Nemrégiben kiléptem a régi karavánomból, mert elég unalmas volt. Olyat kerestem amiben sok a játék, sok barát van és nem titok sok dati:D Először az első karavánoknál keresgéltem, de valahogy nem ragadott el. Sokáig tartott, mire rátaláltam a Tevékeny Tevékre, s már a nevéből láttam, hogy itt nem fogok unatkozni. És íme itt vagyok 10 tevémmel is a TTK-nál már 62 napja. Nem csalódtam benne. Nagyon ötletes játékok vannak. Mindenki nagyon kedves, s ha felmegyek a csetre vagy a fórumra, mindig van fennt valaki, akivel megismerkedhetek. A kedvenc játékom a zsákbamacska, amivel már többször nyertem datolyát. Ha valaki megkérdezné tőlem melyik a legjobb karaván, hát persze hogy a TEVÉKENY TEVÉK.
2010.03.06. 13:07
.Csika°
Tevékeny Teve vagyok
Igen, Tevékeny Teve vagyok. De kezdjük a legelején, amikor minden más volt. Hogy is kezdjem, még körülbelül kilencedik életévemben járhattam, amikor (már nem is tudom hogyan) de rátaláltam a teveclubra. Na ez igen!-gondoltam magamban. Ide regisztrálok. Bevallom őszintén, első tevém nevére nem emlékszem már, rég volt, szép volt. Az elején azt se tudtam, mi az hogy karaván. Na perze 5 évvel ezeltt, egy kilenc éves lányka, a is régi zámítógépével, nem ugyanolyan volt mint egy mai, pörgős kilenc éves kisasszony a laptopjával. Ma már nyüzsögnek itt az olyan korúak, akik korában (6-7 évesen) megtudtam, hogy mi az a számítógép. Na folytassuk a történetet. Szóval voltak tevéim, egyszer be is léptem (az akkori top 1.) A Mosoly és Barátság karavánba. Nem láttam sok értelmét, de gondoltam, oké, itt vagyok. Nemsoká ezután meghalt a tevém. Volt, amikor tizenegy éves koromban, kilenc tevém is volt egyszerre. Próbákoztm karikkal, vagy épp én vezettem őket, de nekem sose volt datolyám, akkoriban maximum három volt a legtöbb, ígyhát, a karaván hirdetéséig eljutottam, de dati osztásról szó sem volt. Bár egyszer 23-an voltak a karavánomban. Hogy megemlítsem, ez volt a neve (a karavánomé): °°sok játék°°nyeremény°°barátság°° karaván. Huh! Ma már mosolyogva emlékszek vissza rá, milyen megszállottam, írtam már reggel hétkor a körlevelet, holott maximum, egy-két teve jelentkezett a játékokra én mégis beleöltem a suli utáni időmet. Aztán tizenkét évesen megjelenz a TTK. Igen, két éve volt. Vagy volt az három is! :)
Én nagyon szimpatikusnak találtam, gondoltam egy próbát megér. ;)
Beléptem, és anyni minden történt egyszerre! Datit gyűjtöttem, a testvéremnek annyira büszkén mutogattam a képernyőn, hogy -Na nézd csak, kaptam egy datit! Látod milyen szuper ez a TTK?
Annyira odavoltam, buzgón részt vettem a játkokon, igyekeztem tényleg "tevékeny" lenni. :)
Sok levelet váltottam Hópihussal, akkoriban nem ő volt a vezető, de sok szor kértem segítségét, és nagyon szívesen adott is tanácsokat. Tényleg odavoltam:mindenért! Aztán egy év után nem jutott időm tevézni. Bevallom, teljesen meg is feledkeztem a TC-ről, elérkeztem abba a korba amikor hülyeségnek tartottam. :$ De fél éve (!), amikor itthon feküdtem betegen, és már minden kedvenc honlapomat végigböngésztem, nem tudtam mihez kezdjek, és akkor eszembe jutott a TEVECLUB! Poénból csináltam egy tevét. Rögtön tudtam az egyenes irányt. TTK!! Reméltem, hogy meg van még a kari! Boldogan észleltem, hogy természetesen. Akkor tudtam meg a feloszló dolgot satöbbi..| Pár nap múlva meggyógyultam, megfeledkeztem a tevéről. Utána depressziós lettem, elhagytak a barátaim, és bánatomban eszembe jutott, hogy -Héé, nekem van egy tevém! Beléptem, felugrottam a chat-re, ahol sok kis teve várt, és emlékszem arra az első személyre is aki szóbaállt velem!:) Az ő neve pihécske. Nagyon kedves volt, tudta hogy új vagyok, bár én annyira nem éreztem magam annak, hiszen attól függetlenül, hogy rengeteg változás történt, én még iscsak azelőtt egy évvel, nagyon sokáig tevékeny teve voltam :)
A chat-en sorban jöttek a kedves emberkék, mindenki jól fogadott, nagyon örültem, hogy máris sikerült beilleszkednem!:) Csináltam két másik tevét is, akikkel nem léptem be, mert velük más ilyen jó karik után keresgélek. De nem találtam. Hiába vannak szuper játékok, ennyire hihetetlen jó társaság sehol nem fogadott!!:) Na ezután mindent bele-határoztam el. Azóta sokszor chat-elek, már több datolyát is nyertem, itt vagyok, köztetek, rendkívül aranyos tagokkal, és persze vezetővel Hópihussal, aki nem változott azóta (mióta először ittvoltam) semmit, ugyanaz az aranyos, határozott vezető maradt. :)
És most itt vagyok, írok, írom a történetem délben, várom az ebédet, és visszaemlékezem erre a sok évre, sok jó pillanatra veletek. Toboroztam tagokat, írtam nekik levelet is, hogy tudják meg - ez nem csak egy egyszerű meghívó, ez egy olyan kari, amit nem ki kell próbálni, itt itt is kell maradni! :)
(Hópihusnak szóltam, hogy áprilisban vállalok magazinszerkesztst, mert most már idegesít, hogy még mindig nem vagyok IGAZI tevékeny! Szerintem csak akkor leszek ha már a magazinban is segítek. Eddig nem volt időm, de áprilisban akkor is lesz, ha törik, ha szakad!!!!)
Ez volt a történetem : ) Tudom, hogy sok, sőt rengeteg, de érdemes végigolvasni! ;)
.Csika°
(Boldog kétszázadik napot!)
2010.03.06. 11:51
.masnii :]
Tevékeny Teve vagyok
Közel kétszáz nappal ezelőtt született .masni :]. Egy kis teve volt csak a nagy sivatagban, aki nem találta a helyét. Mert bizony, sok karavánban megfordult ő. Megetszett neki egy-egy karaván, belépett és nemsokára csalódva hagyta el azt. Vagy a vezető volt hazug, vagy... Ő sem tudta igazán miért, de nem érezte otthon magát sehol. Úgy érezte, sehol nincs egy olyan karaván, ahol szeretik egymást a tagok, a vezeő nagyon kedves és nem ígér olyat, amit nem tud betartani. Igen... így gondolta még akkor. Egy idő után karaván nélkül maradt. Voltak ugyan barátai, de az nem volt ugyanolyan, hisz nem értek rá mindig.
Sétálgatott minden nap, lassan és biztosan a nagy sivatafógban. Egy napon meglátott egy gyönyörű, fényűző kaput, egy karavánét. Úgy gondolta, unja már az egyedüllétet, nem lehet rossz egy karaván, amely ilyen szépen néz ki. Belépett hát. Az elején izgatottan várta a leveleket, amiket a karavánvezető írt. Teltek a napok és egyre kevésbé érdekelte akármi is, hisz a karavánban mintha megállt volna az élet. Nem írt senki a fórumra, nem volt fenn senki a cseten, a karavánvezető nem írt már levelet... Érezte, hogy mennie kell... Kilépett a fényűző karaván ajtaján és csak ment... vissza sem nézett. Megint egyedül volt a nagy sivatagban, teljesen egyedül. Kezdte elfogadni, hogy ő sosem talál olyan karavánt, amilyenről álmodik.
Sétált, ment és csak ment. Gondolkozott, hisz nem volt más dolga. Egyszer megint egy karavánra bukkant.
- Be nme lépek én már, hogy megint úgy járjak, mint eddig mindig! - makacsolta meg magát. Viszont elhatározta, hogy otthont épít magának, egy kicsiny kis házat nem messze a karavántól. Ezekben az időkben sokszor ült ki a mosoly az arcára, mikor kinézett az ablakán és látta az önfeledten játszadozó tevécskéket. "A látszat csal" - mondta ilyenkoor magának. - "Eddig mindig csalt, most is csal"
Minden nap elment a karaván kapúi elött. Be-be kukucskált a karaván ajtaján, hogy megnézze, megállt-e az élet a karavánban, mint eddig mindig a tapasztalatai alapján... Nem. Telt últ az idő és egyre nagyobb, egyre boldogabb karavánnak tűnt. Nem mert bemerészkedni. Mit csinálna ott? Ugyan az történne mint eddig.
Egy napon látogatója érkezett. Kopogtak kicsiny háza ajtaján.
- Szia! - köszönt valaki.
- Szia. - köszönt vissza .masni :].
- Ööö... sütöttünk egy kis sütit a minap és mondták, hogy hozzak neked is! - és azzal átnyujtott egy tálnyi finom csokis muffint.
- Kik mondták? Miért? - kérdezte masni.
- A karaván... a tevék. :) Mert láttuk, hogy egyedül vagy... Gondoltuk biztosan jól esne.
- Köszönöm szépen! - mondta masni lelkesen. - Gyere be, ha kedved van hozzá.
- Szívesen. - é belépett a kicsiny szobába az idagen teve. Egész délután beszélgettek. Mindenről, még a karavánokról is. Elmesélte az idegen teve az ő életét, elmondta, hogy ő már nagyon rég e karaván tagja és sosem volt még boldogabb.
" Úgyis csalódnék. " - emlékeztette magát masni. Elment a kis teve, de azután minden nap visszjött és nagyon jó barátokká váltak. Minden nap mosolyt csalt masni arcára, és masni napról napra egyre boldogabb lett.
Nem érezte egyedül magát, csak esténként, mior újdonsült barátja elment és egyedül maradt.
Egyik ilyen éjjelen rémálva volt. Azt álmodta, hogy becsapja majd őt a kis teve és újra egyedül marad. Egyedül, a nagy sivatagban.
Másnap szomorú volt. Elhatározta, hogy ha még egyszer csalódnia kell, akkor ez most következzen be. Mikor a kis teve elment, bemerészkedett a áta mögött a vidám kis- illetve már nagy létszámú- karavánba. Szétnézett. Mindenki boldog volt. Kutat vett észre a karaván közepén. Odasétált. Belenézett a kristálytiszta vízbe. Egy msáik teve állt a háta mögött.
- Szia! - üdvözölte őt. Körbevezette, mesélt neki. Ő volt a karaván vezetője. Masni igyekezett enm nagy reményeket táplálni a karavánnal kapcsolatban, de nem sikerült. Nem is csalódott azután. Barátja sem csapta be, ahogyan álmában látta és még több kedves teve lett az ő jó barátja. Rátalált arra a karavánra, amiről álmodni sem mert volna, Tevékeny Teve lett belőle.
Sok idő eltelt és egyre boldogabb és elégedettebb lett. Elkezdődött az iskola és masni egyedül maradt, gazdája nem látogatta őt. Nem telt bele sok időbe és meghalt.
Eszternek naponta eszébe jutott masni és a Tevékeny Tevék. Egy napon újra tevét hozott létre, ám .masnii :] nézen. Visszament masni a karavánba. Immár majdnem 70 napja tagja a - bizton állíthatom - leges legjobb karavánnak a TC-n. Nagyon boldog itt, hogy megtalálta a helyét a nagy sivatagban, azt a helyet, ahol otthon érezheti magát és büszke rá, hogy Tevékeny Teve lehet ^^
Kezdjük
el a történetemet a legelején. Az egész úgy kezdődött, hogy a barátnőm mondta
nekem, hogy van tevéje teveclubbon. Gondoltam én is készítek egy tevét. Így
született meg legelső tevém, NeoCitran. Ekkor még sok mindent nem tudtam a
TC-ről. Csak etetgettem, itatgattam és tanítottan. Pár nap múlva kaptam egy
levelet, egy Tapicska nevű tevétől. Egy karaván meghívó volt. Rögtön meg is
néztem a kari adatlapját. Szimpatikusnak tűnt, így hát beléptem. Több száz
napig velük voltam, de egyszer csak ellopták a tevémet. Sokáig nem is tevéztem
újra. Aztán hiányzott a társaság, megszületett második tevém, Panni Baba. Vele
is felkezestem a Tevékeny Tevéket, és beléptem. Azóta vagyok itt, veletek. Megunhatatlan
ez a karaván. Kedvenc itt töltött napom, a most szilveszter volt. Egészen
éjszakáig voltak játékok. Veletek töltöttem a Szilveszterem. Nagyon jó volt.
Nagyon jól érzem magam veletek, és elmenni sem szeretnék. Örülök, hogy
megszületett ez a karaván, és BOLDOG 200. NAPOT KÍVÁNOK!
2010.03.06. 11:01
camel_angels
Tevékeny teve vagyok!!!:D
Egyszer mikor még a Tevékeny Tevék újak voltak, rájuk találtam. Egy olyan csapatra vágytam akik mindig boldogok, sokat szórakoznak, és foglalkoznak egymással. Azt hittem ez is csak egy olyan karaván ahol csak kiírják, hogy ez lesz meg az lesz, és semmi nem történik. Mikor megkaptam első levelemet a karavántól, és vagy 5 percig olvastam, rájöttem, hogy nagyot tévedtem. Mindennap tevéztem, játszottam és követtem karavánunk napjait. De egyszercsak megtörtént az, amitől a legjobban féltem. Nem volt karavánom, mert valami idióta feloszlatta szeretett karavánunkat! Megijedtem és már kerestem is az újat, és megvolt, megtaláltam. Beléptem és hallottam mi történt. Megint megtörtént, de minidg visszataláltam, visszahúzott a szívem. Ebben a karavánban csak nyerni lehet! Ezért léptem be. Rengeteg olyan dolgot találtam, ami megfogott. Tehetséget kutattok, szívügyeket enyhítetek, játékba csábítjátok a rengeteg tevét!Nagyon tetszett! Mostanában nem volt sok időm a karavánra, mert -én is diák vagyok ráadásul most fogok ballagni, nem volt sok időm-.De visszatértem, és szeretném elmondani a karaván vezetőinek, hogy nagyon boldog vagyok, hogy Teékeny Teve lehetek, ez egy megtiszteltetés, büszke vagyok rájuk, és további sok sikert nekik!!!
Egy büsze Tevékeny Teve:)
2010.03.03. 18:02
Csillagg (235811)
A rókaegér
A rókaegér a róka és az egér kereszteződéséből kialakuló állat, ami titokzatos módon jött létre valahol messze az erdők sűrűjében. Általában vörös vagy szürke színű, de lehet ennek a keveréke is. A rókához hasonlít jobban, mert nagyobb testű, mint egy egér, olyan pincsikutya méretű. A farka hosszú és az egéréhez hasonló,kevés szőrrel borított. Csak éjszaka jár zsákmány után észrevétlenül, a rejtőzködés nagymestere. Főleg bgarakkal és növényekkel táplálkozik, de ritkán elejt kisebb testű állatokat is.Nagyon ritka állat, így a nemzeti parkok sietve akarnak beszerezni belőle egy párt, hogy nehogy véletlenül kipusztuljon.
A rókaegér egy olyan állatfajta,amely nem tartozik az emberek napi témája közé.Nem sokan tudnak a faj létezéséről,mivoltáról,s azt is csak kevesen tudják,hogy hol élnek,mit csinálnak a mindennapok során ezen különleges teremtmények.Elárulom:én ismerem őket.Mindent tudok róluk,s ezt most veletek is megosztom,hogy gyarapodjon ismeretetek,s ne féljetek e jószágoktól,mivel mind nagyon ártalmatlanok.
A rókaegér a Földünk bolygóján csak egyetlen egy helyen őshonos:Brazíl őserdőben.Itt a klímaváltozást élvezheti az élőlény,különleges,mediterrán éghajlatnak örvendhet,különleges növényzettel,amit a szervezete igényel.A hazai egereink keveset esznek;de a rókaegér egészen máshogyan táplálkozik:semmi mást nem fogyaszt el,csak a brazíl őserdőben található kavacsuva nevezetű növényt.Ennek sem akármilyen részét fogyasztják el,csak a virágát,amit köznapi nyelven orchideának hívnánk,mert rendkívül nagy a hasonlóság,de ezt a brazíl őskutatók katkagisa névvel láttak el.Ennek a növénynek két fajta virágzata (katkagisa) lehet:az egyik piros színű,a másik kék.Pont ezért olyan kevés rókaegér él világunkon,mert ha az élőlény a piros virágzatú kavacsuvát eszi meg,az mérget pumpál a szervezetébe,ami azonnali halált eredményez.Bár a rókaegerek születésükkor rendelkeznek egy olyan fajta receptorral a bajszukban,ami segít megállapítani az élelem fajtáját,de születés után 10 nappal ez lassanként elveszíti "hatását",így nem tudnak fennmaradni tovább,csak a szerencsének köszönhetően.
Az emberek alig ismerik ezt az élőlényt.Szinte semmit sem tudnak róla napjainkban élő emberek,mert akik még régen éltek,nem adtak át semmilyen információt a rókaegérről,így ez az állatfaj egyik enciklopédiába sem került be.
A rókaegér különleges,felettébb furcsa módon szaporodik:mivel emlős állat,az anyarókaegér elevenen hozza világra csupán egyetlen egy kölykét.Azért is nehéz szaporodniuk,mert csak minden tizedik rókaegér születik hímneműnek.A szaporodásuk úgy zajlik,hogy az aparókaegér megnyalja az anyarókaegér fülcimpáját,s így jut egy bizonyos anyag,a ciszternátum az anyarókaegér szervezetébe,ami a petesejtben megtermékenyül,s tovább ugyanúgy,mint az emberi fajoknál...
Kinézete is roppant egyedi:feje egy egéréhez hasonló,viszont termete akár a rókáé;így kapta hát a rókaegér elnevezést.Fejének boltozatán kék-vörös csíkok észlelhetők,testük általában acélszürke,bár előfordult már királykék színű is (de ez meglehetősen ritka).Bajszuknak köszönhetően tudnak tájékozódni,fülük a szaporítószervük.Nem jó a hallásuk.
Én mindent elmondtam,amit csak tudtam a rókaegérről.De fontos,hogy ne zaklassuk fel őket természeti élőhelyükön,mert ha a rókaegér egy emberi élőlény szemében látja tükörképét,az azonnali halálhoz vezet mind az ember,mind az élőlény számára!
Ez egy nagyon érdekes, őserdőben élő állat. Termete egér méretű, farka és fogsora szintén egy hétköznapi egérre utal. Bár teste egér méretű, mégis úgy néz ki, mint egy róka teste. Feje is, mint egy rókáé, de a fogazata mindenevő, rágcsáló fogazat. Fő tápláléka az óriás hangya, de magokat, káposztát és kukoricát is szívesen elrágcsál. Rejtett életet él, ezért igen nehéz észrevenni. Tehát akinek sikerül egy fotót készíteni róla, az 100. 000 forintot kap. De vigyázzunk, óvjuk a környezetét! Mert a kihalás szélén áll. Ezért nem hallottak még sokan róla.
vajkaramel(47914)
2010.03.03. 09:33
Mikkentyű 125399
A rókaegér
A rókaegér egy igen különö sállatfajta. Egér mivoltának köszönhetően, a többi egértársához hasonlóan házaink pincéiben falai közt él. Többek közt sajtot eszik, de róka mivoltának köszönhetően szívesen kóstolgatja a házi szárnyasokat is.
A Tom és Jerry című rajzfilm bizonyára sokaknak ismerős. Jerry egeret is tulajdonképpen a rókaegérről mintázták, hiszen ugyancsak a róka részének köszönheti ravaszdiságát, és erejét a macskákkal szemben. Ügyesen cselezi ki a legokosabb, legerősebb ellenfelét is, piciny termete ellenére.
Kinézete: kerek nagy elálló fülek, piciny orr, bajusz szájánál látható a két kiálló metszőfog. Teste leginkább a rókához hasonló, nyúlánk, rugalmas, ám arányosan kicsi, farkincája lehet egérszerűen hossú és vékony, avagy rókaféle nagy lompos vőrős szőrzettel borított. Bundája színe általában a testén vöröses, a fején szürke, de találtak már egyszínű rókaegeret is. A teljesen szürke színű rókaegér akár egy szimpla hétköznepi egérre is hasonlíthatna, á ezeknek általában nagy lompos, bozontos farkuk van, míg a teli vöröseknek vékony hosszú.
Ez az állat igen ritka, a TTK háza táján is csak néhány fedezhető fel, ezért sem annyira ismert állat ő.
Hókuszpók újabb tervet eszel ki a Hupikék törpikék ellen,mivel eddig bármire is áldozta idejét,erejét,semmivel sem sikerült fogjul ejtenie és elpusztítania őket.A terv kigondolásánál Hókuszpók macskája,a gonosz Sziamiaú is ott volt,és sok nyávogással figyelte a körülötte zajló eseményeket.Rengeteget kellett törnie a fejét,ugyanis nem szeretett volna megint csalódni magában és az ötleteiben.
- Bingó!Nos Sziamiaú...Eszembe jutott a tökéletes terv,amivel végleg elfoghatjuk Törpapát és az összes többi idióta törpöt! - mondta izgatottan Hókuszpók.
- Miaú!Miaú! - próbált helyeselni Sziamiaú is.
- Alkotunk egy saját törpikét!
Sziamiaú nagy gondolkozásba kezdett,hogy mi baja lehet gazdájának,ha ilyesmit talál ki.Minek kellene egy saját törp,hogyha eleve az lenne a terv,hogy megszabaduljunk mindegyiktől?!Nem tudta eldönteni...De Hókuszpók látta,hogy cicája milyen érthetetlen fejet vág,megpróbálta elmagyarázni neki az ötlet lényegét:
- Az isten áldjon Sziamiaú!A lényeg az,hogy készítünk egy saját törpöt,ami beleolvad a Hupikék törpikék társaságába,és minen utasításomat,parancsomat követni fogja ez a törpöcske.Még a többiek sem fognak rájönni!Legyen mondjuk egy lány törp,mert a Hupikék törpikék eddig csak fiú taggal bővültek.A neve legyen mondjuk...Törpilla!Igen!Ez lesz a legmegfelelőbb név.Hozzá is látok ádáz tervemhez,hogy mielőbb enyém lehessen-e vidék,csak az enyém,és ne az idegesítő kis törpikéké!...
Hókuszpók nagy munkába kezdett.Sokáig tartott ugyan,de végül megszületett a zseniális csapda:Törpilla.Nem tétovázott sokat,máris a Hupikék törpikék felé vette az irányt,úgy,hogy közben akármit is mondott Törpillának,ő bármiben engedelmeskedett gazádájnak.
Szegény kis törpöcskék nem tudták,hogy ez egy csapda...Mind nagyon barátságosak voltak az új jövevénnyel,hamar befogadták,miközben Törpilla mit sem sejtve gazdája gonosz parancsai következményeivel,mindet teljesített.Mindig mindent elrontott észrevétlenül,gátolta a törpök munkáját.Végül Törpapa,aki a legbölcsebb volt,kezdett észhez térni,és egyszercsak leleplezte Törpillát:
- Én nemtudom!Én nemtudom,hogy mit csinálok most!Hókuszpók taált ki engem,ő alkotott meg,s nekem teljesítenem kell minden parancsát! - védekezett,s bizonygatta az igazát Törpilla.
Törpapa megértette,hogy mi a helyzet,s elmagyarázta a többi törpnek is.
- Segítenünk kell rajta!Nem ő tehet róla,hogy Hókuszpók a varázserejével elbűvölte!
Törpapa neki is látott gyorsan a munkának.Pontosan három éjszakába tellett,míg összeállította jóvá tevő varázsitalát,amit megitatott Törpillával mihamarabb.
Törpilla átváltozott.Gonoszból egy kedves,természetkedvelő Hupikék törpikévé.Az igazság és a szeretet ereje megint csak győzött.És a varázsital erősebbnek bizonyult Hókuszpók varázserejénél is...
Hol volt, hol nem volt, egy szép tavaszi napon, Ügyi a gombaházikójában dolgozgatott. Egy nagyon érdekes műszert készített. Egy időgépet.
- Törpapa odáig lesz, ha meglátja ezt a találmányt - mondta magában.
- Most pedig elmegyek hozzá, hogy összehívjuk a törpöket és bemutassam nekik az időgépet.
Aztán kiment a gombaházikóból, és elindult Törpapához.
Eközben Törpilla otthon fésülködött, és egyszer csak eltört a fésű.
- Jaj, ne! Na nem baj. Elviszem Ügyihez. Biztos meg tudja javítani.
Azzal elindult a fésűvel hozzá. Mikor odaért bekopogott, de senki nem nyitott ajtót. Bement és meglátta az időgépet. Nem tudta mi lehet az, ezért kíváncsiságból megnyomta a gombot rajta. Ekkor Törpilla testére aprócska csillagok szálltak, majd az egész testét beborították .
A törpök ekkor már összegyűltek és kíváncsian várták mi is ez a nagy találmány.
- Hol van Törpilla? - kérdezte Hami. Körülnéztek a törpök, de senki se látta. Ekkor Törperős szólalt meg.
- Én legutóbb akkor láttam, mikor a törött fésűvel Ügyi felé tartott.
Elindultak Ügyi háza felé. Mikor bementek látták a földön Törpilla törött fésűjét. Ügyi elsápadt mikor rájött mi történhetett.
- Ó, ne. Úgy tűnik elment az időgéppel amit most szerettem volna bemutatni nektek!- esett kétségbe Ügyi.
- Most mit csináljunk Törpapa? Nem tud visszajönni, csak ezzel az óraszerűséggel ami a karomon van.
- Nem tehetünk semmi mást - mondta.
–Utánakell mennünk. Vanmég pár ilyen szerkentyű?
- Igen , van még kettő – mondta.
- Rendben ,akkor csapatokat alkotunk és utána megyünk! - mondta Törpapa.
Eközben Törpilla nagy fényességet látott maga előtt. Utána, mikor már rendesen látott, egy őserdőben találta magát. Óriási fák, vízesések,és nagyon magasra érő fű volt körülötte. Nagyon félt.
- Segítség! Van itt valaki?
Egyszer csak egy repülő dinoszaurusz támadott rá. Törpilla elkezdett sikítani.
-ÁÁÁÁÁÁ, segítség, segítség!- kiáltozott. A dínó felvitte a fára, a fészkébe,majd elrepült. Szerencsére Törpilla innen könnyedén le tudott mászni. Egy fa tövében elbújt. Innen biztonságosan körül tudott nézni.
Míg Törpilla nézelődött, addig a többi törp is elindult az időutazásra, hogy megtalálják. Az egyik csapatot Törperős vezette. Rajta volt a távirányító. Ők az őskorba jutottak.
- Nézzétek! - kiáltott Hami - Ez a lény hasonlít az emberhez!
- Igen, tényleg - mondták a törpök. Egyszer egy nagy, elefánthoz hasonló lény majdnem eltaposta őket.
- Várjatok! – mondta Törperős. – Majd én elbánok ezzel az óriással.
Megfogta a talpát, és elhajította. A sok ősember csak nézte, hogy mitől repül el az a mamut.
Gyertek ide törpök! Fogjuk meg egymás kezét. Itt nincs Törpilla. Menjünk haza. – mondta Törperős.
A második csapat az Ókori Rómába jutott rabszolgaként. Ezt Törpapa vezette. Ők a gladiátorok között találták magukat, és pont őket választották a küzdelemre.
Legalább öt percig kell abban a korban lenni ahova jutottak. Ezért megbeszélték, hogy mikor letelt az idő, Törpapa visszajuttatja őket a házhoz. Mikor kimentek az arénához az oroszlán már ott várta őket. A törpök nagyon féltek, de kihasználták kicsi méretük előnyét. Rámásztak az oroszlán hátára olyan helyen, ahol nem tudta elérni őket. Mikor letelt az öt perc, Törpapa szólt a törpöknek. Azok odarohantak hozzá, megfogták egymás kezét és már otthon is voltak.
A harmadik,és egyben utolsó csapatott Ügyi vezette. Ők a lovagi korba jutottak. Lovagokká váltak, és a csodálatos királylányt kellet megmenteniük a sárkány fogságából. Mentek, mentek és mentek. A hegyen egy barlang volt a sárkánynak az otthona. Ott rejtette el a királylányt, és őrizte. Mikor odaértek a védőfelszerelésben, amit Ügyi készített mindenkinek óvatosan odalopakodtak, hogy a sárkány ne vegye őket észre. Megpróbálták a királylányt kiszedni a sárkány karmai közül úgy, hogy az ne vegye őket észre. De nem sikerült, ezért a sárkány nekik támadott és elengedte a lányt. A sárkány a legfürgébb törpöt követte. Ő volt a csali. A többi törp feltűnés nélkül kivezette királylányt. A sárkány a fürge törpöt nem érte utól, ezért visszament a barlangjába. A törpök visszavitték a királylányt az apjához, majd
látták, hogy Törpilla nincs ott, így ők is haza mentek.
Otthon mindannyian találkoztak, és elmesélték egymásnak, hogy milyen korokban jártak. Sajnos egyik korban sem találkoztak Törpillával. Ekkor Okoska rájött valamire.
Ezek szerint mindegyik korban jártunk, kivéve egyet. Az emberi történelem előtt, a dínók korában - állapította meg Okoska.
Mindenki megijedt , mert tudták hogy az nagyon veszélyes hely.
Míg ők elindultak Törpillához, Ő nagy veszélybe keveredett. Egy óriási Tyrannosaurus Rex észrevette őt, és meg akarta enni. Éppen időben érkeztek a törpök hogy megmentsék.
- Törpilla! Rohanj ide! – kiabálták a törpök. A törpök, és Törpilla elkezdtek egymás felé futni.
- Gyorsan, fogjuk meg egymás kezét! – kiáltott Törpapa .
Már majdnem megette őket a dinoszaurusz, mikor sikerült megnyomni az órán a visszatérő gombot és szerencsésen hazatrniük.
Otthon elmesélték a többi törpnek, hogy mi történt velük. Törpilla pedig megköszönte, hogy megmentették és megígérte, hogy nem nyúl többé Ügyi találmányához, ha nem tudja mi az.
Egszer volt,hol nem volt,még az üveghegyen is túl létezett egy kis falu,Aprajafalva.Békés,csendes környék volt ez,tele szebbnél szebb virágokkal,pillangókkal,szorgosan dolgozó méhecskékkel.De voltak még más lakói is e varázshelynek:a Hupikék törpikék.Ők bizony nem olyanok voltak,mint általában a mesékben:meglehetősen aprók voltak,kék színűek,és jellegzetes,fehér színű sapkát viseltek.Még senki sem látott hozzájuk hasonló élőlényt.De képzeljétek el:én megismerkedhettem velük.Rendkívül barátságosak,szeretetreméltóak,akik mindenkinek segítenek a bajban.Minden vendéget kedvesen fogadnak,így hát én is kellemesen érezhettem magam a társaságukban.Kitartóak,és ezt azzal bizonyították be,hogy rendeztek egy tehetségkutató fesztivált.Mindenki nagyon ügyes volt:
Törpapa >> zsűritag
Én >> zsűritag (nagy megtiszteltetés volt számomra ez a titulus)
Törpilla >> virágkötés
Okoska >> tudományos bemutató,prezentáció előadása
Törperős >> gimnasztika,tornagyakorlatok bemutatása
Ügyifogyi >> aki bemutatta "hangját"
Lusti >> alvástechnikák elsajátítása
Hami >> sütemények,tortahegyek készítése
Törpojáca >> nem vett részt a versenyen
Törpingáló >> festmény készítése
Dulifuli >> profi zsörtölődés bemutatása
Nahát nem is kell mondanom,hogy nem lett sem első,sem második,és sem harmadik helyezés.Ha pontosabban akarok fogalmazni:mindenki első lett.Csak gratulálni tudok a törpöknek,mindenki rendkívül tehetségesnek bizonyult!
Remélem máskor is szívesen várnak engem és megint ilyen élményekben vehetek részt. =)
2010.02.25. 06:24
Sungirl^^
(Bocsánatot kérek, hogy ma rakom fel, légyszives nézzétek el, mert tegnap nem jött be a karavánoldal.)
A macskabéka
Élt egyszer egy kis cirmos cica, aki a többi macskával ellentétben nagyon vonzódott a vízhez. Legyen az akár egy sáros pocsolya, akár a gazdája kerti tava, a kis cirmos önfeledten vetette bele magát. Nem zavarta, hogy sáros, vagy nedves lesz a bundácskája, mindig nagyon élvezte ezt a játékot a szülei nem kis bosszúságára. Egy napon azonban nagyon furcsa dolog történt. Amint egy kis patakocskában pancsolt, egy rémisztő zöld alakra lett figyelmes. Egy zöld kis állatra, aki akkorákat ugrál, hogy alig bírja követni a szemével. Mielőtt azonban a cica kereket oldhatott volna, a béka (mert egy béka ugrándozott mellette) megszólította: - Szervusz, kis idegen lény, mi járatban vagy itt az otthonomnál? A cirmos látta, hogy nincs semmi félnivalója, így azt felelte: - Szia. Nem vagyok idegen lény, én egy cirmos kiscica vagyok. És azért vagyok itt, mert imádok a vízben játszani. –Tényleg? –felelte a béka –Akkor lennél a barátom? Ugyanis én is imádok a vízben lenni, de nekem egyetlen barátom sincs. –Persze!-mondta a cirmos, és innentől kezdve minden nap eljárt a patakhoz és a kis barátjához. Nemsokára szerelmesek lettek egymásba, és összeházasodtak. Hét pici macskabékájuk született. A szülők nagyon szerették az utódaikat. Békanagyságú, kis zöld teremtmények voltak, a bundájuk és farkuk szürke volt, és brekegő hangot adtak ki, amikor megsimogatták őket. Hát ilyen a macskabéka, a kis cirmos cica, és a béka leszármazottja. Ha valahol megláttok egy ilyet, gondoljatok erre a történetre, és simogassátok meg. :)
2010.02.24. 19:23
Maiev Shadowsong
Bocsi, ha sokszor menne el...
Hétvége óta a padlásról folyamatos zörgést hallottam. Tapasztalt voltam ahhoz, hogy tudjam: nem a nyestek. Azoknak kaparászó hangja van, ez a jószág viszont folyamatosan ugrált: legalábbis erre következtettem a folyamatos puffanásokból, amik sajnos leggyakrabban éjszaka hallatszottak le.
Egy idő után meguntam a dolgot. Szeretem az állatokat, de ez már azért sok volt! Én talán ugráltam valaha is az ő padlásán, amikor aludni akart? Nem!
Le akartam hozni, és elengedni. Zseblámpával a kezemben felvonultam.
Hamarosan meglett. Először azt hittem, csak egy macska. De aztán alaposabban megnéztem. Macska, amelyiknek zöld, nyálkás bőre és négy békalába van???
Nem tudom, ő döbbent-e meg jobban, vagy én. Mindenesetre ő hamarabb magához tért a döbbenettől, és az egyetlen menekülés utat választotta: le a padláslépcsőn... hátsó, izmos ugrólábairól elrugaszkodott, elzúgott afülem mellett és már lent is volt.
A tőlem telhető leggyorsabban követtem. Ahogy arra számítottam, az akváriumom kötötte le leginkább a figyelmét. Okos szemével a kis díszhalaimat méregette: minrtha azon tűnődne, melyikkel kezdje. Ekkor döbbentem rá, hogy a halaim nagy veszélyben vannak, ha ez a veszedelmes, ravasz vízi ragadozó rájuk szabadul. Ravasz, hiszen egy macska ösztöneivel rendelkezett, és vízi, mert testfelépítése a békáéra hasonlított.
- Nem szabad!- kiáltottam rá akaratlanul is. Megdöbbent, hogy ilyen hamar leértem, és beugrott a szobanövényeim közé. Feldöntötte a fikuszt, és amíg felállítottam, kiugrált hátra, az udvarba.
Onnan dühös csaholás hallatszott. Kuvasz kutyám, Nagyláb, délutáni szunyókálását töltötte éppen, amikor a macskabéka a fejére ugrott. Nagyláb felébrdt, így már ketten üldöztük a padlásom lakóját, aki nagy ugrásokkal menekült előlünk.
Végül sikerült sarokba szorítani. A kerítés túl nagy volt neki, azon már nem ugrott át. Lekuporodott a sarokba, és várta, mi jön most. Hirtelen megsajnáltam. Igaz, hogy nem tudtam aludni tőle, de ahhoz túl aranyosan nézett, hogy a kutyámra hagyjam a dolgot.
- Ül!- szóltam lá Nagylábra, aki kicsit csalódottan, de engedelmeskedett.
- Te pedig velem jössz. Tudok neked egy jó helyet- felemeltem a macskabékát a földről. Aztán metróra ültünk. Mindenki megbámult. Kellemetlenül éreztem magamat, a macskabéka is idegesen fészkelődött. Nagyon megkönnyebbültünk mindketten, amikor végre megérkeztünk az állatkertbe. Nem rég lett egy üres, medencés kifutó, és a vezetőség is szívesen fogadta az új állatot. Így talált a macskabéka magának új, jó otthont, én pedig azóta is jól alszom éjszakánként.
2010.02.24. 19:16
dorcíí
Níínó..a macskabéka:) xd
Hol wolt..:)Hol nem volt:)..volt egyszer egy család.Nagycsalád.5-en woltak.De volt pénzük.Volt.Mindenre.az anyuka-apuka.bea bálint és Wiki..Kisállat vásár közeledett,ahova minden évben kiszokott menni a család..a szerda-csütörtök-péntek -PÉNTEK! eljött a nap.Kiáltozták a gyerekek.A család és a gyerekek már indultak..sok álat volt.sok szép.sok különleges.Egyszer Wiki és Bea megáltak egy állat előtt.Nem tudták milyen az.
Csak azt tudták,hogy alig látták,hogy pici volt,nyávogott,és ugrált.
Bálint ekkor mondta:BÉKAMACSKA?
anya:nem macskabéka
anyuu..apuu légyszí veegyük meg..már tudom is a nevét a szeméről..olyan aranyos,szép,különleges.Más mint a többi:)
Rendben.Úgyis minden évben eljövünk.
De jóóó de jü örvendeztek a gyerekek és az apró kis állatot a kezükben simogatták.
Megvették az eladotól.és baktattak hazafele.
Bálint.:a neve legyen uborka!!
Bea:Ne legyen a neve : Bííboorkaaa
Bálint:nem
Bea:De
apa-Fejezzétek már be légyszíves!!akkor Viki választja ki mi legyen a neve!
Wiki:Én??
apu:nem akarod??
Wiki:Akkor legyen a neve..Ninó.Azért mert..mert olyan ninós xd
apu:Rendben.
Ninó.Felnőtt.Úgy döntöt,elmegy világot látni.Megköszönte hogy felneveltél,megölelt külön mindenkit és elment.Tél volt.Nagy hó.Ninóó a nagy télben,fázott,didergett,nem birt ugrálni mert elsüllyedt.Wégül egy oduban szált meg.Ott volt egy kecses lábúú kis állatka aki megtetszett Ninónak,feleségül vette majd később macskabékái születteek.Így ért vége Ninó -macskabéka története.
(tudom nem lett jó:(Nekem sem tetszik)Csak már muszáj mennem tanulni.
2010.02.24. 19:03
ágibogyó
Az indulás előtti napon, tűkön ültem.Kevés emberrel esik meg hogy 15 éves korában elmenjen a vadnyugatra!Ráadásul a legjómódúbb tanáry megyek… És még ezer meg ezer dolog miatt vártam már az utazást, vagy inkább az odaérkezést.Két és fél hónapon keresztül lovak, marhák,birkák,kecskék és egyéb állatok társaságát élvezhetem majd.megtanulok lasszózni és csak úgy emlegetnek majd:a nyugat réme!
Aztán eljött a ma reggel.Az ébresztőórám nem értettem miért csörög hajnali 4kor.csak csörgött és csörgött.
-istenem miért állította be Joey már megint szenyózásból!-morogtam a nem létező bajszom alatt.Aztán ránéztem a vadonatúj telefonom kijelzőjére amine z állt:irány a vadnyugat!
Sietősen ugrottam fel az ágyamból, és felkaptam a skótkockás bőröndömet.Akkor határoztam úgy, hogy ezt veszem meg, amikor lenyomtam egy kódot a vadnyugatos videojátékomban, és a ló skótkockás lett.Ezért van az, hogy amikor ránézek erre a bőröndre, a röhögőgörcs kerülget.
-Anya!-kiáltottam hangosan, hogy Joey-t a bátyámat is felébresszem “akaratlanul”.-kész van a reggelim?
-Igen!-üvöltötte ő is, mintha értette volna a kis játékunk lényegét.-az úton majd megreggelizel, mert fújhatod a nyaradat a csodás vadnyugatodon ha lekésed a gépet!
A szűk panellakás konyhájába siettem, és felkaptam a mint mindíg is puha bundáskenyeret.
-Ugye nem rozsoskenyérrel csináltad?-aggódtam.-mert ha igen, egész úton hányni fogok!
-Ugyan már kincsem!-nézett rám rosszallóan anyukám.-most az egyszer odafigyeltem.Na gyere irány a buszmegálló!
Sóhajtva kinyitottam az ajtót, és lekocogtam a földszintre.Anya hívott egy taxszit, mert nem volt kocsink, és amikor a sofőr álmosan leparkolt, könnyes búcsút vettünk.Én is sírtam egy kicst, talán cask azért mert Joey el fog szokni a szivatástól.
A sofőr a harmincas éveiben lehetett, frissen volt borotválva az arca, kopott farmerben és ingben volt.Látszott rajta hogy nem városi ember.
Hamarosan már az autópályán voltunk.A sofőr nem volt valami beszédes ember, de nem volt kellemetlen a társasága.Most épp egy szántófölt mellett mentünk el.A kalászok aratásra készen sorakoztak, és megkívántam a bundáskenyeremet.
-Elnézést, nem baj ha eszem egy kicsit?-kérdeztem.-bundáskenyér, nem lesz morzsás az ülés!
-Ugyan! Egy kis morzsa sem árt meg ennek a jó öreg taxinak…-mosolygott rám, majd ismét az útra nézett.
Izgatott voltam a nyaram miatt, de tudtam:jól fogom magam érezni!
2010.02.21. 18:19
.masnii :]
Itt a tavasz
Hideg, szeles napra ébredt mindenki. Bea kinézett az ablakon. Még mindig tél volt, a tél, amit annyira utált. Várta a tavaszt, ami úgy tűnt, el sem jön soha.
Elege volt abból, hogy fázott, abból, hogy nem tudott úgy elmenni valahova, hogy meg ne hógolyózták volna és abból is, hogy úgy csúszott minden ilyenkor.
A tavasz viszont kellemes volt és legfőképp gyönyörű a sok szép hóvirágtól.
Felöltözött, megette a müzliét és elindult iskolába. Meghógolyózták, kétszer is megcsúszott és elesett és meg is fagyott, amíg a sulihoz ért. Iskola után nem volt kedve a szobájában ülni, úgy gondolta, kideríti, hogy mért szeretik annyira a gyerekek a telet. Elment hát a parkba. Senki sem volt még ott. Hóembert épített. Csodálta az ujdonsűlt barátját, beszélgetett és játszott is vele, egészen estig, amikor haza kellett mennie. Nagyon nehezen indult el, nem akart hazamenni. Ezután minden napot ott töltött a kis hóemberrel. Még mindig nem szerette a telet, csak az ő hóemberét. A hóember is szomorú volt, ahányszor Bea esténként hazament, ilyenkor az égre nézett. Eszébe jutott, hogy egyszer vége szakad majd a télnek...
Péntek lett. Már nem volt olyan hideg, és a nap is előmerészkedett, hogy nagyon lágyan süssön egy picit. Bea most is a kis hóemberhez ment suli után.
- Mit fogunk ma csinálni? - kérdezte izgatottan.
- Ma... azt amit te szeretnél... - mondta Ferdinánd, mert így nevezte Bea a kis barátját.
- Húú... meghógolyózhatnánk a fiúkat... az jó móka lenne... vagy esetleg szánkózhatnánk egyet. Mit szólsz?
- Nekem mindegy, döns te. - mondta Ferdinánd.
- Jólvan. Menjünk szánkózni. - és azzal elindultak a domhoz. Többször is lecsúsztak, mikor Ferdinánd így szólt: - Ez jó volt. Mit szólnál, ha most mesélnél nekem egy kicsit magadról? Te mindent tudsz rólam, ellenben én... Semmit sem tudok még rólad...
- Van még időnk, Ferdinánd...
- De...
- Semmi de! Gyere, csússzunk még le párszor, hisz mindjárt beesteledik.
Ferdinánd nem mondott semmit azután. Este elbúcsúztak. Ferdinánd egyedül maradt. Az eget nézte.
- Holnap szép idő lesz... - mondta szomorúan saját magának.
Másnap tényleg még erősebben sütött a nap. Bea észre sem vette, hogy elkezdett olvadni a hó, nem csúszott már el iskolába menet és meg sem hógolyózták.
Suli után Ferdinándhoz vezetett az útja...
Megtorpant... A kis hóember helyén csak egy vizes hókupacot talált...
Gyorsan rájött, hogy Ferdinánd maradványai azok. Visszagondolt a tegnapra. Tudta, hogy Ferdinánd miért szerette volna, ha mesél magáról neki...
Sírva fakadt. Miért ment el? Miért nem szólt tegnap? - kérdezte magától, könnyei közt.
Még pár percig ott sírdogált a kis hókupac mellett. Aztán egy gyerekcsapat szaladt el mellette. Egy kislány odaszaladt hozzá.
- Mi történt, Bea? - kérdezte.
- Semmii... - hebegte ő.
- Gyere velünk! - mondta a kislány. Felsegítette őt és együtt sétáltak véig az utcán. Egy szál hóvirág díszelgett az út szélén. A kislány leszakította és Beának adta, tudva, hogy a kedvenc virága:
- Tessék. Itt a tavasz, amit annyira vártál, megérkezett...
2010.02.21. 14:59
Mikkentyű 125399
Elmondok nektek egy történetet, figyeljetek, mert bár szomorú história lesz, de minden kétséget kizáróan tanulságos. Elmesélem egy lány életét, akinek meg kellett tanulnia nevetni, hiszen egyikőnk sem születik úgy, hogy mindent tud, sőt, néhányan még mosolyogni is elfelejtünk.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, aki az Ibolya névre hallgatott. Egy erdő-széli kicsiny házikóban élt nagymamájával, aki már idős és beteg volt, s ezért gyakran elkélt neki a segítség. Ibus minden napja egyformán telt - felkelt, reggelit készített, fát tett a tűzre, ápolta a Mamit. De ne gondoljátok, hogy ő szomorkodott a sivárság miatt; úgy nevelték, hogy tudja, ez így jó, ez így van rendjén. Kortársai már nem tűntették ki figyelmükkel; nem szomorkodott, de ennek árán vidám se volt.
Tél vége felé járt az idő, a természetet még hideg paplanként fedte be a vakító hó, az utcán csak lábnyomok látszottak messze elnyúlóan. Csak nem akart szűnni a végtelen hideg; s minden ember szívében csak a ridegség nyomai voltak fellelhetőek. Bár karácsonykor mindenki mindenkit szeret, ilyenkorra már elmúlik a különleges érzés, s helyébe csak a gonoszkodás marad.
Ó, te hideg tél, bontsd le vastag jégpáncélod, ezernyi gyerek várná a megváltást, a virágokkal tarkított tavaszt!
De Ibus nem várta; ő azt se tudta, hogy mi a különbség a tél és a tavasz között. Persze mindannyian megtanultuk, hogy az egyik hideg, a másik meleg, először hó van, aztán virágok, de ezt érezni kell. Hiszen hiába látod a ragyogó napsugarakat, ha nem melegíti át szívedet, akkor értelmét veszíti.
De hiszen az évszakok nem értik… Nem tudhatják, hogy neki csak munkát jelent a hó – ami másnak a játék -, s csak a falevelek söprését az ősz. De hogy láthatná meg egy árva leány az élet örömeit? Hiszen másra sincs ideje, minthogy dolgozik és gondolkozik… Persze nem magán, arra sosincs ideje, de mindig van miért tűnődni. Judit néni, az iskola, a beteg Mami, a takarítás…
A többi gyerek se látja, nem érzi, hogy mi is történik itt valójában. Kirekesztik a furcsa kislányt, aki nem harcol magáért, megvetik és bántják, csak mert gyönge és törékeny. Nyisd ki a szemed, hát nem látod a fától az erdőt? Vakon elszaladnál amellett, hogy egy szív összetörik az élet súlya alatt? Állj meg és segíts, te, tavasz, te, ki annyi gyermek életébe boldogságot hozol… Nem tudnád átmelegíteni az ő szívét is? Elég egy szellő, egy apró virág, csak néhány rügy a fán… Annyi minden megváltozna, ha mi, emberek végre észrevennénk, ami orrunk előtt van.
Ibus iskolába sietett, s megnyugodva vette észre, hogy elolvadt a hó. Így talán lesz ideje tanulni a holnapi dolgozatra, hiszen legalább arra nem kell gondolnia, hogy hogyan megy ki majd reggel… És matematikából is írnak, a függvényekből – igen, abból az egyenesből, görbéből…
Minden olyan érthetetlen, és rejtélyes az élethez képest… Aki hamar felnő, az már nem képes a gyerekek problémáival együtt érezni, s mit is jelenthetne neki a függvény… Hiszen az élet más, nem szól és nem is szólhat erről.
Természetesen jogosan kérdezhetitek, hogy hol a boldog vég. De ne feledjétek, az élet nem mindig habos torta, s nem is hasonlítható a tündérmeséhez. Ez csak a naiv gyerekek hitegetése, hogy legalább amíg fiatalok optimizmussal nézzenek a világra. De kivétel is mindig van, s ez a történet is ezt mintázza…
Nem tudom, hogy a tavasz a mi könyörgésünket hallotta-e meg, vagy magától tért-e jobb belátásra, de egy biztos: eljött. És a melengető napsugár fokozatosan járta át a Földet, mintha egy szürke zubbonyt húzott volna le; a természet fellélegezhetett.
Emlékeztek még Ibusra? Ha bepillantottunk volna ekkor a kicsiny házba, ahol ő élt, akkor biztosan a mi szívünket is átmelegítette volna a tavasz. Ibolya valósággal ragyogott; kivirult a lelke. A közelében nem tudják, hogy mi történt, a tanárai meglepődtek, az osztálytársai végre közel engedték magukhoz.
Csak mi tudjuk, csak egyedül azok, akik elolvasták ezt – s én, aki írtam -, hogy végre megérintette a tavasz…
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
