Az én legjobb barátnőm pár napja "elhagyott",s én most erről szeretném írni a versemet. =( A történet igazából röviden annyi,hogy két lánnyal beszélgettem,és amikor odajött hozzánk kíváncsiskodni,én elküldtem,és ő ezen halálra sértődött,teljesen kikelt magából,úgy viselkedett,ahogy még sosem,és egyszerűen "lecserélt".Szóval kibújt a szög a zsákból... =/
Együtt játszottunk,nevettünk,
Sosem szeghette semmi sem kedvünk.
Mindig megnevettettük egymást,
Mi,a két igaz jóbarát.
Együtt labdáztunk a téren,
Virágokat szedtünk a réten.
Megajándékoztuk egymást,
S tudtuk:ez egy örök barátság.
De az emberek sokszor tévednek,
Mi is tévedtünk eleget.
A barátságunk nem lett örök,
Mert ő cserben hagyott engem,mint a magyart a török.
Egyik reggel az iskolában,
Rám se nézett a kis drága.
Hozzám se szólt többet,
Én meg megkérdeztem tőle:
- Mi a baj? - kérdeztem én.
- Semmi. - jött a válasz felém.
Hiába gondolkodtam,
Az eszem nem jutott dologra.
Megsértődött rám,de nagyon,
Veszekedtünk a halmon.
Teljesen kikelt magából,
Sosem láttam még ilyennek magától.
Szidott engem össze-vissza,
Sírtam is én miatta.
De őt ez nem érdekelte,
Csak az új barátnőjét figyelte.
Én is hibás voltam egy kicsit,
De nagyobb részben ő a piti.
Hiába próbáltam magyarázkodni,
Csak visszamondta a magáét.
Ismételgetett,mint a papagáj,
Szóhoz sem jutottam,akár
fel is pofozhattam volna,
De én több vagyok annál,gondoltam.
Nagy sebet ejtett a szívemen,
De békülni nem fogok,szivtelen
módon hátba szúrt engem,
És én ezt sosem bocsájtom meg.
Bér úgy emléksem, hoyg ezzel a verssel már neveztem egyszer, de ez fejezei ki számomra leginkább, hogy milyen a lehet a legjobb barát. Sajnos nekem nem adatott meg, hogy legyen, mert akit annak hittem, nem volt az.
Igazából ezt a verset eredetileg annak szántam, aki "kihúzott a gödörből".
Egy sokat mondó pillantás,
Szívet melengető fogvillantás.
Kitől fáj, ha rajtad nevet,
Ha nem néz rád, csak felejt.
Ekkor jössz rá, mit jelent számodra,
De már egyedül ülsz az árokban.
Ő kirángat onnan, s nevet újra,
s a szél őt hozzád közelebb fújja.
Tudod, érzed, most nem rajtad nevet,
Mert ő az, aki téged igazán szeret.
Pötyi az én macskám neve,
Sohasem volt rossz a kedve.
Sokat játszik,bolondozik,
Néha-néha morcoskodik.
Szürke színe,nagy teste
Minden másról elvonja figyelmedet.
Hatalmas zöld szeme van,
Úgy ragyog,mint a nap.
Dorombolni sokat szokott,
Karmolászni,nyávogni,holott
Rengeteget eszik,
Még a bogarakat is megeszi.
Vadászösztönei sosem hagynak cserben,
Mindig készen áll,csak figyel,lesben.
Nem szabad őt bántani,
Mert akkor elkezd nyávogni.
Imádja a dobozokat,
Belebújni mocorogva.
Lelkes tagja a családnak,
Még a húgom is vele babázna.
2010.05.24. 18:24
CsOkÍ.
Gyereknap
Eljött végre a nagy nap,
melyről a felnőtt már csak álmodhat.
Versenyek, játék és kacagás,
Ez a nap olyan mókás.
Játszik most az alsós felsős,
Nagyon bátor, nagyon félős.
Minden féle játék, kaland,
Száll a fecske, száll a galamb.
Ajándékot kap most minden gyerek,
Simogatnak sok-sok fejet.
Indul a buli, a sulibuli,
Nincs itt senki, csak pár puli.
A pulik is csak azért vannak,
Mert ők itt laknak.
Nem is itt volt ez a buli,
Max csak egy kis pulibuli.
Végre megérkeztünk a jó helyre,
Bulisapi gyorsan a fejre.
Szalad be a sok gyerek,
A fejemre én is sapit teszek.
Énis megyek, járom a táncot,
Meg nem szíktom én ezt a láncot.
Vége van a bulinak, mindenki megy haza,
Megy a gyenge, s a laza.:D
2010.05.24. 16:03
anderson 299184
A legjobb nap.
Beértem az iskolába alapban késtem,
felmentem az osztályba, a késésért bocsánatot kértem.
Lufik voltak a teremben, a tanáron hawaii sapka volt,
erre egy gyerek odaszólt: ma nem is tanulunk!
ekkor ledobtam a táskám a padomra,
barátaimmal mászkáltunk,
játszottunk, majd elérkezett az óra:
Mindenki bement a terembe újra.
A tanár hawaii sapkáját ledobta, és elkiáltotta:
menjünk dunapartra. A gyerekek felugrottak,
nem is gondolkodtak, hogy miért mondta, elkezdődik az óra.
többieké jobb lett :$$