[639-620] [619-600] [599-580] [579-560] [559-540] [539-520] [519-500] [499-480] [479-460] [459-440] [439-420] [419-400] [399-380] [379-360] [359-340] [339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
Harry Potter és az Azkabani fogoly
Ez a könyv egyszerűen nagyszerű!Hiszen ki lenne az a tizenéves,akit nem varázsolna el könyvével J.K Rowling?A kötetet a nővérem ajánlotta,és azóta imádom ezt a sorozatot!
Harry Potter a varázslófiú immár 3. évét éli a Roxfortban, a varászlóiskolában.Ám ezúttal a szuperbiztos börtönből az Azkabanból, megszökik egy fogoly.A Mágiaügyi minisztérium igyekszik mindent megtenni,hogy megvédje Harry-t,mert úgy tartják,a fogoly őrá vadászik.Később a fiú találkozik a retteget rabbal,ahol már rengeteg bátorságra lesz szüksége,hogy szembenézzen vele.A varászlótanonc azonban nem fél,mert szülei halálát is Sirius Black,a fogoly okozta.Vajon tényleg igaz mindez?Megtudod ha elolvasod a könyvet!
|
Heten az intézetben
Ezt a könyvet a nagymamám ajánlotta, amit mát 2. szorra olvasok el, és olvasok fel a 6 éves hugomnak (én 14 éves vagyok) és mindkettönknek tetszett ugyhogy korhatár nélküli. Izgalmas, frappáns, az egész családom már többször is elolvasta, még oly annyira, hogy anyukám testvére, unokatestvére,is. Régi könyv, de örök regény!
A könyvben 7 legjobb barátnöröl van szo, akik együtt járnak egy bentlakásos iskolában, Nagyon szeretnek együtt lakni, és meg akarják kapni a rozsás szobát, mely a rági kastély legszebb lakosztálya. Természetesen az év elején megkapják, mid nagyon boldogok, de a szoba miatt sok kalamajkába keverednek... Egy derékig érö haj levágása, titokzatos gyujtogatások, a telefonzsinor elvágása, és egy értékes ezüst és arany étkezési szett és több arany ékszer elrablása, a lányoknak cselekedniük kell, meg kell menteni az iskola büszkeségeit, és le kell buktatni a bünösöket... Természetesen a végén mélto jutalom éri a heteket.
|
A békacica
A békacicát nem rég fedezték fell a túdosók amint eppenséggel úszkált a kis tavába.
Mivel a nevéből is megtudhatjúk félig béka félig pedig cica.
Ez a békacica különös és eredeti nagyon egyedi mert csak egy van belőle az egész villágon.Ez nagy megtíszteltetés a TTK állatkertnek mivel éppen hozzájuk került.Nagyon egyedi a kinézete van nincsen búndája csak béka bőre ami sárgás mint a cica szőre,van tappancsa négy ahogy a cicának csak legyet eszik és barátságos.Nagyon aranyos és kedves az emberek nagyonszeretik őt meglátogatni az állatkertben csinálnak rólla fotokat sőt néha meg is simogaják.Nagyon büszkék rá a TTK-ban is és szerencsére élete végéig ott is marad.VÉGE:)
|
Ajj nem bírok normálisan írni? *tevetudósok
|
A béka cica
A tevetudós felfedezték a legújabb fajt, a békacicát, amint éppen egy tóban lubickolt.Természetesen a TTK állatkertjébe került.
Érdekes állat ez, mert a hangja a "brekk" és a "miáú" keveréke.Tulajdonképpen azt mondja, hogy "briáú".Szőre puha, de zöld színű.Hossza meghaladja a 20 centimétert.Súlya 100-200 grammig terjed el .Úszóhártyája van.Legyekkel,halakkal táplálkozik, amit néha a hosszú nyelvével, vagy a mancsával fog meg.Az eddigi ugrási rekordja 1 méter volt.Szeret játszani, és ,ha boldog dorombol.Elevenen születik a kölyke.
Az állatkertben már meglehet tekinteni Békacica családot.
Kicsit természetismertető, vagy mi lett, de szerintem jó lett.
|
Egy barát egy testvér
Az én legjobb barátommal,Katával, hullámvasút szerűen mentek a dolgok. Olyan volt ő nekem mint egy másik testvér....
Amikor hét éves lehettem elkezdtem érdeklődést nyújtani az internet iránt. Találtam is egy jó játékot, és persze azon belül egy jó barátot. Mindent vele beszéltem meg, bár levélben de akkor is nagyon jó volt vele levelezni. Egyszer csak ez a játék megszűnik létezni. Gondoltam soha többet nem lesz még olyan jó barátom mint ő. Egy őszi napon, amikor elkezdődött az iskola új osztálytásakat kaptunk. Senki se szereti az újakat főleg én nem! Egy világos barna szemű,szőke lányka állt a tábla előtt bemutatkozásra készen, orrát felhúzta és teljesen lazán állt harsogó osztály előtt.
-Gyerekek! Ő itt Kata, fogadjátok be őt nagy szeretettel közösségbe!
-Szevasztok, én lennék Kata...-mondta majd eröltetett mosolyt próbált az arcára csalni
Az első pillanattól kezdve gyűlöltem. Még ha egymás szemébe néztünk akkor is úgy mint ha két farkas egymás torkába akarni harapni.
A nyáron mindig megyek táborba. Ez esetben akkor is Szlovákiába mentem. A buszon jól éreztem magam,nevettem a többiekkel és vicceket meséltünk. Kata meg ült egyedül,bámult ki az ablakon mintha azt figyelné hol fogják felakasztani?
Mikor megérkeztünk leültünk a kis faház előtti padokra. Rögtön jött is a tábor vezető elosztani a szobákat.
-Tamara te leszel Imolával és Zsuzsával-kezdte el a mondandóját-Laura te Ritával és Rebekával. Eszter te pedig Grétával és Katával...
Mint ha kést szúrtak volna az eszembe. Mi én azzal a lánnyal? Gréta rendes de még hogy Katával?
Elérkezett az este. Gréta átment Zsuzsáékhoz aludni, ketten maradtunk, Kata meg én. Fejemre húztam a takarót mogorvaságomban, úgy próbáltam aludni. Éjjel a szobatársam zokogására keltem fel. Elővettem minden kedvességemet és elindultam Kata ágya felé.
-Mi a baj?-mondtam a legnagyobb együttérzéssel
-Tudod, volt egy játék az internet...-elkezdte mondani a meséjét szavában fölismertem azt az embert akivel levelztem ugyan abban a játékban-Úgy érzem sosem találom meg azt a lányt...
-Tudod-kezdtem bele-az a lány én vagyok...
Azóta járunk együtt moziba,vásárolni,egymáshoz. Mindig fölhívom van valami gondom és ezt ő is megteszi. Benne bízom olyan ő mint egy másik testvér...
|
Legeslegjobb barátok
Zsófival úgy indult a barátságunk mint a mesében. Óvodában ismerkedtünk meg, és egyből a legjobb barátnők lettünk. Sokat játszottunk, mindig tudtunk új történetett kitalálni a játékokhoz ól szórakoztunk. Így ment ez minden nap, míg egyszer eljött a ballagásom napja. Zsófival nem egy idősek voltunk. Ő egy évvel később ment iskolába, rádanem is ugyanabba ahova én mentem.Úgy tűnt itt vége is lesz egy óvodai barátságnak. Pár év mulva azonban az óvodából egy csoporttársunk mindkettőnket meghívott a születésnapjára. Itt végül újra együtt lehettünk,. Kiderült, hogy még mindig a mi házunnkkal szemben laknak, így hát megadtuk egymásnak a telefon számunkat. Így mindig fel tudjuk hívni egymást, ha unatkozunk. Lemegyünk a jtszótérre beszélgetni, hintázni, sétál vagy akár biciklizni. Kiskorunk óta egészen mostanáig a LEGJOBB BARÁTOK vagyunk ez az IGAZ BARÁTSÁG.
