Egy sok-sok évvel ezelőtti hosszúhétvégére emlékeznék vissza; a második ezredfordulótól számított tizedik évben történt az egész. Különös történet, nem mondom, mindenki szájából csaknem hangozhat el, de azért sem irigyelni, sem sajnálni nem kell; csupán az élményeimet övező különleges érzelem-kavalkádot szeretném most átadni.
Az már csak a tejszínhab a dolgokra, hogy az egész kezdetén – vagyis a borús pénteki napon – én még otthon ültem – azazhogy ülni akartam volna, ugyanis még a fekvés is nehezemre esett a gólya-fehér gipszet tartva. Hát mire is számíthat az ember lánya, ha egyszer neki már édes-mindegy, hogy hétvége vagy hétköznap, hát micsoda csoda történhetne egy ilyen lekötött – a szó legszorosabb értelmében akár – hétvégén?
Ilyen megfogalmazásban az olvasóm talán már meg sem lepődne a dolgokon, pedig én igyekszem, hogy történetem folyamán a lehető legkevesebb lényeges információt tárjam fel előre; de így, évek múltán, mikor már az idő szövevényes hálózata folyamatosan visszafordul önmagába, nehéz megtartani a kronologikus sorrendet. Előre is elnézését kérem, ha nem hatna olyan megdöbbentően így – papírra karmolászva -, de nyugodtan törje csak át a racionalitás szűk határát, s képzelje maga elé.
Tehát az ágyban, felpolcolt lábbal, mint immáron egy hónapja. Nem mondom, hogy emésztett az unalom – tizenöt éves korára az ember már bármivel leköti a figyelmét, ha mással nem a szanaszét sziporkázó gondolataival -, de a mozgás korlátozása nem a legnagyobb öröm, ezt mindenki tudja, még az egészen pici gyerek is; attól a perctől fogva, hogy beteszik a mászókába. Mintha a merev falak – vagy esetemben a pimaszul fehérlő gipsz – csak egy szigorú rendőr bácsi lenne, aki a tiszteletreméltó törvény nevében parancsol megállj-t nekem, s innentől ő rendelkezhet velem. Hiába, no, az ember nehezen viseli, ha önkényesen veszi el bárki – vagy bármi – a szabadsághoz való ősi jogát.
De azért nagyon nem szomorkodom, néha a bátyám is be-beles, hogy vajon éleke-e még, s azért a család többi tagja sem hagy egyedül. De azért egy-egy hosszú délelőtt borzasztóan izgalommentes tud lenni, a péntekem sem kecsegtetett sok jóval.
Emlékszem egy mesére - akkor olvastam, amikor influenzából lábadoztam úgy nyolc éves korom körül -, valami olyasmi címe volt, hogy Különös dolgok. Már nem emlékszem rá pontosan – félreértés ne essék, mégis eltelt hét év -, de arra igen, hogy a főszereplő kislánynak egy olyan ceruzája volt, amivel minden lerajzolt dolog valósággá válik. Bár a regényben persze mindig minden jóra fordult, azért betegségem folyamán már másodjára ejt gondolkozóba, hogy vajon mi lett volna, ha nincs tisztában a rajzeszköz mesés mivoltával? Ha tudatlanul irkál csak mindenfélét, rajzolgat buta dolgokat, bolondos dolgokat… S egyáltalán, ha valóban létezne nem ez lenne a földkerekség egyik legveszélyesebb fegyvere?
Akár elhiszitek, akár nem – bár a történet élvezhetősége szempontjából ajánlom az előbbi alternatívát -, de gondolataim folyamán valóban előttem termett egy különös ceruza. „Milyen mókás lenne – töprengtem akkor – ha valóban igazivá varázsolna girbegurba vonalaim!”
Egy próbát természetesen megért – nem lennék én, ha egy ilyen esetet annyiban hagytam volna -, de nyilván valamilyen veszélytelen, barátságos dolgot kell a tinta kék nyomával a világra hoznom.
Legyen mondjuk… egy krumpli. Egy zöldség mit sem tud ártani a nagyvilágban, hiába, azt csak megfőzzük, megsütjük, és már az emléke is elszáll. Jó téma, egyszer lehetne írni a krumplik egyenjogúsági kérelmének vitatásáról is, de ez a távoli jövő zenéje, én meg már megint sikeresen elkalandoztam. Nem baj, addig van világ, ameddig van fantázia – hiába, valamivel mindenkinek nyugtatgatnia kell magát, az önbizalom bizony könnyen lerombolható vár, mintha csak szalmaszálakból lenne építve komor fala.
De igazán illene a történetemet is tovább kanyarítanom - hátha a kedves olvasóm már álmatlanságban szenvedne az izgalommal, ami szegény zöldség-mutánsomat övezi – a krumpli elkészült. Persze olyan gyermeteg és mesebeli lett, mint amit az óvodások szoktak a rajzlapra vetni, de mit is mondhatnék? Olyan lett, amilyen.
Türelmesen ültem a papír előtt, de mégis mire vártam? Talán egy megerősítésre, hogy a hét éve tartó meseábránd mégsem hullik az én ölembe, s hogy végre igazán elhiggyem, hogy nincsenek tündérek? (Bár az utóbbi felettébb kivitelezhetetlennek ígérkezik.)
S már megint jön a százszor ismételgetett mantra: akár elhiszed, akár nem, de a racionalitással ellenkező dolog történt. No nem, nem vált valóra a krumpli – különben békésen megettem volna, s ezen történetet sosem vetem papírra -, hanem a kis jegyzetlap kiszállt a kezemből, egyenesen a kert felé tartott, s hamarosan úgy eltűnt a szemem elől, hogy már-már kísértetiesen hasonlítani kezdett Zelk Zoltán „Ákom-bákom”-jára.
Hiszen repültem volna én utána, ki a szobámból, a felhők fölött szárnyaltam volna, de két ilyen lábbal örömre méltó volt, hogy tíz perc alatt az ablakig eltántorogtam. De mikor ezek a gondolatok átcikáztak a fejemen – át-át bizony, a kérgen, és a szürke agysejteken, amit biológiatanárom ijesztően sokat emlegetett – hirtelen úgy éreztem, hogy valaki hátulról meglök. Na nem úgy, mintha nekem esett volna, inkább olyannak tűnt, mint amikor az uszodában – még teljesen ép lábakkal – elrugaszkodtam a faltól, hogy sodorjon a lendület legalább egy darabon. Már éppen sikoltani szerettem volna, amikor hirtelen az ablakszárnyak kitárultak, s belém hasított a felismerés, hogy a szabadban vagyok. Mikor már éppen szédített volna a szabadság mámora, akkor megszólalt az eszem – a fizika tanáromra, de legfőképpen egy Newton nevű kutatóra támaszkodva -, hogy ez nem is enyhén irracionális, hogy én éppen felfelé esek. De ha már a sors így hozta, akkor dobjuk el a földhözragadt emberi mivoltunk kételyeit, és csak szeljük a levegőt, ahogy azt elleshettük a szürke madaraktól. Ez6 egyébként örök időkre való jó tanácsként szolgáljon kedves olvasómnak, ha valami teljesen képtelen történik vele, akkor nélkülözze pár percre az elméleteket, és élvezze a pillanat nyújtotta határtalan lehetőségek választékát. Merthogy ebben a percben a szabadság furcsaságát ízlelgettem – s bár fogalmam sem volt, hogy meddig tart még a varázslat – egy pillanatra még fájós lábamról is elfelejtkeztem. Aztán amikor a szél dacos erejének testem mégis engedelmeskedett, s holtfáradtan már csak vártam, hogy magával sodorjon az áramlat, akkor azt kívántam, hogy bárcsak megint a nyugodt ágyamban lehetnék, természetesen ezen káprázatos élmény birtokában – ezt már a világ minden kincséért sem adnám!
S ekkor - mintha az egész mesés bonyodalomtettel válaszolna ki nem mondott parancsomra – visszafeküdhettem a pamlagra.
Hiszen ez csodálatos – jött a felismerés – bármit kívánok, az valóra válik! S egy pillanatra megszédültem, mennyi csodás dolog maradt még – s én eddig holmi varázsceruzára pazaroltam a kívánságokat, pedig ki tudja hány akad? Jól meg kellett fontolni minden lépést, méghozzá emberfeletti gyorsasággal, mert még ismeretlen volt előttem, hogy eme adománnyal meddig büszkélkedhetek.
