tél,
S tél után te jöttél.
Téged követ majd a nyár,
Hiányozni fogsz már.
Hozzád szól -e vers,
Remélem tudod.
Hozzád írom kedves,
Drága, Egyetlen Tavaszom.
larus :] - 307604
|
[522-503] [502-483] [482-463] [462-443] [442-423] [422-403] [402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés