A zsiráfmajom egy majom féle, mint ahogy az a nevében is benne van. Hatalmas őserdőkben él, és amikor eszik, szigorúan hat almát fogyaszt. Hatalmas nyaka van, amin barna, fekete, vagy fehér pöttyök vannak. Az orra, és a szája olyan mint a gorilláé, és a testtartása is hasonló. Vizet, vagy gyümölcslevet iszik, de az utóbbihoz nehezen jut hozzá, ugyanis csak akkor tud ilyet fogyasztani, ha állatkertbe szállítják ezt a ritka fajt, és a gyerekek poharából kiissza a régen várt folyadékot. Hosszú, aranybarna szőrzete van, bár ami nagyon ritka jelenség, néha nagy barna pöttyök találhatók rajta. A farka csak kb. feleakkora mint a zsiráfé, de már az is furcsa, ha van farka. Ez a különleges állatfaj mint már említettem, egy hatalmas őserdőben él, a fantázia őserdejében, onnan merítettem én is ihletet.
A zsirafmajom akarcsak a zsiraf, fak leveleivel es fuvel taplalkozik. Nagyon szeret logni a fakon es ugrandozni. Soha nem tud elfaradni. Aranyos, eletvidam es kedves. Az emebereknek mindig segit ha valamit nem tudnak elerni mert tul magas. Az eletben is segit, tanacsokat ad akarcsak Hopihus :) Hopihussal is nagyon joban vannak. Ha valamiert Hopihusnak nincs ideje akkor a zsirafmajom szivesen segit neki. Azt mondjak hogy csak az latja aki kedves es joszivu. De aki hazudik es becsap masokat az soha nem fogja meglatni kiveve ha megvaltozik. Imadom ezt az allatot. Gyakran elbeszelgetunk az elet nagy kerdesein. Azt mondta hogy neki mindig is az volt a celja hogy az embereket mosolyra hangolja, es segitsen nekik minden bajban. Eleg magas allatt es csak 2 laba van meg egy hosszu farka. Nagyon ritka allatt. Csak a tevekeny teveknel van. O is szereti a tevekeny teveket :) Legy hat te is tevekeny teve!
Ha nem tudod elkepzelni a zsirafmajmomat (amirol isrtam) nezd meg a billlentyurajzomat.
Édesanyám én már felnőttem, de az élethez semmit sem értek. Mond el, hogy viselkedjek, hogy félre ne érték az emberek. Én mondok valamit, és mindig mást értenek. Ilyenkor mit lehet tenni. És te tudod, hogy szeretnék megtanulni, mindent, amit te tudsz, olyan bölcs lenni, mit amilyen te vagy. Vajon sikerülhet-e, vagy nem azt ki tudja meg mondani, azt én sem fiam, csak az élet dönti el majdan. Te ezen ne gondolkozz, csak tedd a dogodat, és majd később rájössz, hogy mit kell tenned. Az iskolában meg tanultál írni, olvasni, számolni. Most az élet ad mindennap leckét neked, tanuld meg, mert mindig kell tanulni valamit. Majd az élet levizsgáztat majd téged, nem most és nem is holnap, hanem amikor itt az idő. Az iskolai tanulás olyan könnyedén vetted, hát most is vedd könnyedén, mert csak így tudsz magad lenni. Még egy jó tanács légy önmagad, és tedd azt, amit elvárnál, hogy veled tegyék mások. Ez az első parancsolat, s akkor az életed talán könnyebb lesz, mert hát nem vagyunk egyformák. Egyik este ezt mondta nekem anyukám, akkor nagyot néztem, mert ez igen komoly téma, amit az emberek kerülnek. Akkor elkezdett beszélni abból az időből, amikor kicsik voltunk, az egyik poén jött a másik után, akkor az este nagyon megfájdult a hasam a sok nevetéstől. Azóta az Oltón sok víz lefolyt és úgy próbálok élni, ahogy Anyukám tanácsolta, kevés sikerrel, de azért nagyon boldogan, és néha reá nézek Anyukámra, látom mosolyogni akkor én annyira boldog, vagyok, hogy a sikertelenségeket elfelejtem, több erővel élem az életet, s teszem tovább a dolgomat. Bár mindennap egy harc, de meg próbálok pozitívan gondolkozni, és ez néha bevált, de nem mindig. Akkor Anyukámra nézek és az már még több energiát és kedvet ad, hogy folytassam tovább, amit elkezdtem. Ritkán szól, hogyan éljek, de amikor én kérem, mindig mond valamit, amivel tovább tudok menni.
anita174 (79622)
2010.05.01. 20:54
.masni :]
Levél édesanyámnak
Olykor fáradtam rogytam az ágyamra és olyan szomorú voltam... olyan szomorú, hogy senki nem tudott volna szebb kedvre deríteni. És sírtam is néha, olyan nehéz volt minden, mintha egy vár dőlt volna össze, amit olyan sokáig építettem. És te ott teremtél, ott voltál, mert szükségem volt rád. Egy szavamba sem került, de te mégis, akár egy angyal, ott voltál mellettem és máris minden sokkal könnyebb volt. Segítettél visszaépjteni a várat, vagy megmondtad, hogyan is kezdjek bele, hogy a legkönnyebb legyen. És mikor beteg voltam, mikor éjjelekbe nyúlóan égetett a láz, ott áltál az ágyam mellett és ugrottál is, kitalálva a gondolataimat. Hiába voltál fáradt, ott álltál mellettem, mert ismét szükségem volt rád. Történt olyan is, hogy csúnyán beszéltem eled, feleseltem, mert ideges voltam. - Kérlek ne haragudj rám azokért, tudod, hogy nem gondoltam komolyan. - Türelmesen álltál és vártad, hogy befejezzem majd átöleltél. Átöleltél és bocsánatotkértem, majd azt mondtad, hogy "Sosem haragszom rád igazán semmiért!" És mosolyogtál bátorítóan, mikor nehéz döntés előtt vltam, majd egyszerűen könnyebbé vált minden, kivilágosodott a helyes út. Megtörtént, hogy néha szigorú voltál velem, és nem engedtél el otthonról. Féltettél, tudom én, édesanym, és bítál benne, hogy meg is értem majd egyszer, ha akkor haragudtam is. És igen, megértettem, hogy miért voltál annyira szigorú, annyira rendítheteten: mert szerettél, és nem akartad, hogy bajom essen. és néha leszidtál. Leszidtl, mert rosszúl cselekedtem és meg kellett értetened, hogy ez nem volt helyes! És tudtad, bíztál benne, hogy megértelek majd és nézd: sikerült! Bizony, haragudtam olykor rád, mert milyen egy kamasz lány? De az mégsem volt igazi harag, inkább makacsság volt!
így utólag látom gazán, hogy mennyire szeretsz is engem, anyu, hisz' most tudom megérteni, hogy mennyi mindent tettél értem... Sőt, mindent értem tettél! Mindennek oka volt, hogy jobb emberré válhasak és hogy ne essen soha semmi bajom!
És nézd csak: ittvan a naptárak legszebb és legidámabb napja és tanácstalanul állok elötted! Anyák napja van és mondanom kellene valamit, meg kellene köszönnöm, mindent, amit eddig tettél és hogy annyira szerettél. De nem találok szavakat... Csak nézek a csillogó és fáradt szemeidbe, végignézek az arcodom, a gyengéd mosolyodon...
De nem találok szavakat, anyu. Talán nincsenek is, nem léteznek. És tudod, hogy miért nem? Azért, mert amit értem, amit értünk tettél, nem lehet megköszönni. Lehetetlen, az egész életem is kevés lenne rá, édesanyám! Túl sokkal tartozom neked, nem tudom hogyan köszönhetném meg! Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy csak akkor tudja valaki megköszönni azt a sok jót az édesanyjának, amikor ő is édesanya lesz, azzal, hogy ő is annyira szereti majd a gyerekét, amennyire őt szerette az édesanyja és annyira mellette áll, annyiszor számíthat rá a gyerk. De ez még messze van, anyukám! Most még csak kicsi vagyok, egy aprócska gyerek, aki tanácstalanul áll elötted és nem tudja, hogyan is köszönhetne meg mindent! Mondjam azt, hogy "Nagyon köszönök minden, amit értem tettél!"? Vagy azt, hogy "Annyira hálás vagyok neked!"? Vagy csak egyszerűen mondjam azt, hogy "Köszönöm!"?
Nem, egyiket sem tudom kimondani, csak egy kis, soványka és halovány hang csendül ki a számból:
- Szeretlek, anyu! - és hozzádbújok, te meg megölelsz. (:
2010.04.25. 16:36
CsiLLAg(4923)
A Föld napja
A Föld napja mindenki számára nagyon fontos kell, hogy legyen. Nem elég megünnepelni, nem elég leírni, segíteni kell a Föld felszínén, hogy ne legyen túlszennyezett! - mi is ezt tettük.
A suliban nem kellett vinni táskát a Föld napja alkalmából, mert csak azzal foglalkoztunk, hogy ne legyen szennyezett a Föld. Délig néhány utca le volt zárva, csak 1-2 utcán lehetett átmenni autóval a füst miatt. 1 .és 2. órába szedtük a szemetet az utca körül. A terek tiszták lettek, mikor ez megvolt elégedetten mentünk tovább. 3. órában pedig egy előadást nézünk meg a Föld napja alkalmából a színházban. 12 óra után már minden utcán lehetett menni kocsival, előtte a 4. óra felében az erdőírtásról beszélgettünk, és arról,hogy ki-mivel szennyezi a környezetet. Mindenki megfogadta, hogy jól fog viselkedni, vigyáz a természetre. Délután különböző elfoglaltságok voltak és ellátogattunk egy közeli helyre, ami régebben állítólag erdő volt. Megdöbbenően néztünk egymásra, az erdőírtással együtt eltűntek a növények, az állatok búvóhelyei és helyébe utcákat, házakat, üzleteket építettek, és autók jártak arra felé, ami szennyezte a környezetet.
Később elmentünk oda, ahol a szemetet szedtük, és sajnálattal láttuk, hogy kárbaveszett a munkánk - ugyanolyan szemétkupacok hevertek ott, min akkor, amikor elkezdtük a "takarítást". Újra kellett kezdeni, aztán találtunk egy táblát, amin az állt: "Ne szemetelj!" Mi betartottuk, de mások nem!
Még annyit akarok írni, hogy mi mindig védjük a környezetet, minden Föld napján betartjuk a kérelmeket:
- nem szemetelünk és csak gyalog járunk iskolába, bárhova.
Ezzel a "beszámolóval" arra akartam utalni, hogy a szemétszedésen kívűl az iskolában sem tettünk mást a Földért, és azt,hogyha legalább minden nap megtettük volna ezt, akkor most nem itt tartanánk. + még annyit,hogy az embereket(némelyiket)nem is érdekli a Föld napja. Szerintem szép dolog, hogy ilyen is van a világon, de talán tenni is kellene valamit érte.
(egyébként mindenki története nagyon érdekes és klassz!)
2010.04.25. 13:12
Csika
Föld napja - Csak összefogással!
Ez csak egy nap az évben, de legalább ezen az egy napon elgondolkozunk..pedig mindennap meg kéne tenni.
Sokszor elgondolkodtam már azon, hogy az emberek képesek- e megmenteni a Földet.
Nem vagyok benne biztos. Hogy miért?
Rengeteg szervezet jön létre, hogy Védjük a Földet! satöbbi. Én támogatnám őket, ha tudnám. Ők megtesznek mindent. (Látszólag?) A mai típusú emberekkel, és a következő nemzedékkel, amilyenek a mai gyerekek (lásd mi történik nap mint nap a Tc-n)(vagy hogy viselkednek mrá a 8-10 évesek a legújabb telefonnal a kezdükben), na őket szerintem biztos hogy nem érdekli ez a téma. A legszánalmasabb emberek is sokat hajtogatják, hogy jaaaj én mindent megteszek, háát, könnyű mondani. Remélem értitek mire akarok célozni. A politikusokat nem nagyon érdekli a helyzet. Nem csak a magyarokat, hanem a többi országét sem. Ha feltesznek ebben a témában egy kérdést, ígérgetnek, de semmit nem tesznek. Semmit. Ugyanúgy vágják a fákat, éltetik a gyárakat és szennyezőbbnél szennyezőbb gépeket gyártanak. Már a fákat sajnálom.. De ne csak negatív irányba nézzünk!
Sokan csak dobálóznak a szavakkal, ámde van néhány ember a világon, akik szívükre veszik a Föld sorsát. Sajnos, nagyon is sajnos, mondhatni feleslegesen. Néhányan vannak, esetleg százan, ők komolyan veszik, de nem törődnek velük. Csakis akkor lehet nagy változás, ha MINDENKI összefogna, ami sajnos lehet sosem következik be. Már most azzal, hogy ezt leírom, ki tudja mennyi energiát használok el.. Sokat gondolok erre.
Na mostmár tényleg jöjjön a pozitív irány.
Szóval azok az emberek megtesznek mindent. Felnyitják az emberek szemeit. Ott a PETA, ami szeirntem a világ egyik legismertebb szervezete, vagy az ENSZ. A PETA állatokon, az ENSZ embereken segít. Ők mindent megtesznek, tényleg.
Az én családom, néha környezettudatos, néha nem. Én próbálok az lenni. Kb. fél éve elhatároztam, hogy nem gépezek feleslegesen, és inkább a laptop-ot használom, ami sokkal kevesebb energiát fogyaszt. Nem sokkal, hanem tízezerszer kevesebbet kábé, de lehet keveset mondtam. Ha nem vagyok gépnél, inkább kikapcsolom arra a húsz percre. (Most ezekkel amiket írok, nem azt akarom jelezni, hogy "jaj milyen ügyes vagyok, én vagyok a legjobb, hanem hogy akár egy "gyerek" is odafigyelhet ily módokon a környezetre.)
Mi (a családom) szelektíven gyűjtjük a hulladékot, de nem tudom rávenni anyát, hogy elengedjek biciklivel suliba. Én (mivel nem tudok vezetnixd) ha boltba kell menni, biciklivel, vagy gyalog teszem, és sokat vagyok friss levegőn a barátaimmal. Szerintem az is fontos, hogy nyáron önkéntes vagyok egy állatmenhelyen, ahol nem nagyon tudok sokat segíteni, maximum kutyasétáltatás, etetés, de már a szándék is számít.
És igen, jó lenne ha már azzal védenénk környezetünket, ha a szándék számítana! Mennyivell jobb, szebb,egészségesebb helyen élnénk! De nem csak szándékozni, tenni is kell!! :)
Hát ez inkbb véleménymondás volt, lehet nem tetszik, de nekem számít hogy leírhattam az érzéseimet, véleményemet.
Idén ismét április 22-én volt a Föld napja.
Ez is egyfajta "ünnep",ami tulajdonképpen arra hívja fel a figyelmet,hogy a természetet óvni kell.Például nem szabad szemetelni.A fiatalok körében bizony sokszor előfordul,hogy el-el dobnak egy csokipapír vagy papírzsebkendőt.Nem tudom mai napig megérteni,hogy miért szemetel valaki,aki mellett ott áll egy szemetes,legalábbis csak pár métert kell tenni hozzá.Még nagyon régen én is szemeteltem,bevallom.Nem érdekelt a környezetem tisztasága,gond nélkül ejtettem ki aprócska kezemből egy-egy cukorkáspapír maradványait.Akkor még senki nem mondta nekem,hogy nem szabad szemetelni,mert azzal ártok a természetnek,s igazából vele együtt magamnak is.Az a hulladék,ami a földön végzi,és nem kerül semmilyen szeméttárolóba,az bizony nem bomlik le,kivéve a természetes eredetű hulladékokat,ilyen például a banánhéj.Persze attól még ezeket is szemetesbe kell dobni,mert egy szép környezetben nem nyújtanak valami csodálatos esztétikai látványt...Ha a szemét nem természetesen bomlik le,akkor beleszivárog a talajba,ami hatalmas nagy probléma.Hogy pontosan miért is gond ez nekünk?Nos,ugye a víz a föld alól jön.Onnan ássák ki a kutakat,de még a csapvizet is.egy szóval az a hulladék,ami a földbe került,belekerül az ivóvízbe is,és tulajdonképpen azt fogjuk meginni.Nem hangzik valami gusztusosnak,igaz?Pedig ez pontosan így van!Ezért (is) fontos az,hogy ne szemeteljünk.Ne legyen már akkora fáradság neked az,hogy elsétálsz két métert egy kukáig?!Szerintem nem olyan nagy dolog.És később majd te is rájössz erre,pont,ahogyan én is.Mert már bizony én sem szemetelek,és a barátaimra is rászólok mindig,ha rajtakapom őket!Mert sokan már tudat alatt csinálják,beivódott az agyukba ez a dolog.Sajnos.Pedig nem így kellene lennie!Egy kis "gyakorlás" és meglátod,nem is olyan óriási nehézség kidobni a szemetedet egy neki megfelelő helyre (ami természetesen NEM a föld!).
Hogyha már nem szemetelsz,vagy eddig sem tettél ilyet,az dícséretre méltó!Ugyan alap dolog lenne az,hogy nem piszkítod a környezetedet,de sajnos a mai világban nagy dolognak számít.Fontos,hogy a saját otthonodban is legyél ÖKO.A sokféle szemetet ne egy kukába dobd,legyen minimum két szemetesláda az otthonotokba:egyik a papír hulladékok számára,a másik pedig az egyéb,konzervdobozoknak,kávézaccoknak.Ha növényi,természetes eredetű hulladékod van,azt ki kell vinni a ház előtt lévő zöld kukába,mert az bizony oda való.Szeretsd te is a természetet,és védd!Mert más nem fogja megtenni helyetted...Neked kell elhatároznod magad!Legyél ÖKO! (:
Egyik nap a párom azzal jött haza, hogy kapott egy jó ajánlatot a hétvégére. Egyből nem mondta el, hanem bement a szobába átöltözni. Én az asztalnál vártam, mit is fog nekem mondani. Egy kicsit izgatott lettem, mert nem tudtam, mit akar, s nagyon féltem, már megint valami üzleti ajánlatot kapott, már egy - két dolgot kitalált, hogy tudjak valamit tenni, hogy pénz keresek, kevés sikerrel. Egész vacsora alatt ezen tépelődtem, csak nem mondta ki. Csak annyit, mondott, hogy később majd beszélünk erről. De nem volt idő, mert egyik szomszéd bejött hozzánk, s a téma későbbre maradt, egy kicsit a szomszédra mérges voltam, miért nem tudott várni reggelik a problémájával, mint kiderült nem is volt annyira fontos, de nem tudtunk semmit sem tenni. Mintha nem akart volna elmenni tőlünk, pedig elég késő volt, én egy darabig a konyhába voltam, a mosót, edényt eltettem. És csendesen bementem a szobába, készültem lefeküdni, de azután csak elé vettem egy könyvet olvastam, hátha a párom minél hamarabb végez és a szomszéd csak haza, megy. Egy kis idő múlva, hallottam, hogy a bejárati ajtó csukódik, s jött is a párom. Elmondta, hogy a szomszéd mit akart, a hivatalos ügyön kívül, amit én is hallottam. Azt, ne amit azután mondta el mit is mosdott, miután én bementem a szobába, nagyon mérges volt én csak éreztem, hogy valami sértő dolgot mondhatott, mert csak annyit mondott nekem a párom, hogy ez volt az utolsó, hogy késő este fogata a szomszédot, és hogy este nyolc óra után senki sem fog minket zavarni, csak ha valami rossz történik, persze kivétel a család. Amikor egy kicsit lenyugodott azt mondta, hogy holnap van a Föld napja és megyünk ki az erdőben fát ültetni. Akkor körül nézett, s kinyitotta szekrényt s a ruhákat elé, vette, hogy reggel minél korában induljunk, mikor indulunk?