Új bejegyzés Frissítés

2010.02.06. 19:47 Vizen

SÁRARANY Anna Fanni konyhájában ülve iszogatta a teát. Az asztalon rengeteg magazin, olló, jegyzetfüzet- Fanni éppen a jelmezét tervezte, amikor Anna megérkezett. Kitépett, összefirkált füzetlapok hevertek mindenhol. A kész jelmez terve a kupac tetején hevert- Anna csak egy féltékeny pillantást vetett legjobb barátnője terveire. Hát igen, kedvenc énekesnek felöltözni nagyon is divat volt... A jelmez minden részét apróra eltervezte, és Anna nagyon bánta, hogy nem neki jutott először eszébe. Kicsit idegenkedni kezdett a tündér jelmeztől, amit odahaza készített magának a mulatságra. Lassan a tea utolsó cseppjét is kiszürcsölte a bögréből. - Semmi kétség, ő fogja megnyerni a jelmezversenyt- gondolta csüggedten. De amikor legjobb barátnője sugárzó arcába nézett, nem volt szíve elrontani az örömét. - Mit gondolsz, melyik kalapot kéne felvennem a harisnyához?- forgott Fanni a tükör előtt. - Neked minden jól áll- jegyezte meg Anna kis élccel a hangjában. Fanni ránézett, nagy, barna szemei kutatóan vizsgálták legjobb barátja arcát. Enyhe pírral az arcán megfordult, és tovább folytatta az előkészületeit. Szinte észre sem vette, ahogy Anna elköszön tőle, és megnyikordul a tölgyfa bejárati ajtó. Anna némán gubbasztott a szobájában. Jelmeze, a szerény tündér jelmez ott hevert előtte. Semmi kétség, Fanni jelmeze ellen semmi esélye sincs... Unottan nézett kifelé az ablakon, szeméből kicsorduló könnyeit megvilágította az éppen felkelő Hold fénye. Ekkor szólalt meg a telefon. Mindegy volt, majdnem jó is- egy kis szokatlan az öntépő magányban. A szájához emelte a kagylót. - Halló- szólt bele kissé álmosan. - Szia. A látogatási idő akkor kedd és csütörtök délután három és öt óra között lesz. - Tessék?... - Hát a kórházban. Nem is tudja? - Mi történt?- kérdezte Anna a félelemtől tágra nyílt szemmel. - Fanni... A bal lába... De nem kell félni, fel fog épülni. Téged szeretett volna látni. - Jaj, Istenem... Persze, hogy megyek... Igen, az jó lesz...Köszönöm. Borzalmasan érezte magát. Könnyei megszaporodtak, patakokban csordultak le a selyem tündérruhára. Bánja is ő, amikor Fanni... Ekkor támadt egy ötlete. Száján egy ilyen helyzetben szokatlan rándulás- talán egy mosoly?- árnyéka suhant át. Ugyan, felesleges ez az aggodalom. Holnap lesz a mulatság, Fanninak mindegy, Fanni úgysem tud beöltözni. Nem vehetne fel ő is egy ilyen ruhát, mint amit ő készített? Minden ruhadarabja megvolt hozzá. Biztosan nem bánná, hogyha nem ő, hanem a legjobb barátja nyerné meg a versenyt. Az elhatározás megvolt. Egész éjjel próbálgatta a ruhákat, és a  barátnőjéről szinte meg is feledkezett. Úgy bújt az ágyba, hogy szinte vidám volt. Legalább nem leszek örökös vesztes soha- tűnődött az ágyában. De a gondolat nem aggasztotta sokáig, elhesegette a problémát, és hamarosan álomba merült. Anna az énekes jelmezében nagy feltűnést keltett. Minden szem rá szegeződött, többnyire elismerő, és nem féltékeny pillantások voltak ezek. Hirtelen halálos bűnnek érezte, hogy fel merte venni azt a ruhát, amit Fanni heteken, hónapokon át tervezett. Ráadásul csütörtök délután van... Ilyenkor már rég a kórházban kellene lennie. Tegnapi nemtörődömsége nyomasztotta szívét. Indulni szeretett volna. De még hátra volt valami. A jelmezverseny győzteseit még nem hirdették ki. Istenem, istenem- fohászkodott magában. Add, hogy ne én nyerjem meg a versenyt...- kívánta magában, és alig-alig tudta visszatartani könnyeit. - A jelmezverseny győztese pedig... Anna, az énekes jelmezével. Gratulálunk. A kitörő taps, és elismerő kiáltások tüzében kellett Annának fellépkednie a színpadra. Szeméből már nem folytak könnyek, de egyébként szép hangja szomorú volt. - Köszönöm...- mondta elhalóan. De annyi ereje már nem volt, hogy elmondja, mi az igazság. Ezzel a tudattal, a szívére gördülő kősziklával indult el a kórházba. Fannit az ágyban találta. Arca riasztóan sápadt, lába pedig felpolcolva. A boltban vett süteményt Anna az éjjeliszekrényére tette, de érezte, ezzel nem tesz semmi jót. Arcáról sikerült lemosnia az árulkodó sminket, de a ruhán nem tudott változtatni. Fanni pillantása látványosan elidőzött Anna harisnyáján. A szemén szomorúság látszott. Anna igyekezett összehúzni a kabátját, és úgy tett, mintha nem venné észre. Fanni megszólalt. Lágy, kedves hangja volt. - Tudod, mit álmodtam?...- kezdte mosolyogva. - Biztos nem fogod elhinni. - Mondd nyugodtan- mondta Anna. Úgy szeretett volna kedves lenni hozzá. - Az egyik barátnőmről szólt, te biztosan nem ismered... Az volt, hogy... Hogy örült, hogy eltörtem a lábam, mert felvehetett egy ugyanolyan jelmezt, mint ami nekem volt. Azzal nyerte meg a versenyt... De nem érzett semmit... Ugye, nincsenek ilyen emberek? Anna elsápadt. - Fanni, én... - Mármint hogy szerinted tényleg létezik ilyen ember? Ugye te nem tennél ilyet? - Én... Nem- felelte rövid gondolkozás után. Alig tudta kimondani a szót. Amikor már a folyosón járt, az eszében visszhangoztak legjobb barátnője szavai, és már nem bírta visszatartani a könnyeit.

2010.02.06. 11:08 [.Tina.]

Egyik reggel felébredtem. Nagy álmosan kikászálódtam az ágyból. Nézem a naptárat, és hirtelen felpattant a szemem: -Jézusom!!!! Farsang van! És jelmezem sincs! Gyorsan felkaptam magamra a ruhát és szaladtam le anyuékhoz. -Anyu, farsang van, és nincs jelmezem! -kiáltottam kétségbeesetten. Adj pénzt, elszaladok, és nézek valahol! Anyu adott nekem 5000 FT-t, és elindultam a plázába. Megláttam egy jelmezkölcsönzőt. Be akartam menni, és akkor láttam, hogy az ajtón ez a felirat áll: "Sajnáljuk, elfogytak a jelmezek!" Na, szaladtam a következőhöz. Bementem, és találtam egy nagyon ari Csőrike jelmezt. Na, gondoltam megveszem. Felpróbáltam, de nem bírtam felhúzni a zipzárját, és egyszer elszakadt. Ki kellett fizetnem érte 3000 FT-t. Gondoltam ebből már nem lesz jelmez... Elmentem egy ruhaboltba. Találtam egy csomó Hippy-s cuccot, és megvettem őket. -Na, kitűnő Hippy leszek! -mentem ki elégedetten a boltból. Hazasiettem, és mutattam anyuéknak a jelmezem. Nekik is nagyon tetszett. Felöltöztem és összekócoltam a hajam, mint a Hippy-k csinálták. Elindultunk a Kultúrházba, ahol az ünnepséget tartották. Mindenkit lenyűgözött a jelmezem. Mondtak nekem egy csomóan, hogy biztos sok időmbe telt még összehoztam. Én csak bólintottam és mondtam: -Áh..Csak pár perc volt. Vége lett a felvonulásnak, és eljött a sorsolás. -Egyéni produkció, első helyezett: Hippy!!! Sikítottam, és felmentem a színpadra. -Nagyon köszönöm! És elégedett vigyorral siettem haza.

2010.02.03. 16:14 .masnii :]

A békacsa   Orsi felkönyökölve ült a padban és hallgatta a tanárnő előadását a békacsáról. Alig-alig figyelt oda, mert a padján rajzolgatott unalmában valamit.   - A békacsa egy igazán különleges állat, ami félig béka, félig kacsa. Kedvenc étele a fű, tehát nem nagyon vannak ellenségei, akikre veszélyt jelentene. Kb. 25 cm hosszú és csak pár kg.-t nyom...   Orsi egyre jobban unta magát, de csaknem akart odafigyelni. Egyszer csak egy hatalmas mezőn találta magát. Tele volt ez a mező valamiféle állatokkal, akik olyan gyorsan ugráltak, hogy a szemével is alig tudta követni Orsi, és ha egyet gondoltak, gyorsan felszáltak és tettek egy kört a magasban. Most körülnézett jobban. Egy óriási tisztáson állt, ami az erdő mellett helyezkedett el. A tisztást sáros hó borította.  -Hello. - köszönt egy idegen.  -Szi...a - mondta Orsi.  -Te mit keresel itt? - kérdezte nevetve. Orsi csak ekkor tért valamennyire magához, úgy meglepődött a kis teremtmény láttán. Ez bizony egyike volt az előbb ugra-bugráló békacsáknak.  -Fogalmam sincs. - nevettem én is.  -Hát ha már ittvagy, gyere velem. Orsi beleegyezett. Követte őt valami nagy fához, aztán mindketten megálltak. A nagy fa mellett egy keskeny lépcső vezetett le és a békacsa intett, hogy kövesse őt. Orsi szófogadóan ment és mikor leért, egy nagy teremben találta magát. Leültek egy szép kis asztalhoz és a békacsa mesélni kezdett:   - Ez a hely, ahol most vagy, a békacsák birodalma. Évezredek óta nem járt itt senki. Egyszer elüldöztük a legnagyobb ellenségünkket, akik életünkre törtek és azóta... senki nem jött ide.   - Nem féltek, hogy visszajönnek? - kérdezte Orsi.   - Hát... mit is mondjak...? Hogy is hívnak téged? - kacagott.   - Orsi vagyok.   - Félünk kissé, de nem ez köti le a figyelmünket. Várjuk a tavaszt és boldogok vagyunk itt egymásal. - mosolygott. Ekkor egy másik békacsa ugrált gyorsan az Orsival szemben ülőhöz. Valamit a fülébe súgott, amitől a másik megijedt, aztán elment.   - Mi történt? - kérdezte Orsi.   - Jö...jönnek. - mondta halálra réműlve. Percek teltek el, míg magázhoz tért a félelméből.   - Jönnek a halálos ellenségeink... Fuss, Orsi, fuss el. Menj végig a termen és ott a végében találsz egy kis lépcsőt. Azon menj fel. Az erdő szélén találod majd magad. Ott meg fuss, be az erdőbe. Ott nem érhet baj.   - De mi lesz veletek? - kérdezte Orsi szomorúan. - Gyertek ti is az erdőbe...   - Nem tehetjük. Meg kell végenünk az otthonunkat... az életüünk árán is. De most siess! Fuss, amerre mondtam. Azzal eltűnt és Orsi lassan-lassan elindult. Nagyon aggódott a békacsákért, de mit tehetett volna? Felment a lépcsőn...    - Orsi! - kiáltotta a tanárnő. - Orsi, elaludtál! -. Orsi ijedten kapta fel a fejét. Már mindenki hazament, csak ő és a tanárnő volt az osztályban. Jól emlékezett álmára, és az aggasztotta, hogy mi történhetett a békacsákkal.    -Bocsánat, tanárnő. Már megyek is!-szabatkozott. Összekapta a cuccait és kiviharzott az osztályból.   Aznap éjjel megint a békacsákkal álmodott. Boldogan kelt fel, mert tudta: megnyerték a csatát! =)

2010.02.03. 15:31 .boboo. [25195]

A BÉKACSA:         A békacsa nem olyan állat, mint a többi.Nem, a békacsa különleges és csak egy olyan mágiával, boszorkánysággal, és varázslatokkal teil világban él, mint amilyenben Harry Potter és barátai élnak.Csak olyan világban él, ahol a boszorkányság mindennapi, és ahol még igaz barátokat is találsz. A békacsa, a varázslók kedvenc háziállatának története talán egy elrontott bájitallal kezdődött, amit egy boszorkány, vagy varázsló, esetleg valami mágus rosszul használt, és a kacsát, amit békává akart változtatni csak békacsává tudta változtatni, ami persze nem csak egy mágussal esett meg, így sok békacsa lett. Azért hasznos állatka a békacsa, és azért szereti annyira minden varázsló és mágus, mert lehet rajtuk kísérletezni, mert ugysem hat rájuk semmilyen varázsige 3 percnél  tovább.           Ez a három perc alatta  a mágusoknak van idejük hogy megfigyelhessék művüket, de ha mégsem, hát ujra meg tudják próbálni.Nagyon hasznos ez az állatka a varázslatok világában, mert nem kell nekik enni adni, csupán szeretni kell őket, mert ők szeretettel táplálkoznak.        Ami a legmeglepőbb, az az, hogy a békacsák soha nem tudnak kihalni, mert mindig lesznek olyan varázslók akik elrontanak varázsigéket, vagy rosszul mondják őket.        A szeretet is garantált számukra, mert annak ellenére, hogy kívűlről kicsit kegyetlennek tűnik a varázslók és mágusok világa, annak, aki benne él nagyon is kedves, és akadnak benne igaz barátok, akiket mindig szeretni lehet...

2010.01.31. 16:06 Lilian

Lilian Nevezése:  a Hóemberek Csodálatos utazása : Egyszer amikor senki sem számitótt rá, kisütött a nap. a Hóemberekért elérkezett a hóember-transzport társaság szállitó egysége, vagyis közismertebb nevén a felhő. a millió apró cseppre olvadt "hóemberek" szépen sorjábban felszáltak a szállító-felhőre. Miután minden csepp fölszállt a felhő lassan elindult. ahogy utaztak egyre több csepp csatlakozott hozzájuk, addig amig teljesen meg nem telt a felhő. Amikor már nembirt több cseppet befogadni a felhő, egyszerre kihullajtotta a cseppeket kicsi fehér csillagszerű formában. a földön egyre csak gyűltek az apró fehér pelyhek.néhány ember bosszankodott, de sokan nagyon örültek. Például a gyerekek. csapatostól mentek ki játszani a hóba. Egy csapat gyerek összatapasztotta a havat. három furcsa golyóvá összetapasztott hógömböt raktak egymásra, aztán tettek rá néhány szén darabot melyek a szemét, száját és a kabátja gombjait alkották.Egy répát tettek az orrána. Csinos kis sálat tettek  a nyakába s egy kopott fazekat a fejére. amikor készen lettek vele körbetáncolták és énekeltek körülötte. Teltek multak a napok. Egyre enyhébb lett az időjárás. Amikor már február végén melegebb volt az idő, a pelyhek elkezdtek elolvadni. előszőr csak le borultak egymásról a golyók aztán szétolvadtak. a cseppek elterültek a földön. nemsoká jött is a felhő. ujra fölszálltak rá és indultak is tovább hogy meg örvendeztessenek egy ujjabb csapat gyereket valahol máshol:) Wadmálna^^ nevezése: December táján egyszer a gyerekek mind mind kint játszottak. az eggyik gyereknek eszébe jutott hogy épitsaenek egy közös, nagy hóembert. Neki is kezdtek. minden gyerenek megvolt a saját feladata, mindenki dolgozott. szépen egymásra rakták a hó-gombócokat, aztán feltették a hóember szemét-száját s kabátjának gombjait. az egyik kis apróság hozott ottholról egy kopott fazekat s a fejére tették. Amikor beesteledett mindannyian hazamentek. a hóember egyedül ált a téren. egyszer egy nagy fényes valami esett le a kalapjára. Szegény hóember negyon meglepődött. Mi koppanhatott a fejére? Egy hullócsillag. Varázslatos és fényes volt. a hóember kinyitotta a két fekete szemét. -Én meg hogy mozoghatok? hisz csak egy hóember vagyok!-nagyon meglepődött.minden éjjel felfedező utra indult. kóborolt a környéken. Egyszer egy este szembejött vele egy fura állatka,-egy nyuszi. a nyuszi körbeszaglászta a hóembert. -Szia, te kivagy?-kiváncsiskodott- -Szia én egy hóember vagyok. Te pedig egy nyuszi vagy, jól tudom? -Igen, jól tudod. a hóember összabarátkozott a nyuszival. minden éjjel találkoztak és eggyütt játszottak. Egy nap a hóember furcsán érezte magát, s alacsonyabb lett.-Olvadni kezdett. Amikor anyuszi elment hozzá ismét, már alig volt magasabb 50centinél. -Hát veled milett?? -Olvadok -mosolygott a hóember. -Elmész? -kérdezte ilyedten. -Igen, de jövőre ismét visszajövök. -aztán teljesen elolvadt, csak a répa és a széndarabok maradtak ott. A nyuszi rámosolygott a répára, felvette és belaharapott -Jövőre találkozünk aztán elugrált

2010.01.31. 15:09 anncsika

Egy hóember élete     Csípős hideg téli nap virradt ma. Szépen hulott a hó nagy pelyhekben. Odabenn a meleg szobából bámultam, a gyönyörüen hulló havat.Nagyon unatkoztam bent,ezért megkérdeztem anyukámat, hogy: kimehetek játszani a hóba? Anyukám azt mondta, hogy kimehetek. De nem gondoltam volna ,hogy kint egyedűl milyen unalmas. Éppen Bence, a legjob barátom járt arra megkértem, hogy építsünk együtt egy hóembert eliskeztük. Egy kis hógolyóval kezdtük és a golyó egyre nagyobb-nagyobb és nagyobb lett. Aztán jött a következő és az utolsó golyó is elkészűlt.Mire készen lettünk a hóemberrel Bence igy szólt: Most mennem kell de holnap hógolyózunk. Aztán egyre hűlt a levegő és bementem. Vacsoránál elmeséltem a családomnak, hogy mi történt. Másnap hógolyóztunk egy nagyot Bencével. És minden hóember talpon maradt ameddig el nem olvadtak.

2010.01.31. 13:57 Demona

Volt egyszer egy hóember,aki mindig magányosan álldogállt,mert a többiek csak csúfolták,mert az ő orra csak egy fél répa volt.-Jaj istenem,úgy játszanék a többiekkel,de nem megy,mert mindig csúfolnak.A hóember úgy döntött,indul egy tehetségkutatón.Elmesélte ezt a többieknek,akik mindig kicsúfolták:-Képzeljétek,el fogok menni a tehetségkutató show-ra. -Ugyanmár,TE?PONT TE? Igen én!Majd meglátjátok,nem vagyok olyan ügyetlen,mint ahogy gondoljátok! Másnap elment a válogatásra. Hófödte répaorr vagyok,és ma énekelni fogok nektek. -Hát,te sem vagy egy pinokkió..na,csapjunk a lovak közé! Abban a pillanatban a hóember dalra fakadt,egy vidám dalt énekelt,és senki sem tudta megállni,hogy ne táncoljon.Mindenki felállt,és eggyütt táncolt.A produkció végén mindenki elismerő pillantást vetett rá,még azok is akik csúfolták.Odamentek hozzá: -Figyelj répaorr..mi nagyon megbántuk,hogy piszkáltunk..szóval..bocsi.Nem jönnél el velünk játszani? -Végülis nem lehetünk haragban egész életünkben.. Azzal a többiek befogadták répaorrt,és már nem úgy néztek rá mint a félrépaorrú hóemberre.

2010.01.31. 11:02 .ormi :]

Frici, a hóember   Egy hűvös, szeles, havas délelőttön Kinga izgatottan ébredt. Érezte, hogy valami történt. Valami, ami mássá teszi ezt a délelőttöt, mint az ezek előtti. Kibújt meleg takarója alól, felhúzta macis papucsát, és öccséhez, Hunorkához szaladt.   - Hunor! Hunor! Ébredj! - rángatta ki az ágyból. Hunor nem értette, mire ez a nagy hűhó. Kinga széttárta a sötétítőt, hogy egy kis fény is beszivároghasson a sötét szobába.   - Nézd, Kinga! Odanézz! - ámult el Hunor az ablak mögötti látványtól: odakint leesett az első hó. A zuzmarás ezustfenyőket vastag hótakaró borította, és alattunk verebek szökdécseltek - ők is élvezték a változást. Pár pillanat múlva a két testvér keze és arca az ablaküveghez tapadt, és csendben bámulták a szállingózó hópelyheket.   - Na gyere, Hunor, reggelizzünk meg hamar, aztán menjünk ki játszani! - szólalt meg végre Kinga, és mire Hunor ujjongva helyeselt volna, Kinga már rég a konyhában ült. Édesanyjuk már pár órája felkelt, és a konyhában tett-vett.   - Anyu, láttad, hogy leesett a hó? - kérdezte izgatottan Kinga. Édesanyja elmosolyodott.   - Ezek szerint ma két testvér hóembert fog építeni? - és rákacsintott az akkor megérkezett Hunorkára is. Természetesen a válasz magátolérthetődött: IGEN!!   - Nos Hunor, én igazán megértem már sok ezer telet, ezért én szakértője vagyok a hóembereknek - hantázott Kinga. - Először is szükség van egy nagy kalapra, egy répára, néhány kődarabkára és egy sálra is! No meg egy régi utcai seprű is kell!   Hunorka buzgón helyeselt Kinga minden mondata után. Aztán kimentek a kertbe, miután édesanyjuk majdnem az összes ruhát rájuk adta a szekrényből.   Órák teltek el, de végül is Kingának és Hunorkának sikerült felépíteni az idei első hóembert. Fején édesapjuk régi kalapja volt, amit Bodri, a puli kutyájuk összerágcsált, ezért már használhatatlan volt a viselésre. Fején hatalmes répaorr díszelgett, szemei és szája lapos kövekből volt kirakva. Kinga régi sálát tekerték fagyos nyaka köré, hatalmas pocakján pedig zöld gombok virítottak.   - Szerintem jól sikerült! - vélekedett Kinga, közben - mint a híres és fontos művészek - kissé féloldalra fordította fejét, hunyorított, aztán megerősítette: - Egészen takarékos kis hóember lett. Legyen a neve Frici!   Hunornak is tetszett a név. Édesanyjuk hívására bementek a házba, és megittak egy gőzölgő kakót.   Eközben Frici megmozdult. Nyüzsögni kezdett. A bolyhos sál csiklandozta hónyakát. Végül nyújtózott egyet, meg mégegyet, és elmosolyodott. Tetszett neki külseje.   Este, amikor a ház lakói már elaludtak, Frici újra megmozdult. Elindult a kertben. Bodri, a puli észrevette őt, de mivel látta őt, amikor építették, nem tartotta idegennek. Halk, vidám csaholás tört ki belőle, aztán játékosan rárontott Fricire.   - Jaj, jaj, ne nyalj, Bodri! - nevetett Frici. - Még a végén elolvasztasz!   Később Frici továbbment, nyomában ott szökdécselt hűséges játszótársa, Bodri. A hóember egy holdsütötte helyet keresett a kertben. Ott elhelyezkedett, és bámulta a fénylő holdat. Bodri is mellette ült. Frici jól ismerte a holdat. Mert Frici hóból volt, a hó pedig megfagyott eső, ami fentről, a felhőkből esik. Az a felhő pedig, amelyből a Fricit alkotó megfagyott esőcseppek estek pont a hold párnája volt. Frici hásás volt a holdnak. Minden éjjel odaballagott, és bámulta a holdat. Bodri nem értette, mire jó ez a mozdulatlan bámulás, de ő is utánozta újdonsült barátját.   Kinga és Hunorka Frici közelében hócsatáztak Petivel, Klárával, Margitkával és Jánossal, a legjobb barátaikkal. Frici szerette, ha gyerekek vannak körülötte. Szívesen beállt volna ő is közéjük játszani, de tudta, hogy ezt neki nem szabad. Ő csak éjjel járkálhatott, amikor senki sem látta - kivéve Bodri, de ő úgyis kutyus volt.   A hó olvdni kezdett, február végefelé járt az idő, az ereszből csordogált a víz. Frici pocakja behorpadt - olvadt. Amikor utoljára ment ki a holdhoz, megköszönte pompás életét: a gyerekeket, Bodrit. Nem volt nagy kaland rövid élete, de ő meg volt elégedve vele. Kinga és Hunor tudta, hogy eljön az a nap is, amikor Fricit majd nem találják megszokott helyét. És el is jött. Az egyik reggel csak a kalapot, a sálat, a követeket, a zöld gombokat és a nagy répaorrat találták egy kupacban. Friciből újra pára lett, és a felhőben ült esőcseppek formájában.   Csak Bodri kutya sejtette öesztönösen, hogy nem utoljára találkozott Fricivel, az éjszakai barátjával.

2010.01.30. 18:45 Brittaney

Brittaney: Fagyos, a hóember élete: Egy hideg nap történt az egész.Leesett az első hó. Én is ott voltam csak nem egészben...Kijöttek a gyerekek, nagyon örültek a hónak. Belém markoltak - vagyis csak az egyik részembe- és elkezdtek hógolyózni.Mikor már megunták azon tanakodtak mit csináljanak a sok hógolyóból. És ekkor jöttem én...Elkezde az édesapjuk az alsótestemet, egy nagyobb gyerek, olyan 11 éves féle meg a középtestem, Végül a legkisebb kislány 6 éves a fejemet. Kész lettem. De még nem teljesen! Felrakták rám a legszeb fazékjukat és egy szép sárga-piros csíkos sálat. kezembe rakták a seprűjüket. És a kislány csinált nekem egy nagyon szép jégkalapot. Megöleltek. Nagyon kedvesek voltak, még énekeltek is nekem! Bementek mert már késő volt. Én ott maradtam. Egyedül a kislány kívánt nekem jó éjszakát. Másnap reggel jó hideg volt. Játszottak velem. És még szépítettek is rajtam. Eltelt egy-két hét. Egy nap jó meleg lett. Én meg ott álltam és vártam. A kislány sírva jött ki amikor megtudta , hogy első hóembere olvad. Átölelt. De nem fázott. Csak sírt a vállamon és kérte a napot hogy ne süssön, és végre beborult esett a hó és én új erőre kaptam. De ez nem tartott sokáig. Egy nap mikor a kislány visszajött az iskolából a helemen egy tócsát látott és a ruháimat. Csak sírt egész nap. Az édesapja hiába vígasztalta hogy majd épít másikat a kislány egyre csak azt mondta, hogy én különleges voltam. Két nappal később eső esett. A kislány nagyon élvezte. Tudta, hogy én is valamelyik csepp vagyok és , hogy minden esőnél és hónál vele vagyok. Így élünk majd végestelen-végig. De azt a jégkalapot, azt a gyönyörű jégkalapot sose feledem...

2010.01.30. 17:31 sussika

Élt egyszer egy Sanyi nevű hóember. Nagyon okos volt, de a társait lenézte és elutasította. -Sanyí, sanyí jöss bulizni?? -Ááá én túl okos vagyok hozzátok.-mindig ilyen és hasonló válaszokat hallatott. Már senki nem szerette őt és elnevezték "Kódredszernek". Sanyi egy este nagyon unatkozott és a már nem létező barátait kereste. De senki nem volt hajlandó egy "hagyjál"- nál többet felelni. Sanyi rájött, hogy mindenkit elüldözött maga körül. Próbált visszailleszkedni de nem sikerült eki. Hajnalban el keseredetten kiment a hegyoldalra és felnézett az égre. Egy szörnyű dolgot látott. Még csak 4 óra volt, de már kelt fel a nap. Rögtön rájött, ha sokáig itt maradnak még elolvadnak. Visszarohant a faluba és elordította magát. -Hóemberek ébresztő, jön a világvége!!!!! -Jaj Kódredszer dugulj már el, van aki aludni szeretne. -De nem értitek, gyeretek a hegyoldalhoz jön fel a nap. -Jaj már hogy jönne fel, itt még sose sütött nap -Komolyan beszélek, mér hazudnék ilyennel.- egy idő után sikerült mindenkit meggyőznie, ráadásul az éleslátók már láthatták is a napot. -Jaj istenem most mi lesz??-kiáltották kórusba a hóemberek. -Ne aggódjatok tudok egy helyet ahol átvészehetjük az esetet.-mondta Sanyi.- de nagyon kellsietnünk. Csak a legszükségesebb holmiaitokat hozzátok. Negyedóra múlva találkozunk a jégpályánál.- már 10 perc múlva mindenki a megbeszélt helyen volt. - Siessünk, nem szabad megolvadnunk, mert legyengülünk és nem fogjuk tudni megtenni az utat. - sürgetett mindenkit Sanyí és elindultak. Már nem voltak messze a túlélő helytő de az egyik kis hóember nem bírt továbbmenni. -Nem állhatunk meg- szólt Sanyí -Nem hagyom itt a fiam!- mondta egy zaklatott hóember. Avval Sanyí segítőkészen felkapta a kis gyereket és egy barlangnál letette kimerülten. -Megérkeztünk - mondta majd eszméletlét vesztve összeesett. Nem sokkal később rémült sikoltozásokra tért magához. -Sanyí, Sanyi -sírták kórusban a hóemberek, -térj magadhoz, modj valamit!! -Mindenki meg van??-kérdezte Sanyí -Jól van!!-kiálttta mindenki. -Köszönjük , hogy szotál a közelgő katasztrófára és idehoztál minket.- mondta egy hóember. -Ez csak természetes....-folytatta volna -Háromszotos hurrá Sanyíinak: hip hip hurrá, hip hip hurrá HIP HIP HURRÁÁÁ!!!-  Sanyí nagyon elérzékenyült és mindenkivel nagyon kedves lett. Nem akarta újra átélni azt az érzést, mikor egyedül van a világban.

2010.01.30. 16:22 nyamí.[120199]

Egy hóember élete Volt egy kisfiú,aki nem tudott rendesen beilleszkedni az új iskolájába,nem voltak igazi barátai. Ez a kisfiú csak várta és várta a telet,hogy hógolyóbol különböző alakokat formáljon,ezeket tartotta a barátainak. Eljött a tél,a várva várt évszak.A kisfiú bánatosan gyúrta a hógolyókat-látván,mások együtt vannak és szórakoznak. Mindenki építí a hóemberkét,hozza neki a sálat,és a répa orrot.Ez a kisfiú is épitett egy hóembert,őt tartotta a barátjának. Elmesélte neki a napját,épitgette,csinositotta,ha esetleg kicsit lerombolódott volna,ő egyből visszaépitette.Ez a hóember egy igazi mosolygós kis hóember volt,imádta a kisfiú társaságát bármikor meghallgatta őt,és mindig csak mosolygott,és tovább mosolygott. Ott volt a hóemberrel a kisfiú órákig,beszélgetett vele,őt tartotta az igazi és megértő barátjának. Mig el nem jött a tél vége..egyre melegebb lett,a hó sem esett már.A hóember csak csöpögött,nem tudta a kisfiú visszaépiteni. A hóemberből hulltak a könnyek,a vízcseppek leperegtek róla..Eljött a tavasz.. A kisfiú szivében a mai napig él az ő pótolhatatlan hóembere. Hogy mindig emlékezni tudjon rá,a víz amiből ő lett,egy üvegbe zárta,így,mikor hazaér az iskolából,rohan,és megnézi az Ő "hóemberét" (:

2010.01.30. 15:39 annamária (18554)

Én most egy mesét írok ha nem baj :                                                                  Az életre kelt hóember Hullott a hó . Fehérré varázsolta az egész tájat . A gyerekek kinéztek az ablakon és meglátták , hogy esik  a hó. Boldogan felsikítottak . Kiszaladtak az udvarra és elkezdtek egy nagy hóembert építeni .  Készült a test és a  fej .  Rengeteget dolgoztak vele. Megcsinálták a kezet , felkerült az arcra az orr . Feltették a kalapot és egy nagy villanást láttak .Legnagyobb ámulatukra a hóember életre kelt .A gyerekek vígan játszadoztak a hóemberrel. Az eget már halvány rózsaszín fátyol borította . A hóember szomorúan odaszólt a gyerekeknek , hogy ő csak napnyugtáig játszhadozhat velük . A gyerekek nagyon elkeseredtek .Kérlelték , hogy maradjon még egy  kicsit . A hóember rázta a fejét , bármennyire szeretne nem maradhat . Az anyukájuk kiszólt , hogy itt a vacsoraidő és már jöjjenek be . Legörbült a szájuk mikor ezt meghallották. De a hóember odakacsintott , hogy menjenek holnap is ott találják

2010.01.30. 15:34 hermiony (158910)

Egy hóember élete             Itt a tél. Odakint nagy a hó. A gyerekek mind kint vannak és játszanak. Egyesek szánkóznak a domboldalon, mások korcsolyáznak a befagyott tavon, megint mások hógolyóznak vagy éppen hóembert építenek. Ez a történet is egy ilyen ,,épített emberről" szól.           Egy téli délutánon, mikor olyan hideg volt, hogy a házak ablakai mind be voltak fagyva és senki sem járt az utcákon, a három testvér (neveket nem írok :P ) úgy döntött, hogy építenek egy hóembert. Ki is mentek, neki is fogtak. Mindent jól beosztottak, így mindenkinek meg volt a maga kis feladata. Szürkületkor már kész is volt a hóember. A gyerekek megfázva ezután bementek a házba és a kandalló mellett melengették lefagyott ujjacskáikat. Másnap méghidegebb volt, ezért a szülők nem engedték a három testvért óvodába, kimenniük is szigorúan tilos volt. A gyerekek bent szomorkodtak, hogy nem tudják meglátogatni új barátjukat, a hóembert és attól féltek, hogy szegényke nehogy megfázna. Délután, mikor a szülők elmentek bevásárolni és a nagyit bízták meg, hogy ügyeljen a csöppségekre, a kis ravaszok odatették a nagyit olvasni, amíg elalszik, majd kiosontak a házból. Felöltöztek, hiszen tudták, hogy kint nagyon hideg van. A hóember köré álltak és énekelni kezdtek. Énekeltek és énekeltek, mígnem az egyikük fejében egy jónak tűnő ötlet csírázott : ,,A hóember biztosan jobban fázik, mint mi. Adjuk át neki a kabátunkat." Ennyi kellett és csak úgy röpült le a gyerekekről a kabát, sál, sapka fel a hóemberre. Tovább énekeltek. Egyszer azt veszik észre, hogy a hóember megmozdul. El akarnak rohanni, mert féltek a hóembertől. Ekkor valaki hozzájuk szólt: -Várjatok meg! Öhh...vagyis nem tudok szaladni.... Gyertek vissza! Nem bántalak! -erre a gyerekek megfordultak és lábujjhegyen visszamentek a hóember mellé. Ekkor a hóember szemei csillogni kezdtek, fa kezei megmozdultak és szája beszélni kezdett. Abban a pillanatban leröpült róla minden kabát, sál, sapka és csillogni kezdett a melegségtől. Maga körül olyan meleget árasztott, hogy a gyerekek egy szál pólóban sem fáztak. Csoda történt. A hóembernek szive nőtt. Tudott szeretni és minden emberi tulajdonsága egyből meglett. Együtt énekelt a gyerekekkel, szavalt nekik. Elmesélte történetét, hogy ő mennyi kis hópehelyből áll és, hogy ezek a hópelyhek honnan jöttek, mindenik hópelyhet név szerint említett, csak őmagának nem volt még neve.....és nem is lett. Eltelt ez a barátságos 1 óra és megérkeztek a szülők. Mielőtt ezek beléptek volna a kapun, a hóember megdermedt és a gyerekek ismét fázni kezdtek. A szülők megdöbbentek, hamar bevitték a huncutkákat a házba és lefektették őket. Aludtak. Aludt a hóember is, de szívéből a remény nem halt ki, hogy talán mégis kimehetnek majd......de nem így történt.              Szomorúan záródik e vidám történet..... A gyerekek megbetegedtek, így többé nem mehettek ki barátjukhoz. A tél pedig elmúlt....és jött a tavasz.... ez volt egy hóember élete. Szomorúan és magányosan olvadt el, miközben senki sem nézett rá, nem hallott annyi vidám gyerekhangot énekelni körülötte, nem látta a boldog arcokat....de látott valamit: napvilágot.

2010.01.27. 20:58 Hallows

Wáhjj.:D Ne írjatok ilyen jó történeteekt.... mert akkor esélyem selsz nyerni...xDDDD Ügyi mindnenki grat.:)

2010.01.27. 18:01 .masnii :]

A denevéreb és a Boldogság szigete   Élt egyszer egy csodálatos élőlény: a denevéreb. Sötét, szomorú és kegyetlen ország volt az otthona, társaival együtt élt, de nem mondthatni, hogy békességben szeretetben és boldogságban. Épp ellenkezőleg. Ebben az országban csak a harag, a rosszféleség, a gonoszság létezett, semmi más. Mindenki megtanulta, hogy kegyetlennek kell lennie, ha valamit meg akar szerezni. És mindenki ilyen is lett. Egy napon viszont az egyik denevéreb, Csárli, kikerült az országból, egy csoda folytán és egy gyönyörű, napfényes réten találta magát. Virágokkal teli, jó illatú réten. Egy kismóhus ugrált oda hozzá és megkinálta makkal, egy nyuszi répával, majd később egy csiga gilisztával. Mindet gorombán elküldte.Egyedül maradt és bámult a nagy semmibe. Hirtelen egy különös érdés öntötte el a szívét, amit még soha, egyszer sem érzett igzán... Melegség töltötte el a szívét és csak sejthette, hogy ez a vidámság. Jó kedvel szaladni kezdett, hossza. Maga elé sem nézett, mert érezte, hogy a szíve vezeti. Majd lassan megállt. Most eltűnt a vidámság. Valami sötét, de mégis szokatlan érzés bújt a boldogság helyére. Rádöbbent.... hibásnak érzi magár, hogy megbántotta a nyuszi, a csigát és a kismókust. Elhatározta, hogy bocsánatot kér tőlük. A mókushoz indult először.Egy erdőbe tévedt. Nem volt sötét, de amúgy sem félt volna, hisz megszokta... Addig ment-mendegélt, hogy elfárad és lehuppant a földre.   -Aú! - szólt valaki színte visítva. Megijedt és gyorsan felállt Csárli. Látta, hogy egy kisvakond túrását tette tönkre. Rá se hederített, tobábbindult. Megint valami különöset érzett a szívében és megtorpant. Hátranézett. Ügyetlenkedve próbálta helyrehozni a károkat a kis vakond, különösebb siker nélkül. Visszament és helyrehozta a vakondtúrást. Bocsánatot is kért. A vakont elmondta neki, hol találhatja meg a mókust, a csigát és a nyuszit. Hozzájuk is elment és bocsánatot kért. Ezután egyre jobban beilleszkedett ebbe a pompás világba, ahol őt is szívesen látták. Szívében a gonosz és rossz érzéseket a jóság és szeretet váltotta fel. Megtanulta, hogyha segít társainak, ők is viszonozzák majd, sőt: akkor is készen állnak segíségére sietni, ha nem igazán érdemeli ki.

2010.01.27. 17:45 Hallows

DeniEb, -a denevéreb aki csak a Tevékeny Tevéknél érezhette igazán jól magát Messze, messze, túl az Amerikát és Afrikát elválasztó Atlanti óceánon, az Amazonas medencében, ahol örök eső uralkodott, a folyó mellet egy eldugott kis zúgban, csapatokban élve éltek a denevérebek. Mint az a nevéből látszik, ezek az állatok félig denevérek, félig vérebek. Nagy szárnyukhoz képest zömök test, rövid farok, hegyes fogak, denevér fül, és teljeséggel véreb arc. Most biztos azt képzelitek hogy egy vérszomjas, vad állatról van szó… de nem; szelíd állat, szereti az idegeneket. Nos, Itt ahol történetünk kezdődik, a denevérebek között él egy félénkebb, de annál barátságosabb kis állat DeniEb. DeniEb-nek sajnos nem túl jó élete volt. Mindig csúfolták, bántották, és minden elképzelhető módon piszkálták. És hogy mi volt a bűne amiért nem hagyták békén? Ugyanaz, ami a mi világunkban…Hogy gyengébb kisebb és sebezhetőbb a többi gyereknél. DeniEb a folyóparton sétált, rövid kis pamacs lábán, és  nézte az elé terülő látványos és egyben csodálatraméltóan magas fákat, amik büszke koronájukat az ég felé emelve álltak. Nézte a csodálatos állatvilágot, aminek ő is részese volt. De a legjobb számára az volt, hogy egyedül volt. Egyedül, csendben,és nyugalomban. Itt, ahol nem piszkálja senki, itt ahol minden egyes lélegzetvétele egy csodálatos élménnyel ér fel számára. Magányos volt ugyan, hogy nincsenek barátok, akik szeretik, és akiket ő szerethet, de örült is.. nem volt boldog de örült. Míg az életén gondolkozott, későn vette észre hogy a napkorong fénye lassan elhalványul és a gyülekező felhők a szokásos napi esőt ígérik.  „Ideje hazamenni”- gondolta. Lassan és  szomorúan kullogva, sétált amíg haza nem ért. - Már megint azon az átkozott folyónál voltál?!!- vonta felelőségre a mamája miután hazaért. - Igen mama. - Nem megmondtam hogy nem mehetsz többet oda??Menj a szobádba de rögtön!!- utasította. Bement végül a szobájába, és elővette a növényeket ábrázoló rajzát, amit mindig akkor nézett ha bántotta valami. Mennyivel jobb lenne valahol máshol élni….Szerette mamáját, de úgy gondolta neki, és magának is jobb lenne ha elválnának egymástól. Barátai nem voltak, így nem látta értelmét a további ittlétnek. Egy új világról álmodva, csendesen szuszogva, elaludt. Másnap arra ébredt hogy mamája kiáltozik, miszerint elkésik az iskolából. Futott hogy odaérjen időben. De ekkor furcsa zajt vélt hallani. Valaki kiáltozott. És a magas fák közül egyik amelyiket tegnap látott egyszerűen kidőlt!! Mi történik itt?? Ő nem tudta, de ti biztosan tudjátok hogy DeniEb most az emberrel találkozott, a természet egyik legnagyobb pusztítójával. „Majd én kiderítem”- gondolta. El is indult lopakodva a zajok felé, de egy idő után már egyre lassaban ment. Amikor egészen közel ment az egyikhez, az meglátta őt! - Ez meg mi?- kérdezte, mikor észrevette hősünket. – Hé, srácok gyertek ide! Nézzétek mit találtam! Léptek hangja hallatszott… Majd egyre több furcsa szerzemény állta körül DeniEbet. - Ez lehet hogy egy újabb faj! - Vigyük Európába hogy kiderítsük miféle szerzemény ez! DeniEb nem tudott mit csinálni, a szerzemények körül zárták, és elfogták, aztán valami szúrást érzett az oldalában és minden elsötétült. Egy dobozba zárva valami bárka szerűségen ébredt. Hol lehetek vajon? – gondolta. Félt ugyan, de nagyon izgatott volt… lehet hogy most viszik a várva várt új világba? De ekkor megrázkódott, a hajó, és ő felborult. Amikor leállt a rázkódás, úgy érezte hogy alatta hullámzik valami. „ Te jó ég! A vízben vagyok!” Nagyon elkeseredett, és abban a tudatban hogy soha nme lesz már jobb élete, elaludt.. Mikor felébredt,már reggel volt… érezte hogy már nem hullámzik semmi, és a dobozban sem van már benne.. Nem tudta hogy hol van. Körös körül homok, és tikkasztó forróság! De viszont egyet tudott…. hogy szomjas, borzasztóan szomjas. Megmozgatta szárnyait,és repülni kezdet… de bizony ezt sem bírta sokáig, hamar feladta, hisz a magsságban ahol repült, még melegebb volt. Í gy sajnos sétálnia kellet…. Bár lenne valami innivalóm- sóvárgott. Fél óra múltán összeesett, és elterült a forró homokon… „ Meg fogok halni”- gondolta. De ekkor négy patás állat vágtatott hozzá. Hallot már róluk már az iskolában…. „Hogy is hívják őket? Megvan! Tevék… de hisz a tevék a sivatagban élnek….Afrikában… Tehát akkor én is Afrikában vagyok” - Hallod amit mondok?- kérdezte az egyik. De DeniEb nem felelt. - Vigyük Hópihushoz. – ebben mindannyian egyetértettek. Közös erővel bevitték egy nagy kapun, majd egy kellemsen hűvös szobába vitték, ott is egy asztalra fektették. - Hozzatok vizet sűrgősen! – utasította a felnőttek szigorú hangján a Hópihusnak nevezett teve. Mikor a tevék elementek, így szólt DeniEbhez: - Ne aggódj! Itt biztonságban leszel! Mindenki szeretni fog majd! Te leszel az egyik különleges állatunk! Hisz ez a Tevékeny Tevék karaván, ahol mindenki oly vidám.- mondta kedvesen. - Köszönöm. – csak ennyit tudott kipréselni magából aztán már aludt is. Örökké boldog volt, hisz a Tevékeny Tevék vigyáztak rá, és kedvesek voltak. Soha nem felejtette el mamáját, de itt érezte igazán jól magát.:)

2010.01.27. 13:28 .ormi :]

.ormi :]                     Az éjszaka rémei   Hol volt, hol nem volt, de valahol mégis volt egy erdő. Ebben az erdőben sok-sok erdei állat lakott, mind-mind békességben egymással. A rókák és farkasok sosem vadásztak kis nyulakra, inkább a faluba somfordáltak be baromfit laponi.   Ebben a békés erdőben történt, hogy amikor szokás szerint este összegyűlt az Erdei Tanács megbeszélni az erdő ügyeit, Uhu bagoly képéből kikelve eszeveszettül próbálta elújságolni a rettenetes hírt:   - Az éjjel, amikor szokásos őrjáratomat végeztem, az erdő sötét barlangjai felől rettentően félelmetes visításokat hallottam. Először magam is azt hittem, ami most bizonyára önök hisznek, tisztelt gyűléstagok, vagyis azt, hogy valaki az éjszaka közepén segítségért visítozik. Ezért hát, mint hivatalos erdei rendőr, közelebb szálltam a hang forrásába. Ám akkor sötét alakok szárnysuhogását véltem meghallani, és kísérteties árnyak bukkantak fel imitt-amott az öreg cserfák közt a sötétben. Nagyon félelmetesek voltam. Akkor már minden meggyőződésem megvolt affelől, hogy nekünk nagyobb okunk van a segítségkiáltásra, mint nekik.   Eddig tartott Uhu bagoly beszámolója. Mire befejezte, az izgalomtól kipirult. Fel-le csapkodott 500 éves szárnyaival, és a gyűléstagok megértették, amit Uhu bagoly látott, nem tréfa dolog volt.   - Nos, ezesetben, tisztelt gyűléstagok - állt fel az Erdei Tanács elnöke, Róka Rudolf úr, akit azért választottak az erdei gyűléstagok elnöküknek, mert elég ravasz és settenkedő volt számukra -, ha igaz, amit Uhu bagoly nekünk mondott, ki kell derítani az ügyet: kik ezek a rejtelmes éjjeli rémek?   Egyből izgés-mozgás támadt, nagy hangzavar, a fejek összeértek, mindenki a mellette állóval sutyorászott. Megegyeztek, hogy néhányan, nevezetesen Mókus Móda, Vadkan Disznó, Uhu bagoly és Falánk Farkas - aki cseppet sem falánk a kelletnél -elmennek éjjel a sötét barlangokhoz fülelni.   El is jött a késő este, a négy küldött letelepedett a barlang közelében egy bozótban, és nesztelenül várt. Nem tartottak attól, hogy mind elalszanak, mert Uhu bagoly nem az az eset, aki a sötét éjszakában alunni tudna.   Egyszer csak éktelen visítás, majd egy csapat sötét, furcsa alakú valami kiröppent a barlangból. Leszálltak a fákra, és csiripeltek. Volt, amelyik a földön szökdécselt. A négy küldött nem mert lecsapni rájuk. Inkább belopóztak a barlangba, hátha találnak ott valami furcsát. Odabenn sötét volt.   - Kik vagytok ti? Mit kerestek a MI házunkban? - hallottak egy különös hangot. Egy furcsa termetű, barnás-szürkés madárszerűség csüngött a barlang tetejét fejjel lefelé. Mókus Móda fejreállt, hogy szemezhessenek.   - Mi erdei lakók vagyunk. De ti.. ti kik vagytok? - tette fel a kérdést hülledten Falánk Farkas, aki, mint már említettem, cseppet sem falánk.   - Mi deneverebek vagyunk, különös lények. Hazánkban, Afrikában, nem nagyon kedveltek minket. Féltek is tőlünk, le is néztek bennünket - hát úgy határoutunk, ide költözünk. Arra számítottunk, itt majd békében élhetünk. A többiek elmentek vadászni, és sétálni, mert mi éjjeli állatok vagyunk ám, pont úgy, mint az a bagoly ott ni, veletek! Én nem mehettem velük, mert valakinek őrizni is kell a barlangot. Reméljük, ti megkedveltek majd minket! - magyarázta a kis deneveréb. És csak magyarázott, magyarázott... aztán majd még egy kicsit magyarázott.   - Nekem vannak kis bagolyfiókáim, játszhattok éjszakánként velük - ajánlotta Uhu bagoly kedvsesen.   - Az az igazság, hogy azt hittük, az éjszaka rémei vagytok. Félelmetes a szárnysuhogásotok egy kicsit, és furcsa árnyékot vet a fákra a holdfényben testetek - mondta Vadkan Disznó. Igyekezett nem megsérteni senkit. Addigra már a többi deneveréb is visszaért.   - Szerintem nem vagyunk ilyesztőek - annál is inkább csak furcsák és szokatlanok. De majd megszoktok, meglátjátok! - mondta nyályasan a legidősebb, a vezérük.   És úgy is lett, ahogy ő megmondta azon az éjszakán.   - Ez az ügy is letudódott, mint az eddigi öszes többi - nyilatkozott az Erdei Tanács elnöke, Róka Rudolf az Erdei Hírlapban.

2010.01.27. 13:21 Brittaney

Az új háziállat Most egy olyan történetet mesélek el mely a Pupákról a filmsztárról szól , DE gyerekkorában! Egy nap Pupák édesanyja sétált a coolcamels utcáin. Mikor gondolta , hogy belép a boltba. Mikor betért meglátta a legfurább állatot amit teve valaha láthatott.  Nem tudta miféle szerzet ő ezért megkérdezte az eladót: - Elnézést, nem tudná megmondani , hogy milyen állat ez? - Dehogynem kérem, ez egy Denevéreb! - Hogy miiii??? - Egyí olyan állat amely félig denevér félig véreb. Kitűnő kedvenc a kisfiú tevék számára. Ugy gondolta a tevemama , hogy meg kell ezt a fura szerzetet vennie a kis Pupáknak. - Mennyibe kerül? - 5 datolya. Megveszi? - Igen. - Parancsoljon. De vigyázzon, ha nem kap minden nap szeretetet és nem játszanak vele akkor nagy baj lesz. Hiszen tudja:Félig véreb - És mi van akkor a denevér felével? - Persze azt el is felejtettem mondani. Ha nem kap olyan helyet ahol fejjel lefelé lóghat és ha nem bogarat ad neki enni akkor sajnos vissza kell hogy vegyem. - Mindent meg fog kapni ne aggódjon az én Pupákom nagyon felelősségteljes. Így hát a tevemama Pupák szülinapjára egy Denevérebet vett. A kis Pupák nagyon örült neki mikor megkapta: - Köszi mama nagyon kedves vagy. De kérdezhetek valamit? - Persze. - Mi ez?! - Ez egy denevéreb. Elmondom mit kell vele csinálni, hogy rendesen éljen. És a tevemama elmesélte amit a boltos mondott neki.  A kis Pupák pedig minden nap játszott vele, szerette,lógott a denevérebbel fejjel lefelé és bogarat adott neki enni. Teltek az évek és Pupák már felsős lett. Éppen az iskolába indult amikor el akart köszönni a kedvencétől. Ám de... Ahelyett , hogy egy édes kis denevérebet talát volna... 4 kis denevérebet talált! Rájött , hogy a denevéreb idehívta fajtársait mert nem akrt egyedül lenni. A (már nem is olyan) kicsi Pupák pedig rájött , hogy a kedvencének szabadság kell. Így szólt a mamájának , aki segített elvinni a 4 denevérebet oda ahol élnek a sivatag másik felébe ahol sok a fa. Ott elengedték őket de Pupáknak nem fájt a szíve hiszen tudta , hogy jó helyen lesz ott. Másnap mikor a suliba megkérdezték , hogy mit csinált tegnap hát azt válaszolta hogy: - Csak megmentettem egy szokványos állatot.

2010.01.24. 20:19 Vizen

A legjobb hitves   127 nappal ezelőtt kezdődött. Először léptem be a TTK csetszobájába. Egyetlen admin volt ott csak, egyetlen ember is egyben: egyben az egyetlen, akit először megismertem. Egyben az egyetlen, aki semmit nem változott azóta, hogy megismertem. Liza, hogy ismerkedtünk meg? Azt hiszem, egészen jól elvoltunk... Barátként, én akkoriban csatlakoztam, te már itt voltál. Sokat beszélgettünk- meséltem magamról, az életemről, és azt hiszem, te is ugyanezt tetted. Pár nap alatt sokmindent tudtam meg, és sok hétig nagyon emlékezetes beszélgetéseink voltak. Liza, mi történt veled? Mostanában azért nem vagy itt sokat- szinte semmit. Néhány közösségi oldalon tudunk beszélgetni, de valamiért a cseten sosem talállak...a fórumon sem, az egyetlen életjel a könyvajánló, amit mindig elküldesz. Remélem, egyszer ezeket a sorokat is olvasod majd, és akkor tollat ragadsz ( de billentyűzetet mindenképpen) és írsz majd. Liza, mit szeretek benned? Barátság. A béke szent. Talán te vagy az egyetlen, akivel soha nem volt konfliktusom. Mindig tudtam neked írni, és mindig válaszoltál. Mindig megosztottam veled mindent, amit másnak nem akartam megmondani... Emlékezetes volt minden, amit írtál- pontosan emlékszem a stílusodra, a színedre a cseten, a pólóra, ami a teveclubos adatlapodon van. Emlékszem egészen- felejteni nem szeretnék. Liza, emlékszel rám? Remélem igen. Remélem, sikerült leírnom mindent, amit szerettem volna- ugyanis ő nagyon jó hitves, bár mostanában nem sokat hallok róla. De bízom benne, hogy egyszer újra feltűnik egykor oly jól ismert arca a cseten, és újra tudok beszélgetni vele. Te emlékszel rám? Liza, hol vagy? Akárhol is vagy- gondolj arra, hogy én is rád gondolok most- és visszavárlak...

2010.01.24. 15:02 pannikam

Pannikám[187739] története: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tevelány, Panni. Éppen a régi 3D cseten töltötte szabadidejét, mikor ráírt egy ismeretlen fiatalember. -          - Szia Panni! -          - Szia Alma Herceg! -          - Figyelj, tevém hitvest keres! Nem lennél a hitvesem? -          -  Én is éppen hitvest keresek. leszek szívesen. Küldjél levelet! -          - Oké! – s ezzel a jövőbeli hitves kilépett a csetről. Utána napokig várt Panni , hogy újra feljöjjön , de nem jött. Unalmában Panni, ismét felment a csetre és kit talált ott? Igen őt! Alma herceg elmesélte, hogy nem gépezhetett és ezért nem jött fel. Nagy örömükben össze is házasodtak. Pár nap múlva megbeszélték, hogy készítenek egy közös gyermeket, kinek neve Alma Baba lett. Úgy beszélték meg havonta váltogatják, hogy ki gondozza a tevekölyköt. Hónapokig boldogan éltek.  Egyszer csak ismét nem jött fel napokig Alma Herceg. Abban a hónapban ő volt a soros, így Panni nem tudta gyermekük jelszavát sem.   Így történt, hogy család nélkül maradt Panni. Mostanság próbált keresni idősebb tevefiúkat de nem találta meg a megfelelőt. Szivesen várja mindenki jelenkezését.

[639-620] [619-600] [599-580] [579-560] [559-540] [539-520] [519-500] [499-480] [479-460] [459-440] [439-420] [419-400] [399-380] [379-360] [359-340] [339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]