Bár mondhatnám most a kedves olvasómnak, hogy megválthattam a világot… Mennyivel könnyebb lenne a lelkem, ha egy happy end-et kanyaríthatnék hosszú mondókám végére, de már az elején leszögeztem magamban, hogy mindvégig őszinte maradok. Hát nem szédíthetem tovább – pedig ismeretlenül is kimondom, hogy minden bizonnyal megérdemelné a további mesét.
Hát ez után már csak egy éles fájdalom hasított a lábamba, s hirtelen ismét a valóvilágba találtam magamat. Igen, ebbe a csupasz, mesétlen ridegségbe, amire akkor annyira haragudtam, hogyha lett volna alkalmam rá, bizonyára átkokat szórok rá, de szerencsére abban a pillanatban jobban el voltam foglalva magammal, mintsem hogy meggondolatlanságokat tegyek.
Hát ennyi, vége? Csak egy szertefoszló álom volt? A nagy orvosok azt mondják, hogy az alvás közbeni ábrándok arról mutatnak éles képet, ami a tudatunk alatt, mélyen bennünk játszódik le. Nehogy meglepődjön a kedves olvasó, tőlem már nem lenne különleges, ha kiderülne, hogy lelkem legmélyebb bugyraiba krumplikat őrizgetek…
Azért egy konklúziót mindenesetre levonhatok, bár nekem a betegágyban fekve talán „csak” ennyi jutott a hosszúhétvégére, lehet, hogy akárkiével nem cserélném el, hiszen leplezetlen boldogságot éltem át, mikor azt hittem, hogy erőm lehet még a világunkban változást hozni. Vagy valóban lehetséges még – ha nem is ilyen közvetlen módon -, hogy sikerül? Erre csak az idő adhatja meg a végső választ.
2010.03.14. 11:53
.masnii :]
Egy felejthetetlen hétvége, avagy a barátok nem hagyják cserben egymást
Péntek volt, hazafele igyekeztünk a suliból Petrával. Elmondta, hogy nevezett egy pályázatra és még nem kapott eredményt.
- Már úgy várom, hogy mi lesz a vége! - mondta izgatottan.
- Majd gyere át, és mondd meg, hogy hogy sikerült! - válaszoltam mosolyogva.
- Ma kellene megérkezzen a válasz. - mondta elgondolkodva. - Tudod mit? Átmegyek és együtt nyitjuk majd ki a levelet! Jó?
- Persze! - mosolyogtam. - De ugye hétfőn eljösz megnézni a megemlékező előadásunkat? Tudod, amit az osztállyal adunk elő.
- Hogyne. - mosolygott ő is. - Mindenképpen!
Hazaértem. Ebédeltem és nekiültem a leckének. Alighogy végeztem vele, kopogtak. Petra volt.
- Juj, nézd! - újongott. - Megjött a levél. Bontsd ki te és olvasd el. Aztán gyorsan olvasd fel! - kiáltott.
Elvettem tőle a nagy borítékot. Olvasni kezdtem, gyorsan át is futottam rajta majd a lényeges részt hanogosan olvastam: " Gratulálunk, nagyon szép történetet írtál, olyannyira szépet, hogy első helyezést értél el vele!"
- Mii? - kitetlenkedett és majdnem kiugrott a bőréből. Közben tovább böngésztem magamban a levelet. Hangosan folytattam: " Ajándékod egy két napos kirándulás." - itt megálltam. A dátumra pillantottam. Ez a kirándulás szombattól hétfőig tart. Hétfő estig! Elszomorodtam. Most választania kell: ejön-e az előadásunkra, aminek ez a szép ajándék mellett piciny esélye volt. Visszaadtam a levelet. Látta csüggedt arcomat és átolvasta a levelet.
- Most azon gondolkodsz, hogy most mi lesz? Az előadásotokat vagy a kirándulást választom-e?
- Igen. - mondtam bizonytalanul. - De figyelj, Petra! Nem baj, hogy nem jösz el, majd megnézed a képeket, jó? - ezzel még magamat sem sikerült jobb kedvre derítenem.
- Biztos? - kérdezte bátortalanul.
- Igen, menj csak! Ez egy nagy lehetőség. És gratulálok neked, nagyon ügyes vagy! - öleltem meg. Beszélgettünk még egy kicsit, aztán elment. Egyedül maradtam és leültem az ágyam szélére. Ormira néztem, aki az ágy másik szélén ült magányosan.
Másnap nagyon szép napra ébredtem. A nap besütött a szobám ablakán és egy kis halvány mosoly ült ki az arcomra Majd eszembe jutott Petra. Vajon most mit csinál? - tűnődtem. Csengett a telefon. Felvettem.
- Szia! - hallatszott Petra izgatott hangja a telefonból.
- Szia! - mondtam.
- Képzeld! Már útban is vagyok. Olyan jó lesz, el sem hiszem. Annyi kedves lány meg fiú van itt. Egyszerűen hihetetlen. - hadarta.
- Hú, ez szuper. - mondtam az izgatottság legkisebb szikrája nélkül.
- Jaj, kérlek ne haragudj rám! Csak hétfő este jövök haza! - szomorodott el a hangja.
- Jaj, semmi baj, Petra.
- Na, most megyek! - mondta.
- Oké. Szia és jó szorakozást.
- Szia! Sok sikert az előadáshoz. - bucsúzott el. Nem értettem őt: miért kíván sok sikert, hisz még két nap van addig. De a következő napokban rájöttem: nem fog többet hívni. Nagyon elszomorodtam. "Ormi, most mi lesz?"
Vasárnap reggel lett. Még szebben sütött a nap, mint szombaton. Gyorsan elsuhant a nap. Este kikészítettem a ruháimat hétfőre és becsomagoltam azokat is, amikben szerepelni fogok.
Az ébresztőóra hangjára felriadtam.
- Hétfő van! - mondtam, sőt, szinte kiáltottam Orminak, aki a szemközti széken ült.
Megmosakodtam, felöltöztem, megfésülködtem és reggeliztem is. Elindultam. A három nap közül ma volt a leges-legszebb napsütés. "Biztosan nagyon jól érzi magát Petra." - gondolkodtam.
Odaértem. Már sokan ott voltak, díszítgették a termet. Nekifogtam a kokárdák készítésébe, ami az én feladatom volt.
Végeztem nemsokára. Kezdődött az előadás.
Közeledett az a pillanat, amikor szimpadra kell hogy lépjak és annyira izgultam.
Kiléptem a függöny mögül... és tekintetem egy csillogó szemű lányra tévedt. Petra volt az és láttam rajta, hogy nagyon örül, hogy itt lehet. Mosoly ült ki az arcomra, határtalan örömet éreztem. Már nem volt fontos semmi, csak hogy ő is ittvolt. Vége lett az előadásnak - ami mellesleg nagyon jól sierült - és odaszaladtam Petrához. Megöleltem.
- Köszönöm, hogy mégis eljöttél!
- Jaj, hogy gondoltad, hogy kihagyom?
- Na gyere, menjünk haza. - mondtam és együtt sétáltunk végig a halk utcákon...
Kissé nagyon fiktívre sikeredett, de remélem nem baj x)
Nagyon megörültem,amikor megtudtam,hogy az unalmas,két napig tartó hétvége helyett három napig nem kell iskolába mennem."Ez a hétvége más lesz,mint a többi..." - gondoltam magamban.Ugyanis teljesen szülőmentesnek tervezem.
Szeretnék valami különlegeset csinálni,nem a megszokott napirendet betartani.Készítettem egy listát,amin minden olyasmi rajta van,amit ezalatt a három nap alatt megakarok valósítani.Meg is fogom!
1. nap >> Ez a nap rendkívül sűrűnek ígérkezik.Kora reggel kell felkelnem,hogy betudjam tartani.Hajnali hat órától egészen délelőtt tíz óráig a számítógép előtt fogok punnyadni,méghozzá nem is akárhol:a teveclubon!Azon belül is a karavánom honlapján (www.tevekeny-tevek.gportal.hu) fogok tevékenykedni,benevezek gyorsan minden játékra,s várom az eredményeket.Utána tíz órától tizenegy óráig tévét fogok nézni,mert élek-halok a kedvenc sorozatomért,ami nem más,mint az Így jártam anyátokkal.A Comedy Centralon szokták adni.És én egyszerűen megőrülök érte!Szóval muszály egy órát áldoznom erre a sorozatra is,hogy teljes legyen a boldogságom.Ezt követően áthívom a hozzám tíz legközelebb álló barátnőmet egy kis mókázásra.Még mielőtt megérkeznének,gyorsan rendet rakok az egész lakásban,mindent kidíszitek tök csajosra,hogy a barátaimmal jót tudjunk együtt szórakozni.Miután megérkeztek,rendelünk öt,hatalmas nagy pizzát (mivel már dél fele jár az idő...),mindenki kiválaszthatja a neki tetsző feltéttel.Hogy még édesebb legyen az ebédünk,iszunk hozzá epres és vaníliás shake-t is,ami soha sem hiányozhat,ha együtt ökörködünk.Evés és beszélgetés közben észre sem vesszük,hogy mennyire eltelik az idő.Délután háromtól egészen este nyolc óráig egy DVD néző maratont hozunk össze.Miközben kiválogatjuk a DVD-ket,mindenki megdícséri a díszletet,amit én készítettem a meglepetésükre.Nagyon jókat nevetünk filmnézés közben a popcorn társaságában.Sajnos a filmek után el kell kezdenünk lefeküdni (természetesen nálam alszik mindenki),mert a holnapi nap egészen más élményeket tartogat számunkra.
2. nap >> Reggel tízkor kelünk,és máris elkezdünk pakolászni,ugyanis:a Hawaii-szigetekre utazunk!Mindenki lázasan készülődik...Bepattanunk az álomautómba,egy Range Rover-be,és irány Amerika!Amint elérjük a Csendes-óceánt,átszállunk egy luxushajóra (ami az enyém),és elmegyünk Hawaii-ra.Amikor végre odaérünk,írány az óceán,mindenki felveszi a kedvenc bikiniét.Meglovagoljuk a hullámokat,megtanulunk együtt szörfözni (de persze nekem megy a legjobban ;) és együtt iszogatjuk a finom kókuszkoktélt,miközben a nap melenget sugaraival.Egy kellemes kis faházban töltjük az éjszakát,de szinte semmit sem alszunk,mert beszélgetünk,eszünk,iszunk,mulatunk,szórakozunk.Még egy helyi Hawaii Disco-ba is ellátogatunk egy rövid időre,ami sokkal jobb,mint az otthoniak,a fiúk is helyesebbek,sőt,meg is ismerkedik mindenki valakivel...
3. nap >> Sajnos ez az utolsó nap,amikor kiereszthetjük a gőzt,így miondent beleadunk,hogy jól érezzük magunkat.Reggel már a magángépemmel jövünk haza (már nincs idő pepecselni a hajóval és a kocsival),s lepakolunk mindent nálam.Rohanunk át Párizsba,a divat központjába,hogy beszerezzünk magunknak pár új göncöt,de persze vagy száz szatyorral a kezünkben érkezünk haza.Este együtt sütünk egy hatalmas nagy csokitortát,amit a vacsora (pizza,hamburger,sültkrumpli ;) mellé eszünk meg.Tósztot is mondunk erre a három csodálatos napra,amit mindannyian együtt tölthettünk,s megerősítette a barátsági köteléket,ami sokkal szorosabbá vált közöttünk.
Kedden már sajnos vár minket az iskola,ahoáv természetesen az új,divatos ruháinkat vesszük fel.Több bókot kapunk,mint egész évben,s mi tündöklünk a legszebben.
A macskanári a kanári és a macska közös "elegye".Manapság iszonyú ritkának számít ez a Szavannában őshonos állatfajta.Nagyon barátságos,jámbor élőlény,de ha felbőszítik igazi vadállatként támad az emberre,s más élőlényekre is.Kinézete,mint ahogyan az ábra is mutatja,meglehetősen különleges:fejrésze egy macskára hasonlít,testének közepe kanári jelleget ölt,majd a testvége macskafarokkal végződik.Igen kevesek csodálhatják meg természetes környezetében,viszont állatkertben nem található sehol a földön,mert védett állat,és fogságban hamar elpusztul.Kevesen tudnak a létezéséről,mert csak is kizárólag az Afrikai Szavannákon található az egész világon.A vizet nem kedveli,de meglepő módon úszni tud!Nagyon kevés mennyiségű vizet fogyaszt el,számára elegendő akár egy hónapban 1 dl víz elfogyasztása.Enni viszont sokat eszik kis termetéhez képest.Szerencsére nem húsevő (különben kiírtaná az egész emberiséget),növényeket fogyaszt,méghozzá nem is akármilyet:csak a majomkenyérfa leveleit hajlandó elfogyasztani.Mivel a Szavannákon kevés növény található,azon belül is a legkevesebb a majomkenyérfa,a kihalás veszélye fenyegeti.Az ember veszélyt jelenthet számára,óvjuk környezetét!
Párzási szokásai is igen tévolyultak.A nőstény közelíti meg a hímet,itt ugyanis felcserélődtek a nemi szerepek:a hím hozza világra az utódokat,és nem tojással,hanem elevenen szüli kicsinyét!Minden hím egy macskanárit hozhat világra,mivel egy születését követően azonnali halált hal.
(Ui.:Direkt írtam azt,hogy a HÍM hozza világra a kicsiket,nem kevertem össze a nősténnyel... :D )
2010.03.10. 16:36
lili777
(szifi)
A marson voltam
2088-ban történt, mikor letettem a rakéta jogsimat. 18 éves voltam és gondoltam elmegyek egy világűri felfedezésre. Így is lett.Senkinek nem szóltam, csak mentem, csak mentem a nagy semmibe.Elértem a fénysebességet is. 3 nap éjszakázás után már nem bírta a szemem. Elaludtam 2 napra. Mire felébrettem már nagyon messze elhagytam a hazám. Egyszer megpillantottam egy bolygót és leszálltam, elneveztem Marsnak. Sze- rencsésen hazaértem és máig is úgy emlegetik:Ó a mars !Ó a mars !
Bárcsak ott lehetnék!
És itt a vége fuss el véle!
2010.03.10. 15:57
.masnii :]
A macskanári
Szép, napsütötte nap váltotta fel a fagyos időket. Tavasz közeledett. Iskola után hazamantünk és megegyeztük Petrával, hogy egy óra mulva találkozunk. Beléptem a házba. Anya épp az ebédet főzte. Köszöntem és mentem volna fel az emeletre, a szobámba, ám hirtelen utánamszólt:
- Hová olyan sietősen, kisasszony? - kérdezte.
- A szobámba megyek.
- Jólvan. Csinálj leckét aztán gyere enni. Utána tanulj egy kicsit, rendben?
- De anya, ma el kell mennem egy kicsit...
- Semmi de! Ma tanulni fogsz és nem mész sehová. Leromlottak a jegyeid...
Puffogva szaladtam a szobámba. Ledobtam a táskámat a hátamról és lefeküdtem az ágyra. Most mi lesz? Egész nap tanulhatok az állatokról...
Ebéd után felmentem újra a szobámba...
"Unok tanulni" - gondoltam magamban, és ekkor bevillant a mentőötlet: alszom egyet. Le is feküdtem, a fülhatgatóval a fülemben... Egyszer csak azon vettem észre magam, hogy felébredtem. De nem ám magamtól, hanem falamilyen kis állat az oldalamat piszkálgatja. Észrevette, hogy kinyitottam a szemem.
- Jaj, csakhogy felkeltél. Úgy tudsz aludni, mint egy mormota.
- Hány óra van? - kérdeztem álmosan, aztán rájöttem: ez lehetetlen! Most egy kis valami beszél hozzám és én az óra után érdeklődöm tölle.
- Öt óra múlt pár percel.
- Dehisz csak fél ötkor feküdtem le... Óóó... na és ki vagy te?
- Én? Csipi a nevem, egy macskanári vagyok. - mosolygott rám az új jövevény.
- Honnan jöttél, és főképp: mi célból? - kérdeztem hitetenkedve.
- Én a könyvedből jöttem... a legszebb világból, ami létezik. Azért jöttem, hogy segítsek neked. Még van egy fél óránk, hogy megtanuljuk a leckét: lássunk hozzá gyorsan! Rólam kell tanulnunk. Csak figyelmes légy, és már meg is vagyunk: én egy macskanári vagyok, mint látod, félig macska, félig kanári. Általában - az emberek szerint - a puszta vidékeket kedvelem, az erdő melletti kis pusztákat.
- Miért csak az emberek szerint? Tán nem így van?
- Nem. - mosolygott. - Mi igazából a könyvek, a természet és a szeretet otthonában élünk. Hatalmas fákról ugrunk vagy röpülünk a másikokra, játszadozunk...
Na de folytassuk: Kedvenc ételünk - ha furcsán hangzik is - a murok, a saláta, a paradicsom... és az eféle zöldségek. Meg még a gyümölcsök és a tej. :] Mi körülbelül 100-an élünk a ti világotokban, itt a Földön, és kb. 1000000-an ott a mi világunkban. Azok, akik itt köztetek élnek, rövidesen elpusztulnak gondatlanságotokból... Ezért kerestünk új, nyugalmas és kellemes otthont magunknak, bár páran maradni szerettek volna.