- kérdeztem nagyon halkan, reggel nyolc órakor kint leszünk a lakásból, hát úgy készüljek. Nagyot nyeltem, fel keltem, hogy a teát megfözem, mintha kitaláta volna a gondolatomat, annyit mondott, hogy a tea és a kávé is készen van, s főzött tojást is. Nagyot néztem, s az órára néztem, hogyan tudta, megtenni ennyi idő alatt. Akkor elmondta, hogy amikor én a konyhából kimentem, ő minden megfőzött, s elékészített, hátha elmegy a vendégünk, csak az volt a baj, hogy nem jött be a tervem. Hát elég ostoba képet vághattam, mert nem értetem, hogy milyen tervről van szó. Annyit mondott, hogy én nem tudom, a vendégünk férfiatlanak, tartja a főzést, és az ilyen dolgokat. Hát evvel mellé fogtál, most van egy ellenséget kint a világba, mondtam kacagva. Erre egyet legyintet, a többi között ez is elfér. A reggel nagyon hamar eljött, amikor csengetett a csergő óra, nem tudtam, hol a vagyok. Nagyon hamar kint voltunk a házból, egy kocsi várt minket, egy házaspár volt bemutatkoztunk, én abban a pillanatban el is felejtettem. Amikor ki értünk az erdőben, csak néztem ki a fejemből, mert nem tudtam eldönteni, hogy repültünk, mivel ilyen hamar kiértünk. Akkor a párom annyit mondott, hogy én végig aludtam az utat, de hát én nem aludtam láttam, az utat magam előtt ahol jöttünk. Lassan csak magamhoz tértem, akkor vettem észre, hogy mennyire ki van irtva itt az erdő. Egy kicsit jobban körül néztem, s akkor vettem észre, hogy én valamikor itt nagyon sokat jártam valamikor kisgyerekként, arra is rá jöttem, hogy én azt láttam magam előtt félig álomban. A többiek csak azt mondták, hát igen, de azt az állapotot szeretnél vissza állítani, mert mindeki emlékszik arra a szép időre. Mindenki meg kapta, a facsemetéket egy erdésztől. S azt mondta, ha ezt elültettük, akkor még kapunk még. Neki álltunk elültettük egy kicsit, amikor leültünk enni egy kicsit, s azután folytattuk a munkát, úgy délben az erdész jött, még hozott csemetéket. Délután 4 óráig ültetünk, amikor az utolsó facsemete is a földbe volt, jött az erdész, hogy már ennyi volt, de ha van kedvünk a jövő szombaton is lesz itt faültetést, jöhetünk nyugodtan. Maguk ültettek a legtöbbet, mondta boldogan és megelégedve. Sokan fiatalok már délben elmentek, idősebbek maradtak, és maguk. Nekem hoztak egy oklevelet, hogy részt vettem a Föld napja alkalmából rendezet programon. Ez nagy meglepetés volt a számomra, mert erről én nem tudtam, próbáltam a páromra hárítani a dolgot. Annyit mondott, hogy intézzék ezt el maguk között, ő örven annak, hogy sérülteket is érdekli, ezek a dolgok. Több ilyen dolog érdeklik őket, mondta a párom, csak nem mutatják, s nem beszélnek róluk, csak teszik a dolgukat, ahogyan kell. Hát igen ez így szokott lenni, maguk messze vannak a többi csoporttól, így nem hallották miket beszéltek, vagyis az idősebbek, hogyan sziták a mai fiatalokat, akik, megunták, s ott hagyták őket, csak annyit mondta nekem s az erdészetet többi munkatársának, hogy rendezünk külön fiataloknak, mert ezt többet nem akarják hallani. Most menjenek, mert jönnek lefelé, nehogy magukba is belekössenek. Nekünk sem kellet kétszer mondani, hamar beült a kocsiba, haza mentünk. Ahányszor csak ilyen programról hallottunk részt vettünk, két héttel később rendeztek sérülteknek is ilyen faültetéses programot, ami nagyon jól sikerült.
anita174 (79622)
UI. Bocs, hogy hosszú lett megszaladt a tollam.
2010.04.24. 20:26
Fahéjasmuffin.
Az önkéntesek
Az iskolában csoportokat csináltak osztályonként. Zsuzsiék osztályában is ez történt. A verseny célja, hogy a diákok jót tegyenek a környezetüknek. 1 hét áll rendelkezésükre a tanulóknak: ki tud több jót tenni a városban.
Amikor Zsuzsi hazaért, ledobta a táskáját, és beszaladt a konyhába:
- Anyu, képzeld, az igazgatónak milyen ötlete támadt.. szemétszedés, meg takarítás, meg ilyenek. Mik vagyunk mi? Ráadásul csoportban kell dolgozni. Micsoda haszontalan időpocséklás!
- Zsuzsi, ez nem időpocséklás! Jót tenni másokért jó dolog!
- Az, persze, jó dolog... És mi az ebéd?
- Paprikás krumplit csináltam, de ez most nem fontos. Mi is ez a dolog, és mikor kell csinálnotok?
- Jövőhéttől kell, és verseny. Ki tud több jót csinálni.. még egy ilyen hülyeség. Majd azt hazudjuk, hogy öregeket kísértünk át az úttesten, és hogy újrahasznosított dolgokat használunk. Ez be fog válni.
- Be, mert meg fogjátok csinálni. Zsuzsi, jót tenni jó dolog!
***
Hétfő reggel az iskolában gyűlést tartottak. Az igazgató úr mély hangjával próbált a figyelem központjába kerülni.
- Gyerekek! Megkezdjük a jótékonykodós hetet. Az órák nem lesznek megtartva, de minden csoportnak délre ide kell érni, hogy az osztályfőnököknek beszámoljatok, mi jót tettetek. Sok sikert, és győzzön a leg ÖKO-sabb csoport!
***
- Hé Zsuzsi! - szólalt meg Zoli - komolyan jót kell csinálni? Ez olyan... ciki.
- Jah, ciki. Komolyan, ennyi ésszel szabadlábon. Mi vagyok én, önkéntes?? Jaj, ne máár..
- Zsuzsi, Zoli, figyeljetek! Ez a feladat. Belétek sem rugnak. Mi lenne, ha mások trehánysága miatt halnátok meg? Hm? Örülnétek neki? A jegesmedvék egyre nagyobb számban pusztulnak el! Az ózonlyuk állapota szörnyű!
- Szörnyű vagy sem, nekünk itt ne játszd a szentet, Timi.
Timi törődött a természetvédelemmel, vigyázott magára, és másokra. Ezért sokan kinevették, de őt ez nem érdekelte. Tudta, hogy ki ő, és hogy ki akar lenni; csak ez vezette.
- Nem a szentet játszom. - sóhajtozott Timi - De mondom a ti nyelveteken. A nyertes osztály új sport eszközöket kap, és egy jutalom kirándulást!
- Új sport eszközök, és jutalom királndulás? Nyernünk kell! - buzdult fel Zoli. - Hé, Zsuzsi, ez azért tényleg jó, nem?
- Jó, jó. De hé, mi van, ha nem nyerünk? - sopánkodott Zsuzsi.
- Ha csak másodikok, vagy harmadikok leszünk, akkor is nyerünk valamit. Nem is egy valamit! 1. Jobb ember lehetsz! 2. Megóvtál másokat, és a környezetet, ez éppen elég nagy dolog! 3. Jutalom kirándulás, ha nem is messzire, de több napra.
- Oké. De akkor siessünk!
***
Zsuzsi, Zoli, és Timi a parkban szemetet szedtek, facsemetéket és virágokat ültettek, tettek ki élelmet és vizet a kóbor állatoknak, segítettek az öregebbeknek - vitték a csomagjaikat - , újrahasznosított lapból plakátokat tettek ki.
- Huhh, ez fárasztó volt. Péntek. Sok mindent csináltunk! - sóhajtott Zsuzsi.
- De még mindig olyan, mintha semmit sem tettünk volna... Nem, lányok?
- Zoli, biztos csak fáradt vagy. De hé, ugye hogy jó érzés? - kérdezte lelkendezve Timi.
- Szerintem ha ennek a jótékonykodós hétnek vége is van, mi magadjuk meg. Lehetnénk mondjuk önkéntesek. Mindig tennénk másokért valami jót! - lelkendezett Zsuzsi.
- Ugye, hogy nem is hülyeség ez az egész? - örült Timi. Mostmár nem csak ő lesz az egyetlen, aki másokért is tesz.
A csapat 2. helyezett lett. Nyertek kosárlabdát, focilabdát, és az osztály elmehetett kirándulni. Ha nem is elsők lettek, mégis ők nyertek a legtöbbet; ezáltal jobb ember lehetett belőlük.
2010.04.24. 11:35
KikKííí(L)
A Föld napi erdő rejtelmei
Én , két barátnőmmel elindultam egy bicikli-túrára. Hát persze hogy egy erdőt néztünk ki magunknak - mint mindig! ;) Ebben az erdőben még nem jártunk de azt viszont biztosan tudtuk hogy a szúnyog-riasztó spray el fog kelleni útközben. Az iskolátol ne messze volt egy erdő.. Azt néztük ki magunknak. A Bicajainkat letettük az isklához. A focipályán fiúk fociztak , ami melleslegeléggé messze volt az erdőtől. Hosszú utat tettünk meg gyalog. Kíváncsian észleltük hogy az erdőbe egykönnyen nem lehet bejutni. Ugyanis a "bejárata" előtt egy patak csordogált.15:00 volt. A patak elég méretes volt.. Átugrani ne lehetett mert nagy valószínűséggel bele esünk. Kerestünk vastagabb farönköket , és azokat beletettük a sekély vízbe és azon átjutottunk.Bevallom nagyon-nagyon rozoga "hídféleség" lett. Az erdőben sajnos szörnyű látvány fogadott minket.. Tele volt sörösdobozzal és ilyesfélékkel.. Tehát volt benne szemét. De nem volt annyira vészes. Természetesen továbbmentünk , És láttunk egy nagy zsákot amiben volt valami.. A hiszékeny barátnőmet viccből azzal ilyeszgettük hogy egy hulla van benne. (:Jól gondolod , hát persze hogy belenéztünk. Szemét volt benne. De legalább valaki ebbe tette bele és nem csak elszórta . Tovább mentünk és azt láttuk hogy elkezdett valaki építeni egy kis fa házikót ... de félbehagyta. Végül egy nagyobb patakhoz értünk , amin vezetett át egy készzel összeácsolt , ijen szöges fa híd .. tuggyátok mint a mesékben. Én mentem át elsőnek de a híd szörnyen recseget.. a barátaim nem mertek már ájönni . És énsem vissza mert szerintem ez már leszakadt volna . Tovább mentünk jobbra ; még eggyüt csak ők a másik oldalon. És találtunk még 1 hidat , azon átkeltem , és együtt hazamentünk.
Ennyi lett volna (: ez igaz történet :P
2010.04.22. 19:48
.masnii :]
Furcsa kaland
A történetem egy álommal kezdődött, amire nem is emlékeztem, miután felkeltem. Elmentem iskolába, hazajöttem... és még mindig az az álom járt az eszemben. Próbáltam összerakni, hogy mi is lehetett az, de sehogy sem sikerült. Végül feladtam és leültem tanulni.
Nagyon fáradt voltam, a fejemet a kezemre támasztottam és úgy olvastam a háziolvasmányt... aztán a következő pillanatban valami csoda folytán egy zord, barátságtalan és sötét helyen találtam magam. Egy óriási mezőhöz hasonló hely lehetett, amit kopár fák \\\"díszitettek\\\". Sehol egy élőlény, sehol egy zöld növény... Lassan lépkedni kezdtem, a kifele vezető utat kerestem, amikor hirtelen egy fa mögül egy különös lény tűnt fel. Nem volt vidám, nem mosolygott, inkább mintha..., mintha elkeseredett és magányos lenne. Megijedtem tőle, megtorpantam aztán egyet visszafele léptem. Majd mégegyet, de a harmadik már nem sikerült, mert amint megszólalt, annyira meglepődtem, hogy a lélegzetem is megállt.
- Miért félsz tőlem? - kérdezte kedvesen de ugyanakkor szomorúan. nem tudtam ép választ adni erre a kérdésére, csak makogtam. Ezt látva, újra megszólalt:
- Nem kell flned, nem bántalak!
Ekkor kicsit enyhült bennem a félelem és így válaszoltam:
- Nem félek tőled, csufán meglepődtem. - füllentettem.
- És miért lepődtél meg? - kérdezte tágra nyílt szemekkel az idegen. És ekkor jobban szeműgyre vettem: félig macska, félig jegesmedve alakja volt, hatalmas termete és mégis egy különös melegség csengett a hangjában.
- Nem is tudom... - válaszoltam ekkor. Aztán beszélgetni kezdtünk, kérdés választ követett és válaszra kérdéssel feleltünk egymásnak. Majd leültünk a sáros, és némely helyen kőkemény földre. Elhallgattunk, majd kibukott belőlem egy kérdés, mely annyira érdekelt:
- Miért élsz ebben a zord világban? Miért vagy ennyire szomorú?
- Hát ez hosszú történet...
- Nem sietek sehová, otthon úgyis az unalmas leckém vár. - mosolyogtam bátorítóan.
- Szóval... Nagyon régen kerültem ide, egy gonosz lány talált ki engem. És megunt, nem tetszettem neki, így idekívánt engem, erre a zord vidékre. Ez az otthonom azóta és mégis a börtönömként szolgál, mert nem tudok innen kijutni. Egyszerűen lehetetlen. És így hogy ne lennék szomorú? - mondta.
- Egy lány? Hány éves volt... és ki ő? - kérdeztem.
- Rosie-nak hívják és akkoriban 7-8 éves volt. Nem tudok különösebben töbebt róla, csak ennyit, hisz sokat nem voltam vele, hamar megunt.
- És honnan tudod, hogy gonosz? - kérdeztem szomorúan. Belémnyilalt a kétség: nem-e én voltam ez a szívtelen lány, hisz engem is Rosi-nak hívnak? Ettől szomorú lettem de mégis kiváncsian vártam a választ.
- Hát, különösebben nem tudom, csak gondolom... miért érdekel ez téged?
- Hát... az én nevem is Rosie. És csak ez a lány juttathat ki minket innen? - kérdeztem, hogy eltereljem a gondolatait.
- Igen, azthiszem. Már több éve itt vagyok és nem találtam kijáratot... - mondta.
- Pontosan hány éve? - kérdeztem.
- 6. - válaszolta.
- 6? Én... én éppen 13 éves vagyok... - csalódottan vettem észre, hogy minden jel arra utal, hogy én voltam a szívtelen lány. - De van ebben jó is, akkor kivihetlek téged is meg magamat is innan, na várj! - mondtam és letérdeltem a földre. erősen kívántam, akartam, hogy végre otthon lehessek és... a jegesmacicával együtt a szobámban teremtem egy perc alatt.
Eltelt még pár nap, egyik este újra beszélgetésbe fogtunk újdonsült barátommal. Feküdtem az ágyamban, ő meg mellettem üldögélt, az éjjeliszekrényen.
- Mesélj még arról a lányról, kérlek... - unszoltam. - Kiváncsi vagyok, milyen voltam régen. Tényleg... enyire önző és szívtelen? Lili, vagyis anyu nem mondta ezt soha...
- Lilinek hívják az édesanyádat? - lepődött meg.
- Persze, miért?
- Nem emlékszem sok dologra, csak hogy annak a lánynak volt egy gyönyörű és nagyszívű édesanyja, akit Amandának hívtak...
- Tényleg? Ez azt jelenti, hogy nme én voltam az a lány? Tényleg, Fred?
- Igen, Rosie! Tényleg nem te voltál... Már emlékszem is arra a szőke kislányra, aki kitalált... nem voltak barátai, nem volt testvére... és nem te voltál az, Rosie! Te a legjobb barátom vagy, és sosem tettél velem ilyet! - válaszolta lelkezndezve. És annyira megkönnyebűltem én is... Sokat jelentett ez nekem, mert édesanyámra szerettem volna hasonlítani egész életembn, szerettem volna, ha nekem is olyan nagy szívem lett volna felnőtt koroomra, mint neki...
És Fred hozzám bújt, majd a csillagokat bámultuk az ablakon keresztül, melyek úgy tündököltek... mintha kacagtak volna...
A párommal városhoz közeli faluba költöztünk, egy kertes házban. Nekem nagyon tetszett a ház emeletes volt, a földszintre tettük a konyhát és kamrát egy szobából kialakítottunk egy ebédlőt is. Az emeletre pedig a hálószobákat, és egy úgy nevezett irodát könyvtárunkkal együtt. Az emeletre sajnos csak kintről tudjuk megközelíteni, de megígérte, mire a tél itt lesz, beépíteti majd. Beköltözésünk pár héttel később meg készítettük az ágyásokat ültetünk salátát-pityókát, hagymát, sárgarépát, tököt és a virágágyásokat is, ami kéknefelejcs és árvácskát ültetünk, pár tyúkat és kakast, kacsákat, libákat is szereztünk. Kutyánk is volt a ne Ágár neveztük el, és hűségesen őrizte a házunkat és az udvart. Így teltek a napok, és minden zöldség szépen kezdett nőni és fejlődni, amire egy kicsit büszke voltam. Egyik este, amikor a párom bejött a házban, akkor az ölibe volt valami fehér. Ez első pillanatban nem láttam, hogy mi az, de amikor közelebb jött akkor láttam, hogy cica, de még milyen, olyan fehér volt, mint a képeken a jegesmedve a teste, is egy kicsit vaskosabb volt, mint átlagos cicának, a pofája teljesen macskás volt. Nagyon szép és édes volt, csak annyit tudtam mondani, hogy ez csodálatos. Közben a párom hozott egy kis tejet, amit megmelegített és kis kenyeret aprított belé és letette a szekrény elé, hogy a jegesmacica nyugodtan meg tudja enni, mi is leültünk és meg vacsoráztunk, mintha a kicsi és az új állatka megérezte volna, hogy figyeljük közelebb jött hozzánk. A párom csendesen megszólat, Hópehelyecske, a jegemacica oda ment hozzá, Ő fel vette az ölibe, hát ezután ez lesz a neved, s ahogy ki mondta abban a pillanatban le is tette. Hozzám fordult oda jött a kagylóhoz, megmosta a kezét, és segítet az asztalt leszedni, elmosogatni. Amikor végeztünk, elévette egy cicakosarat valahonnan, belőle a párnát kiporolta és letette a csempekályha elé, mikor rám nézett és meg látta a kérdő tekintetemet, csak annyit mondott, hogy a kosarat itt találta a pincébe lent, amikor takarított ott, akkor gondolt arra, hogy amikor lesz a szomszédnál kis cicák, akkor hozz ide nekem is. Mi lesz a többi állattal, ennyit mondott, hogy majd holnap meglátjuk, hogyan fogadják. Reggel ki vittük az állatot az udvarra, a tyúkok egy kicsit gyanúsan nézték, de nem bántották, azt hiszem, hogy féltek egy kicsit, még csak macska, aki szereti a madarakat, így csak egy kicsit hagytuk ott, s utána oda vittük a kutyához, meg nézték egymást, megszagolták, meg mondtunk nekik, hogy egymást nem szabad bántani, de a kutyusunknak nem tetszet az új lakó kezdett morogni. A macskát elvittük a kerítésen kívül letettük, kint elkezdünk dolgozni, egy darabig közelünkbe volt, de azután feállt s az udvart körbe járta, és a napon lefeküdt, s talán aludt is egy kicsit. Úgy ebéd körül kimentem, hogy megnézem, ott van-e ahol utójára láttam, de már nem volt ott, bementem és megmondtam, hogy Hópehelyecske nincsen meg, a párom csak annyit mondott, hogy este elékerül, ne féljek már annyira. Tényleg este elékerült a tejecskéjét megette, utána a kosarába feküdt, s nézett minket, amíg mi is le nem feküdtünk. Ez a nyár mindennapján így történt, csak este láttuk, hogy merre járt vagy jár sohasem tudtuk meg. Úgy nyár közepe táján, a párom azt mondta nekem, hogy megnézi Hópehelyecske merre, járhat, mert akkor végeztünk a lépcső beépítésével, ami nagyon jól sikerült, jó pár nap eltelt, mire megtudta, hogy mi is van. Bejött a házba azt mondta, hogy menjek vele, elindultunk a fáskamra felé, ott egy sarokba rakott magának egy kis fészket, s ott szundikál az árnyékba. Ki jöttünk elvettünk egy kosártüzelőt és avval elé mentünk a házhoz. Minden ment a maga módján, egyik nap az állatorvos eljött hozzánk, és elbeszéltük neki, hogy mit fedeztünk fel, csak annyit mondott, hogy biztosan a hűvösebb helyet keresi, este pedig szeret maguk közelibe lenni, ez így szokott lenni egyes állatoknál, mindig kell egy kis magány ahol ő, megvan és feltöltődik, utána jön majd a gazdihoz, átadja azt a pluszt, amire szükség van. Hát így élünk mi, ott abban a kisházban csendesen és boldogan.
Volt egszer egy jegesmacica a tenger közepén egy lakatlan szigeten .
Ő egy jegesmaci volt ki cicának hitte magát , és kisebb volt mint a többi jegesmaci , fülei hegyesebbek voltak .
Mindig is az volt a vágya hogy csatlakozzon a csodálatos TTK-hoz .
De nemtudta mitévő legyen hisz se járműve nem volt se térképe .
Lement a partra sétálni hátha eszébe jut egy jó ötlet egyszer csak meglátott valamit ,
mikor közeleb ért észrevette hogy egy lámpást talált .
Nagyon megörült neki és gyorsan megdörzsölte hátha a segítségére lehet .
Elő is jött Suzi (Jane felesége) . És mondta h kérhet tőlle bármit erre a jegesmaci elmesélte neki mit is szeretne ő .
Suzy oda is vezette őt a Tevékeny Tevék karavánjához , de volt hozzá egy kérése hisz ennyivel tartozik neki méghozzá az
volt h ne árulja el senkinek hogyan jutott ide és hogy ki is ő valójában .
A jegemacica boldogan csatlakozott a karavánhoz , kik szeretettel fogadtak az új tagot .
Így még a ma is él köztünk egy jegesmacica és mi nem is tudjuk h ki ő, honan jött és hogy miféle szerzet is lehet
valójában .
2010.04.22. 15:07
Csokis-Eper
Az Északi-sark szélén ahol az esőerdő kezdődik egy igen ritka állatfaj éli mindennapjait. A jegesmacica. A jegesmacica egy olan állat aminek macskafeje és jegesmedve teste van levelekkel jéggel és patkányokkal táplálkozik. Egyszer eljutott már egy egyed a fajból a sivatagba ahol sajnos elpusztult. De mielőtt elpusztult találkozott egy tevekaravánnal a Tevékeny Tevékkel és naplóbejegyzéseket készített róluk, majd megkérte őked hogy juttassák el a családjának ha nem éli túl az utat.Sajnos tényleg nem élte túl de a Tevékeny Tevék elvitték a levelet a családjának. örök barátságot kötött a két faj és a jegesmacicák még most is megvédik a Tevékeny Tevéket ha szükséges.
By:Csokis-eper
2010.04.18. 19:18
.masnii :]
Egy újabb csodálatos kaland, avagy a barátokra mindig szükségünk van (:
Egy csodás tavaszi nappal kezdődött minden, amikor Rosie elhatározta, hogy a hegyekbe megy kirándulni. Sok séta, barangolás és fáratság árán végül feljutott a célként kitűzött hegy tetejére. Leült, hogy megpihanjen és élvezze a gyönyörű táj láványát, amikor egy lányt pillantott meg, aki egy szikla szélén üldögélt búsan. Odasétált hozzá, leült mellé és csendben megkérdezte:
- Szia! Miért ülsz itt egymagadban, szomorúan?
- Szia. - mondta az idegen, anélkül, hogy felnézett volna Rosie-ra. - Nincsenek barátaim, nincsen akivel beszélgesek, mit csinálhatnék? - kérdezte búsan.
- Hogy hívnak?
- Angela vagyok... - mondta a lány.
- Angela, ne légy szomorú, máris egy barátra találtál! - mondta vidáman Rosie.
- Tényleg? És ki lenne az? - kérdezte bizakodva a lány, amint felnéett.
- Hát én, ki más? - kacagott Rosie.
- És örökre a barátom maradsz? - kérdezte.
- Hát persze, ha te is szeretnéd.
- Hogy én szeretném-e? Ez minden álmom! - kacagta el magát Angela.
- Menjünk is haza, későre jár. - javasolta Rosie. Hazamentek és megegyeztek, hogy másnap reggel Rosie elmegy Angelához. Úgy is történt minden, ahogyan megbeszélték, korán reggel felkereste Rosie a barátnőjét. Csodás, hatalmas házat pillantott meg, aminek a teraszáról egy gyönyörű lány nézte őt. Angela volt az, mint ahogyan utóbb rájött. Lement Rosiehoz az udvarra.
- Na gyere már, menjünk be! - unszolta Rosiet vidáman. Együtt besétáltak, majd lassan-lassan eltelt a nap nevetéssel és jókedvvel.
- És miért nincsen egy barátod sem, Angela? - kérdezte kiváncsian Rosie.
- Azért, mert... mert a szüleim nagyon gazdagak. Vagyis nagyon sok barátom volt, majd becsaptak és elmentek, mind az összesen. Szomorúan néztek egymásra, majd Rosie megszólalt:
- Én nem foglak becsapni, soha! - ígérte meg.
- Úgylegyen! - kacagott Angela. És attól a naptól kezdve nagyon jó barátnők lettek. Álhatott akárki az útjukba, mindig legyőzték majd nevetve folytattak mindent... (:
Egyszer egy nyári napon Apukám, telefonált, hogy öltözzek, mert elvisz valahová. Nem tudtam hová, és merre, gyorsan felöltöztem, vártam, hogy értem jöjjön. Ahogyan készen lettem, azonnal jött a dzsekimet elvette, azt mondta, hogy az még fog kelleni s a kocsiba elfér. Egy bácsi vezette a kocsit, felcsík indultunk el, én csak néztem, hogy merre járunk, amikor a főútról letértünk és felfelé mentünk ott már nekem újdonság volt minden, mert én arra nem jártam. Amikor meg kérdeztem, hogy hová megyünk, csak annyit mondtak, hogy felfelé nem látod, de igen gondoltam, dehogy hova azt most sem tudom, majd meglátod, jött a megnyugtató válasz. Megérkeztünk és én boldogan szálltam ki a kocsiból. Csak nézelődtem, amíg Apuék elintézték, amiért ki kellett jönniük. Apukám mellettem megállt, egy bácsira mutatott,aki a tyúk közzé ment,és ellátta, csendesen az mondta, hogy egy medvével találkozott s az egyik lába mű,mert le kellett vágnia. Én megnéztem, de nem látszott rajta, hogy kényelmetlen neki, a doktorok jól eltalálták, hogy jó legyen neki. Amikor végzet, bementünk a házba s elkezdte beszélgetni a medvelátogatásokról, amikről tudtak s hallottak, én ennek egy kicsit sem örültem, mert nagyon féltem, hogy egy medve oda téved, amíg én ott vagyok. Oda húzottam Apumhoz, s a fejemet a vállára hajtva hallgattam, csak arra lettem figyelmes, hogy nagyon álmos lettem, behunytam a szememet. Apukámék azt mondták, hogy friss levegő az oka, a havasi levegőnek, nagyon friss nem olyan, mint lent a városba. Én ebben nagyon is egyet értetem, bár akkor voltam először életemben a havason, persze oda költöztem volna, de nem szeretek medvével találkozni, csak képen, vagy plüss játék formájában. De azért a gondolattal szépen eljátszodoztam akkor, és néha mostanába is. Kiköltözni nem merek, félek, hogy csak találkozok egy medvével. Bár az igaz, hogy nem kell én a havasra, felköltözzek, hogy lássak macit, mert bejárnak a város szélén álló házakhoz. Úgyhogy maradok fent a hegyen, ahol lakunk a blokkba, ahogyan én hívom. Mert mindig felfelé kell, hazafelé menjek. Amikor a havasról jöttünk le akkor a kocsi nagyon függőlegesen volt, még a sofőr is megkönnyebbült, amikor leértünk, itt egyenes álló kocsit ő is jobban szerette, erre emlékszem. Az óta a kirándulás óta, Apukám mindig avval tréfált a táborba mentem, hogy egy macival talákozók. De én nem hittem neki, bár tudtam, hogy vannak ott medvék, s azt is tudtam, hogy tréfált ilyenkor. Egy jó bár év eltelt a kirándulás óta, s jó pár kiránduláson voltam, de ez nem halványult el. Szeretnék oda visszamenni egyszer talán össze, jön az a kirándulás, remélem.
anita174(79622)
2010.04.17. 12:16
Kirai
Utazás a hegyekbe
Írta: Kirai
Egyszer a Tevékeny Tevék elmentek kirándulni a hegyekbe. Mindenki izgatottan várta az utazást, örömmel beszélgettek a TeveFarmon erről.
Amikor eljött a nagy nap, hajnalban mindenki fent volt, így hát elindultak.
Egy kicsit hosszú volt az út, és érdekes dolog is történt: találtak
egy újságot, ami egy hegyi szörnyről írt. Ráadásul úgy látták,
a háttérben ugyanazok a hegyek vannak, mint amikhez ők mennek...
de nem ijedtek meg, folytatták útjukat. Amikor megérkeztek csodaszép kilátás volt,
éppen naplemente. Sajnos mivel tavasz volt, sár is akadt bőven.
Egyszer csak hatalmas lábnyomokra bukkantak az egyik sárfoltban...
Már többen is megijedtek, de a többiek megnyugtatták őket.
Így elmentek hegyet mászni. Alaposan elfáradtak, az egyik hegy tetején megálltak pihenni
egy nagy barlang előtt. Hirtelen félelmetes hangokat hallottak, és sziklák estek le a
barlang tetejéről. Aztán meglátták: Egy nagy barna állat volt a szikláknál, amit tüské,
kéregmaradványok és néhány helyen fekete és vörös foltok borították.
A szörny csak úgy bömbölt. Minden teve futott az életéért, csak egy maradt ott,
mert valami furcsát látott. Ő nem félt annyira a szörnytől, ezért ott maradt,
hogy rájöjjön, mi az a furcsaság. A többiek visszamentek a hegy lábához.
Fáradtak voltak, ezért egyből elaludtak, még a legfélősebb teve is.
Éjszaka vihar volt, szakadt az eső és lehűlt a levegő. Másnap rájöttek, hogy valaki kint maradt.
Felmentek megmenteni őt a szörnytől, de ő már rájött, mi volt az amit látott...
Amikor felértek nagyon meglepődtek... Az a teve nem mást vett észre, mint
hogy a szörny fájdalmában ordított, egyébként nem is volt félelmetes.
A mancsába egy nagy tüske állt bele, amikor kihúzta, látta, hogy a barlang
mellett egy rózsabokor és egy málnabokor van, és sok-sok fa. Kiderült,
hogy a kéreg és tüske csak ráragadt, a fekete folt sár a vörös pedig málnafolt.
Igazából csak egy nagy, torkos medve volt, aki amikor a sziklák leestek,
éppen málnát evett és nagyon megijedt... Szelíd volt, a teve csak
azért nem fagyott meg éjszaka, mert a medve odaengedte magához és felmelegítette.
Amikor minden teve meglátta őket egymás mellett, megkönnyebbültek.
A maradék egy hetet, amit a hegyekben tölöttek, végig a medvével játszva töltötték.
Megszerették őt, és szomorúan hagyták ott.
Senki sem fogja ezt a kalandot elfelejteni!
2010.04.17. 10:38
Félcédulás.
Megint láttam,hogy írtál.:D Akkormár énis.xD
Nem vagyok valami jó történetíró de megpróbálom.
A Teveünnepély.
Nagy nyüzsgés volt,minden teve készülődött az ünnepélyre.Mindenki izgult,mert ugyan az ünnepélyen lesz a koronázás is:Hópihust királynővé koronázzák.Hópihus a legszebb ruháját vette fel és amint elkészült lement üdvözölni a többieket.Miután mindenki gratulált Hópihusnak bevonultak az ebédlőbe és szépen megreggeliztek.De történt egy kis baleset.BalkezesTeve leöntötte Hópihus ruháját eperlekvárral.Mindenkinek elállt a lélegzete és kapkodtak össze-vissza.Hópihusnak ez volt a kedvenc ruhája és sajnos nem lehet kimosni az eperlekvárt.Tanakodtak,hogy mit is csinálhatnának vele?Ekkor pont BalkezesTevének lett egy jó ötlete:Vigyék el a nagy,bölcs és ügyes VarázslóTevéhez.Úgy is lett,elvitték hozzá és szépen kórusban el is mondták,hogy mi a baj.VarázslóTeve bele is kezdett mondókájába:Priccs-Pruccs-Pricsi-Prucsi,Abraka-kadabra tűnjön el ez a foltocska,azzal el is tűnt a ruháról az eperlekvár.Csodálkozva tapsoltak és sorban megköszönték.Nagyon örültek annak,hogy eltűnt a folt de hoppá:késésbe vannak.VarázslóTeve mondott egy újabb mondókát:Bakra-akra,Tarka-kabra,Legyünk az ünnepélyen most azonnal.Ott is teremtek,pont amikor a császár besétált az ajtón.Hópihus meghajolt.A császár elmondta a szövegét és egy koronát helyezett Hópihus fejére.Mostantól Hópihus királynő.Az újdonsült királynő sütött pár adag finom csokissütit és szétosztogatta.Miután mindenki megette a sütijét,a fiúk felkérték a lányokat táncolni.Nagy buli volt és még most is az.
Múlt hétvégén elmentünk kirándulni, a családdal, a Szent – Pupák hegyre. Nem volt túl közel, több órán át is utaztunk. De megérte! Mindjárt olvashatjátok miért!
Miután megérkeztünk, kipakoltunk az autóból, ettünk, ittunk, majd elindultunk túrázni. Úgy terveztük, először bemegyünk a sűrű rengetegbe, aztán felmászunk a hegyre. S, sok-sok fényképet készítünk! De az erdei túra kicsit hosszadalmasra sikerült. Mikor bementünk, láttunk nagyon sok növényt! Olyat is, amiről még hallani se hallottam! Megcsodáltuk őket, és le is fényképeztünk párat. Ekkor még békés volt a túra. De csak ez után következett a kaland! Hallottuk, ugyanis, hogy zörög a bokor… Mintha egy nagy állat lenne. Csak az járt a fejünkben, hogy talán egy varacskos disznó, aki minket is felfal! Anya elővett a hátizsákból egy kis élelmet, hogy odadobja neki, ha előjön (elterelésként). Én egyre csak hátráltam, amíg egy fa „állított meg” a haladásban. Apa is félt, de ő bátran szállt volna szembe avval a szörnyeteggel! 2-3 percig tétlenül vártunk… Hogy mire? Azt nem tudom, talán arra, hogy történjen valami.
Pár perccel később előjött az állat. Apa már fogta a vizes üvegét, védelemként, anya már dobni készítette a húst, míg én csak figyeltem és meglapultam a fa közelében. Nagy meglepetésünkre nem egy varacskos disznó volt, hanem egy aranyos kis mókus! Mindenki fellélegzett. Csináltunk róla is egy képet! Amint végeztünk az erdei túrával, indultunk a magas hegyre. Szerencsére ott már semmi nem akadályozta meg, hogy felérjünk!
Rengeteg képet készítettünk, amit a barátaimnak is megmutattam! Elmeséltem nekik ezt a történetet is, úgy ahogy most nektek! Remélem, tanultok belőle, nem minden az, aminek látszik! De azért nem árt ám elővigyázatosnak lenni! :)
Ez lenne az én történetem, remélem elnyeri a tetszéseteket! :)
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