vajkaramel (47914)
|
Legeslegjobb barátok
Zsófival úgy indult a barátságunk mint a mesében. Óvodában ismerkedtünk meg, és egyből a legjobb barátnők lettünk. Sokat játszottunk, mindig tudtunk új történetett kitalálni a játékokhoz ól szórakoztunk. Így ment ez minden nap, míg egyszer eljött a ballagásom napja. Zsófival nem egy idősek voltunk. Ő egy évvel később ment iskolába, rádanem is ugyanabba ahova én mentem.Úgy tűnt itt vége is lesz egy óvodai barátságnak. Pár év mulva azonban az óvodából egy csoporttársunk mindkettőnket meghívott a születésnapjára. Itt végül újra együtt lehettünk,. Kiderült, hogy még mindig a mi házunnkkal szemben laknak, így hát megadtuk egymásnak a telefon számunkat. Így mindig fel tudjuk hívni egymást, ha unatkozunk. Lemegyünk a jtszótérre beszélgetni, hintázni, sétál vagy akár biciklizni. Kiskorunk óta egészen mostanáig a LEGJOBB BARÁTOK vagyunk ez az IGAZ BARÁTSÁG.
vajkaramel (47914)
|
Jaj, úgy élvezem én a strandot!
- Na! Gyere már, jó buli lesz! – bíztatott Sarah, barátnőm. Őszintén szólva semmi kedvem nem volt elmenni egy bugyuta fürdőbe, ahol félmeztelen emberek szemrebbenés nélkül flangálnak. – De jön Jonathan ÉS röpizni is fogunk!!
- Oké, legyen… - a fejem igazándiból nem Jonathanen kaptam fel, hanem azon, hogy röpizni is fogunk. Tudniillik, a barátaim és én megszállott röplabdások vagyunk: olyan helyekre megyünk, ahol tudunk játszani.
Kizökkenve álomvilágomból megnéztem, mi van a szekrényemben. Ruha itt, ruha ott, fürdőruha pedig… SEHOL?! Az hogy lehet? Aztán eszembe jutott: ki lett mosva, mert kicsit büdös volt… És csodás csodájára kinn volt a szárító kötélen megszáradva.
Bementem a szobámba, hogy összerakjam a dolgaimat: naptej, hajgumi, hajcsat, táska, ne meg fürdőruha és valami elfogadható ruha.
Másnap, délelőtt 10 órakor beállított Sarah, útra készen, én pedig egy erőltett mosollyal köszöntem neki.
- Nizzaa! Kapd össze magad! Te nem vagy ilyen savanyú, mint amilyen képet vágsz!
- Tudom, de én nem akarok menni, te meg rám erőlteted.
- Bocsi, hogy szórakozni viszlek!
Hirtelen ott termett apu.
- Miről van szó, lányok?
- Elmennénk a fürdőbe. – válaszolt lazán Sarah.
- Kik? Csak ti? – kérdezősködött apu. Rendszerint mindent tudni akar.
- Nizzaa, én, meg néhány barát.
- Jó szórakozást! - szólt apu. Egy nagy cuppanósat adott, és elment.
- Indulhatunk?
- Igen.
Elindultunk. Meglepetésemre egy szép, rendezett fürdőbe mentünk. Odaérve már vártak ránk: Brittany, Tom, Mark, Lara, és Jonathan.
Fürödtünk egyet, majd ettünk. A többség hot-dogot vagy hamburgert evett, én beértem egy szendviccsel. Mindenki jóízűen falaltozott.
- Nos, játszunk? – kérdeztem, miközben a fiúk már igyekeztek becserkészni a lányokat- szerencsére, engem kihagytak.
- Persze! Gyertek! – lelkesedett Tom.
Felálltunk, és kettéosztottuk a csapatot. Remeket játszottunk. A mi csapatunk (Tom, Sarah, Jonathan és én) levertük a többieket, de nem csak egyszerű győzelem volt.
A strandolásból egy jó kis röplabdázás lett, de nem bántam, sőt! Örültem, hogy elmentem. Úgy döntöttem, hogy jövő hét hétvégén elhívom a többieket játszani hozzánk.
|
Jaj, Úgy élvezem én a strandot
Végre elmúlt,az iskola udvara üresen áll...
Egy szép napon a diák megy a strandra.Ezer ágra süt a nap de ő oda se hederít rá. Örül hogy vége a sulinak.Elhatározza hogy elmegy a strandra.
Mondanom sem kell hogy ez a diák én vagyok. Leterítem e plédem, napozok egy órát, aztán irány a strand.Jaj,úgy élvezem én a strandot, Akár egy hétig el lennék ott.Sajnos este általában bezárnak,pedig éjfélig maradnék.bárcsak mindig nyár lenne, és mindig meleg, és mindig nyitva lennének a strandok,
A diák ( aki én vagyok) elrakja a plédet,és hazamegy.Éppen naplemente van. A diák meg csak megy egyenesen haza.
|
Ballag már a vén diák
...Nyolc év... Az életünk fele... Hosszú idő...
Nyolc éve még félénk, védtelen kisgyerekek voltunk. Izgatottan vártuk az iskolát. Vártuk, hogy végre „nagygyerekek” lehessünk, de mélyen legbelül mégis visszahúzott minket a biztonság, az a vidám, gondtalan élet.
Az évek múlásával ez a nagy, komor, rémisztő épület kezdett barátságossá, már-már otthonossá válni. Már nem féltünk, de folyton sürgettük az időt, hogy végre elmehessübk innen. Nem hiszem, hogy lenne gyerek, aki még soha nem mondta: „Utálom a sulit! Bárcsak itthon maradhatnék!”. Pedig a veszekedések, balhék, az unalmas tanórák, és a büntetések mellett mennyi szép emlék is megmaradt ebből az időszakból! Az iskola nélkül nem ismertem volna meg azt a lányt, akit ma – büszkén – a legjobb barátnőmnek nevezhetek. Ha nincs ez a nyolc év, most annyi mindent nem tudnánk. Nem tudnánk, hogyan kezeljük a konfliktusokat. Nem tudnánk kiállni magunkért. Nem ismernénk a világot. Más emberek lennénk.
...Nyolc év... Az életünk fele... De hamar végetért...
Az iskola egy idő után kezdett napról-napra kisebbnek tűnni, mintha összementek volna a falak. Nem volt már elég terünk. Levegőre vágytunk. Több szabadságra, mint amit itt kaphattunk. Eljött az idő, hogy átadjuk a helyünket az utánunk érkezőknek. Mi most búcsúzunk, hogy aztán egyedül folytassuk utunkat. És pont mint régen, izgatott kisgyerekként várjuk, hogy továbbléphessünk. Várjuk, hogy végre tényleg, igazán „naggyá” váljunk, de mélyen legbelül mégis visszahúznak az emlékek.
...Nyolc év... Fél élet... Én iskolám, köszönöm most néked...
|
Jujj... Véletlenül a hibás változatot másoltam be...
itt a jobb:
Az én mesém: Bundzsi és Dorka
Dorka hat éves volt, amikor rájött, hogy nagyon szeretne egy kutyát. Minden kutyát sétáltató emberrel szóba elegyedett, minden kutyát megsimogatott az utcán, minden kóbor kutyát haza akart vinni. Hosszú hónapokig rimánkodott szüleinek, kérlelte nagyszüleit de de azok nem engedték, mert úgy gondolták hogy egyedül nem tudná gondozni. Majdnem egy teljes év telt el, amikor közeledett Dorka születésnapja. Aznap a család korán kelt és beültek az autóba, de apa és anya nem mondták meg lányuknak, hogy hova mennek. Dorka tanácstalanul, de izgatottan nézett ki a kocsi ablakán. Alig telt el fél óra, hirtelen megálltak. Dorka és szülei kiszálltak az autóból és körbenéztek. A kislány nagyon-nagyon megörült amikor egy nagy udvar kapuján ezt a feliratot olvasta: Kutyamenhely. Ránézet anyukájára aki ezt mondta neki:
-Boldog születésnapot, Dorka!
Dorka villámgyorsan odafutott a kapu elé és várta hogy szülei is lassacskán odasétáljanak. Amikor beléptek a kapun iszonyú hangos kutyaugatás fogadta őket. Voltak ott foltos, kicsi és nagy kutyák, szomorúak, vidámak... Dorka körbenézett és meglátott egy kis vézna zsemleszínű kutyát, aki szomorúan gubbasztott a sarokban.
-Anyu, én azt kérem -és rámutatott a kutyusra.
-Biztos, hogy azt szeretnéd, kicsim? -kérdezte meglepődve a kislány anyja.
-Csakis azt! -bólintott Dorka és odament a kutyához.
-Bundzsinak fogom hívni.
Megvették a kutyát és hazavitték. Dorka otthon nagyon boldog volt. Elmentek vásárolni is ahol vettek kutyaeledelt, nyakörvet, és mindent ami még Bundzsinak kellhet. Amikor hazaértek Dorka elvitte Bundzsit sétálni. Azután Dorka, mint minden nap, elment egy kicsit sétálni egyedül. Bement az erdőbe virágot szedni édesanyjának. Egyre beljebb és beljebb ment. Amikor felnézett nagyon megijedt, mert már nem is tudta, hogy hol van. Kétségbeesve kereste a kijáratot az erdőből, de nem találta. Észre sem vette, hogy közben egyre beljebb megy. Egyszer csak egy tónál találta magát. Csodaszép, tiszta tó volt az. Dorka leült mellé és elkezdett sírni, nagyon meg volt ijedve. Mindeközben otthon az egész falu őt kereste, sehol sem találták. A szülei nagyon meg voltak rémülve, jobban mint a kislányuk. Dorka nem tudta mit tegyen, amikor sötétedni kezdett. Úgy döntött, hogy nem fog tovább gyalogolni, épít magának egy sátrat. Épített is ágakból és levelekből. Estére befeküdt alá, bár nem aludt el, ott ült bent éhesen, szomjasan és fázott is. Egy kicsit elbóbiskolt amikor az éjszaka közepén valaki bement a sátrába és egy jókora nyálas puszit nyomott az arcára. Dorka fölébredt és elkiáltotta magát:
-Bundzsi!
A kutya nyakába egy kis táska volt akasztva, tele ennivalóval, egy pórázzal és egy kulacs vízzel, amit Dorka meg is ivott. Nagyon boldog volt, hogy a hűséges kiskutyája rátalált és ezzel talán az életét mentette meg. A lány átölelte a kutyát és már bátran elaludt. Eközben szülei még mindig nagyon aggódtak értük. Csak Dorka nagymamája bízott a kutyában, és biztos volt benne, hogy megtalálta az unokáját és másnap hazajönnek. Másnap reggel Dorkáék felkeltek. Dorka tudta, hogy Bundzsi haza fogja vinni, nagyon bízott a kutyában. Indulás előtt megosztotta a kutyussal az ennivalót ami a táskában volt és feltöltötte a kulacsát a tó vizével. Feladta Bundzsira Dorka a pórázt és elindultak hazafelé. Órákig gyalogoltak amíg ki nem jutottak az erdőből. Onnan már a kislánynak is ismerős volt az út és amilyen gyorsan csak tudtak, úgy futottak hazafelé. Amikor hazaértek be sem léptek a kapun, az egész falu odaszaladt és őket ünnepelték. Nagyon büszkék voltak a hűséges kutyára, aki megmentette Dorka életét és ha nem kapott volna aznap kutyát, és ha nem a kis vézna Bundzsit választotta volna akkor talán még mindig az erdőben lenne...
KÖSZI 
|
Feladatot helyett feliratot akartam írni...
|
Bundzsi és Dorka
Dorka hat éves volt, amikor rájött, hogy nagyon szeretne egy kutyát. Minden kutyát sétáltató emberrel szóba elegyedett, minden kutyát megsimogatott az utcán, minden kóbor kutyát haza akart vinni. Hosszú hónapokig rimánkodott szüleinek, kérlelte nagyszüleit de de azok nem engedték, mert úgy gondolták hogy egyedül nem tudná gondozni. Majdnem egy teljes év telt el, amikor közeledett Dorka születésnapja. Aznap korán reggel felkeltek és beültek az autóba, de nem mondták meg lányuknak, hogy hova mennek. Dorka tanácstalanul, de izgatottan nézett ki a kocsi ablakán. Alig telt el fél óra, hirtelen megálltak. Dorka és szülei kiszálltak az autóból és körbenéztek. A kislány nagyon-nagyon megürült amikor egy nagy udvar kapuján ezt a feladatot olvasta: Kutyamenhely. Ránézet anyukájára aki ezt mondta neki:
-Boldog születésnapot, Dorka!
Dorka villámgyorsan odafutott a kapu elé és várta hogy szülei is lassacskán odasétáljanak. Amikor beléptek a kapun iszonyú hangos kutyaugatás fogadta őket. Voltak ott foltos, kicsi és nagy kutyák, szomorúak, vidámak... Dorka körbenézett és meglátott egy kis vézna zsemleszínű kutyát, aki szomorúan gubbasztott a sarokban.
-Anyu, én azt kérem -és rámutatott a kutyusra.
-Biztos, hogy azt szeretnéd, kicsim? -kérdezte meglepődve a kislány anyja.
-Csakis azt! -bólintott Dorka és odament a kutyához.
-Bundzsinak fogom hívni.
Megvették a kutyát és hazavitték. Dorka otthon nagyon boldog volt. Elmentek vásárolni is ahol vettek kutyaeledelt, nyakörvet, és mindent ami még Bundzsinak kellhet. Amikor hazaértek Dorka elvitte Bundzsit sétálni. Azután Dorka, mint minden nap, elment egy kicsit sétálni egyedül. Bement az erdőbe virágot szedni édesanyjának. Egyre beljebb és beljebb ment. Amikor felnézett nagyon megijedt, mert már nem is tudta, hogy hol van. Kétségbeesve kereste a kijáratot az erdőből, de nem találta. Észre sem vette, hogy közben egyre beljebb megy. Egyszer csak egy tónál találta magát. Csodaszép, tiszta tó volt az. Dorka leült mellé és elkezdett sírni, nagyon meg volt ijedve. Mindeközben otthon az egész falu őt kereste, sehol sem találták. A szülei nagyon meg voltak rémülve, jobban mint a kislányuk. Dorka nem tudta mit tegyen, amikor sötétedni kezdett. Úgy döntött, hogy nem fog tovább gyalogolni, épít magának egy sátrat. Épített is ágakból és levelekből. Estére befeküdt alá, bár nem aludt el, ott ült bent éhesen, szomjasan és fázott is. Egy kicsit elbóbiskolt amikor az éjszaka közepén valaki bement a sátrába és egy jókora nyálas puszit nyomott az arcára. Dorka fölébredt és elkiáltotta magát:
-Bundzsi!
A kutya nyakába egy kis táska volt akasztva, tele ennivalóval, egy pórázzal és egy kulacs vízzel, amit Dorka meg is ivott. Nagyon boldog volt, hogy a hűséges kiskutyája rátalált és ezzel talán az életét mentette meg. A lány átölelte a kutyát és már bátran elaludt. Eközben szülei még mindig nagyon aggódtak értük. Csak Dorka nagymamája bízott a kutyában, és biztos volt benne, hogy megtalálta az unokáját és másnap hazajönnek. Másnap reggel Dorkáék felkeltek. Dorka tudta, hogy Bundzsi haza fogja vinni, nagyon bízott a kutyában. Indulás előtt megosztotta a kutyussal az ennivalót ami a táskában volt és feltöltötte a kulacsát a tó vizével. Feladta Bundzsira Dorka a pórázt és elindultak hazafelé. Órákig gyalogoltak amíg ki nem jutottak az erdőből. Onnan már a kislánynak is ismerős volt az út és amilyen gyorsan csak tudtak, úgy futottak hazafelé. Amikor hazaértek be sem léptek a kapun, az egész falu odaszaladt és őket ünnepelték. Nagyon büszkék voltak a hűséges kutyára, aki megmentette Dorka életét és ha nem kapott volna aznap kutyát, és ha nem a kis vézna Bundzsit választotta volna akkor talán még mindig az erdőben lenne...
Ezt egyszer valamilyen sulis versenyre írtam... Remélem jó lett :)
|
A fehér farkas igaz története
A farkas nyugtalanul szaglászott körbe. Fehér bundájával nem tudta álcázni magát ezen a tájon. Feltűnőbb volt, mint a szlovák határon élő barátai, akik szürkék voltak mindahányan.
„-Ha egy vadász jönne most, előbb észrevenne, mint az a nyúlkölyköt a tisztás közepén! – mérgelődött magában.” Ő a tundrán született, az volt az otthona. Ott tökéletesen el tudott rejtőzni, hisz mindent hó borított mindent azon a vidéken. Az apja, a falkavezér, messze földön híres volt vadásztehetségéről a farkasok körében. Lánya, azaz gyönyörű fehér farkas, akit a tundráról nevezett el apja, úgy tűnt a nyomdokaiba fog lépni. Mindössze két lövés, és minden álmuk szertefoszlott.
Az első durranás az apját találta el, a második az anyját. A kis Tundra minderről semmit se sejthetett, mélyen aludt a tágas barlangban. De a lövésekre fölébredt. A vadászok közel jártak. Meglátták őt. Elfogták és elvitték az otthonából egy állatkertbe.
Tundra nem bírta a rácsot, nem bírta az állatkerti fogságot. Csakhamar megszökött. Ám rájött, hogy egymagában nem sokáig húzza ezen a földön. Szlovák határon élő rokonaihoz, a Szürkebundásokhoz fordult segítségért.
Eközben felnőtt farkassá cseperedett. Hatalmas fehér bundája nőtt, de okos fekete szemei szomorúak maradtak. Rájött, hogy neki a tundrán a helye, szíve visszahúzta. Elvált hát a Szürkebundásoktól és elindult vissza a szülőföldjére.
Bolyongása során végzetesen lesoványodott, fehér bundája miatt semmit se tudott fogni. Mindenkivel bizalmatlan volt, rettegett a végzettől. A halál órája – úgy érezte – már nincs soká.
Ám most a vidáman ugrándozó kis nyúl új reményt ébresztett benne, hogy hazatalál. Az egész csak egy szempillantásnyi ideig tartott...és az előbb oly óvatlanul nyuszi vérben ázva terült el a földön. Tundra nekiugrott a zsákmányának és cafatokra tépte majd lassan lakmározott belőle. „Mezei nyúl volt. – gondolta. – És nagyon finom. – tette hozzá.”
Ám ekkor földet megrázó dördülés verte fel az erdő szent csendjét. Tundra abbahagyta az evést. Szeme rémülten pásztázta a környéket. Életében egyszer már hallott ilyet a tundrán, és tapasztalatból tudta, hogy akit ez a dördülés leterít, az nem kel fel többé. És ő egyáltalán nem akart arra a sorsra jutni, mint a szülei annak idején.
„Innen is el kell mennem. – gondolta szomorúan. – Akkor hát, viszlát, magyar erdők, viszlát, Szürkebundás Kormos, Samu és Foghegyes!
És még aznap éjjel elhagyta a szlovák-magyar határt. Egy kamion hátsó részébe ugrott be, de nem vették észre. Hónapokig örök sötétség borult rá, de szerencséjére a kamion húsárut szállított, így hát nem maradt éhen.
Aztán egy nap végre kitárult az ajtó és Tundra hazatalált szülőföldjére, az alaszkai tundrára. Megmagyarázhatatlan érzés szorította el a szívét: a visszatérés öröme. Kiugrott a kocsiból és végigszáguldott az otthonán. Nem érdekelte, hogy a kamionvezető vörös képpel az öklét rázza a távozó farkas után, csak azt látta, hogy a falka megtorpan és azt vonyítja:
-Tundra visszatért! A falkavezér lánya visszatért hozzánk!
|
'Tita a totájba!'(Cica a kosárba)
Ez a vicces mondat az unokatestvérem szájából hangzott el.Egy szép vasárnapon elindultunk a nagyiékhoz.Na hát ott aztán van a kutyától kezdve a macskáig minden féle állat.Mikor beértünk a házba,a Nagyi egyik cicája éppen a kosárban feküdt.Anyukám így szólt az unokatesómhoz,Bencéhez :
-Bence nézd már,ott van a cica a kosárban.
-Iden,ott van a tita a totájba.-szólta el magát Bence.
Ezután akkora nevetésbe kezdett mindenki,hogy alig bírtuk abba hagyni.Bence csak kérdezősködött.
-Moszt mi van,attmondtam ott a tita a totájba. ?!
Hát ezután a mondat után már tényleg nagyon nevettünk.Ezután Bence nem bírta tovább,elkezdett sírni.Sírás közben valami ilyesmit mondott.
-Miéjt kell kinevetni?-kérdezte sírva.
Mindenki gyorsan abbahagyta a nevetést,és kiment,ám odakint megint úgy elkezdtek nevetni,hogy az csak na :)
Ezt a vasárnapi napot soha,de soha nem fogom elfelejteni.
Hogy miért? Mert ott van a tita a totájba
|
Felnőtt leszek
3 évesen megkérdezték tőlem mi leszek ha nagy leszek.Azt válaszoltam hogy hercegnő.Ezen persze jót nevettek.5 évesen újra megkérdezték tőlem.Nagyon sokat gondolkozdtam rajta hogy valami értelmeset találjak ki.Végül arra jutottam hogy semmi.Ezen is jót nevettek,sőt még jobbban nevettek.Egész éjjel ezen gondolkozdtam hogy mi legyek.Késöbb megkérdezték hátha mondok megint valamit.Akkor azt válaszoltam hogy állatorvos.Ezen már csak mosolyogtak.Most megint megkérdezték mi leszek ha nagy leszek.Most azt mondtam vagy műkörmös vagy ruhatervező.Mosolyogtak és azt mondták hogy lehetek az.Megint sokat gondolkoztam hogy tényleg okosat találjak ki.Végre rájöttem mi szertnék lenni.Újra megkérdezték:
-Mi leszel ha nagy leszel?
-Felnőtt
Azt válaszoltam hogy felnőtt.Azt mondták hogy akkor legyek felnőtt.Végre nem mosolyogtak rajtam.
|
Tornász leszek
Minden 3 évvel ezelőtt kezdődött, amikor elutaztunk Londonba és megnéztünk egy Cirkuszi előadást. De ez nem átlagos cirkusz volt, nem voltak állatok csak gyönyörű mutatványosok és fantaszttikus zene, jelmezek, egyszóval teljesen elvarázsolt ez a cirkusz. Azóta tudom, hogy szerepelni fogok benne! Próbálok fejlődni, még hajlékonyabb lenni, de a cirkuszhoz vezető út nagyon nehéz, próbálok mindent bele adni és hinni az elérhetetlenben! Egészen egyszerűen engem ebben az vonz, hogy az embert különlegesnek tartják amiatt amit a testével tud csinálni és, hogy elismerik azt amit csinál. Remélem sikerült, elárulnom neked amit, én eziránt a pálya iránt érzek!
Itt van erről a cirkuszról pár videó:
http://www.youtube.com/results?search_query=cirque+du+soleil&aq=0s&oq=cirg
És egy érdekesség: A magyarország című dalt ettől a cirkusztól lopták:
http://www.youtube.com/watch?v=y8YjtozRX1o&feature=related
|
Beni a teve
Volt egyszer egy kis teve Beninek hívták.Beni mindig arról álmodozott hogy egy karaván tagja lehet.De ahová beszeretett volna lépni mindig kiröhögték,mert olyan kicsi.Ezért elhatározta hogy olyat tesz amit,ami híressé teszi.Elment Keve barátjához tanácsot kérni.
-Szia Keve!Szeretnék valamit kérdezni.
-Szia Beni!Mondd csak bátran.
-Azt szeretném kérdezni,te mit csináltál hogy bevettek egy karavánba?
-Én?Semmit.Én csak elmondtam hogy miért vagyok szomorú és megkérdeztem csatlakozhatok-e.
-Tényleg?Akor lehet hogy engem is befogadnak?
-Persze a Tevékeny Tevékbe mindenkit szivesen fogadnak.
-Köszönöm Keve!Szia!
-Szia Beni!
Azzal már szaladt is a Tevékeny Tevékhez.Ott boldogan fogadták be.Teljesült a kívánsága és végre boldog volt.
|
[639-620] [619-600] [599-580] [579-560] [559-540] [539-520] [519-500] [499-480] [479-460] [459-440] [439-420] [419-400] [399-380] [379-360] [359-340] [339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés