Karácsony este volt. A kitartó hóesés szinte mindent fehérrel vont be. Minden csendes és nyugodt .. ám odalenn az utcán elmaradhatatlan volt a várossal járó nyüzsgés-mozgás. Autók dudálnak, emberek kiabálnak,-léptek ,forgalom és feszültség, csak éppen tompábban, halványabban a megszokottnál. Csomagokat cipelő emberek sietnek haza, énekesek karácsonyi dalokat énekelnek, se szeri, se száma pirospozsgás, pityókos télapóknak, akik utólsó estéjüket töltik a halálos hidegben. Mindenki siet, mindenki jókedvű az évnek ezen a szép napján. A gyerekek számára a karácsony a hosszú hónapok várakozásának tetőzése,míg a felnőttek mögött agyonhajszolt hetek, összejövetelek, bevásárlások, emberek, ajándékok állnak. Habtiszta remények, nosztalgikus mosolyok , a tovatűnt gyerekkor és rég feledésbe merült szerelmek felelevenítése. A karácsony a boldogság, a remény , és a szeretet ideje.
Hogy a hóesés csak nem akart elállni, a forgalom gyérülni kezdett. Kegyetlenül hideg volt, ilyenkor csak a legelszántabbak taposták a csikorgó havat. Ezekhez az elszántakhoz tartozott Alice is, a középkorú, feltűnően csinos nő. Épp egy karácsonyi összejövetelről jött. Barátaival volt itt, jól is érezte magát, de lassan már éjfél volt, így idejét látta annak, hogy elköszönjön barátaitól, és elinduljon hazafelé. A mozi előtti hatalmas térnél járt. A nagy hidegben is rengeteg ember sürgött forgott, a kis faházak között. A tér gyönyörűen ki volt díszítve, közepén a város karácsonyfája állt. A hó által befedett fák jól domináltak a tér szépségével. Megállt. Körülnézett. Valminek a hatására, egy sok-sok évvel ezelőtti karácsony emléke jutott az eszébe:Élete legszebb karácsonyának emléke, ami az árvaházban kezdődött:
Árvaházban nevelkedett, három éves kora óta.Szüleiről azóta nem hallott semmit. Akkor, Utólsó emléke az volt róluk, mikor segítettek neki kicsomagolni a karácsonyra szánt babát. Hogy ezután mi történt, akkor még maga Alice sem sejtette....akárhogyis, Alice az életét nem a szeretetben, a boldogságban, és (talán ami a legfontosabb) nem a családjával töltötte, hanem a magányossággal teli szívével, és egyes egyedül.
Vissszaemlékezett arra ,hogy azon a napon amikor eljött a karácsony,szobájában maradt, nem ment le segíteni a reggelit készítő gyerekekhez. Szüleire gondolt.... és arra hogyan töltenék el ezt a napot. Együtt mennének el vásárolni, és mikor hazaérnének, minden Alice kedvenc színével a sárgával lenne lefestve. Édesanyjakészítene nekik ebédet, és együtt néznék a tévét. Ezek voltak Alice álmai a karácsonnyal kapcsolatban. Tudta, hogy ezek nem valósulhatnak meg, hisz a szülei nincsenek többé. Önkéntelenül is pityeregni kezdett, és keserű búval a szívében, édesanyja gyönyörű arcát maga előtt látva, elaludt...
Emlékezett arra is , hogyan is történt élete legszebb pillanata:
A hangosbemondóra ébredt: "Alicet várjuk a hallban! Alice siess, már várnak!" Kedvtelenül felkelt és lassan lement a lépcsőn. Beérve a hallba első pillantása rögtön az árvaház igazgatójára, Mr.Walf-ra esett. Mr. Walf egy magas, hosszú hajú, gyapjú sapkát viselő nővel beszélgetett. Mikor a k özelébe ért, jobban megnézte magának a jövevényt. Nagy barna szemek, dús ajkak, apró orr, hihetelenül vonzó arcvonások... Pont, mint Alice..Az arc amit immár öt éve maga előtt látott, megelevenedett....Egy arc, ami mindig mosolyog.....Egy arc, amelynek gazdája egy babát ad át egy pöttöm kislánynak... Az az arc, amit minden nap felidézett.... Itt áll előtte.
-ANYA!!!- szólt magából kikelve Alice, és rohant azért az anyáért, akiben mindig hitt , hogy egyszer visszajön, és újra magához öleli....
Pár héttel később az is Kiderült, hogy mikor Alice három éves volt, és mindhárman a kocsiban ültek, balesetet szenvedtek... Édesapja meghalt, anyukája kómába esett. Alice-t erre az időre senkise akarta magához venni. Így került az árvaházba... Édesanyja közel öt évig kómában feküdt, mígnem hat hónapja csodával határos módón felébredt.
Eezek után boldog, és szeretetteljses évek következtek, amit édesanyjával töltött.
Most itt áll, a tér előtt, és élete legszebb karácsonyán töpreng. A hó márcsqk szállíngózott, a tér kivilágítva „mutatkozott”. És ez a pillanat, mikor visszaemlékeztt a legjobb karácsonyra, felért azzal, mikor édesanyját öt éve után meglátta. Elindult. Nem érdekelte a hideg ,meg sem érezte. A remény, amit kislánykorában érzett, a szeretet, és a boldogság, hogy otthon édesanyja várja, melegséggel töltötte el a szívét.. Igazi karácsonya volt, reményben, szeretetben, és boldogságban.
Sziasztok! Meghoztam a nevezést a 3.fordulóra.:) Remélem tetszeni fog! :)
Legszebb nap - avagy: Mellyel mindent elmondhatsz; Köszönöm!
Csendes téli reggel volt...Túl csendes. Csak a jeges hó ablakon koppanása volt a "háttérzene" a friss szalonna sercegés mögött, mely a konyhából jött. Finom illatok "csókolták" az orromat, s erre azonnal fel is ébredtem. Nagyot ásítottam, nyújtózkodtam majd kiballagtam a konyhába.
-Jó reggelt! - köszöntem...csak sajnos nem tudom kinek, mert csak egy apró, rózsaszínű cetlit találtam a hűtőre ragasztva. Gondosan elolvastam. Ez állt rajta:
"Jó reggelt kislányom! Remélem jól aludtál! A hugoddal elmentünk új ruhákat venni. A friss szalonnát az asztalon találod. Sok-sok puszi: Hugod és anyukád"
Úgy gondoltam megfogadom édesanyám tanácsát, és eszek egy kis szalonnát. Természetesen neki is estem. Jól elterítette a hasamat. Amellett döntöttem, hogy felöltözök, s elmegyek szívni egy kis friss levegőt. Így is lett. Öt perc múlva már széles vigyorral mendegéltem a "fehér" parkban. Minden havas volt...
-Mily remek nap! - kiáltottam, s minden rossz gondolatot kizártam magamból.
Csodáltam a fáról lelógó jégcsapokatt, melyek oly nagyságosnak tüntek. Csodáltam a kellemes szellőt, mely végig futott az egész városon. És csodáltam az egész várost, melyben élhettem az elmondhatatlanul csodálatos életemet. Kissé hamar, de beesteledett.
Hm, ideje hazamenni! - mondtam magamban, s el is indultam.
Kis idő múltán már a ház előtt találtam magam, ahol még vettem egy utolsó téli lélegzetet, majd óvatosan bementem. Óriási meglepetésemre hirtelen felkapcsolódtak a villanyok, s mindenki azt kiáltotta:
-Boldog Karácsonyt! - meglepettem néztem, s ki is csordult az örömkönny a szememből, mely lassan csurgott le az arcomon. Az egész családom ott állt az ezüstben pompázó karácsonyfánk előtt télapó és rénszarvas jelmezben. Hihetetlen volt minden, s úgy gondoltam erre csak egy szó létezik a világon, amit hamar ki is mondtam:
-Köszönöm!
Remélem elnyerte a tetszéseteket! Mindenkinek Kellemes Karécsonyi Ünnepeket! :)
Üdv: larus. [21077]
úgy tűnik, én nevezek először a 3. fordulóba....:)
remélem jó lett....:)
Legszebb nap
December 18.-át írtunk, egy vasárnapi nap volt. Mikor kinyitottam a szemem, bundáskenyér illata csiklandozta az orromat.
A hó lassan, kis szemekben szállingózott le az égből.
Kikeltem az ágyból, s felvettem a köntösömet. Ahogy mezitláb lépkedtem, a lábam fázott a hideg üveglépcsőtől.
Mosollyal mentem le, s a reggelit készítő anyámhoz szalattam. Hátulról átöleltem, s beleszagoltam a sercegő serpenyőbe, melyben a kedvenc ételem készült.
A vacsorát jóízűen elfogyasztottuk négyesben, anya, apa, a húgom és én.
Ekkor történt, hogy a kishúgom kinézett az ablakon, és meglátta a földön szétterülő hótakarót, s felkiálltott: "menjünk ki játszani!". Így lett hát, hogy a húgommal együtt rohantunk ki az utcára, tetőtől-talpig bebugyolálva.
Talpunk alatt ropogott a hó, itt-ott a jég reccsent , ahogy ráléptünk, de szinte észre se vettük, el voltunk foglalva a mára teljesen fehérbe öltözött világgal.
Kipirosodott arccal tértünk haza, kabátunk vizes volt a hóangyalok készítésétől, hajunkra olvadtan tapadt a hó, cipőink mind-mind teljesen sárosak voltak.
Anyánk szörnyülködve nézett végig rajtunk, mikor beléptünk az ajtón. Egy pár percig csak bámult ránk kétségbeesett tekintettel, mintha azt kiálltaná, "ezt hogy fogom ki,mosni??!". De ezután felnézett rám, megrázta magát, és csak ennyit mondott:
-Vegyétek le, és rakjátok a fürdőszobába.
Szó nélkül engedelmeskedtünk, s hallottam, ahogy húgom léptei hangosan kopognak mögöttem.
Át voltunk fagyva,ezért vettem egy forró fürdőt. Miután felöltöztem, már hallottam is a csengőt, s anyám hangját, ahogy azt kiálltja, "hozzád jöttek!".
Összeszorult a szívem, vajon ki keres engem ilyenkor? Egy pillanat alatt lent voltam, s máig sem értem, hogy hogy jutottam le olyan gyorsan, mintha csak leugrottam volna.
A lépcső aljában egy pillanatra megtorpantam a döbbenettől. A barátaimat láttam, ahogy egyik lábukról a másikra lépkednek. Nem értettem, hogy mit kereshetnek, hisz ők soha nem látogattak meg engem hétvégén. De mire ezt a kérdést magamban kimondtam, már azon kaptam magam, hogy a nyakukba borulva állunk az előszoba közepén.
-Hát nem felejtettétek el! köszönöm- mondtam meghatódottsággal.
-A te szülinapodat? Soha!-mondta egy barátnőm.- na, de most gyere, és hozd a koridat is!-kiálltott föl egy lány az ajtóból.
Felrohantam a lépcsőn, felkaptam a korcsolyát, majd sálat, sapkát véve elindultam barátaimmal.
Estig voltunk a korcsolya pályán, s talán soha nem nevettem annyit, mint azon a napon, abban a pár órában.
Képek tömegét készitettük, s hatalmasakat estünk. Egy-két óra kori után beültünk egy pizzázóba, ahol nagy meglepetésemre egy torta, és még néhány jóbarátom várt rám.
S ekkor mutatkozott meg, kik is a barátaim. Ők, míg én semmiről sem tudtam, mindent megszerveztek, csak, hogy legyen egy pár szép órám a szülinapomon. Azon a napon a szívem telis-tele volt szeretettel olyas valakik iránt, akikről álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire képesek értem.
Mikor haza értem, szüleim dühösen fogastak, mert ilyen későn értem haza, és még csak nem is szóltam, de nem bántam. Tanultam a dologból, és akkor éltem át életem legszebb napját.
Már a ceruzarajznál is neveztem, de ide is elküldöm...:)
Karácsonyi csoda
Téli nap volt. A hó nagy pelyhekkel hullott, s tapadt a már megmaradt takaróra. Mikor kinéztem az ablakon, kipirosodott arcú gyerekeket láttam, ahogy mosollyal arcukon játszanak kint, a hidegben. Mindent felül múló volt a boldogságuk.
Vidám, gyermeknevetéseket hallhattunk az utcáról, mindenki kint ugra-bugrált, és játszott. Hóemberek tömege állt, s nézett vissza ránk. A hótakaróban itt-ott egy hóangyalt láttunk, de lassan, azt is ellepte a hó. Kint, rengeteg gyerek szánkózott, miközben a többiek boldogan dobálták a hógolyókat egymásra.
Az út másik felén látni lehetett, hogy a házakban, nagy a sürgés-forgás, minden felnőtt lázasan készülődött a szent estére. Egy függöny sem volt behúzva, mint máskor, s az utcát, átjárta a szeretet. Néha-néha egy-egy anyuka arca jelent meg az ablakban, s aggódva kereste gyerekét, hogy mikor vigye a váltó ruhát, rakhatja-e a fa alá az ajándékot. A kéményekből sűrű, szürke füst kavargott.
Mindenki békés, boldog karácsonyra készült, s mindenki tudta, hogy minden jól is fog sikerülni. Csak egy arcon nem ült a boldog mosoly. Az enyém volt. Én nem készültem. Én nem játszottam. Én csak ültem, egy pohár érintetlen kakaóval a kezemben, s bámultam ki az ablakon, bánattal a tekintetemben.
Magányos voltam, s tudtam, hogy ez ma se lesz másképp. A szüleim 10.000 km-re laktak tőlem, s nekik is volt jobb dolguk karácsony első estéjén. Nagynéném, akivel én éltem, elfoglalt ember volt, s soha nem ért rám. Még szent este sem. Tudtam, hogy én leszek az egyetlen ember, aki nem örül ennek a napnak. Pontosabban ennek a napnak sem.
Minden barátom boldogan ült a kályha mellett a családjával. De engem senki nem hívott meg, mindenki szűk családias estét tervezett magának. A szüleim, még csak fel sem hívtak. Nagynéném, a munkahelyén volt, s jól beásta magát az iratai közé. Csak én voltam egyedül. Nem volt kinek adnom, s nem volt kitől kapnom.
Bár az ágyamon ott hevert három kis doboz, benne egy-egy ajándékkal a családom egy-egy tagjának, de tudtam, ezeket nem ma fogom átadni. Tudtam, hogy ezek csak nagysokára kerülnek sorra. Mikor nagynéném hazaér, már késő este lesz, s én már alszom, ő meg fáradt lesz..
Minden olyannak indult, mint az utóbbi 10 év minden karácsonya. Ültem az ablakom előtt, néztem a többiek arcára kiülő örömöt, s legördült egy-egy könnycsepp is az arcomon. Mert 10 éve, mindig magányos voltam. 10 éve, egyetlen egy napom van, mikor látom a szüleimet évente, 10 éve, egy napot nem töltött el nagynéném velem, s 10 éve, a barátaim se segíthetnek nekem.
A nappaliban egy kis karácsonyfa volt felállítva, melyhez én ragaszkodtam, s én hoztam, díszítettem, állítottam. A konyhaasztalon még egy tál általam készített sütemény is hevert, melyet csak a látszat kedvéért sütöttem.
Egy hatalmas hógolyó találta el az ablakot, mely előtt ültem. Letettem a kakaómat, s kinyitva az ablakot, letöröltem a ráragadt hókupacot.
Pontosan 7 óra volt, mikor lépésben haladva, egy nagy, fekete autó érkezett az utcára. Először nem hittem a szememnek. Nagynéném autója, legkorábban este 10-kor ért haza, minden egyes nap. De most itt volt. Hirtelen álltam föl, kiöntve az asztalon lévő kakaót, majd megragadtam az ajándékokat, s a fa alá hajítottam. Ezután az ajtóhoz siettem, s felrántottam egy-egy sálat, sapkát, kabátot, és egy pár kesztyűt, majd egy csizmát fölvéve, kirohantam az ajtón. Nem is zártam, be, hisz karácsonykor, ebben az utcában, sosem loptak.
Nem értettem, hogyan oldotta meg hazajövetelét, hisz ilyenkor mindig lebénul a forgalom egyrészt a hó, másrészt a látogatások miatt, de nem érdekelt. Mert 10 éve először, már este 7 órakor nem voltam egyedül. Az autóhoz siettem, kikerülve egy hóembert, s 3 játszó gyereket.
Mire odaértem, az autó 3 ajtaja kinyílt, s meglepetésemre nem csak nagynéném, hanem anyám, és apám is fogadott. Nem tudtam mit mondani, csak nyakukba borultam, s arcomat ismét eláztatták a könnyek, de ezúttal nem a szomorúságtól. Életemben először öröm könnyek folytak arcomon.
Volt mesélni valóm bőven, az elmúlt fél évről, amióta látttam őket, s rendkívül boldog voltam. Kint ültünk a padon, s csak egy órával érkezésük után hangzott el először a kérdés, mely olyan fontos volt.
-Meddig maradtok?-kérdeztem reménykedve.
Anyám mosolyogni kezdett, majd szintén vigyorgó apámra nézett, s ezután válaszolt.
-Visszaköltözünk, kicsim!-mondta örömmel.
Nem hittem a fülemnek. Biztos voltam benne, hogy csak egy boldog estét akarnak nekem okozni, és igazából holnap reggel eltűnnek, mielőtt felébredek, de nem érdekelt. Akár csak egy estére, de itt voltak, s ez magában csoda volt, s ez már egy csoda volt.
Megöleltem szüleimet, s egy közös, családi hóember készítéssel kezdtük az elmúlt 10 év legboldogabb karácsonyát. Ezután együtt, négyen, megettük a süteményt, s kibontottuk az ajándékokat.
Még egy késő esti hócsatát is beszerveztünk, s egy forró kakaóval zártuk a napot.
Szomorúan feküdtem az ágyba, s tudtam, hogy holnapra már nem lesznek itt. Tudtam, hogy holnap ismét magányos leszek. Ezek a gondolatok nem hagytak aludni, s, mintha megérezte volna bánatomat, anyám benyitott szobámba.
-mi a baj,kicsim?
-Holnapra nem lesztek itt...tudom. Itt fogtok hagyni, és újra magányos leszek.
-Hát nem azt mondtam, hogy visszaköltözünk?-kérdezte melegséggel anyám.
-De, de csak....csak azért mondtátok, hogy ma este legyen egy felhőtlen estém. S holnap mégis itt hagytok.
-Soha nem okoznánk neked ekkora fájdalmat. Azért jöttünk vissza, hogy legyen egy felhőtlen estéd, ez igaz, de nem teszük tönkre ezt neked. Itt maradunk, s akkor nem csak a napod, de az életed is felhőtlen lehet. Érted? Na, d emost aludj, s megígérem, itt leszek, mikor felébredsz.
S tényleg. Mikor másnap reggel felébredtem, anyám már az ágyam mellett ült, kezében a reggelimmel. S tudtam, tényleg igazat mondott. Tényleg visszaköltöznek. S ez, maga is egy volt, a karácsony csodái közül.
2010.12.02. 18:40
larus.[21077]
Sziasztok.:) Nevezek a tehetségkutatóra. Egy 8 éves kislány Karácsonyáról szól a történetem. Remélem tetszeni fog.:)
Csodálatos Karácsony!
Este lett...Alkonyodott. Már-már teljesen rózsaszínben pompázott az ég alja.-Ez a kedvenc színem! -kiáltottam, és lelkesedve mutattam az ég felé. Édesanyámmal egy karácsonyi vásáron nézelődtünk, bent a városban. Kíváncsian szemléltem végig a szebbnél-szebb plüssállatokat, babákat. Mire is vágyhat egy ilyen kislány Karácsonykor? Sokszor mondtam anyukámnak: -Ezt szeretném! Ezt szeretném! - nagyon lelkes voltam, és ő csak széles mosollyal nézett Reám. -Gyere édesem, menjünk haza. -mondta nekem derűs arccal édesanyám, majd kissé búslakodva, s elköszönve a gyönyörű dolgoktól, és az óriás karácsonyfától, mellyel nagyon jó "barátságba" keveredtem. Messziről még lehetett érezni a sült kalács kellemes illatát. Majd kis idő múlva ez megszünt, és már csak az otthon meghitt melegségét éreztem. Reggel nagy napra viradt minden. Másképp csiripeltek a madarak, másképp esett le a hó. Mikor kikeltem az ágyból azt kiáltottam: -Karácsony! -édesanyám felfigyelt a hangomra, bejött a szobámba és azzal köszöntött: -Jó reggelt, kislányom! Gyere, ma különleges reggelit fogsz enni. -gyengéden megfogta a kezemet, s kivezetett a konyhába. Felcsillant a szemem. Mindenhol frissensült bejgliszeletek, és friss tej. Rögtön neki estem. Köhögtem is rendesen, de nagyon ízletes volt, így megérte. Édesanyám puszit nyomott a fejemre, majd elmentem apuval szánkózni. Édesapám odafele is húzott a szánkón. Nagyon élveztem! Mindent elfelejtettem, és csak ujjongtam a szánkón: -Juhéé, juhéé! - hamar elment az idő...Máris három óra van? Indulás haza! Mikor odaértünk a házunkhoz arra lettem figyelmes, hogy le vannnak kapcsolva a villanyok. Értetlenül néztem apára, de ő mégis kézenfogva bevezettett a házba. Beléptünk, és nagy meglepetésemre felkapcsolódtak a villanyok, anya mikulássapkában hozta oda nekem ajándékomat. Ez volt a legcsodálatosabb Karácsony az egész eddigi életemben!
Neveznék a történetíró-tehetségkutató 1. fordulójára, ha már lehet... :)
Ez egy olyan történet, ímivel már egyszer régebben neveztem, de ezen a héten nincs túl sok időm, hogy írjak egy történetet, úgyhogy remélem nem baj... :)
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés