A pulipintyeknel kedvesebb es aranyosabb joszagot nem talalsz.Ha valami baj van akkor ott teremnek elotted es mindig segitenek neked.De nem akarmilyen bajodkor jonnek hanem csak akkor amikor nagyon szukseged van rajuk.Ami a legjobb bennuk: megnevettetnek. Egybol jo kedvre derulsz es helyette nem kernek semmit toled.Egy kis barlangban elnek, elrejtozve.Hogy miert elrejtzove?-azt sosem arultak el nekem.Amikor hajnal van akkor kijonnek jatszani, most mar a kis pulipintyekkel is,es egy varazsport hintenek a levegobe hogy feltudj ebredni. Ugyanis ameddig a varazspor eler az ablakodig arra mar reggel lesz. Ezert tudsz felkellni reggel. De amikor alkonyul, akkor is egy varazsport hintenek a levegobe, mert a pulipintyek tudjak hogy szukseged van az alvasra.Hogy hogy neznek ki?-Ket labuk van, Puli hajuk van, es egy piros csoruk is van.Sajnos nem sokszor latom oket...csak eppen szukseg eseten.Ha elohivom oket es ok nem jonnek el, akkor tudom hogy az a baj nem is volt olyan nagy baj, es ilyenkor mindig megnyukszom.A pulipintyeket legeloszor almomban lattam oket.De el is arulom nektek, hogy legtobbszor almodban jellennek is meg, ugyanis biztos volt mar olyan hogy rosszat almodtal es gyorsan felriadtal, nah a riadast a pulipintyek csinaljak, mert ok sem szeretnek hogy teged egy alom megviseljen. De viszont olyan is van , amikor direkt nem riasztanak fel a rossz almodbol, mert a rossz alom az stressz oldo, azt mondjak.Tehat ha barmi baj van akkor nyugodtan hivd a pulipintyeket hatha elfognak jonni az almodba :)
2010.04.11. 18:07
.masnii :]
Rudi, a cirkuszi kis elefánt
Valahol, nagyon messze mindentől, egy csodás helyen lakott Rudi, a cirkuszi kis elefánt, édesanyjával. Az otthona egy kis cirkusz volt, hol rengetek barátra is szerttett, akik nagyon szerették őt, pont úgy, mint a kis elefánt őket. Barátságos volt, játékos és mindig jókedvű.
Egy gyönyörű napsütötte reggelen történt, hogy elérkezett a várva várt nap Rudi életében: az első fellépése, az első mutatványának bemutatása. Nagyon fontos volt ez a kis elefántnak, mert az számított igazán a cirkusznak tagjának, aki már fel is lépett ott, ügyesen szerepelt. Tehát Rudi korán kelt, a nappal együtt, hogy elkezdhessen készülődni az elözőleg már gyakorolt kis mutatványára. Buzgón kisietett az udvarra, egy kis rétre, amin a cirkuszi sátor fel volt állítva, majd belépett a porondra és el is kezdte a próbákat. Lassan a cirkusz összes tagja felkelt, mindenki készülődött a nagy estére, amin várhatólag nagy létszámú közönség vesz majd részt. Édesanyja Rudihoz sietett.
- Jóreggelt, mama. - köszöntötte anyukáját Rudi.
- Jóreggelt. - hallatszott a válasz és büszke mosoly ült ki az anyuka arcára.
- Jaj, anyu, ne csináld már! - kacagott Rudi, félbehagyva a gyakorlást. - Helyettem nem kell izgulnod és ne légy olyan biztos, hogy jól sikerül majd ez az egész... Mi lesz, ha elrontom? Ha mindenki rajtam fog kacagni? - húzódott lassacskán szomorúra Rudi szája.
- Jaj, ne butáskodj, Rudi. Hát persze, hogy jól fog sikerülni... - bíztatta lelkesen édesanyja. - És ha nem, akkor sem fog rajtad senki kacagni. Hogy is tutnának egy ilyen kedves és aranyos kis lefánton kacagni? - mosolygott anyukája. - Na de most hagylak, gyakoolj csak... - mondta és elsietett. Rudi is elmosloyodott majd folytatta a gyakorlást... illetve folytatta volna, ha a cirkusz egyetlen gonosz tagja, a bohóc, vagyis Frici oda nem ment volna hozzá.
- Hello! - ült ki Frici arcára a gúnyos mosoly.
- Szia... - mondta Rudi ügyet sem vetve a gonosz kis bohócra.
- Csak nem gyakorolsz? Éppen ma lépsz fel, amikor egy nagy és fényűző előadásra készülődik mindenki? Csak enm akarsz mindent elrontani ezzel a ... hogy is mondjam? Ezzel a csapnivaló kis mutatvánnyal? - kérdezte.
- Jaj, Frici, hagy békén kérlek! Nem én döntöttem így, hogy ma lépjek fel, hanem a cirkuszigazgató, Béla úr.
- Jaj, Rudi, hisz az emberek tévednek... Ő sem sejthette, hogy ilyen hanyag előadással állsz majd elő... - mondta gúnyosan Frici. Rudi nem válaszolt, így Frici folytatta:
- Mindenkinek nagy szivességet tennél, ha nem rontanád el a mai estét... Képzeld el: a leglenyűgözőbb előadássorral lépnek fel a legügyesebb cirkuszi előadók, aztán jösz te... és az egész közönség felhördül, hogy "le vele"! Szeretnéd ezt, Rudi? Most az egyszer gondolj másokra, és hagyd, hogy nagy örömmel ünnepelje őket a közönség, hogy minden jól sikerüljön... hogy tökéletes legyen az este... - mondta, majd elsétált. Rudi azt érezte, hogy Frici bár gonosz, most talán igaza lehet. Nem kéne mindent elrontania azzal, hogy fellép és talán... elrontja. Töprengett még, majd eldöntöte: nem gyakorol többet, nem lép fel ma este. Szomorú volt, hogy végül saját maga döntött így, de mit lehet tenni? Mint Frici mondta, másokra is kell gondolnia, nem ronthatja el az ő estélyüket is...
A nap lassan lement a messzi dombok mögött s felváltotta őt a telihold. Felgyúltak a cirkusz legszebb fényei s az emberek skasága lassan helyet is foglalt a maga helyén. Tele volt a sátor, egy hely sem maradt leülni.
Leoltódtak a fények majd egy lámpa világításának kíséretével a porondra lépett Béla úr. Elmondta beszédét, s azt, mit láthatnak a mai estén a szimpadon. Természetesen az "új elefánt bemutatóját" is említette, hisz mitsem tudott Rudi döntéséről. Ám szerencséje volt, az övé lett volna az utolsó mutatvány. Majd megmondja, hogy sajnálja, de nem lép fel...
Elkezdődtek az előadássorok, egyik a másikat követte, csakugyan nagy sikerrel. Mindenki boldogan s elégedetten lépett be a függény mögé, tudta, hogy jól teljesített. Rudi mutatványán volt a sor, a hangosbemondó be is jelentette, ám... Rudi sehol sem volt... illetve egy közeli dombon ücsörgött, nézve a gyönyörű teliholdat, de ezt senki sem tudta. Öt percig hústák az időt, várták, hogy előkerül-e, de mindhiába. Le kellett fújni a számát. Egy utolsó felvonulás következett, nagyot mulattak együtt az előadók. Mindeközben Rudi a dombon ücsörögve annyira félt... félt, hogy ezután majd elküldik, nem lehet többé a cirkusz tagja. Félt, annyira félt, mert a cirkusz az életét jelentette.
Egy kis kéz ért a vállához, mire ijedten felugott. Ismeretlen arc tárult eléje, egy kislányé. Csillogó szemeivel annyira gyönyörűnek tűnt, így az éjszakában. Leült Rudi mellé, majd megszólalt:
- Szia...
- Szia. - válaszolta az elefánt.
- Miért nm jöttél, mindenki rád várt ott bent... Csalódott volt a tömeg is, de mégjobban a barátaid...
- Tényleg? Jaj, de mindegy is, hisz mindent értük tettem, bár meglehet, hogy ők ezt nem tudják.
- Miről beszélsz, mit tettél értük? - kérdezte kedvesen a lány.
Rudi elmesélt mindent a kislánynak, hogy miért is döntött úgy, hogy nem lép fel. Azt is elmondta, hogy annyira fél, fél attól, hogy ezért majd elküldik a cirkuszból.
A kislány minden szó nélkül megfogta a kis elefánt kezét, majd elkezdett szaladni, le a dombon.
- Dehát hová megyünk? - kérdezte értetlenül Rudi.
- Még nincs vége mindennek, még helyrhozhatunk mindent... - hadarta a lány.
- Nincs mit helyrehozni...
- De igenis van... Frici, ugye így hívják a bohócot akiről beszéltél? Szóval az ő terve volt, hogy ezt tegye veled s ehietette, hogy nincs rád szükség, pedig nagyon is van. Szép a produkciód - bár még nem láttam, ebben biztos vagyok - s Béla úr sem véletlenül erre az estére tette a fellépésedet. Hát nem érted? Mindenki hisz benne, hogy nagyon tehetséges vagy, mindenki újjongva várja, hogy részt vegyél a produkcióban...
Rudi annyira boldog lett. Akkor is, ha a kislánynak nem lesz igaza, olyan jól esett, hogy ő bízik benne...
Futottak le a dombról, ahogyan csak a lábuk bírta, majd beléptek a cirkuszi sátorba. Az emberek kifele igyekeztek, arcukon boldog és elégedett mosollyal.
- Elkéstünk... - állapította meg szomorúan Rudi.
- Jaj, dehogy is. - mondta a lny. A hangosbemondóhoz szaladt, majd boldogan beszélni kezdett:
- Kedves emberek! Figyelmüket kérném egypercre. Nincsen még vége mindennek, az est fénypontja következik, amennyiben kiváncsiak rá. Egy tehetséges kiselefánt előadása kimaradt, nézzük meg hát, mit tud!
Az emberek egy része elment, de a nagyja ottmaradt, izgatottan. Mindenki tátott szájjal nézte az ideges Rudit, aki lenyűgöző teljesítményt nyújtott akkor este. Tapsvihar kísérte be a függönyök mögé. Mindenki büszke volt rá. De kinek is köszönhette minezt? Elment a kislány, mire észrevette volna őt, odamehetett volna hozzá, vagy ,egköszönhette volna mindezt. A következő fellépéséog kellett várnia csupán, mivel ettől a natól kezdve a lány minden előadáson résztvett s odadóan tapsolta kis barátját.
Egy örökké tartó barátság kezdete volt ez, Rudié, a kis elefánté és - amint utólag kiderült - Fruzsináé, a szeretnivaló kislányé, ki ezekután is mindig segített akin csak tudott....
A városkámba jött a cirkusz. A barátnőmmel elhatároztuk, hogy elmegyünk, s megnézzük az utolsó előadást. Elindultunk, de már nem kaptunk jegyet az előadásra, mivel már ott voltunk úgy határoztunk, hogy megnézzük az állatokat. A ketrecek felé vettük az irány, egy darabig csak mentünk szép lassan, amikor egyszer az elefántokhoz nem értünk, négy elefánt volt ott, három felnőtt és egy kiselefánt. Megálltam megnéztem, hogy játszik a kis elefánt a többiekkel, mosolyogva néztem őt. Egyszer csak ott állt előttem, el kezdte, meséli, hogy mit tett, és mit fog tenni most ezután. Megpróbálom úgy tolmácsolni, ahogyan mondta, remélem sikerül. Reggel felkelt jött a gondozó és mindenkinek enni adott finom szalmát, megfürdetette, mindig megfürdetik, amikor fel lép a színpadon, és hátát szépen lekefélték, ami neki jól esett, olyan jó, mint a masszás gondoltam én. Elmentek egy kicsit később próbálni ebéig voltak ott, akkor visszahoztak ide a mi házunkba, és az ormányával egy kört írt maga körül, mintha mutatta volna, hogy mit is tart a házának. Ebédre kapta szénát és reádásul meg almát is, amit ő nagyon szeret, neked van almád tette fel a kérdést. Én a táskámba néztem, találtam egy szomorú körtét ott a táska mélyén, és oda adtam. Ő boldogan elvette az ormányával s a szájába tette és egy harapással már le is nyelte. Juj de finom ez is, de ez nem alma volt tette hozzá, ezt még nem ettem. Körtének hívják, mondtam - mindegy hogy hívják úgyis nagyon finom – mondta ő, ezzel lezárta a kérdést. Ebéd után, egy kicsit aludtak, mindannyian. Amikor felébredtem már jöttek, s díszítették fel mindenkit, nekem is van egy szép piros és csillogó, mint anyukámnak. Akkor vettem észre, hogy a felnőtt elefántok már színpadra lépni készen voltak, de a kis elefánt nem voltak rajta díszek, vajon hol van az ő dísze, kérdeztem magamat, körbe néztem a szememmel, kerestem. Mintha kitalálta volna a gondolatomat, elvitték meg varrni, mert az előző előadáson egy kicsit elszakadt, amikor vették le, bele akadt egy kis függők a gondozó mellényébe s leszakadt. De már hozzák ott, né, nézd meg, hogy milyen szép. Oda néztem ahová mutatót az ormányával de, nem láttam sehol sem a díszt csak egy piros valamit összefogva. Jaj ki van vasalva, mondta szomorúan, olyan rossz, amikor frissen van kivasalva kemény és fáj, amikor fel teszik, úgy-e meg várod, amíg fel teszik, hogy lássad, jössz megnézni a produkciómat Nem sajnos, már nem kaptunk belépőjegyet, elfogyott. Megvársz, ugye kérdezte, s ment, hogy öltöztessék fel. Válaszolni, már nem tudtam, ott maradtam, a kis barátom, mindig felém nézet, alig tudták feldíszíteni, mert forgolódót, lassan elkészült. Amikor visszajött, alig ismeretem meg olyan szép volt most már én is kezdtem sajnálni, hogy az előadást nem fogjuk látni s körbe, néztem, akkor jöttem rá, hogy egyedül vagyok itt. Kit keresel, kérdezte a barátnőmmel, vagyok itt, mondtam. Ja vagy úgy, ő elment a másik ketrecek felé. Sajnálom, hogy nem tudjátok megnézni az előadást, nézd, ott jön, akkor megláttam a barátnőmet a kezébe valamit, lobogtatót. De már itt is volt szereztem jegyet mindkettőnknek, így nem jöttünk hiába le. Én nem jöttem, hiába szereztem új barátot, s rá mutattam a kis elefántra a barátnőm meghajolt előtte, erre mind a hárman elkacagtuk magunkat. Elindultunk a sátor felé s helyet foglaltunk, az előadás nagyon szép volt. Az új barátom, amikor meglátott minket nekünk egyet hajolt, alig tudtuk vissza fojtani a nevetés. Senki nem értette a dolgot csak mi hárman, a barátnőm oda súgta, hogy most már én is a csapatba tartozom, én bologatam egy kekszet tettem a számba, amit abban a pillanatba meg is bántam, mert cigányútra ment. A kis elefánt a többit elvette és körbe ment a porondon, hozott nekem vizet. Elvettem, megittam, közben a csomag kekszet visszahozta, s letette az ölembe. Az egész sátor nagyon nevetet, amikor vége lett az előadásnak oda mentem az elefántokhoz a kekszet kicsomagoltam s neki adtam, megköszöntem a segítséget elbucsuztunk. A kijárathoz értünk amikor az elefántok idomárja megállítót minket s elnézést kért a történtekért, mi biztositotuk, hogy nem történt semmi sem, hogy nagyon jó volt az előadás, ami igaz is volt, szépen hazamentünk.
anita174(79622)
2010.04.11. 14:27
Maiev Shadowsong
A múltkori esetem után a macskabékával azt hittem, végre nyugodt éjszakáim lesznek. Tévednem kellett.
Hajnali 4-kor arra ébredtem, hogy Nagyláb kutyám hihetelenül hangosan ugat. Mintha ismét valami furcsa szerzet ólálkodott volna be hozzánk. Aztán még egy hangot hallottam. Trombitálást. Először azt gondoltam, hogy a szomszéd fiú bosszantja Nagylábat azzal (és vele az egész utcát), hogy éjnek idején kint gyakorol. De amikor másodszorra is meghallottam a hangot, valami más jutott eszembe: egy elefánt. Felkaptam a köntösömet, belebújtam a papucsomba és kimentem az udvarra.
Jól sejtettem: Nagyláb egy kölyök-elefántra ugatott, aki viszont így is sokkal nagyobb volt nála. Az ormányos viszont csak megszeppenten pislogott rá, és időnként segélykérően trombitált.
- Nagyláb, vissza!- füttyentettem a kutyámnak, aki erre visszavonult a házába. Onann pislogott kíváncsian, hogy mi fog most következni.
- Jól van, kicsi, semmi baj nincs- lassan odalépkedtem a fánihoz és megsimogattam a fejét. - Nagyláb nem akar bántani. De honnan kerültél te ide?
Az azonnal láttam a kidöntött kerkapuból, hogy bizony onnan. De mi szél hozott egy elefántot a mi ki városunkba? Ekkor megpillantottam a nyakában valami nyakörv-féleséget. A szövege szerint a fánit Flórának hívták, és a tegnap érkezett cirkuszhoz tartozik. Nem láttam rajta sérüléseket és teljesen egészségesnek tűnt. Ebből gondoltam, hogy valószínű csak kíváncsiságból szökhetett el.
- Nagyláb! Gyere, szaglásszuk ki, honnan jött!
Nagyláb hamarosan elkezdett visszafelé menni a nyomon, ahonnan Flóra érkezett. Ő maga kicsit félénken kocogott utánunk. A szomszédok, akiket az ugatás és a trombitálás felébresztett, kíváncsian bámultak minket.
Hamarosan odaértünk a cirkusz sátrához. Az igazgató éppen az elefánt-idomárokkal kiabált.
- Most miattuk elveszett Flóra! Tudják maguk, milyen különös elefánt volt ő? A nagy Dumbó volt az egyik őse, és örökölte tőle a repülési képességét! Mi lesz az előadással, ha nem kerül elő?
- Elnézést...- szólítottam meg őket. Mindhárman csodálkozva megpördültek. Bámulatuk még nagyobb lett, amikor megpillantották az elveszett (most már megkerült) jószágot is. Azonnal körénk sereglettek, és kíváncsi kérdéseket tettek fel. Alig hitték el, hogy "véletlenül" bukkantam rá Flórára.
- Köszönöm, hogy visszahoztad. Sokat segítettél- köszönte meg az igazgató. - Lenne kedved eljönni az előadásra is, hogy élőben megnézhesd?
Megköszöntem a lehetőséget, és másnap már az előadás kezdete előtt egy jó fél órával ott voltam. Az igazgató beengedett az állatok közé, hadd nézelődjek addig. Legelőször Flórát kerestem meg. A kis elefánt magányosan ült, és a gyakorló tigriseket figyelte. Rájöttem, mi lehetett a baja. Szegényke olyan egyedül van! Kéne neki egy társ, de úgy tűnik, ő a cirkusz egyetlen elefántja.
Lekuporodtam mellé a földre, és beszélni kezdtem hozzá minderől, ami akkor éppen eszembe jutott. Nem tudom, értette-e, de csillogó szemekkel hallgatott.
Az előadás káprázatos volt. A tornászoknak mintha láthatatlan szárnyuk lett volna, úgy ugráltak egyik trapézról a másikra. A bohócok viccein az egész közönség szinte gurult a nevetéstől. A legfőbb attrakció mégis az volt, amikor berepült Flóra. Látványos mutatványokat művelt a levegőben. Egyszer láttam egy idomított sast, de ő a kis elefánt nyomába sem ért volna.
A közönség tombolt, és ha színházi előadáson lettünk volna, bizony tizenháromszor is visszatapsolta volna a fellépőket.
Amikor kiértem a cirkuszból, akkor vettem észre: eltűnt a táskám. Ki lophatta el? Hatalmas tömeg volt, én pedig elővigyázatlan. Vagy lehet, hogy nem is lopták el, csak én hagytam el? Időnként elég figyelmetlen tudok lenni, így magamat ismerve nem lett ez volna akkora csoda. Visszamentem a sátorba, de nem volt meg.
Az állatokat ekkor vezették vissza a ketreceikbe. Flóra észrevehette, hogy valami bánt, mert faképnél hagyta két idomárját, és hozzám döcögött.
- Nincs meg a táskám... körülbelül ekkora, sötétkék és...- ekkor vettem észre a táskámat. Egy idegen kezében. Az alak régimódi, fekete esőkabátot viselt, aminek a csuklyáját mélyen a szemébe húzta. Észrevette, hogy felfedeztem, mert futni kezdett. Utána eredtem, de mivel mindig is a futás volt a gyengém, nem tudtam utolérni. Hirtelen rántást éreztem a nyakamnál, és a következő pillanatban már Flóra hátán ültem. Az elefánt kiterjesztette lepedőnyi füleit és felszállt. Én szorosan átfogtam a lábammal, nehogy leessek a hátáról. Különben még sohasem volt ilyen élményben részem, és ha nem egy rablót üldöztünk volna, még élveztem is volna.
A tolvaj belátta, hogy elefántháton repülve gyorsabb vagyok nála. Elhajította a táskámat, és még gyorsabban menekülni kezdett.
Hagytam, hadd fusson. Flóra leszállt, és az ormányával a kezembe emelte a táskámat. Így köszönte meg, hogy az előadás előtt nem hagytam magára.
2010.04.11. 11:29
Mikkentyű 125399
Jenny, a kis cirkuszi elefánt
Élt valahol a nagy világban egy kis elefánt, Jennynek hívták. Hogy, hogy nem, egy vándorcirkusz rabságában tengette napjait. Eljött a nagy nap Jenny számára, betöltötte azt a kort, amikor szüleivel és elefánttársaival együtt ő is porondra léphetett. Igen ám, de szegény hősünk kicsit kétballábas - akarom mondani négyballábas volt, akármibe fogott is, jó sohasem született belőle.
Történt pedig egy szép tavaszi napon - amikor a többi társa épp a fellépő számukat gyakorolták - hogy Jenny odaállt anyja elé, és így szólt:
- Mami! Én is szerepelhetek ebben a mutatványban?
- Persze kicsim, hiszen hamarosan te is porpndra léphetsz velünk.
Nagyon megörült ennek a kis elefánt, hiszen régóta álmodozott már arról, hogy végre ő is kiállhason a reflektorfénybe. Ám a többi elefánt már nem örült annyira, mivel tudták, milyen kis szerencsétlen legkisebb társuk. Gonosz tervet forraltak hát.
Azt találták ki, hogy míg ők egymás hátára állva készülnek a porondról kivonulni, enny rajtuk keresztül evickélve az első elefánt fejére érkezvén egy kis zászlót lengessen az ormányával. Persze ez még nem is lett volna elég gonosz, ha nem teszik hozzá azt az apróságot, hogy egyikük kigáncsolja szegény Jennyit, hogy az előzőleg ott felejtett dézsa vízbe fejest essen szegény.
Amint ezt ilyen jól kifndálták, rögtön hívták is Jennyt, ogy elpróbálják a mutatványt - persze még a gáncsolás nélkül. Ment is minden, mint a karikacsapás, a produkció tökéletesre sikerült. Jenny nagyon boldog volt, hogy végre a nagyokkal próbálhatott az esti premierjére, anyukája is rettentő büszke volt egyetlen borjára.
Jennynek volt egy jópajtása, akivel születése óta sülve-főve együtt voltak, mindent megbeszéltek egymással, és rengeteget játszottak. Ő Kokó volt, a kis uszkár.
Kokó épp arra téblábolt, amikor a nagy elefántok kifundálták a tervet Jenny ellen. Jenny boldogan újságolta neki a nagy hírt, hogy ma este ő is felléphet a műsorban, elmesélte mi lesz a feladata, ám Kokó elmesélte neki, hogy mire készül a többi elefánt, és lelkére kötötte, hogy nagyon vigyázzon magára, legyen résen, nehogy baj történjen. Jenny megijedt, és szaladt az anyukájához, hogy elpanaszolja bánatát, erre az elefántmama jól lehordta társait, hogy le akarták járatni a kicsinyét a közönség előtt. Megfenyegette őket, hogy ha meg merik tenni, amit terveztek, akkor nagyon meg fogják azt bánni.
Eljött az este, elkezdődött az előadás. A publikum várva-várta az elefántszámot, Jenny is nagyon izgult, hogy minden rendben menjen, és remélte, édesanyja tudott hatni a többiekre, és nem lesz nevetség tárgya.
Bevonultak az elefántok, szépen sorban masíroztak egymás után. Néhány kisebb akrobatikus szám után az idomár két hatalmas labdát guríttatott be a porondra, hogy azon egyensúlyozzon két elefánt, míg a többiek a dobogóra helyezve mellső lábaikat az ormányukon hullahopp karikákkal zsonglőrködtek.
Eljött az elefántszám fináléja. A labdák maradtak. Az egyik elefánt mellső lábaival ráállt a ladbdára, a többi elefánt pedig sorban egymás hátáa emelkedett, így tettek néhány lépést, mintha vonatoznának. A porondmester ekkor felkonferálta Jennyt is.
Jenny beszaladt a porondra, ormányában tartva a cirkusz zászlaját. Nekifutott, dobbantott a dobbantón, és ferugaszkodott a lehátsó elefánt hátára. Onnan egyre előrébb masírozva, a koreográfia szerint az első elefánt fejére érkezett, szerencsére balesetmentesen. Ott büszkén kihúzta magát, ormányát a magasba emelve meglengette a zászlót. A közönség állva ünnepelte a kis Jennyt, aki nagyon boldog volt, hogy sikerült elvégeznie a feladatát.
Igen ám, de ekkor olyasmi történt, amire senki se számított...
A bohócok épp a következő számhoz készülődtek elő, néhányuk a trapézon ügyködött.Egyikük egy nagy - fehér festékkel teli - vödröt helyezett az egyik tartógerendára a sátor kupolájában, amely egy óvatlan mozdulat következtében egyszer csak megbillent. Pont, amikor Jenny még büszkén magába szívta a közönség neki szóló elismerését, akkor történt a végzetes baleset...
A festékkel teli vödör lezuhant a magasból, és szegény kis elefánt fején landolt. A festék beterítette jenny egész testét, aki ijedtében - és hogy a vödörtől megszabaduljon - elkezdett ugrálni, rángatózni. erre a többi elefánt is elvesztette egyensúlyát, és halomra borultak a porond közepén.
A közönség azt hitte, ez is a műsor része, így ujjongva ünnepelték a produkciót, jót nevettek ezen a mutatványon. Szegény Jenny élete legszebb napja hirtelen a legszörnyűbbé vált.
Nézte a vakító reflektorokat, a porondmester meglepett arcát, a társai dühtől elvakult tekintetét, a közönség ovációját. Lassan magához tért a sokkból, felpattant és kiszaladt a sátorból, és elbújt egy szalmakazal mögé, hogy ott kisírja magát. Potyogtak elefántkönnyei, nagyon elkeseredett, és remegett az ijedségtől. Kokó követte őt, ám Jenny vigasztalhatatlan volt.
Később anyukája is a nyomára bukkant, vigaszt nyújtott neki, cirógatta, megitatta. Elindultak sétálni kicsit. Épp a cirkuszigazgató sátránál haladtak el, amikor meghalloták, amint azt mondja artistáinak
- Ez az elefántos szám fergeteges volt! A kis jennynek hála, az unalmas elefánt produkció igazi sikerszámmá nőtte magát! Láttátok, hogy imádta a közönség! Mindenki a kis elefántot akarja látni!
Na, erre Jenny végre felvidult, mert nem hitte volna, hogy ily módon ennyire híressé válhat. A balesetből siker lett, szereti őt a közönség!
Visszasétáltak a kocsijukba, vitték a hírt a többi elefántnak, akik először elsárgultak az irigységtől, de aztán belátták, hogy már ők is unták a számukat, és jó volt egy kicsit feldobni a műsort, így hát megbékéltek a gondolattal, hogy Jenny is beletartozik már a fellépő állatok táborába.
Jenny boldog mosollyal arcán anyukájához bújva álomba szenderült, ahol újra átélte a balesetből adodó sikert, a közönség üdvrivalgását, és alig várta már a következő fellépést.
2010.04.11. 11:03
Csigu ^^[194430]
A cirkuszi kiselefánt egy napja
Egy nap cirkusz érkezett a városba. Jumbó, a kiselefánt is utazott. Ez volt az első fellépése, mert nem mert kiállni a porondra. A mamájával, Harangvirággal utazott egy ketrecben, és ez megnyugtatta - valamennyire.
- Mama? - kérdezte.
- Igen, kicsim?
- Mi lesz ott? Ugye nem fognak bántani....?
- Dehogy! Ott lesz egy csomó gyerek és felnőtt, a porondmester, akit már jól ismersz. És persze hatalmas tapssal, és mogyoróval fognak jutalmazni. - Mondta mosolyogva harangvirág.
- De...... - Kezdte volna Jumbó, de hirtelen hatalmas zöttyenés rázta meg a ketrecet. - Mamaaaa - Kiabált kétségbeesetten.
A zöttyenés az ütköző volt, ami azt jelezte, hogy a vonat megállt. Hirtelen a mozdonyvezető jelent meg, és kinyitotta a ketrec ajtaját, kiendegve az elefántokat. Jumbó bolfog volt, hogy ismét kinn lehet a levegőn, és ehet füvet. Az anyja egyenesen a sátorba vette az irányt, ám Jumbó elkalandozott egy lepke után. Mire észbe kapott, már alkonyodott. Kétségbeesetten hívta mamáját, ám az már a sátrukban aludt. Reggel lett, mire visszakeveredett - maga sem tudta, hogyan. Fél tízkor kezdődött az előadás. Jumbó remekül szerepelt, ezért egy hatalmas zsák földimogyoró volt a jutalma. Estére pedig olyan fáradt lett, és olyan mély álmot aludt, mint még soha....
SAJNÁLOM,CSAK EGY KICSIT HOSSZÚRA SIKEREDETT,ÍGY ITT A VÉGE IS,AMIT NEM RAKOTT BE:
Sokat gondolkodtunk a helyzeten,de nem találtunk ésszerű megoldást a problémára. Az előbbi tervnél kellett maradnunk,csak sajnos azáltal a tettesek megússzák. De nem tehettünk mást,mert senki sem hinne egy tizenéves gyereknek és egy beszélő,mutatványozó elefántnak. Kiszöktünk a házunkból,és elindultunk a cirkuszi sátrak felé. Én elbújtam egy bokor mögé,amíg az elefántkölyök beszalad a sátorba. - Te meg hogy kerülsz ide?Hol jártál eddig?Mindenki téged keresett! – mondta a főnök az elefántnak. - Nagyon sajnálom,csak elkóboroltam egy kissé! – mondta a kiselefánt. Én hazakullogtam. Egyik szemem sírt,a másik meg nevetett,mert a tetteseket nem sikerült lebuktatni,de azért az elefánt mégis szerencsésen visszakerült a cirkuszba. Másnap az emberek a tévé és a rádió hallatán örömmel készülődtek a cirkuszba,ugyanis „megkerült a beszélő elefánt”. Én is elcipeltem a húgomat. Az előadás egész vicces volt,de meglepődtem,hogy a kötéltáncos és a bohóc nem ugyanazok,akik elrabolták a kiselefántot. Az egész előadáson nem vettek részt. Csodálkoztam… Azután jött a fő mutatvány,a beszélő elefánt. Nagyon humorosakat mondott,a közönség hangosan hahotázott,még én magam is. Az előadás végén az elefánt mosolyogva rám kacsintott. Lehetséges,hogy ő volt az,aki mindent elmondott a főnöknek,és kirúgták a két bűnözőt. Nem tudom pontosan,de örültem. Boldog voltam,és még egy új barátot is szereztem,aki nem akárki,hanem egy beszélő kiselefánt. Ez volt életem legjobb és egyben legkülönösebb élménye.És egy cirkuszi kiselefánt egy napja.
Hatalmas táblákkal hirdették,hogy cirkusz érkezik a városunkba. Én még nemigen voltam cirkuszban,ezért is örültem meg annyira a hír hallatán. Nagyon kíváncsi voltam a bohócokra,amint megnevettetik a közönséget,a kötéltáncosokra,akik olyan ügyesen mutatványoznak egy vékony kötélen,és az idomított állatokra,mint például az oroszlánokra is. De volt egy valami,amit jobban vártam a többinél:a kiselefánt. A plakátokon azt lehetett olvasni,hogy van a cirkusznak egy beszélő kiselefántja,és ő lesz a fő atrakció. Mindenki csak rá volt kíváncsi,ezért a jegyeket is hamar meg kellett vennem,nehogy gyorsan elkapkodják őket a szemem elől. Gyorsan felkeltem az ágyból,és megvettem a jegyeket,amik nem voltak olcsók. Kettőt vettem,mert magammal kell cipelnem a húgomat is,aki rajong a cirkuszi bűvészekért. De most az egyszer ő is a beszélő kiselefántra volt kíváncsi,hiszen még ő sem látott olyat életében. Persze én magam sem,de az én kedvenc állatom amúgy is az elefánt,szóval mindenképpen arra lennék kíváncsi.
A hatalmas cirkuszi felhajtásig már csak két nap volt. Izgatottan vártam a nagy napot,még meg is próbáltam illusztrálni az elefántot,ahogyan beszél a nagyérdemű közönségnek. A rajzom nem sikerült valami jól,de semmi sem vehette el az örömömet.
Rá egy nappal később kiderült,hogy mégis:a cirkusz adott az egyik tévécsatornának egy interjút,miszerint a fő mutatványos,a beszélő kiselefánt szőrén szálám eltűnt. Nagyon elszomorodtam,hiszen már annyira kíváncsi voltam rá! De én nem tehettem semmit sem…Várjunk csak!Vagy mégis?Arra gondoltam,hogy mi lenne,ha elkezdenék titokban nyomozni az elefánt ügyében. Mindig ilyen kalandokra vágytam,amit most végre megkaphattam. Nem is tétováztam tovább:elkezdtem utánajárni a dolgoknak.
Végigszimatoltam a cirkusz környékét,ahol veszekedés hallatszódott ki az egyik sátorból. Gyorsan közelebb merészkedtem,hogy pontosan megtudjam a vita tárgyát. Két embert láttam,pontosabban ők is mutatványosok voltak:egy kötéltáncos és egy bohóc. Egyre kíváncsibb lettem,így még közelebb mentem,hogy halljam a beszédet:
- El kell engednünk azt az elefántot!Így is éppen elég nagy bajban leszünk,ha a főnök megtudja,hogy milyen zűrt csináltunk! – kiabálta a kötéltáncos.
- Szó sem lehet róla!Ha már elloptuk azt az elefántot,akkor nem engedhetjük csak úgy el!Még a végén valaki megtudja,hogy mi fogtuk el! – szabadkozott a bohóc.
Majdnem észrevettek engem,ezért gyorsan futásnak eredtem. Jól is tettem,mivel pont belebotlottam valamibe.
- Hé!Nézz a lábad elé!Jobban is vigyázhatnál…
- Bocsánat!Sajnálom!
Amikor hirtelen észrevettem,hogy a beszélő kiselefánt volt az,akinek szélsebesen nekiütköztem. Ő nem tudott volna arrébb ugrani,mivel egy hatalmas kőhöz volt odaláncolva egy elrejtett helyen. Teljesen ledöbbentem,amikor megláttam.
- Te vagy a beszélő elefánt? – kérdeztem halkan.
- Igen,én vagyok,ezt láthatod is. Inkább segíts kiszabadulni innét!Csak sietnünk kell,mert nemsokára visszajön az a két szörnyeteg,hogy elhurcoljanak,mielőtt valaki,jelen esetben te,megtalál…
- A kötéltáncosra és a bohócra gondolsz?Most éppen veszekednek…De mi történt pontosan?Miért raboltak el téged,mi okuk volt ilyesmit tenni?
- A válasz roppant egyszerű. Féltékenyek voltak rám,hogy én vagyok a cirkusz jelképe,fő mutatványosa,és nem pedig ők. Azt mondják,hogy ők mindent megtettek a sikerért,én pedig nem dolgoztam meg érte…Na de siess már!Segíts kiszabadulni,utána majd kérdezősködhetsz!
- Jól van,jól van,csak ne zsörtölődj ennyit.
Gyorsan körülnéztem,hátha találok valamit,amivel ki tudnám szabadítani. A nagy fűben hirtelen észrevettem valami fénylő,csillogó dolgot. Odaszaladtam,és megnéztem,mit találtam.
- Ez az!Megvan a lakat kulcsa! – kiabált utánam az elefánt.
Sietnem kellett,nehogy visszajöjjön a kötéltáncos és a bohóc. Ha észreveszik,hogy pont próbálom kiszabadítani a beszélő elefántot,lehet,hogy engem is ugyanúgy elrabolnak. Ettől a gondolattól annyira megijedtem,hogy rendkívüli sebességbe kapcsoltam,és kiszabadítottam az elefántot.
- Köszönöm szépen!Te vagy a megmentőm! – hálálkodott.
Ez sem tartott sokáig,mivel a távolba láttuk,hogy két fickó közeleg. Jól tudtuk,hogy kik azok,ezért futásnak eredtünk. Nem tudtam,hogy mit tegyek a szorult helyzetbe,ezért hozzám menekültünk a kiselefánttal. Amikor a lépcsőn igyekeztünk a szobám felé,gyorsan egy pokróc alá rejtettem,nehogy véletlenül észrevegye a húgom,és kérdezősködne. Miután végre a szobámba érkeztünk,azon tanakodtunk,hogy mi tévők legyünk.
- Ha én vinnélek téged vissza,akkor mindenki azt hinné,hogy én loptalak el téged! – mondtam ijedten.
- Valahogyan be kell bizonyítanunk,hogy nem te voltál a tettes,hanem az a két mutatványos! – mondta a kiselefánt csendesen.
- Van egy ötletem!Beállíthatnánk úgy a történetet,hogy te ,ész vissza egyedül,mintha csak elkóboroltál volna!Jajj,de akkor megúszná az a két bűnöző…
- Mit tehetnénk? – sajnálkozott az elefánt bébi.
Sokat gondolk
2010.04.11. 08:43
Zümike.oO
A cirkuszi kiselefánt egyik napja.
Egyszer régen, nagyon régen,volt egy kiselefánt. Az anyukáját megölték az orrvadászok, így magára maradt. Ment-mendegélt, megállt-elindult. Egyszer csak arra megy egy hatalmas terepjáró, és egy kislány megpillantotta a kiselefántot.
-Apu, apu, állj meg gyorsan!!!-azzal kiugrott a kocsiból, és odaszaladt az elefánthoz. -Apa, nézd! Hogy ki van száradva szegény! Hozz neki vizet!
-Persze kicsim, hozom! -azzal odaadta a kislánynak a vizespalackot. -Tessék!
-Nézd, hogy issza! Biztos rég itt lehetett már..Apu! Vigyük be az Állatklinikára, hátha valami baja esett!
-Rendben! -azzal berakta a kocsi csomagtartójába az elefántot!
Odaértek az Állatklinikára, és azt mondták nekik, hogy már több hete nem ivott, és rettenetesen kiszáradt. Infuzióra kötötték.
-Apa! Ha meggyógyul hazavihetjük???
-Nekem jobb ötletem van! Adjuk be a cirkuszba! Ott biztosan nagyon fognak rá vigyázni, és el is megyünk az első fellépésére majd!
-Hát...Rendben!
Azzal kivitték, és elindultak a cirkusz felé. Megérkeztek.
Az apuka felvette a kiselefántot, és bevitte.
-Jónapot! Kiselefántot hoztam, be tudják fogadn?
-Persze, nagyon köszönjük! Itt van érte 500 $.
-500???????
-Igen annyi. Nincs az állatkertnek elefántja, megéri az árát.
Azzal kimentek. Teltek múltak a napok, és a hétvégén megvolt az első cirkuszi előadás a kiselefánttal. Belépett az apuka, aztán a kislány is.
-Nézd, nézd! Ott van! Milyen nagy lett..
Leültek, és várták az elsőadást.
-Jónapot kívánok, kedves közönség! Ezen a héten egy új elefánttal bűvült a cirkusz! Fogadják szeretettel.
A kiselefánt nagyon ügyesen bírta, sokszor megtapsolták. Vége lett a cirkusznak, és a kislány beszaladt az elefánthoz.
Sötét volt.A kiselefánt egyre magányosabban kezdte magát érezni az öltöző szekrényei között.Hallani lehetett a porondról behallatszó trombitaszót és a nézők tapsolását.
Végre eljött a várva várt nap,de a kiselefánt most mintha kicsit megijedt volna.Pedig mennyi akadályon ment keresztül,amíg eljutott idáig,hogy felléphessen több száz kíváncsi ember előtt!
Még 5 perc,és azután én jövök-gondolta magában a kiselefánt.Gyorsan átismételte magában a lépéseket,de ez sem nyugtatta meg.Érezte,ahogy a szíve egyre erősebben ver.Végra-valahára belépett az öltözőbe John.Ő volt a mestere,és egyben a legkedvesebb barátja is.Barna haja a szemébe lógott mint mindig,és zöld szemét rámeresztette pajtására.
-Izgulsz,kiselefánt?-kérdezte a legnyugottabb hangon.-Mindenki izgul az első nagy fellépése előtt,de neked nincs mitől félned.Te vagy a legügyesebb elefánt,akivel valaha találkoztam,és te is tudod,hogy különleges képességekkel rendelkezel-moondta,majd megsimogatta a kiselefánt fejét.
A kiselefánt John jelenlététől egy kicsit megnyugodott,azonban ez nem tartott sokáig.Amint a porondon bemondták a nevét és ismét felzúdult a taps,újra a torkában érezte a szívét,és úgy látszott,hogy ezt John is észrevette.
-Figyelj rám-majd leült az egyik székre.-Te kiskorod ellenére nagyon okos elefánt vagy,azonban kicsit zárkózott is egyben.Ez szerintem azért van,mert ilyen fiatal korod létére nagyon sok mindenen mentél keresztül,és sokan kiközösítettek csak a származásod miatt.Ezért kell nekik megmutatnod,hogy mire vagy képes-mondta,majd rámosolygott.-És ha jól hallom,most te következel-azzal felállt,és kitárta a függönyt,ami az öltözőt választotta el a porondtól,majd eleresztett egy utolsó mosolyt.-Aztán ügyes legyél!
A kiselefánt szép lassan elindult a nézőtér felé.Szíve a torkában dobogott,és biztos volt benne,hogy ezt mindenki hallja.Lépteit gyorsította,amíg a kerek porond közepére nem ért.Akkor kigyulladtak a fények,felzúdult a tömeg,de a kiselefánt ebből semmit sem fogott fel,számára megszűnt a külvilág,csak a nagy,piros labda létezett,amire majd rákell állnia.
Felharsant a trombitaszó,és a kiselefánt tudta,hogy ez mit jelent.Elindult a labda felé,majd egy nagy ugrással ráugrott.Egy pillanatig azt hitte,hogy leesik róla,de aztán sikerült megtartania az egyensúlyát.Szemét körbevitte a nézőtéren,majd pillantásával megkereste John-t,aki a fénytől kívül állt,és figyelmesen nézte a kiselefánt produkcióját.A kiselefántnak eszébe jutottak a szavai,és ettől visszanyerte az önbizalmát.Lábával elkezdett dolgozni,és a labda szépen-lassan elkezdett gurulni,majd gyorsult,gyorsult és gyorsult,végül pedig már olyan sebességgel haladt,hogy a nézők közül páran felsikkantottak.Egy pillanat leforgása alatt történt az egész.A kiselefánt nagy lendületet vett,elrugaszkodott,majd ráugrott a trambulinra,az feldobta őt a magasba,és csak szállt,szállt a kiselefánt,míg végül a sátor tetejéről lelógatott hintában nem landolt.
Egy másodpercnyi csend,majd mindenki kiereszti a gőzt.Hatalmas üdvrivalgás a nézők között,mindenki tapsol és fütyül.A gyerekek pattogatottkukoricát dobálnak a porondra,az idomárok is teljesen elveszítik a fejüket,és ahelyett,hogy az állatokra figyelnének,hujjognak,mint a tébolyodottak.A kiselefánt szívében enyhült a szörnyű nyomás ahogy látta,hogy ennek a sok-sok embernek tetszett a produkciója,és befogadták őt a szívükbe.De ő mégiscsak tanítóját kereste a pillantásával,majd nemsokára meg is találta.John a kiselefánt felé sietett hatalmas mosollyal az arcán,hogy leeressze őt a hintával.
Amikor végre szárazföldet érzett a talpa alatt,kikecmergett a hintából és megkönnyebbülve körbefordult.
-Én megmondtam,hogy megcsinálod,én megmondtam!-kiáltotta John,és ráugrott a kiselefántra,de nem ő volt az egyetlen.Szinte minden cirkuszi ember a kiselefánthoz sietett,és sorban ráugrottak,de annyian,hogy szegényke már azthitte,hogy összeroskadnak a lábai.Majd mikor mindenki leszállt róla,elindult az öltöző felé John társaságában,hogy végre lepihenhessen és elfogyaszthassa az uzsonnáját.
2010.04.07. 20:13
shakira86
Dr. Jamie Morton:
Macskacsa
Egyszer régen, olyan régen, hogy csillag is alig-alig volt az égen, élt egy különös macska. Ő volt Macskacsa. Egy vénségesen-vén öreganyóval lakott egy tó szélén. A tavon napközben kacsák sütkéreztek, s Macskacsa kölyökkora óta naphosszat csak őket bámulta. Sokszor elszundikált, és ilyenkor azt képzelte, ő is kacsa. Ez a rögeszméjévé vált, s egyre jobban kezdett kacsaként viselkedni. Nem is nyávogott, csak hápogott, két mellső lábát oldalához szorította és a hátsó lábain totyogott, a vizet imádta, (pedig ez a macskák többségéről nem mondható el)csak hínárokat és moszatokat evett. Ezt hamarosan öreganyó is észrevette, és nem tudta hova szaladjon vagy ne szaladjon. Végül úgy döntött, a helyén marad, és kisüt valamit(persze nem sütit).Eközben Macskacsa szerelemre gyulladt egy kacsa-kisasszony iránt. A lányka azonban nem viszonozta hősünk szerelmét, mert az összes álaat, ember és növény bolondnak tartotta Macskacsát. Ezért ő elhatározta: világgá megy!
Ment-ment mendegélt hetedhét országon is túl, amikor rájött: napok óta nem evett! Keresett egy tavat, a mélybe bukott, és rágcsálni kezdte az ott termő zöldeket. De ez nem csillapította éhségét. Ekkor lenyelt egy adag moszatkát, majd planktonokat és békalencsét halászott, de éhsége csak nem csillapult.
-Hát én már mitévő legyek?!-gondolkozott, amikor valami kis mozgást vélt felfedezni a bokrok közt. Egy egér. Az ösztönei feltámadtak, s egykettőre megtöltötte a gyomrát. Lassan megértette: ő macska, nem teht ellene semmit, inkább el kéne fogadni önmagát. Ezután nem tért vissza öreganyóhoz, bevette magát az erbőbe, boldogan járta a viláot, és ezentúl már csak levadászta a kacsákat akik egykor nevettek rajta.
Egy nap egy fiatal macskalány sétálgatptt arra. Macskacsa azonnal beleszeretett, és kifigyelte a hölgy lakhelyét, ami egy volt rókalyuk volt. Mindennap letett a lyuk elé egy kis egeret, így kedveskedett a lánynak. A macska egyszer észrevette a jótevőt, és viszonozni kezdte az ajándékokat. Ehyszer, mikor mindketten egymáshoz futottak letenni az aznapi fogást, egymásba ütköztek. Azonnal egybeeltek, összekölöztek, és boldogan éltek, míg meg ne haltak.
Bocsi a helyesírási hibákért:)))
2010.04.07. 19:20
.masnii :]
Hűvös szellő csaoptt belém, amint az utcára kiléptem. Nem tudtam hová igyekeztem, csak azt, hogy otthon nem szerette m volna lenni. Minden olyan bonyolult volt, semmit sem értettem, úgy éreztem, mindenki annyira gonosz. Valahányszor egy embert láttam, rossznak ítéltem, egyikük sem tetszett. A düh keringett bennem, végigjárta mindenemet. Lépteimet felgyorsítottam, egy hosszú zsákutcába tértem be, nem is figyelve, hogy hol járok. Megbotlottam és elestem, aztán nem emlékszem, mi is történt pontosan... Aztán egy fura állat ált előttem, amint ott hevertem a sáros, vizes betonon. Csak nézett, mintha át akarna ölelni, mintha szeretete hatalmasabb lenne a Föld összes, sőt, a világ összes erejénél... Majd közelebb lépett és amint megpróbáltam feltápászkodni, letörölte az arcomól a sarat. Egy szót sem szólt, azután sem, a félig macska, félig kacsa kinézetű teremtmény. Feltérdeltem, így már igen kicsinek tűnt. Szemeiből még mindig a szeretet, a segítani akarás csillogott, mintha azt soha senki nem tudná onnan kitépni. Intett, hogy hajoljak lejjebb, majd a kezembe vettem és felemeltem. Mintha csak irányított volna, elindultam, ki a zsákutcából. Megálltam, aztán körülnéztem. Megint azokat az embereket láttam, mint idejövet, de most kicsit mégis másak voltak. Mi lehet velük? - tűnődtem, de aztán a felismerés is megérkezett: én változtam meg, pontosabban a nézeteim. Csak a szívüket láttam, azt, hogy mennyire tudnak szeretni, hogy mennyire szeretnének segíteni egymáson, csak merszük nincsen. Olyanok voltak, mint a fura kis állat, amikor feküdtem, elesve, mocskosan. Aztán megint ott teremtem, a betonon, sárosan, de mostmár egyedül. Feláltam lassan, az arcomról megpróbáltam a sarat letörölni, kisebb-nagyobb sikerrel, majd kisétáltam a zsákutcából. Az emberek most is ott voltak, de most mégsem a szívüket láttam. Nem láttam azt, de éreztem, ugyanazt, mint a kis lény jelenlétében... És azóta tudom, hogy az emberek utcán mutatott alakja, vieslkeése és beszéde nem az igazi, nem az, amilyenek ők valójában. Hanem valójában sokkal szebbek, jobbak...
Ha valaki most azt kérné tőelm, hogy mondjam meg, ki volt az a félig kacsa, félig macska kinézetű kis élőlény, mit érdemes tudi róla, meggyősződéssel ezt felelném: a legtökéletesebb élőlény az egész világon, azt érdemes róla tudni, hogy hatalmas szíve van és nem csak szeretne, hanem segít is másokon. ^^
Egyesek, s egy kicsi szerintem is fura történet, ma olyan különös hangulatomban vagyok xd.
Szóval bocsi :D
Egyik nap, amikor jöttem haza a munkából, amikor az utcába értem, az egyik bokornál megláttam egy macskát, vagyis messziről annak látszott. Amikor közelebb értem, akkor vettem észre, hogy a macskának kacsa feje, van, szép szürke és csíkos, még a fejecskéje se tér el a teste színétől. Egy kicsit furcsálltam ezt az összepárosítást, de nagyon édeske volt így is tetszet nekem, egy darabig néztem s utána tovább indultam. Alig tettem meg pár lépést hátra néztem, hogy a kisállat ott van-e még, de már nem volt ott a bokornál. Hanem szép óvatosan jött utánam, amit nem vettem észre. Csak akkor vettem észre, már az ajtónál voltam, és ő a lábamnál. Hát, ha már idáig eljöttél utánam, akkor gyere fel velem, s utána majd kitaláljuk, hogy hogyan tovább. Felvettem az ölemben, annyira kicsi volt, mint a tenyerem, elindultunk a lépcsőházba, felmentem az emeletre s letettem a látörlöre, hogy ki tudjam nyitni az ajtót. Amikor kinyitottam, nagyra tártam, hogy ő bejöjjön, s mintha a gondolatomat olvasta volna besétált a lakásba. Én szépen csendesen bementem utána az ajtót óvatosan becsuktam. A táskámat felakasztottam és a dzsekimet is levetettem. Amíg én ott az előszóbába és a kamrába pakolásztam, a kisállat leült az ajtónál a kis szőnyegre és nézte, hogy mit csinálok. Bementem a konyhába oda tettem az ételt melegedni, közben oda tettem fölni a teát is másnapra, hogy vigyem dolgozni. Közben megterítem az asztalt, hogyha jön a párom, akkor tudjunk azonnal ebédelni. Nem vettem észre mikor jött be a konyhába a kisállat, elment a fűtőtesthez és ott lefeküdt. Megjött a párom is, átöltözött, de nem vette észre a kis vendégünket. Én közben elé szereltem egy meleg takaró féleséget és edény meleg ételt adtam neki és egy kis vizet is. Leültünk ebédelni, de még akkor sem vette észre a párom a ki állatot, én magamba nevetgéltem, s azt néztem, hogy mikor veszi már észre, nem nagyon tudtam a nevetést már magamban taratani. Amikor látom, hogy az Alexnak a szeme elkeregetik úgy meglepődött oda ment a kisállathoz felvette, megnézte közelebbről. De megszólani nem tudott, mert belőlem a nevetés kibukott. A kisállattal a kezében hozott nekem vizet, s meg várta, hogy elmúljon a nevető görcsöm, és meg tudjak szólalni. Addig ő még jobban megnézte, s barátkoztak. Amikor elmúlt a nevető görcsöm, akkor mindent elmeséltem neki a dolgot. Végig hallgatott engem, amikor véget értem a mondatomnak, akkor csak ennyit mondót, hogy tudom, mindig vágytál egy kisállatkára, hát ennek így kellett lennie, itt fog maradni. Én már el is neveztem, legyen a neve Foltos. Én bele egyeztem, mert illat rá, annyira boldog voltam, hogy nem gondolkozta a nevén. Nekem így lett állatom, Foltos meg hálálta, hogy befogadtuk, minden reggel az ajtóig kísér ki minket, amikor jövünk haza örökké elénk jön az ajtóba vár minket.
anita174(79622)
2010.04.07. 16:36
Púpos petrácska teve
A macskacsa
Egy gyönyörű tavaszi napon, kinnt sétáltam a Balatonpartom, mikor egy fura szerzetet pillantottam meg, hát nem is tudtam eldönteni, hogy macska vagy kacsa. Így lett macskacsa. Közelebb mentem hozzá, meg akartam simogatni, de elrepült. Vártam egy darabig, hátha visszajön. Hát csak nem jött. Reméltem, hogy még találok ilyen macskacsákat, bár ez elég ritka faj. De mégis megláttam egy másikat. Ahhoz is közelebb mentem, de az nem repült el. Látszott rajta, hogy nem érdekli semmi más, csak hogy eleséget találjon. Gondolkoztam mit is ehet. HALAT! Hoztam is neki, de nem ette. Mit ehet akkor?-tettem fel magamban a kérdést. MAGOKAT! Hoztam mindenfélét, de egyiket sem ette. Sok gondolkodás után rájöttem, hogy mi az amit biztosan megeszik. Elmentem hát MACSKATÁPért. Elétettem, de azt sem ette. Több ötletem nem volt. De egyszer csak megláttam, hogy a csőre megsérült. Nagy nehezen sikerült megfognom, és elvinnem egy állatorvoshoz. Ő azt mondta, hogy egy két nap múlva már nem lesz baja, de addig ennie kell valamit. Adott egy tablettát, ami fokozza az éhségét. Beadta neki és már kereste is a kaját. A szájába tettük a tápot és már ette is. Mikor meggyógyult visszavittem a partra. Letettem, de nem akart mozdulni. Csak némán nézett rám a két barna szemével. Aztán jött a családja. Az anyukája macska volt, az apukája kacsa. Halk Háp-háp és miáu után elindultak. Sokáig néztem utánuk. Hazafelé indultam és csodálkoztam, a fura lényen!
2010.04.07. 16:10
Sungirl^^
Találkozás egy szomorú idegennel
Egy gyönyörű, napsütéses nyári napon éppen a kertünkben sétáltam. Beszívtam a nyár és a virágok mámorító illatát. Ennél idillibb, gyönyörűbb napot elképzelni sem tudtam volna. A virágok, mint megannyi apró, színes gyöngy, ragyogtak mellettem. Óvatosan lépkedtem a kerti ösvényen, hogy még véletlenül se kerüljön egy kicsi növényke a lábam alá. A kert sarkában egy tavacska kukucskált ki a bokrok közül. Olyan hívogató volt, hogy muszáj volt odamennem, és az egyik kőre leülnöm. A kezemmel játékosan köröket rajzoltam a csillogó víztükörbe. Nemsokára majdnem belepottyantam a tóba meglepetésemben. Egy sárga tollazatú, vagy szőrű, nagyon furcsa lény állt előttem. Halvány fogalmam sem volt róla, milyen teremtmény lehetett. Úszólábai karmokban végződtek, csőre leginkább egy kacsáéhoz hasonlított. Hálásan nekem dörgölődzött, mint egy kiscica. Nem tudtam megállni, hogy meg ne simogassam. Ekkor megláttam a szemében egy könnycseppet. Nem csorgott le tollas-szőrös arcocskáján, hiszen sem a cicák, sem a kacsák nem szoktak sírni. Csak ült mélyen a szemében. Szomorú... – gondoltam – de vajon miért? Biztosan éhes – futott át az agyamon, és beszaladtam a házba. Egy hirtelen mozdulattal kinyitottam a hűtőszekrényt, és eltűnődtem, mit szerethet egy ilyen macska-kacsaféleség. Végül tejet és kenyeret vittem. Azt biztosan szereti. Mostmár loholtam a kicsiny tóhoz, nem törődtem sem a lengedező széltől bólogató tulipánokkal, rózsákkal, sem a veteményekkel. Végre odaértem a tóhoz. Szegény állat már nem volt ott. Vajon miért volt olyan bánatos? – kérdeztem magamtól, de tudtam, hogy sosem kapok már rá választ. Leültem az egyik kőre, és folytattam a körök rajzolását a vízbe...
2010.04.07. 14:43
.Csika°
A macskacsa
A macskacsa egy fura állat. Teste macska és kacsa egyben. Köztudott, hogy a macskák nem szeretik a vizet, márpedig ez az állat igen! Méghozzá nagyon is, hisz tud úszni is. Nyaka hosszú, és kis csőre is van. Viszont elég nyúlékony, és jól ugrik. A két állat mindkét tulajdonságával rendelkezik. Színe rozsdavörös és fehér. Háziállstként tartják főleg Dél-Amerikában, de a déli féltekén máshol is megtalálható, pl. Ausztráliában, bár nem a leggyakoribb állat. Táplálékai nagyon változók. A haltól a kis magvakig terjed. Egy nagyon különleges állat, szeretném ha te is látnád! :)
Egyszer volt hol nem volt egyszer egy nyuszi.Aminek az volt a neve hogy Húsvéti nyuszi.Minden tavasszal eljött az ünnep.A húsvét.Ilyenkor a húsvéti nyuszi napja hosszú és várasztó.Mikor reggel fel kell az első teendője összeírni hogy mik a teendői.Általában elöszőr megnézi hogy mit kértek a gyerekek tőlle.Mikor ezt megtette akkor összeírja és megrendeli postán.Körülbelül délután 2 órára szokott megérkezni.Addig a húsvéti nyuszi összeírja hová mit kell vinnije.Ha megjött az ajándék elenőrzi hogy minden ajándék épségben megérekeztt-e.Ilyenkor már nagyon fáradt de még egy dolog hátra van.Ki kell szálítani az ajándékokat.Van mikor nagyon messzire kell elszálítania és elég nehéz ugy eljutni valahova hogy ne tünjön fel az embereknek.és erre az egész éjszakája rámegy majdnem.De amikor kiszálitotta az ajándékokat jón a nap legjobb része.Nézi ahogy a vidám gyermekek kinyitják az ajándákukat.Némelyik igazi nyuszit némelyik meg cssak egy kis csokit talál.De azért minden ajándék mellé jár egy pirostojás:D.Ezzek utána a húsvéti nyuszi hazamegy és lefekszik aludni.Enyi egy húsvéti nyuszi teendője.
2010.04.05. 17:30
Jang Geum
A húsvéti nyuszi egy napja
Én, a Húsvéti nyuszi elkezdem írni első történetemet. Soha nem éltem még ilyen izgalmas húsvétot. Hogy miért volt ilyen izgalmas? Elmesélem...
Nos, úgy kezdődött, hogy felébredtem. Kimentem a konyhámba, hogy elfogyasszam reggeli répakásámat. Sajnos nem találtam, mert Nyuszkó barátom elvitte. Nekiálltam elkészíteni. Szépen, lassan... Utána lassan megettem. Az órámra néztem, és láttam, hogy már reggeli 8 óra van.
- Jó - mondtam. - DE HISZEN HÚSVÉT VAN!
Ugráltam kifelé a tegnap elkészített kosárkámmal. Egynéhány házat már körbejártam, mikor a listámat végignézve kijelentettem:
- Már csak kétmilliárdhatszázmillióötvenkétezernyolcszázharminchat ház. - sóhajtottam fel.
Majd továbbugráltam, hogy a többi házat is megnézzem.
Az egyik háznál 10 kutyát is tartottak. Nagyon megijedtem. Az első kutya megtámadott. Szaladtam. A másik kutya hízelgett, de mint kiderült, csak fel akar falni. A többinek sikerült elmondanom, hogy ha megesznek, jövőre nem kaphatnak piros tojást, mert megették a húsvéti nyulat.
A kutyáknál sok idő elment. Mikor észrevettem: Már csak 90 percem van, és még kétmillió ház hátravan!
Rohantam, ahogy csak tudtam. Útközben találkoztam egyik segédemmel, Puffancs nyúllal. Segítettem neki vizet hordani. Utána Mióka cicának adtam tejet. Utána Vakkancs kutyussal beszélgettem. Sok ismerőssel találkoztam. Rájöttem, hogy még mindig kétmillió ház van, és már csak 10 percem van!
Szerencsére eszembe jutott a Télapótól kölcsönkapott időmegállító.
Megállítottam vele az időt, és így sikerült elvinnem mindenkihez az ajándékokat.
2010.04.05. 16:47
đóry [40323]
A Húsvéti nyuszi egy napja
Ma,Húsvét reggelén,mint minden évben a Húsvéti nyuszi elővette kis kosárkáját és füvet tett bele,hogy a tojások szépen mutassanak benne és,hogy ne törjenek össze az utazás alatt.
Még befejezte az utolsó tojás mintáját és belepakolta a tojásokat a kosarába,majd útnak indult.
Ment ment,mendegélt az erdőben,s közben visszagondolt azokra a pillanatokra,amikor a barátaival a tojásokat festették.Útközben találkozott a Sünivel,aki megszólította:
-Szia,Nyuszi.Viszed a tojásokat a gyerekeknek?-kérdezte
-Igen-felelte-De most sietnem kell,hogy minden gyerekhez odaérjek-és már sietett is tovább
Már az első háznál járt,bekopogtatott és letett egy fűcsomót az ajtó elé,a fűre pedig óvatosan ráhelyezte a tojást,nehogy összetörjön,még egy cédulát is otthagyott amin ez állt:
"Kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván: A Húsvéti Nyuszi!"
És már iszkolt is tovább.Minden egyes háznál ugyanezt tette.Már késő délután volt.A nyuszi,egy kicsit el volt már fáradva,de még hátra volt 5 ház.
Ide is gyorsan letette a tojásokat és a cédulákat.Mindenki nagyon örült az ajándéknak.És a nyuszi is boldog volt.
Még maradt 3 tojás a kosárban,ezek voltak a legszebbek,a barátainak tartogatta őket,hálául,hogy mindig annyit segítettek.Odaért a Süni házához,elette a tojást és egy cédulát,odaért a Veréb házához,ott is letette a tojást,majd végül odaért a Bagoly házához.
A cédulákon ez állt:
"Köszönöm a sok segítséget,és köszönöm,hogy a barátom vagy!
Kellemes Ünnepeket kíván,barátod a Húsvéti Nyuszi!"
Ezt a történetet nektek írtam,gyerekek.Füleljetek!Az úgy történt,hogy a húsvéti nyuszika elkezdett készülődni a nagy útra.Bizony ám,hisz ma van Húsvét napja!Míg a Télapó,s a Jézuska szépeket álmodik,a húsvéti nyuszi dolgozik.Festi a tojást,különben mit adjanak a lányok a locsolóknak?Na meg a sok nyuszi formájú csoki,amit majd elmajszolhatnak a gyerekek.Mikor már kszen van,nagyot sóhajt:
-Jaj,hogy bírom én el ezt a sok-sok ajándékot!-és bepakolta a feneketlen kosarába a sok-sok finomágot.De nem is ezzel lesz később a baj.Mivel még csak vasárnap van,még nem kell kivinni semmit se a házakhoz,így ht a húsvéti nyuszi elment a barátival játszani.Egészen délig játszottak.Mikor anyuszika hazment ebédelni,nagyon sikoltott:ELTÜNT A TOJÁS!!!!ELTÜNT A CSOKI!!!!!ELTÜNT MINDEN!!!
-Jaj,most milesz?!-Sohajtott a nyuszika-Mi lesz a húsvéttal?-búslakodott.Ha hiszitek,ha nem,ahogy a nyuszika lenézett a földre,lábnyomokat látott."Itt járt valaki!De vajon ki?"-gondolkodott magában.Végül úgy döntött,hogy a tiokzatos rabló nyomába ered.Felvette kis kabátját( mert még hideg vot)és elindult.
Ment,ment,mendegélt.Egyszercsak szembejött vele a medve.
-Medve koma,nem láttál valakit aki egy kosár tojással meg csokival sétált itt az erdőben?-kérdezte a nyuszi.
-Láttam hát!-Brümmögte a meve-De nem tudom ki lehetet az.Csukja volt a fején.Arra ment-mutatott medve.
-Köszönöm!-mondta a nyuszika.
A nyuszi arra ment,amerre mede mutatta,de egyre valószínűbnek tűnt,hogy nem fogja megtalálni a tojásokat.Nem bírta egyedül keresgélést,ezért segítségül hívta régi barátait,a Tevékeny Tevéket.Írt nekik egy levelet,melyben így beszélt:
"Sziasztok!
Segítség kellene nekem.Ellopták a húsvéti tojásokat,és a csokit.Kerestem össze-vissza,de nem találtam.Már nem győzöm keresgélést.Ha nem segítetek,nem lesz Húsvét.Az én jóhíremnek pedig JAJ!
Ui.:Üdvözlöm a tevéket!
A Húsvéti Nyuszi"
Eközben a tevék már javában készülődtek a Húsvétra,a fiúk írták locsolóverseket,a lányok pedig szépen kiöltöztek a locsolkodásra.Mikor felolvasták a levelet, nyomban a nyuszi segítségére siettek.A nyuszi megörült a tevéknek:
-Jaj,de jó,hogy itt vagytok!Köszönöm,hogy segítetek!Váljunk szét!-javasolta.A tevék beleegyeztek.Az egyik teve a rókával beszélt,a másik a harkályal,a harmadik az őzekkel egyesztette információját,de nem találtak semmit.A nyuszi nagyo elszomorodott,hogy nem nem lesz húsvét,mert nem találták a kosarat.De csodák csodájára negyedik teve kiabálva jött vissza:
-Megvan ki vittel!Megvan!Megvan!
-Ki volt az?-Kérdezte a nyuszi.
-A süni!-Mondta a teve.
A nyuszinak rögtön eszébe ötlött,hogy miért vetzte el a süni a kosarat.Megigrte nekhog neki is csnál egy ilyen kosarat,mert a gyerekei másféle csokit szeretik.Elment hát a sünimamához,é megbeszélté férreértést.
-Ezer bocsánat!-sajnálkozott a süni.
-Semmi gond!De mostár mennyük!
Így háta nyuszi kiosztotta a tojást és a csokit,és boldoganélt míg ,megint el nem "lopta" valaki a kosrat.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