- Én... nagyon köszönöm... - hebegtem. Tudtam, hogy akármikor el tudnám mondani még egyszer a hallottakat. - Kérhetek még valamit?
- Persze, mondd csak. - mosolygott biztatóan.
- Maradnál még és mesélnél nekem?
- De hisz neked menned kell. - mondta. - Petra mindjárt itt lesz.
- Anyának igaza van, leromlottak a jegyeim. Petrával minden nap találkozom, biztosan nem haragudna meg, ha ma kivételt tennénk...
És egész délután mesélt nekem Csipi az állatokról és a természetről.
- Későre jár, kicsim, feküdj be - nyitott e később anya.
- Oké. - mondtam. Bebujtam az ágyba, amint kilépett a szobából és magamra húztam a takarót. - Csipi.. Nagyon köszönöm ezt a mai napot! Nagyon jól éreztem magam és rendkívül hasznos is volt.
- Nincs mit megköszönnöd. - mondta ő. - Én is nagyon jól éreztem magam. Jó tudni, hogy itt, nálatok a Földön is élnek kedves, aranyos emberek, ha kevés is, akik nem ellenünk, hanem velünk vannak. - mondta elégedetten.
- Meglátogatsz majd még engem? - kérdeztem reménykedve.
- Nem hinném. De ne légy szomorú. Tudom, hogy elboldogulsz magad is és hogy napról napra tanulni fogsz.
- Csipi... kérlek... nélküled nem leszek képes leülni a füzetem mellé... - sajnáltattam magam.
- Dehogynem! Most megyek... Légy jó... gondoolj majd néha rám, jó?
- Hogy mondhatsz ilyet, Csipi? Én mindig emlékezni fogok rád, és naponta hálás leszek, hogy itt voltál. - mondtam.
- Jó éjt! - tettem hozzá.
- Jó éjt! - mondta lágyan és halkan, majd eltűnt a könyvben, ami kinyitva hevert az íróasztalon...
2010.03.10. 14:40
.Csika°
Az első sorokban kihagytam hogy a tesómmal unatkoztunk : ) Vegyétek hozzá az Ő személyébe. :)
Köszi :) ;)
2010.03.10 14:38
.Csika°
„KITALÁLT TÖRTÉNET! (A KÖNYV IS..)
Macskanári a könyvemben
A minap nem tudtunk mihez kezdeni egy délután. Ő imádja az állatokat, én különösebben nem rajonguk értük. Ám a nagy unalmunkban mégis előkerült valahogy a tesóm kedvenc "Érdekes állatok" című könyve. "Na tessék" - gondoltam -"csodás elfoglaltság..olvasgatunk mindenféle állatokról..ez aztán a jó dolog..."
Ám pár perc lapozgatás után, ráböktem egy kis képre a 26. oldal alján:
- Hé, mi ez itt?
- Ööö...nemt tudom. - Nagyon meglepődtem hisz a tesóm -tudtommal-minden állatot ismer. Úgy látszott, már van kivétel.
- Akkor lássuk csak...ez egy MACSKANÁRI. Hogy mii???
. Hmm..olvassuk el a róla szóló leírást.
Ez ált a könyvben:
A macskanári díszes állat a maga szürke alapszínével és tarka fedőtollaival. Igazán küönleges állat. Nagyon ritka. Dél-Amerikában őshonos, ma már kevesebb mint 500 példányt tartanak csak számon. Rendkívül félénk, így túristáknak igazán kevés esélye van, hogy megpillanthassák, igaz, hogy is sikerülne mikor az őserdő mélyében bújkál. Ezt a képet (bal oldal) egy híres természetfotós, Samuel Goldish készítette még tavaly. Meglehetősen nagy értékű pénzösszeg ütötte markát a képért ccserébe. Sokan felvetették, hogy nem hamis, esetleg megszerkesztett, kép-e ez? Az igazság máig sem derült ki, de a régi képk erről a fajról szintén hasonló állatot ábrázolnak, és gyanítjuk: ez a nagy, sok díjjal elismert fotós biztos hogy saját maga fotózta le az állatot.
És még pár sor hozzábiggyesztve, de lusta vagyok most leírni.
- Érdekes, nem? - kérdeztem a tesómat.
- Igen, holnap meg is mutatom a suliban. Rákeresek a neten is.
- Oké, hozod a formádat. - somolyogtam rajta, azzal felálltam és kimentem a konyhába, hogy megemésszem az előbb olvasottakat. :D
.Csika°története, remélem tetsziik! :)”
2010.03.10. 14:38
.Csika°
KITALÁLT TÖRTÉNET! (A KÖNYV IS..)
Macskanári a könyvemben
A minap nem tudtunk mihez kezdeni egy délután. Ő imádja az állatokat, én különösebben nem rajonguk értük. Ám a nagy unalmunkban mégis előkerült valahogy a tesóm kedvenc "Érdekes állatok" című könyve. "Na tessék" - gondoltam -"csodás elfoglaltság..olvasgatunk mindenféle állatokról..ez aztán a jó dolog..."
Ám pár perc lapozgatás után, ráböktem egy kis képre a 26. oldal alján:
- Hé, mi ez itt?
- Ööö...nemt tudom. - Nagyon meglepődtem hisz a tesóm -tudtommal-minden állatot ismer. Úgy látszott, már van kivétel.
- Akkor lássuk csak...ez egy MACSKANÁRI. Hogy mii???
. Hmm..olvassuk el a róla szóló leírást.
Ez ált a könyvben:
A macskanári díszes állat a maga szürke alapszínével és tarka fedőtollaival. Igazán küönleges állat. Nagyon ritka. Dél-Amerikában őshonos, ma már kevesebb mint 500 példányt tartanak csak számon. Rendkívül félénk, így túristáknak igazán kevés esélye van, hogy megpillanthassák, igaz, hogy is sikerülne mikor az őserdő mélyében bújkál. Ezt a képet (bal oldal) egy híres természetfotós, Samuel Goldish készítette még tavaly. Meglehetősen nagy értékű pénzösszeg ütötte markát a képért ccserébe. Sokan felvetették, hogy nem hamis, esetleg megszerkesztett, kép-e ez? Az igazság máig sem derült ki, de a régi képk erről a fajról szintén hasonló állatot ábrázolnak, és gyanítjuk: ez a nagy, sok díjjal elismert fotós biztos hogy saját maga fotózta le az állatot.
És még pár sor hozzábiggyesztve, de lusta vagyok most leírni.
- Érdekes, nem? - kérdeztem a tesómat.
- Igen, holnap meg is mutatom a suliban. Rákeresek a neten is.
- Oké, hozod a formádat. - somolyogtam rajta, azzal felálltam és kimentem a konyhába, hogy megemésszem az előbb olvasottakat. :D
.Csika°története, remélem tetsziik! :)
2010.03.10. 10:50
Mikkentyű 125399
A macskanári
A macskanári a természet egy furcsa ajándéka. a macska köztudottan szereti a kanárit eledelül. Ezért is olyan furcsa ez az állat, hisz két ellenfél mutálódása révén jött létre ez a ritka állatfaj. Táplálkozása is ennek emgfelelő, tejet, magvakat, de még egeret is fogyaszt. Többnyire lakásban tartják. Attólfüggően, melyik énje a domináns vagy cicakosárban tengeti napjait, vagy egy kifejezetten neki készült kalitkába zárva hintázik.
Érdekesség még, hogy a világon csak néhány példány él belőle, ezért kevéssé ismert. Kedvenc időtöltése a fonalgombolyaggal játszás, és az éneklés. Hangja miákolóan csiripelő, hangulatától függően.szereti a kényeztetést, cirógatást. Némely példánynak még a szárnya is kinőtt, ezek előszeretettel röpködnek a lakásban, illetve eredeti élőhelykön, a leg eldugottabb erdők mélyén. Legnagyobb ellenseége a kutymókus, amely szintén ismeretlen állatfaj. Kedvenc játszópajtása - mint a TTK állatkert vezetőjétől megtudhattuk a rókaegér.
2010.03.07. 20:24
dorcíí
Tevékeny Teve vagyok
Elkezdeném rövid kis történetem..azt hogy hogy kerültem ide?nem azt tartottam a fejemben.Leginkább azt,hogy miért ebbe a karavánba léptem be ?
Már bent voltam a karavánban.Beléptem.mikor előszőr beléptem,sötétnek tűnt mminden, akár egy erdő.Az erdőben,a fák sűrű lobjai,susogása.Vagy mint egy ember aki egy új iskolába jött,,uj helyre,új emberek közé.Igy éreztem én is.
Később..mikor már több napja itt voltam..megszoktam mindent..45.46.57.78. napja tevékeny teve.örültem.minden teve elmagyarázott mindent.a karivezető kedves volt.sok játék.sok kedves ember.Már mindenkivel megismerkedtem.Ekkor meghalt a tevém..mert nem látogattam.Iszonyú érzés támadt belém.Rögtön.siettem.Új tevét csináltam..és azonnal beléptek a karavánba.Vele.dorcííval.az az érzés nagyon rossz volt.azóta amióta beléptem jöttem csetre a játékokra neveztem,szivdoki.Hópihus.bármit elmondani bárkinek.és ekkor következett be ez ??
most is most is arra gondolok hogy az ember "nem a helyhez,hanem a személyekhez kötődik")örömkönnyek)
Bizony,Tevékeny Teve vagyok,és nagyon örülök neki,hogy ezt a karavánt választottam.De sejtelmem sem volt róla,hogy ennyi jót tartogat számomra a TTK.Sokkal többet kaptam,mint azt reméltem.Most hadd meséljek el egy ,,rövid,, kis történetet.
Egyszer volt,hol nem volt,vol egy teve,akinek én voltam a gazdája.Mint nagyon sok tevét,engem is a mohóság hajtott,hogy minél több datolyát szerezhessek,és én lehessek a Teveclub legmenőbb tevéje.Enni-és innivalókat akartam venni a tevémnek,és egy gombnyomással megakartam neki tanítani a trükköket.Így hát datis karavánok után kutattam,hogy jól meggazdagodjam.De ez a tervem nem járt sikerrel.Nem adtam fel,újabb lehetőségeket kerestem.
Egyszer csak az jutott az eszembe,mi lenne,ha karavánt alapítanék,és a karavánommal érnék el nagy sikereket.A toplista 1.helyéről álmodoztam,hogy mi leszünk a legnagyobb karaván a Teveclub történelmében.Megalapítottam hát az első karavánom,de ez a tervem is befuccsolt.Ugyan egy-ketten csatlakoztak a karavánomhoz,de aztán ki is léptek.Újabb karavánokat hoztam létre,de nekik is ez lett a sorsuk.
Jobb ötletem hiánya révén töröltem a tevémet,hiszen úgy gondoltam,nincs értelme a tevézésnek.
Majd fél év múlva újra a Teveclubbon találtam magam.Csináltam magamnak egy új tevét,Gyigyit,és megint a fejembe szálltak a régi gondolatok,hogy én leszek a legnagyobb teve a Teveclubbon.
Rábukkantam egy karavánra.A Tevékeny Tevék karaván volt az.A leírásnál azt olvastam,hogy sok játék van a kariban.Most végre meggazdagszom-gondoltam magamban,és csatlakoztam.
Az első hónap úgy telt el,hogy játszottam a játékokat és gyűjtöttem az eurókat.Nem jártam a csetbulikra,és eszem ágában sem volt barátkozni a többi tevével.
De egyszer mégiscsak elmentem az egyik bulira,és nagyon elcsodálkoztam.A karaván tagjai nagyon jól ismerték egymást,és nagyon jó barátságban voltak.Az együttértés uralkodott közöttük,és nyoma sem volt a veszekedésnek.Végre megértettem,hogy a TTK nem a datiról szól,hanem a barátkozásról.
Szeretném,ha a tevegazdik megértenék,hogy attól,ha sok datilyuk lesz,még nem fogják annyira jól érezni magukat.Persze,hasznos dolog,de sokkal jobb érzés,ha barátok veszik körül,és van,akivel egy jót lehet beszélgetni.Ez lenne az én történetem:)
2010.03.07. 15:37
Mikkentyű 125399
Tevékeny Teve vagyok
Körülnéztem és leültem egy kétszemélyes asztalhoz. A kávéházat körülvette a misztikus susogás, a titkok rengetegében kiváncsian vártam. Hamarosan megérkezett, ballonkabátját a fogasra helyezte; rögtön tudtam, hogy ő az. Észrevett, és letelepedett a szemben lévő székre, közönséges hangon köszönt, mintha csak egy baráti látogatásról lenne szó egy kertvárosi házban. De ez több volt annál, már tudtam, hogy ő a Kritikus.
Komor, barna szemeit rámszegezte, szemérmetlenül vizslatott. „Ki vagy, honnan jöttél?” – bújt meg benne talán akaratlanul is a kérdés. Ekkor éreztem úgy, hogy belelát a fejembe, s szívja ki a gondolataimmal együtt féltve őrzött titkaim is.
„Szólalj már meg, te, idegen, nem érzed, hogy mennyire kellemetlen ez az egész? Hát nem látod, hogy vizslatásodtól piroslik arcom, hogy szememet szemérmetlenséged miatt sütöm le?”
Mintha a mantra, melyet magamban ismételgettem meghallgatásra talált volna, egy kérdést szegezett felém:
- Ki vagy?
„Én vagyok” – feleltem volna legszívesebben bután, gyermeki daccal, de megtartottam a kultúráltságot.
- Mikkentyűnek hívnak – feleltem, és elmosolyodtam. Annyi és annyi álnév, titokzatos személyiség közül miért pont a tevémet mondtam? Talán felkiáltás volt csak a világnak, hogy igenis, én még gyermek vagyok, és magamat adom, akárki is áll velem szemben!
- Szóval Mikkentyű... – hangjából nem hallatszott ki a kétkedés, amire vártam, peig mindketten jól tudjuk, hogy nem ez a valódi nevem – De ki vagy te valójában, Mikkentyű?
Hogy igaziból ki vagyok? Vagy mire gondolhat ez a különleges idegen? Hiszen még kamaszleányként az élet átláthatatlan rengetegében máig is keresem valódi arcomat.
- Tevékeny Teve vagyok – vágtam rá, és egy csöppet sem éreztem, hogy ez nem volna helyénvaló. De hiszen még annyi ember – és tevetulajdonos is – él úgy a Földön, hogy sose hallott a TTK-ról, vajon miért pont titokzatos idegenünk lenne különb? Végignéztem rajta, de persze csak lopva pillantgatva, mint talán régen az úri hölgyek tették. Bár nem látszik rajta, hogy benne is ott lenne elveszve a gyermetegség, azért úgy nézett ki, mint aki mindent ismer a világon, s mindenről kemény véleményt formál.
- Úgy, szóval Tevékeny Teve. Hallottam már róla – tette hozzá kissé ironikusan. – És mond csak, Mikkentyű, miért olyan jó Tevékeny Tevének lenni?
A válasza hangvételéből rögtönarra asszociáltam, hogy mindjárt elővesz egy grafikont a zsebéből, amin talán az összes karavánt pontozta: eredetiség, havonta kiosztott datolyák, játékok száma szerint. Vagy esetleg egy esszé lapulna zsebében kritikaként a Tevékeny Tevékről?
Nem tudtam higgadtan, kimérten válaszolni, amit a helyzet várt volna, így hallgatásommal őt kényszerítettem további beszédre.
- Bár már volt szerencsém tapasztalni, hogy elég sok pénzt költenek a datolyára havonta – Na tessék, a felmérései! Hangjából azonban kihallatszott a gondolat: „hát akinek tellik ilyen badarságokra!”
Ez kellett nekem, egy kíméletlen támadás; védekezni én is tudok. Az előbb is csak azért nem sikerült, mert a faggatózást, a leplezetlen ítéletet nehezen viselem.
- A datolya nem minden. Egy kisteve boldog annélkül is – kezdtem a logikus érvek felhozását, látván, hogy bíránk ezt kívánja – A Tevékeny Tevék nem ettől sikeresek, s ez elő sem fordulhatna.
Ügyetlenül bámultam szemeibe, kiváncsi voltam, hogy mi a reakciója minderre. Most ő vitte tovább hallgatással beszélgetésünk folyamatát; fél percen belül olyan kínossá vált a csend, hogy kénytelen voltam megszólalni, ám mielőtt ezt megtehettem volna egy pincér termett előttünk. Somolyogva sustorgott vele idegenünk, és hamarosan egy pohár színtiszta datolyalé állt az asztalom közepén. Nem hagytam magam.
- Tudja, ott van a társaság... Képzeljen el egy datolyaközpontú társadalmat – helyettesítettem be történelemtanárom mondatát. Valahogy most olyan erősnek és védelmezőnek tűnt előttem az ő példaképe, hogy úgy éreztem: szavaival én is nyerhetek -, ott minden teve csak azért ment be, hogy nyerjen. A beszélgetésért, egymás segítéséért természetesen nem jár, hát ez a része elbukik a dolognak. És akkor vegyünk egy kistevét, aki szintén ezért lép be, de szüksége volna egy kis segítségre. Kit talál ott? Csupa datolyaéhes idősebbet, akik első kérdése természetesen a fizetség körül forog. Kilép a kisteve... Egyszer elfogy a datolya, és ha semmit sem kapnak cserébe a vezetők, akkor hamarosan...
- ...összeomlik az evolúcióelmélet, igaz? Tökéletes volt az indirekt bizonyítása, hölgyem! – Talán néhány szóval kiérdemeltem volna ezt a megszólítást? Hiszen én csak mondtam, amit gondoltam, kiöntöttem a szívem egy ismeretlen kritikusnak... Vagy talán csak iróniának használta, hogy még jobban kifejezhesse felsőbbrendűségét?
Cigarettát gyújtott, a füst fojtogatta torkomat, de nem mertem ellenkezni. Mikkentyű megtette volna, Mikkentyű más, mint én vagyok, talán pont a bátorsága miatt vettem magamra nevét? Vártam, hogy kérdezzen, éreztem, hogy a vallatásnak még nincs vége.
- És hogy találtál erre a karavánra? – ez már irónia volt. Az egyre gyakrabban használt ilyesfajta eszközök talán azt jelezné, hogy kezdi beadni a derekát? A kisebbségi komplexus hatékony ellensúlyozási módszere, ezt könyv nélkül is megmondom; tapasztalatból.
Már nem titkolództam, s - bár illetlenségnek tartottam - nehézkesen feltápászkodtam, és jobbik lábamra billentettem a súlyom. Rövid időn belül mindkettő eltört. Szoknyám jelentéktelen, szürke szegélyét – amelyet édesanyám varrt aggódással, s szegte szeretettel – óvatosan felemeltem, csak éppen addig, hogy a gipsz tökéletesen kivehető volt, majd mikor láttam, hogy megértette megkönnyebbülve ültem vissza.
- Eltörtem mindkét lábam. Meghívót hozott a postás, s gondoltam: időm, mint a tenger, hát miért ne lépnék be? – az én hangom is gúnyosan csengett, ám ennek hátterében inkább az állt, hogy végérvényesen lejáratta magát. Hiszen itt ül velem szemben, ő, a nagybetűs Kritikus, s én már rég meggyőztem, hogy igenis, Tevékeny Tevének lenni érdemes és jó dolog.
Most világosodott meg végre minden előttem; felálltam. Már boldogan mentem el, tudva, hogy az élet ezen próbatételét is teljesítettem, rájöttem a titokra. Tudom, hogy miért is mutatkoztam be Mikkentyűként, csakis azért, mert valójában az vagyok. Hiszen olyan, mint az igazi Mina ott lehetek, teveként az éltető oázisban.
Amikor elhagytam a helyet látni véltem, ahogy a kritikusunk mosolyog. Talán egy buta lány összehordott badarságainak tekintette az egészet? Vagy már ő is egy a többszáz szívvel-lélekkel Tevékeny Teve közül? Remélem az utóbbit.
„Tevékeny Tevék karaván, itt minden teve oly vidám” – a régi indulónk. Ez kétségkívül igaz. Hisz néhány rosszindulatú tevén kívül mindenki boldog itt. Ahogy én is. És hogy, hogy kerülök ide? Elmondom nektek:
Minden másfél éve egy őszi napon kezdődött, amikor is Hallows és gazdája Ricsi céltalanul állt a karavánok sűrűjében nem tudván melyiket válasszák. Épp akkor érkezett meg az aznapi levelekkel a postateve. Hát mit láttak a sok hirdetés és levél között?Egy karavánmeghívót, méghozzá A Tevékeny Tevékhez. Elámultak ám , hogy mi minden van ebben a karavánban! Sok-sok játék, tehetségkutatók, rendelések. Mindketten úgy érezték ez az a karaván amit kerestek. „Uccu neki!” és már be is léptek.
Barátkoztak, barátkoztak már szinte minden jól alakult, amikor is Ricsi elvesztette Hallows-t. Szomorú és kétségbeesett volt. Kihez forduljon, ki az akinek a segítségével visszaszerezheti tevéjét? Hát Hópihus a karaván egyik vezetője és minden teve vigyázója! Segített is ám, és újból örülhetett egymásnak teve és gazdája. Máig hálás vagyok Hópihusnak és ezúton is szeretném mégegyszer megköszönni neki.
Teltek a hetek, hónapok Hallows és a gazdija már a legismertebb Tevékeny Tevékhez tartoztak. Adminjuk is volt a csetszobában.
Mindenki jól megfért egymás mellett. Kicsik és nagyok. Örökké boldog leszek itt gondoltam én, és még sokan mások rajtam kívül, míg el nem jött 2009. Március 18.-a mikor is a Tevékeny Tevék karavánt, 2300 taggal a toplista 8. helyén, feloszlatták. Döbbenten álltunk a történtek előtt, de azonnal tudtuk mit kell csinálnunk! Vissza kellett terelni tagjainkat, meg kellett újra csinálni a karavánt!Meg is csinálták mindent próbáltak a helyére állítani, amikor is újra megtörtént. Aztán újra, meg újra , és még egyszer is. De a Tevékeny Tevék nem hagyták magukat! Kitartottak a karaván és a vezetői mellett! A tagok és a vezetők időpróbálta munkásságának köszönhetően a karaván újra virágzásnak indult, és úgy tűnt minden rendben lesz. Én is és Hallows is úgy éreztük most már talán biztonságban vagyunk. Már ilyenkor elkezdődtek a civakodások, és konfliktusok, de még mit sem sejtettük hogy ebből mekkora baj lesz.
Végül augusztus 18-án a Tevékeny Tevék karaván meghalt. Rá két órára egy új karaván született…: a tevékeny Tevék.
Ám sok aktív tag nélkül, akik egyben az én barátaim voltak. „ Mit csináljak? „ kérdeztem magamtól. Hagyjam itt a sok emléket, Hópihust és vele a karavánt??!
Bizonytalan voltam, és a bizonytalanságom rossz útra terelt. Ott hagytam Hópihust, a karavánt, és vele a szívemet. A barátaim rágalmazták őt, és csak róla tudtak beszélni. Nem hagyhattam. Ennyit még a barátok se érnek. Eldöntöttem hogy visszatérek a Tevékeny Tevékhez az igazi karavánomhoz, és a fél életemhez. És lám csak nem bántam meg. A régi „áruló” barátaim helyett az otthagyottak és az újak jöttek. Felsorolom azokat akik számomra legfontosabbak: Netike, grín, brún, Hópi, Zsuzsi, Szandi, Betti és még a hosszú lsita többi tagjai. Újra visszatértem a boldogság földjére. És igen másfél éve és két hónapja vagyok Tevékeny Teve! Büszke vagyok rá hogy az lehetek, és arra hogy ezek az emberek visszafogadtak. Becsülöm a barátaimat és ezúttal azokat választottam annak akik igazi Tevékeny Tevék, és midnig is azok maradnak! Köszönöm nektek Tevékeny Tevék!:)
Tevékeny Teve vagyok,s itt boldogan élek,amíg meg nem halok!
A karavánnal kapcsolatban semmi rosszat nem tudnék írni/mondani.A vezető tevének,Hópihusnak és gazdájának,Nórának csak gratulálni tudok,hogy már több,mint 200 napja tökéletes vezetői a karavánnak!Remek érzés tagnak lenni,összetartó csapatként együttműködni a többi tevével.Miután beléptem ide,már nem éreztem közönséges tevének magam,mert itt mindenkit megbecsülnek,s tiszteletbeli teveként kezelnek.
Boldog évfordulót kívánok minden karavántagnak,s Hópihusnak is! :D
Tevékeny Teve vagyok - nem tagadom, és büszke vagyok rá! 2009 őszén kezdődőtt (pontosabban - hisz feljegyeztem - 2009. szeptember 5.én - nagy nap volt), amikor rátaláltam a TTK-ra.Minden egy úgyanolyan napnak indult mint a többi, de egyszer csak levelet kaptam, ami egy karavánmeghívó volt.Csak olvastam és olvastam..megdöbbentő volt..ki hitte volna,hogy ennyi mindenen keresztül mentek, és kitartóan állnak még mellette, persze azokkal, akik valóban szerették, meg nem fordítottak hátat, amikor szükség volt.
Én is kipróbálom - mondtam magamban (és lám mai napig itt vagyok, immár 182 napja.)
És ami a legfontosabb, büszke vagyok tevetársaimra, kimondhatatlanul kötödőn hozzájuk. *-*Senki sem kötődőtt velem, amiatt hogy erdélyi vagyok, nem érdekelte őket az hogy román vagyok, vagy hogy más országban lakom, ők elfogadtam olyannak amilyen vagyok, és nagyon szeretem őket *-*.
Amit, szintén nem gondoltam volna, hogy pezseg az élet, hisz a cseten mindig találsz valakit, és játékok is bőségesen vannak, amivel ha ügyeskesz, és gyűjtőgetsz, még datolya üti patásod patáját...meg ezek a játékok érdekesek, sőt mondhatom, hogy fejlesztő is..
Itt tanultam meg, segítséggel fejlécet készíteni,jobb paint rajzot csinálni (grín, brún előshowja segített, meg a tippek)..és nem feladni, és azt mondani,hogy én erre nem vagyok jó..Próbálkozni lehet, a siker elérhető.
Van egy oldal, ahol "írói tehetségem" fejlesztem, ez nem más mint a TTK híradó, ami a karavánunk magazinjába írok.Honapról-honapra, Hópi kiossza a feladatom, hogy miről is kell írnom, mik történtek, fognak történni abban a hónapba.Szeretem csinálni, nem könnyű összerakni mindent, de megéri, hisz több mint 900 patás olvassa majd, ha nem is ennyi, mert nem minden aktív, de akkor is..Én is viszont olvasom írományaim, és másokét szintúgy - kötelező modon.
Barátokat találtam itt, számtanalunk sokat..Mondjak neveket is?! - hát legyen, de elvégre tuti kifelejtek valakit, nosza..
Ott van Hópi, aki mindig segít, ha kell, akár szívdokiként, akár más ügyekben.Nála jobb karavánvezetőt el se tudnák képzelni - hisz nincs is *-*...akkor tovább ott van lila, és vizen, akik olyanok mint a sosem élt testvéreim..sweet, akivel megtaláltuk a közös nevezőt, és millió kilométer ellenére is levelezgetünk.Orsi, ő másik patásom hitvese, akivel szintén levelezek..Zsuzsi, akivel zenéket osztunk meg(én-ő töltünk, és küldőgetjük egymásnak)meg még számtalan emberke: grín, brún, fló, fánni, bea, andi, liza, nüxii, pihi, dorci, szőke rike, zsani, máté, -akikkel mindig cseten beszélek...ésatöbbi..Nem lenne elegendő hely, mint felsoroolni őket. Remélem, ahogy megálmodtam, hogy egy ttk tábor/találkozón lehetőségem lesz, őket megismerni, és még ennél is többet, megosztani egymással. :)
Annyi minden történt belépésem óta, hogy azt sem tudom, hogy kerültem előszőr csetre, kivel álltam előszőr szóba..kár hogy ezek az emlékek "elhagytak" ,hisz most szívesen beleírnám kis történetembe (amit csetelés közbe írok - este, nálunk már 11órakor).
Lassan soraim végéhez érek(- persze még eszembe jut egy smás, és görgetek vissza, hogy írjam le xd) hisz kimerítettem a témát, de jövő ilyenkor, akkor már a több mint egy évet töltött TTK-ban, duplán, akár triplán ennyit fogok írni, hisz itt az élet nem áll le sosem, mindig pörög, itt unatkozni nem tudsz..
De most tényleg ennyi, kiteszem írományom a hétvégi történetíró versenyre, a többi jobbnál-jobb írás mellé..
Utolsó szavam meg annyi,hogy ÉLJEN A TTK, és benne mindenki!!
Ugyanolyan nyári napnak indult mint a többi.Teljes erelyéből sütött a nap,s reménytelen túléléssel küzdtek a ház lakói a 36 fok ellen.Nem kimélvén a földet égetve sütött a nap,s bizony,bizony a pillanatig tartó szellőnek igen megörült minden élőlény.Egyedül voltam otthon bundás házi állataimmal,és bizony igen sajnáltam őket,látván küzdelmüket a meleg erejével.Nekem nem akadt semmi dolgom,sem edzés,s kedvem se volt kimenni barátokkal.Számítógépezni kezdtem unalmamban,s ,hogy tereljem figyelmemet a melegről valami igazán érdekeset kerestem,amivel ellehetek,míg a családom többi tagja hazaér.Tulajdonképpen már mindent untam a neten,s gondolkoztam mit is tehetnék.A nővérem mikor kissebb volt valamilyen állatos klubban volt,ami igen szórakoztatónak mutatkozott.Na de kérdés milyen klubb?Hát ezt hamar megoldottam,teveclub!Egyértelmű,hiszen kiskoromban nekem is volt tevém,csak felelőségem nem.Megtervezvén a teve nevét s annak hívójelét,be is léptem,meg etettem,meg itattam,s rákerestem egy karavánra,amelyre egyből ráismertem a toplistán!Nem is kellett több.Beléptem.Töprengtem,hogy fellépjek e csetre,vagy halasszam.Nem tudtam,hogy viszonyul egy összeszokott csapat egy idegen kis tevéhez,de unalmamban nem volt más választásom,és öszintén..a kiváncsiság is vezérelt.Felléptem.Kezdetben még visszahúzodóan,s napról napra kibontakozva beszélgettem.Ahogy teltek a napok,úgy éreztem,hogy ennek a csapatnak én is tagja vagyok.Már sok helyre regisztráltam,de sokat el is felejtettem,ám ez megszokottá vált.Tevémet kezdték megismerni a cseten,s barátaim is lettek.Már augusztus volt.Hogy elrepült az idő...Nővérem is létrehozott egy tevét,s habozás nélkül belépett a TTK-ba.Két hetes tevémmel jártam a sivatagot,s nem sokat tudtam a karavánról,de éppen eleget ahoz,hogy tudjam mi várható el a vezetöktől.Úgylátszott minden rendben,mikor napról napra feszültebbek lettek a tagok,mikor már a viták elérték célukat.Lázzadó karavántagok hihetetlen dolgokat írtak,s ki forumon,s ki cseten védte karavánink igazságát.Én két hetes tevémmel próbáltam megvédeni karavánom,de mivel a lázzadók figyelembe se vették amiket írtam,eléggé elszomorodtam,de tudtam az igazam,s bíztam abban,hogy a végén a mi igazunk győz.Romániában már fél 12 volt,én fáradt voltam,s már ágyban.Tudtam,hogy a vezetők megígérték,hogy a karaván élni fog,s nem fogja azt behálozni a hazugság,mondhatni,hogy nyugodtan feküdtem le,nem számítva a következményekre.Bár csupán 2 hét volt az egész,de ez a 2 hét tökéletesen elég volt,hogy kiismerjem,és megszeressem a karavánt.Mivel már a nővérem is tag volt,este még lefekvés előtt fellépett a saját tevéjéhez,s elolvasta az érkező leveleket.Mondta,hogy tapicskától új levél érkezett,pedig már az eredményhirdetés is megvolt.Elolvasta,s kiváncsian vártam,hogy mit rejt a levél.,,Utoljára szólok így hozzátok Tevékenyek``,mikor ezt a sort felolvasta a testvérem tovább nem is húztam az időt,kirohantam a szobából és a bappaliban levő géphez siettem.Az állom rögtön kiment a szememből,s már alig vártam,hogy a csetet betöltse a gép.Már nem volt karavánom,ahova autómatikusan belépjen a cset,ezért legörgettem,a tagok által nyított szobákhoz,mert tudtam,hogy az éber tagok már gyülekeznek egy helyen.Beírtam a karaván keresőbe,hogy Tevékeny Tevék,s ahogyan arra számítottam már 2 karaván is volt.Sütty-sütty-sütty^^,azaz Liza karavánját választottam,mert vele tartottam a kapcsolatot cseten,és a tagok közt ott volt tapicska és Hópihus.Ez nem volt véletlen.Egy része a szívünknek meghalt a karavánnal eggyütt.S az újraszületett karaván pedig a régi karaván vezetők nélkül nem volt a régi.Ezt Liza is tudta,s arra várt,hogy a karavánt az eredeti vezetők visszavegyék.Sok győzködés,sok bíztatás után Hópihus vezetésével a karaván újra életet kapott.Miután a cseten a tagok megynyugodtak,még egy órát vártak és mindenki visszament lefeküdni.Másnap természetesen sok rémült tag kérdezösködött a karaván felöl.Mindenkit tájékoztattunk.Mostmár muszályvolt figyelmesek legyenek a vezetők,és a tagok is,mert sok volt a rosszakarónk.Mikor már azt hittük,hogy mindennek vége,akkor Hópihusék újból megmutatták,hogy ők igazi karavánvezetők!Még fiatal volt karavánunk,de máris sokan csatlakoztak hozzá.Az elsők között nekem is volt adminom.Ami pillanatnyi admin volt,amig a vezetők nem tudtak a csetszobában lenni,mert voltak akik visszajöttek vitázni,s bizony kellett éber admin.Sokszor délutánokat töltöttem el egyedül a csetszobában,arra várva,hogy majd jön egy vitakeverő,és sokszor bizony jólfogott az ott létem.A karaván három más karavánra oszlott.Szeptemberben már egy hónapos adminnal ajándékoztak meg a vezetők,ami bizony nagy megtiszteltetésnek számított,mert első egyhónapos csetadminok között én is ott voltam.Bizonyítani akartam,minden erőmmel megpróbáltam igazi Tevékeny lenni.S nyugalomban teltek el a hónapok.Voltak kissebb zűrök,de azok nem említésre méltók.Csak mondanék egy példát:Demma,az ámokfutó admin...A csetesek ettől a névtől rettegtek mind.amig a vezetők gyorsan ezt is megoldották.Fél éve,lassan 7 hónapja alkot új csapatot a TTK.Mostmár sokan jötten vissza olyan karavánokból ahova régen mentek,barátaik miatt,vagy azért mert nem a szívük hanem a fejük szerint haladtak.Sok buli,ünneplés,sok euró,datolya.Már sok örömkönny hullt el a karavánban,teve esküvökkor,megható alkalmakkor.Bár mostanában nincs sok időm cseten lenni,de a szívemben tudom,hogy egy jó csapat tagja vagyok,és jeles alkalmakkor forumra írok.Ezért a karavánért érdemes élni.S most,hogy visszatekintek a legelejére...2 hetesen még számba se vették egy kis teve bizonygatását,mostmár 200napot elmúlt teve,pontosan 200 napja tagja a karavánnak,már senki nem mondhatja azt,hogy nem ismerem a karavánt.Mikoraz új TTK újraszületett,az első perceitől annak tagja vagyok.Örülök,hogy ennek a karavánnak tagja lehetek,sose fogom megbánni,hogy azon a meleg napon untam magam,s létrehoztam az akkor még dj krisstin nevű tevét.Egy percét nem bánom annak a kiváncsiságnak,mikor csetre akartam lépni,de féltem a reakcioktól,de mégis megtettem.Minden jó pillanatra emlékszem,pontosan.Szerencsésnek mondom magam,mert egy olyan karavánnak vagyok tagja,amelyikre mindenki vágyik.Sok mindent éltem át e hét hónap alatt,s büszkén mondom...Tevékeny Teve vagyok!(:
MC Csipy még csak éppen néhány napos volt, amikor megkaptam a meghívót, hogy lépjek be. Akkor már keresgéltem a karavánok között, de valahogy egyik sem tetszett, ezért hát beléptem. Akkor még nem tudtam mi vár majd rám. Eleinte nem igen játszottam, csak úgy voltam, szorgalmasan olvasgattam a körleveleket, és kezdtem megnyugodni, hogy ez egy jó hely, hiszen rengetegen nyernek, mért nem nyerhetnék én is? Így aztán én is neveztem az egyikre. Már nem tudom pontosan melyikre, de nem is ez a lényeg.
Aztán másnap jött a hidegzuhany, ugyanis nem nyertem, de nem adtam fel, így szépen lassan azért megfordult a szerencsém.
De mégsem a dati az, ami itt tartott. Nem, dehogy. Hanem az, hogy ez egy színvonalas karaván, egy jó társaság.
Keresve sem találtam volna jobbat.
Már számolni sem tudom, hányszor kaptam Hópihustól tanácsot, nem is tudom, hányszor követtem volna el hatalmas hibákat, ha ő nincs. Erőt adott, megnyugtatott, segített helyesen dönteni, habár akkor már magamban döntöttem, de még bizonytalan voltam annak helyességében.
Az itt eltöltött közel 600 nap mindegyikére boldogsággal gondolok vissza, holott tudom az ismerőseim kinevetnek, hogy lassan 16 évesen még tevézek, de én büszkén kiáltanám ki a világba: Tevékeny Teve vagyok, és büszkén vállalom!
Régen voltak tevéim,de különböző okok miatt egy ideig nem tevecluboztam.A régi tevéim is a Tevékeny Tevék karaván becses tagjai voltak.Így hát még csak 273 napos a tevém,de ismét csatlakoztam ehhez a karavánhoz!Hogy miért is?A válasz rendkívül egyszerű.
Bár a karaván nem a legelső a toplistán (tudom biztosan:egyszer majd az lesz,s már nem is kell sok hozzá!),számomra azért mégicsak az.Rengeteg játék van,sok a móka,izgalmas feladatok várnak engem és a tevémet is nap,mint nap.Eddig még ugyan nem nyertem datolyát,de euro-t viszont sokat!És remélem,hogy ez továbbra is csak gyarapodni fog.Imádom a játékokat,kedvencem a rímfaragó és a történetíró.Pont azért,mert itt végre kiengedhetem ami bennem van,megmutathatom a tehetségemet mindenki másnak is.
Szerintem tapicska és Hópihus nagyon jól vezetik a karavánt,jobb vezetőt el sem tudnék képzelni Hópihus gazdájánál,Nórinál!
Rájöttem:Tevékeny Teve vagyok!Nekem ide kellett csatlakoznom,ehhez a karavánhoz,mert ez itt az én világom!Pont nekem és a tevémnek való!És remek érzés Tevékeny Tevének lenni,sőt,számomra kitüntetés.
Soha nem fogom megbánni,hogy ide csatlakoztam,mert ez nem csalás,s nem ámítás:tényleg csodás a karaván!
Üdvözlettel egy lelkes karavántag: Rókagomba. és a gazdája, Fancs.
2010.03.06. 14:18
annamária (18554)
Tevékeny Teve vagyok !
Annamári tevém még alig volt pár napos mikor kapott egy meghívót . Elolvastam .Az elején haboztam mert nem tudtam mi vár rám . Aztán gondoltam egyet, beléptem , végül is nem volt mit veszítenem . Az elején nem voltam aktív .Csak benne voltam a karavánban és ennyi . De egy nap felmentem a honlapra . Neveztem a viccversenyen .A másnapi körlevélből olvastam , hogy nyertem. Ekkor kezdtem el játszani . Utána egy barátnőmnek ajánlottam a karavánt . Mikor ő belépett és kaptam Hópitól 100 €-t majd kiugrottam a bőrömből . Egyre jobban tetszett a kari . 1 időután éreztem : nekem itt a helyem .Tudtam iylen karavánra van szükségem : ahol lehet barátokat szerezni, ha bajom van segítenek rajtam ,és lehet nyerni datit is . De én nem a datik miatt léptem be hanem azért mert jó volt a hangulat , láttam ha bajom van Hópival megbeszélhetem szívdoki-rendelésen vagy egymás között levélben . Szeretem ez a karaván . És , hogy ha választanom kéne a legelső karaván között ahol kismillió dati van vagy a TTK között naná ,hogy ezt választanám . Remélem sokáig létezni fog és ameddig csak lehet maradok .
2010.03.06. 13:42
Teve Aranyhaj
Tevékeny Teve Vagyok!
Engem elkezdett érdekelni ez a karaván.
Rengeteget hirdette magát abban az időben. Gondoltam:-Mi bajom, lehetbelépek és kipróbálom. A köszöntő üzenet nagyon tetszett.Aztán teltek a napok. Egyre jobban megttszett a karaván, és egyre többett cseteltem. Rengeteg új barátot szereztem, igaz csak beszéltünk de nekem már az is valami. Általában minden nap felmentem a honlapra.megnéztem mindent, és néha neveztem is a játékokra. Egyszer amikor láttam hogy Púpospajtás hitvest keres . Sok jó hírt hallottam róla. Levelezgettem vele, és egyszer csak mondta hogy megkérhetem a tevéje kezét. Éltem a lehetőséggel.Azóta hetente írunk egymásnak levelet. Itt jutott eszembe, hogy ennyire sok ember létezik akik nem csak a datolyáért hanem néhány barátért lépnek be karavánba. Egyszer kértem Hópi segítségét szívdoki témában, és cseten volt a rendelés. Megkértem rá hogy név nélkül legyen a rendelés. Sok ember rájött hogy én vagyok, de megkértem Hópit hogy falazzon nekem, és sikeresen falazott.
Nem akarom tovább nyújtani, de be kell vallanom, hogy soha nem hagynám itt ezt a karavánt, mert sokat köszönhetek nktek és ennyivel tatrozom.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
)örömkönnyek)