Egyszer réges-régen, azután pár évvel, hogy a húsvéti nyuszi megszületett egyszer csak beköszöntött a tavasz a Teveországba. Minden kis és negy karavén kapuján becsöngetett, és rendszerint mindenhol tárt karokkal várták. A tavasz sokmindent hozott magával. Abban az évben egy csodálatosnak induló hüsvétot is.
A húsvéti nyuszi élete harmadik húsvétján is, mint mindegyiken nagy örömmel festegette a tojásokat. Egyedül volt, a kis odujában, és festegetett, meg persze kóstolgatta a csokitojáskákat s, amiket időközben készített. Ezeket a barátainak szánta, mivel nem volt elég ideje mindenkinek készíteni, és meg sem akarta enni mindet, mert akkor jövő húsvétig futhatott volna, hogy újra formába lendüljön. Egyszer festegetés közben rájött, hogy így egyedül festegetni nem is olyan jó móka, és sokkal izgalmasabb lenne, ha a barátaival megoszthatná ezt is. Elment hát hogy felkeresse a barátait. Ment mendegélt, amikor egyszer megérkezett. Bekopogtatott a az ajtójukon, de a barátai nem látták szívesen, és arra gondoltak, hogy "Ha nem hozott nekünk csokinyuszikat, akkor mi minek végezzük el az ő munkáját?! Na nem, én nem fogom a Húsvétot rá áldozni!".
Nem volt már ideje a nyuszinak hazamenni, ezért ment tovább, remélve, hogy talál igazi barátokat, akik segítenek neki, nem olyanokat, akiket ő barátnak hitt.
Kis idő múlva egy nagy karuhoz ért, amin ez volt nagy, színes betűkkel írva:
Tevékeny Tevék Karaván
- Hátha ők majd segítenek nekem. Megpróbálom, és bemegyek.
Amint az ajtón belépett egy gyönyörű kert tárult eléje, ahol a kis tevegyerekek játszadoztak. Volt ott egy ösvény is, ami egy óriási irodához vezetett, Hópihus és tapicska irodájához.
Végigsétált az ösvényen, és belépett az irodába.Amint belépett egyhatalmas helyiséget pillantott meg, ami olyan volt, akár egy zsúfolt bank épülete. tele tevékkel, akik a gondjaikat intézik. Olyan tevék is akadtak, akik segítettek nekik, de ők már kevesebben voltak, majdnem fele annyian, mind azok, akik segítségért fordúltak hozzájuk. A terem bal sarkában volt egy óriási levelesláda, ami három részre volt osztva:
az első részbe azok a levelek kerülnek, amik Hópihushoz, a másodikba amik tapicskához, az utolsóban pedig amik Rozalicskához vannak címezve. A terem végében meg volt egy pult, ami mögül pár szorgos tevelány segített azoknak, akik kérték. Az első tevelány olyan ismerős volt a nyuszinak. Hát persze, hogy ismerős volt, hiszen ő volt Rozalicska. Most éppen egy telefonbeszélgetést próbált higgadtan lebonyolítani. Előtte Három teve volt, akik sorba álltak. Ő is gyorsan odasietett, hgoy sorra kerülhessen:
- Üdvözlöm! Miben segíthetek önnek? - kérdezte tőle Rozalicska, amikor sorra került az asztalánál.
- Jó napot kívánok! -köszönt udvariasan a nyuszik- Merre találom Hópihust, a karaván vezetőjét. Egy régi bartja vagyok.
- Elfoglalt Hópihus éppen, de ha gondolja bejelenthetem.- szólt, és felvette a telefonkagylót és tárcsázott, de aztán eszébe jutott valami, és letetet a telefont- Hogy is hívják?
- Mondja, hgoy Nyaff keresi, így biztosan megismer.
Rozalicska szólt telefonon Hópihusnak, majd Nyaff elindult Hópihus irodája felé. Kopogott, majd belépett. hatalmas kupacokban hevertek a papírok és levelet Hópihus íróasztalán.
- Szervusz, Hópihus! Megismersz még?
- Szervusz! Hát hogyne ismernélek meg! El lehet téged felejteni egyáltalán? - viccelődött Hópi.- Mi járatban vagy errefelé?
- Hát, tudod, egy kis segítséget kérnék tőled. Nem volt időm megfesteni a tojásokat húsvétra, sé ebben kérném a segítségedet, na meg a karavánodét.
- Értem. Gondolom ezt úgy kéne megoldani, hogy ne tudják meg, ki is vagy valójában, igaz?
- Hát, úgy valahogy.
- Van is egy ötletem, gyere! Segíts!
Pár óra múlva készen is voltak. Nyaff miután megköszönte a segítséget egy kisebb kupac papírral a kezében rohant ki az irodából, utat törve magának a tömegben. Egyenesen Rozalicskához sietett. Átadta a papírokat, és magyarázott valami.
Nemsokára már minden kis Tevékeny Teve levelesládájában ott csücsült az aznapi körlevél, amiben a játékok voltak. Most különleges játékok voltak:
az első játék az volt, hogy tojásokat és nyuszikat kellett készíteni csokiból; a második meg az, hogy a tisztáson elrejtett tojásokat kellett megtalálni és kifesteni.
Ezek az ötletes játékok megoldották Nyeff gondját, meg mosolyt csaltak a kis tevék arcára.
Aznap végig játszottak anélkül, hogy tudták volna, hogy ezzel segítenek Nyaffnak, és boldogak voltak.
Húsvét hajnalán Nyaff összegyűjtötte a kis tevék által összegyűjtött és kifestett tojásokat, meg a csokitojásokat is. Minden teve ajtaja elé rakott egyet mindkettőből, vigyázva rá, hogy ne azt adja neki, amit ő maga festett. Nagyon jó móka volt. Mikor felkeltek a tevék, Nyaff már messze járt, hiszen még rengeteg tevét, gazdit, és nyuszit kellett megajándékozzon egy rövidke reggel alatt.
Míg a tojásokat osztotta szét, arra a vidám, önfeledt játékra gondolt, amit közösen a Tevékeny Tevékkel élt át, és arra a sok mosolygó tevearcocskára gondolt, akiket sikerült meglepnie.
Nyaff azóta minden évben Húsvét előtt ellátogat az igazi barátaihoz, a Tevékeny Tevékhez, hogy eggyütt varázsoljanak mosolyt egymárs arcára. : ]
Kedves Gyerekek, eme történetet csak nektek címezhetem, hiszen ki ismerné kívületek jobban a húsvéti nyulat? Ti látjátok nap, mint nap, nem csak mesekönyveitekben, plüssállataitokon, a csokoládéban; de szívetekben, lelketekben, álmaitokban egyaránt fellelhető a különleges teremtmény.
Gyerek, ti el tudjátok képzelni, hogy mennyit fárad a nyuszi azért, hogy a harmatos húsvéti reggelen izgatottan mehessetek ki keresgélni? Sokan mondhatnák rá, hogy lusta állat, hiszen az évnek csak két napján dolgozik; ám nyuszifeletti munkát hajt ekkor végre; a Föld összes kisgyerekének ajándékot visz. Nem marad ki az egyiptomi „színesbőrű”, vagy a bennszülött baba sem, a világ összes országának összes csemetéje boldogan várhatja az esztendő egy napját, ami tényleg az övék.
Minek zengjek ódát néktek arról, hogy ki is ő, amikor úgy ismeritek, mint a saját tenyeretek? Bár úgy hiszitek, hogy nem találkoztatok még vele, azért mindig mellettetek él – csak gyermekien, gyámoltalanul elnéztek mellette.
Kislány, miért így rajzolod le a húsvéti nyulat? Bárhogy is nevezet, bármilyennek képzeled el, sose felejtsd, hogy ki ő valójában!
Egyszer régen, nagyon régen... Kislány voltam, tán még csak hat éves, s izgatottan vártam a reggelt; azon tűnődtem, hogy mikor festi az én tojásomat a nyuszika?
Ötpercenként kérdezősködtem, hogy mikor lehet már aludni menni – pedig igazából minden nap bagolykodtam -, hiszen tudtam; mielőbb az este, annál előbb a reggel.
Édesanyám szemével még fáradtan intett:
- Kicsi Mina, játssz még, úgysem hasad hamarabb a hajnal – s sugárzó szemekkel visszahajolt a kötése felé; fejtette le a szemeket. Örült ő is, de én nem értettem, miért nem izgatott, hát ő nem várja a nyuszit? Nem, ő valóban csak boldog volt, szemei könnyesen rebegtek, amikor látta vidámságom; igen, milyen nagy már az én lányom – gondolhatta csöndesen.
S mikor már Apus is hazaért, leült nyekergő székébe, s mesélt valami számokról, meg gyárról. Az én szemem előtt valami természetfölötti álombéli kép rajzolódott ki; Anyus csak nyugodtan fejtette a szemeket.
Oly’ távoli így a kép, oly’ idegen, most, hogy már más szemmel nézem a világot. Mintha bepárásodott lett volna még az okuláré; s csak később törülte volna a kendő végleg tisztára.
Csak néztem a sötétedő égboltot, s kerestem, kutattam a megváltást hozó holdat. Mindjárt itt lesz – gondoltam – már csak egyet kell aludnom, s mászkálhatok bokrok alatt, fák mögött, a természet ölelő karjaiban.
- Mindjárt itt lesz, Minám, mindjárt itt lesz - bíztatott mosolyogva Apus is, ahogy megpillantotta a vágyakozó szememben visszatükröződő fényt.
- Csak a holdat várom, tudom, Apuska, csak a holdat... – néztem még mindig mereven a sötétségbe. – Anyus azt mondta, hogy lesz hold, s akkor elmehetek aludni...
Fáj e gyermeki álom, s mindig könnybe lábad a szemem, amikor mesélem, mert ekkor ismertem meg az igazi húsvéti nyuszit. Hiszen ott volt nekem addig is, Gyerekek, velem élt az álmaiban, s nappal is féltve támogatott, de én nem ismertem meg őt. Csak amikor kattant a zölddel lefestett ajtó...
Amikor végre megpillantottam egy ezüstös szikrát, szinte le kellett fogni, hogy ne ugorjak ki; át akartam volna ölelni az egész virágot.
- Gyere, Mina, fürödjünk! – hívott édesapám és én erős karjába fontam gyengécske kezem.
A csempék táncoltak, minden fényes volt, akárcsak egy álom, s bár én csak egy virág voltam a tündérmezőn, úgy éreztem, mintha valamiben különleges lennék, valami lenne csak az enyém. S nem ismertem meg őt – csak amikor kattant a zölddel lefestett ajtó, s arcom a hideg üveget súrolta...
Anyus kötött a fotelben, s fájós derekát a háttámlának nyomta, mintha gyógyszer volna. Mindig úgy emlékszik bár, hogy a valódi orvosság gyermeke kacaja volt, mely beragyogta még a legkomorabb éjszakát is.
S én, pizsamás tündérként jóéjt puszik kíséretében szinte angyalszárnyon szálltam be a vetett ágyba – két csontos kéz formálta, puhította. Elterültem, de gondolataim nem hagytak elaludni, hiába táncoltattam tíz, meg megint tíz, meg megint tíz – lévén, hogy még iskolás sem voltam, ennél tovább számolni is képtelenség lett volna – gyapjast.
S nem ismertem fel őt, a valódi húsvéti nyulat – csak akkor, amikor kattant a zölddel lefestett ajtó, s arcom a hideg üveget súrolta, s szemeim a messzi távolba révedtek...
Hideg volt; megannyi emlék között együgyűen ez maradt meg, s bár az izgalom átfűtött én borzongtam és fáztam. Vártam, hogy a kályhára fát tegyen Apus, de tudtam, ő már biztosan alszik – a szomszédos szobából hallani lehetett szuszogását.
A szívem a torkomban vert, bár nem is tudtam, hogy mitől – dibb-dobb – a zölddel lefestett ajtó kattant – dibb-dobb – mezítláb suhantam a kövön – dibb-dobb-dibb-dobb – arcom a hideg üveget súrolta – s a hangtalan dobogás... Az utca halvány fénye megvilágított egy alakot. Érdes keze a fáradt munkától le nem konyult – s csak rakta, rakta az ajándékokat.
Biztosan fázott, remegett karja, de szíve melegítette elfáradt testét, a tudat, hogy fent, a szobában egy gyermek szuszog, s reggel boldog lesz, ha végig csinálja.
Nem volt hosszú füle, nem volt pamacsos farka – de mára már biztosan tudom, és érzem, hogy Anyus érdes keze tette tojásaim a harmatos fűbe...
2010.04.04. 18:29
.masnii :]
A húsvéti nyuszi egy napja
Felvirrad Húsvét reggele... A nap tűző sugarai kísérik a kis nyuszit, végig a hegyeken, végig a dombokon és mezőkön, tisztásokon, végig az erdőn. Mindent bejár ő. Kezében apró kosárkája, könnyedén viszi, semmi teher nélkül.
Délután lesz, lassan-lassan, a nap is elfárad a nagy munkájában. Elér a nyuszi az első házhoz, ahol izgatott gyerekek játszanak, megfeletkezve a játékról. Más izgatja őket, várják már a nyszuit és az ő csodálatos ajándékait. A nyuszi csendben, óvatos léptekkel közeledik a ház felé, aztán egy szempillantás alatt bennterem, aztán már kinn is van. Hogy hogy csinálja ezt, azt senki sem tudja, de a piros, zöld, sárga, kék és még megannyi színben pompázó tojások már egy kis kosárkában hevernek, benn a házban, az asztalon. Sietve továbbáll.
Alkonyra, mikor a nap már elmenni készül, elűtnni a dombok mögött, végez a nyuszi, elégedetten könyveli el magának, hogy jó munkát végzett. Kis házának piciny székére leül és azon gondolkodik, vajon mennyire ölrülnek a gyerekek a tojásoknak. Hátradöjti fejét, szeme lekoppan. Elaludna most szívesen. Fejében apró gondolatok tömegéből egy sejtés szivárog elő: Egy házat kihagyott, egy házban még várnak a gyerekek rá.
"Jaj, hogyan is felejthettem el Reginát?" - töpreng magában, miközben a kosarába néz. Ijedten veszi észre, hogy csupán egy tojás maradt, egy piros, amelyik a legkedvesebb volt számára. "Elviszem ezt neki, de sietnem kell" - gondolja és a tojást a markába szorítja és már kinn is terem, kinn a kis mezőn, az erdő szélénél.
A nap lement már, a hold készül felfáltani őt. Odaér a nyuszi Regina házához. Megtorpan. Azon gondolkodik, vajon hogyan is adja neki oda azt az egy szem tojást? "Menjek be, hagyjam ott és kész? Vagy írjak mellé üzenetet?" - kérdezi saját magától bizonytalanul. Egy lépést tesz előre... majd még egyet. A küszöbön terem. Lassan felemeli a szabad kezét, megnyomja a csengőt. Izgatott lány sóhalyát hallja, majd gyors lépteket hall, melyek egyre gyosrabban, egyre közelebb érnek őhozzá...
Kinyílik az ajtó és a nyuszi egy lázasan csillogó szempárral találja szemben magát.
- Szia! Már annyira vártalak! - kiáltja a lány. - Azt hittem, elfelejtettél... - mondja bátortalanul. A nyuszi szó nélkül hagyja ezt, belép a meleg folyósóra és a lány becsukja az ajtót. Lassan odanyújtja a kezét a lánynak, majd széttárja és egy tűzpiros tojás tűnik ki onnan. A lány ránéz, majd elmosolyodik, oly kedvesen és oly édesen.
- Ezt nekem hoztad? - kérdezi.
- Igen... - válaszolja a nyuszi.
A lány kezeibe veszi a tojást, ami annyira lenyűgözte őt.
- Ez gyönyörű... - mondja alig ahllhatóan. - Köszönöm.
A nyuszi egy szót sem szól. Elfáradt má oly nagyon, mégis egy meleg, kellemes érzés fogja el. Úgy érzi, hogy egy átlagos napból varázsolt neki a lány egy felethetetlent, egy lenyűgözőt.
- Gyere bejjebb... - hívja a lány gengéd hangon.
A nyuszi úgy érzi, mennie kell. A szíve mégis mást diktál, hát neki egedelmeskedik:
- Tényleg maradhatok? Köszönöm. ^^
2010.04.04. 18:23
Csigu ^^^[194430]
A Húsvéti nyuszika egy napja
Egy nap a húsvéti nyuszi felkelt, megreggelizett, és odapillantott, ahová a gyerekeknek szént tojásoknak kellett volna lenniük. A nyuszi nagyon megijedt, mert hatalmas fáradozása, és munkája volt benne. Elszaladt hát az Erdei rendőrségre:
-Tisztelt rendőrurak! Eltűntek a tojásaim, és így a Húsvét is veszélyben forog!
-Ne aggódjon, Húsvéti Nyuszi! Azonnal utánajárunk!
A kutatás sajnos sikertelennek bizonyult. A Nyuszi, már-már pityeregve indult haza, ám ekkor egy kisegér lélekszakadva futott hozzá.
-Mi a gond, Cincinke?-kérdezte elámulva.
-Gond az semmi-válaszolt nevetve.-Viszont annál inkább jó hír! Gyere velem!
Az egérke elvitte az erdő szélére, ahol rengeteg kisgyerek játszott. A nyuszi elsőre furának találta, ám rájött, hogy nem játszanak, hanem keresgélnek! "Aha!", gondolta magában. Az egérke arcán huncut mosoly jelent meg:
-Szívesen!-suttogta.
A Nyuszinak egyből felderült a szeme, és egy hatalmas csokitojással ajándékozta meg Cincinkét.
Így telt el a Nyuszi egy napja!
2010.04.04. 16:25
r. TTK Kacsa
A húsvéti nyuszi egy napja
Húsvét reggel a nyuszika fölkelt, és megmosta a fogát, megreggelizett, felöltözött, és elindult a tele kosarával, hogy szétossza tegnap este megfestett tojásait.
Ment mendegélt, egyszercsak egy kisgyerek jön felé, akinek se háza, se ruhaája nem volt. és megkérdezi:
-Te vag ya húsvéti nyuszi?
-Igen, én vagyok. -Feleli a nyuszika.
-Hová mész nyuszika?
-Szétoszom a tojásokat, amiket tegnap festettem a gyerekeknek.
-Segíthetek? Se házam, se ruhám.
-Persze! Gyere velem, és majd te rejted el a tojásokat a házak udvarában.
A kisgyerek nagy örömmel csapódott a nyuszihoz. Megérkeztek az első házhoz.
-Ide 3 tojást rejts el,.mivel 3 gyertek él itt. Csak vigyázz, mert risztó van a házban!
A kisgyerek fogta a 3 tojást, és bemászott a kerítésen. Eldugott egy tojást a ház ajtaja előtt, egyet a bokorban, egyet pedig az alakban. És amikor ki akart mászni a kerítésen, beszorult a lába.
-Segíts húsvétii nyuszi! - Kérte a nyuszit.
Ebben a pillanatban megszólalt a riasztó, és jöttek a rendőrök. Lesegítették a gyereket, és számon kérték tőle, hogy mit csinál. Szerencslre a nyuszi megmentette. A gyerek az ő segítője, és a rendőrökleállították a riasztót, és Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívántak.
Mentek a következő házhoz.
-Na! Ide csak 1 db tojást kell elrejtened! Csak vigyázz, mert itthon vannak a ház gazdái!
Bement a gyerek, és rögtön szembetalálkozott a ház asszonyával. Megkérdezte tőle:
-Hát te meg?- És elverte a gyereket a parfissal.
-A húsvéti nyuszinak segytek!-Válaszolt a kisgyerek. Gyorsan ledobta a tojást a földre, és kiszaladt. Az utolsó ház következett.
-Na! ide két tojást kell elrejtened. Csak vigyázz, mert itt kutyák vannak.
A gyerek válaszolt:
-Na nem! Ide én nem emgyek be! A rendőrök majdnem letartóztattak, elvertek egy parfissal, most még a kutyák is harapjanak meg?
-Ha nem, hát nem.-Mondta a byuszi, és bement. Pár perc múlva jön ki:
-Na látod? Élek: Gyere, kapsz tőle m valamit.
A nyuszi és a gyerek hazamentek a nyuszi házába, ott megköszönte a nyuszi a segítséget, és adott a gyereknekszép ruhát, és odaadta a házát is. A kisgyerek megelégedve hívta a szüleit, és elmesélte a történetet. A szülők hálásan köszöntek el a nyuszitól, és azóta is ott élnek, ha meg nem haltak.
Az év háromszázhatvannégy napja neki olyan, mint a többi. De amikor felvirrad az utolsó, kora reggel, az első napsugárral kel fel, és kosárkájával nekiindul. A kosár kívülről normális méretű, azonban ha belenézünk, eláll a szánk a csodálkozástól: sok ezer, tízezer tojást rejt az. Piros, kék, sárga és zöld tojások keverednek egy szivárványszínű, és mennyeien finom forgatagban.
A nyuszi egy pillanatig sem pihen, körbejárja az utcákat, a városokat, az országokat, közben mindenhova csempész egy-két meglepetés tojást: a szerencsések megtalálják őket a kert harmatos füvében, az ereszcsatornában, de még a postaládában is felfedezhetünk néhányat. A csillogó papír egy pillanat alatt lejön a tojásról, a csoki pedig ennél is hamarabb elfogy; mosolygó anyukák nézik csemetéjüket boldogan, kezükben egy mámoros ízű és illatú tojással. Ilyenkor minden anyának szélesre húzódik a szája, és a saját gyermekkorára gondol. "Milyen jó is volt ekkor"- gondol vissza sóhajtva. "Ekkor már tudtam, hogy nem apu és anyu, hanem a húsvéti nyúl rejti el az apró nyalánkságokat".
A nyuszi ilyenkor a fűben lapul, hallgatózik: örömmel tölti el a nevető kisgyermekek hada. Persze vigyáz arra is, hogy senki meg ne lássa: hiszen akkor odaveszne a mulatság.
Az óvoda kertjében gyönyörű rózsabokor nyílik. Ezt nézte éppen akkor Pali, amikor a társai már visongva rohangáltak az elrejtett tojásokért. Tudta jól, ő úgysem találna semmit, hiába is keresné. Pillanatra behunyta a szemét, de talán csak hogy letörölje a szemén a könnyeket. Mikor újból kinyitotta, a legszebb rózsán egy gyönyörű piros tojást látott. Odanézett mégegyszer, hátha képzelődik, de nem- érzékei nem csalták meg. Gyorsan a kerítéshez rohant, hátha lát még valakit, de az utca kihalt volt. Mintha csak képzelődött volna, de egy bojtos farkat pillantott meg befordulni a sarkon...
Álmélkodva kezébe vette a tojást, díszes papírján megcsillant a napfény. Jobb kezével lassan lefejtette az értékes papírt, és zsebébe süllyesztette. A csokit lassan ette, minden harapásnál élvezet töltötte el, és szebbnél szebb emlékek jártak a fejében. Életében először evett húsvéti tojást, és hirtelen megértette, mitől ilyen boldogok a többiek ezen a délelőttön, amikor ő szomorkodva, térdére hajtott fejjel kuksolt a kertben.
Lassan ebédre gyülekezett mindenki, az összes tojást megtalálták. A gyerekek egymást túlharsogva nevetgéltek, melyikük tojása szebb, melyik talált többet. Pali nem tartott velük: a zsebében lévő csillogó papíron gondolkozott, meg a bojtos farkon, amit épp csak fél pillanatra vett észre az uca legvégén.
"Hát igaz?" gondolkozott töprengve. "Mégsem az óvónénik hozzák a tojásokat?" Sosem hitte el nekik, amikor kijelentették, hogy nem ők rejtették el a sok tojást. Hát mégis igaz? És ő az egyetlen, aki látta őt?... Ezeken elmélkedett, amikor beléptek az ebédlőbe, és elfogyasztották az ebédet. A végén még csokitojást is kaptak, de valamiért nem volt az igazi. Kék papírján nem szikrázott a nap fénye, az íze sem volt az igazi. De hát ez biztos nem is a nyuszi hozta...
Ugyanebben a pillanatban a húsvéti nyuszi belépett házának kapuján. Felesége már várta; a fáradt férjét asztalhoz ültette, és ők is nekiültek ebédelni.
- Hosszú nap volt ez a mai...- mondta lassan a húsvéti nyuszi az ebéd végén.
- Gondolom... De most újra egy év pihenés. Meglátott valaki?
- Nem... Illetve talán egy óvodás, de szerintem csak azt hitte, a szeme káprázik...
- Akkor jó. Maradt még tojás?
- Csak egyetlenegy. - A nyuszi belenyúlt a táskájába, és kihúzta az utolsó darabot, lassan lefejtette a sárga papírt, és ő is a zsebébe süllyesztette. Aztán megették ők is, hiszen az utolsó tojást mindig a húsvéti nyúl és a felesége eszi meg, csak egyetlen darab marad mindig. Nem sejtette, hogy most tényleg rájöttek a titokra, éppen az az óvodás fiú vette észre. Igaz, a többiek hamar meggyőzték, hogy biztos káprázott a szeme...
Egy vasárnap délután, a barátnőimmel összebeszéltünk, hogy ki mentünk az erdőben. Amikor kiértünk, sokat beszélgetünk, s nem vettük észre, hogy nagyon bent vagyunk már az erdőben. Egyszer csak nagy csend lett, a madarak elhallgattak, morgás hallottunk, azt hittük, hogy egy kutya. Nagy szerencsénkre, csak az egyik barátunk volt, meg tréfált minket, persze egy kicsit megijedtünk, de elhatároztuk, hogy mi ezt a kölcsönt visszaadjuk. Ezek után csak azt lestük, hogy mikor tudjuk megtréfálni egymást. Sorra tettük, állati hangokat próbáltunk utánozni, olyan eredetire sikerült egy pár, hogy mindig megilyetünk, utána nagyokat nevetünk. Észre se vettük, hogy repül az idő, de egy idő után, hazafelé vettük az irányt, még az utcán is meg - meg tréfáltuk egymást. Mindenki minket nézet, hogy mennyire vidámak és egy kicsit hangosak vagyunk. Ezt a napot nem akartuk még abba hagyni, így bementünk az üzletben és bevásároltunk, egy kis kajáláshoz. Hozzánk mentünk, és ott folytattuk tovább a bolondos partit. A fiúk valahonnan szereztek cumikat és cumisüveget, persze nem árulták el a dolgot, nem kérdezősködtünk, reá hagytuk az egészet, mindenki abból kellett innia a hűsítőket, és amit akart. Minenki mesélt valami vicces történetet nevetünk sokat, és meg néztünk egy komikus filmet, így telt el az esténk. Másnap délután a chat-en megbeszéltük, az egész hónap minden hétvégén megtartjuk a bolondos hétvégét.
anita174 (79622)
2010.04.03. 20:18
Gyigyi
Bolondos történet
Élt egyszer egy vén teve,akinek volt egy felesége.Szegények voltak,mint a templom egere,a hűtőben nem volt semmiféle csemege.Gondolt egyet az öreg,és horgászni ment.Ám a botra nem volt csali,valamit ki kellett találni.Felkapta hát a feleségét,hogy ő majd megfogja az eledelét.Ráakasztotta a horgászbotra,és beledobta a hideg tóba.Ám a halak féltek tőle,nem mentek a közelébe.Még ma is ott várnak,ha addig meg nem fáztak.
:):)
2010.04.03. 19:37
Mikkentyű 125399
Hát éppen te nem emlékezel arra, amire még a bölcsőnóták tanítottak, s amit azóta is ciripelnek a tücskök füledbe minden reggelen? Gyerek vagy még, Mikkentyű, ne akarj felnőni, akik úgy érzik, hogy ők már nagyok, csak azok esnek abba a hibába, hogy elfelejtik, amit eddig tanultak. Nem, az élet komoly, de mindig van helye a játéknak, képzeld csak, hogy milyen sivárak lennénk, ha egy évben egyetlen nap se lenne a felhőtlen szórakozásé?
Okító beszéde azonban elkomorított, s kezdtem megérteni ennek jelentősségét. Az ilyen szavaktól elszomorodok, s már sírnék azon, hogy percekkel együtt milyen badarságokon gondolkodtam.
- Ne sírj, Mikkentyű! – törölte le arcomról az elkeseredés és a felismerés szememből kihulló gyöngyeit. – Légy boldog! – mondta végül egy életre szóló jó tanácsként – s én megfogadtam!
(Bocsánat, a vége lemaradt!)
2010.04.03. 19:36
Mikkentyű 125399
Bolondos történet
Néhány napja – talán kettő, vagy három, igazából a felejtés képességét sikeresen tökéletesre fejlesztettem – rápillantottam a naptárra, és nicsak, mit láttak szemeim? Éppen április elseje volt. Ami ugyebár köztudottan a „bolondok napja”, ám ha megengedi az olvasóm, én inkább átkeresztelném a bolondozás napjának, hiszen olyan pontatlannak tűnhet ez a megnevezés. Mintha ezen a napon kritizálni akarnánk csekélyebb értelmi képességű honfitársaink, holott erről szó sincs, inkább egy régi udvari bolond mókás szeszélyének tudható be eme nap kialakulása.
De hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, inkább visszakanyarodhatok bolondos történetemhez, amikor is elindultam, hogy kiderítsem, miért is kell a bolondok napja?
Április elseje volt, egy szeszélyes nap – mert ugyan mi másról is lehetne nevezetes e bolondos hónapunk – egyik percben még az eső esett, másikban a nap tűzött; sőt, a kettő közé néhol egy hófúvást is beiktatott a természet, de több kilométer perórás szélviharokra is számíthatott aznap a járókelő.
Bár ilyen időben bolond már az is, aki utcára merészkedik, én – jól ismerve magamat – nyakamba tettem a piros kendőt, az esőkabáttól a széldzsekin át a napszemüvegig mindent beraktam az ócskábbik retikülbe – bolondok napján sosem tudni mi romlik el -, majd elindultam, hogy átszeljem a várost.
Hét nap, hét éjjel vándoroltam – azaz inkább hét perc, hét másodpercen keresztül, lévén, hogy nem olyan nagy ez a város és ráadásul történetem szempontjából igen jelentős, hogy ugyanaz a nap legyen a végén is, mint az elején -, szóval mentem, mentem, s talán meg is találtam állni néha, amikor a földön szél által leszakajtott nárciszokat találtam, vagy bármi más furcsaságot, kellett ez, ha már egyszer utána akartam járni, hogy miért is bolondok napja, s egyáltalán, miért őrült ma meg mindenki?
Utam közepén szembe jött velem egy kislány – pizsamában és alvómacival -, ám én – mint aki már kezd hozzászokni – csak jó éjszakát kívántam neki, illetve kegyeskedtem megkérdezni, hogy ő hagyta-e el a fogkeféjét, majd unottan tovább ballagtam.
Bizonyára tudja az olvasóm, hogy van egy olyan küszöb, amit ha átlépnek az izgalmak, akkor nemes egyszerűséggel kiszeret belőle az ember, és sivárabbnak fogja találni, mint a matekleckét. (Higgye el – bármily’ képtelen –, még a gyökvonásnál is léteznek unalmasabb dolgok!)
Ahogy úgy mentem, mendegéltem tovább egyszeriben előttem termett egy kicsiny ház – olyasmi, mint amit Jancsi és Juliska históriájából minden műveltebb olvasóm ismer -, de egyszeriben eltűnt.
- Nono! – gondoltam magamban, bár külső fülelők által inkább kiáltottam hangosan lenne ideírva. – Nem vagyok én olyan éhes, hogy délibábokat lássak! – és a megnyerőbb hatás kedvéért még a szemöldökömet is összeráncoltam, mintha a bőrsejtecskéimnek „Lánc-lánc-Eszterlánc”-ozni támadt volna kedvük.
A múltkor olvastam valami cikket az önbeteljesítő jóslatokról – jutott eszembe -, ahol valami pszichomókus magyarázta a pesszimizmus kártékony hatásait – szerinte ugyanis valóra válhat, amit beképzelünk magunknak!
De vajon ez fordítva is működik-e? Tehát ha én azt ismételgetem magamba – vagy inkább hangosan? -, hogy mindjárt újra itt lesz a mézeskalács házikó, akkor mi történik? Ha az utóbbi módszert választom, valószínűleg akkor mindenki arra következtet majd, hogy megőrültem – vagy jelen esetbe kedvelt mondásunk, a „túl sok akciófilmet néztél” kissé átalakul a meséket szapulva -, ám most nyilván ez senkit sem zavarna, bolondok napja van, vagy mi a szösz.
Hát kipróbáltam, hangosan, tisztán és érthetőe kijelentettem: „Mindjárt visszatér a mézeskalácsház.”
Éppen akkor haladt el mögöttem egy udvarhölgyekhez illő ruhába bújt lovag, s együttérzően megjegyezte: „Vigyázzon a gonosz boszorkánnyal”
Hej, ha minden nap bolondok napja lenne valószínűleg sokat változtatna a közhangulaton, s Magyarország elveszíthetné két dicsőséges címét is: a világon legalacsonyabb egy nőre jutó születésszámát és a második legmagasabb évi öngyilkosságok számát is. Kész politikai tragédia lehetne belőle!
Ám mivel Jancsi és Juliska ritkán megy tüntetni inkább visszatértem eredeti problémámhoz, bár már rájöttem, hogy az önbeteljesítő jóslatok eme borzalomra – természetesen az eltűnt mézeskalács házikóra célzok, mi másra?- nem jelenthetnek megoldást. Sebaj, majd legközelebb bekenem bárányvérrel az ajtófélfát, vagy fokhagymát rakok az asztal alá, a népi bölcsességek általában jobban beválnak – és gyorsabb lefolyásúak (ne ijedjen meg, nem lépfene!) -, mint ezek a tudományos-fantasztikus képzelgések. Vagy talán csak az a baj, hogy még nem Mikkentyű után kétezerben járunk?
Bár őszintén én ekkor sem a teleporternek, sem a részecskegyorsítónak nem vettem volna hasznát – annál inkább egy friss limonádénak, mert a hófúvás után a kánikula következett az étlapon. (Mit ne mondjak, elég ízléstelen illető állította össze!)
De miközben tovább morfondíroztam egy úr termett előttem, s a furcsa az volt, hogy nem volt rajta semmi furcsa. Már nyitottam volna a számat is, hogy megkérdezzem, van-e naptára, de ő megelőzött.
- Mit keres itt, hol még a búbánatos borjú balga barátja sem bánkódik? – kérdezte úgy, mint aki rendkívül büszke magára, hogy ismeri az alliterációt.
- Költőnek tetszik lenni? – kérdeztem olyan hangnemmel, ahogy utoljára három-négy évesen, de hát mit tegyek, nincsenek itt a búbánatos borjúk, és elvitték a hangom mély felét. (Nem dió az, Mikkentyű!)
- Pszi-cho-ló-gus – szótagolta, mint ha éppen a szomszédban árválkodó sárgaházból csöppentem volna elé. Ami így április elsején meglepő viselkedésnek számított, hiszen ha az ember kilép a házából már kénytelen hozzászokni.
- Azt keresem – válaszoltam készségesen -, hogy miért bolondult meg ma mindenki? S egyáltalán, miért is van ilyen nap az évben? – folytattam a kérdezősködést, hiszen tudvalevőleg sem a körömfestésnek, sem a fejenállásnak nem csináltak ünnepet, pedig ezek után az sem lenne olyan nagy csoda, mint a birka iskola.
- Óh, térj be a mézeskalács házba és megtudod! – világosított fel egy pszichológushoz egyáltalán nem illő babonássággal.
- Tenném én – sóhajtottam, mintha már kismilliószor el kellett volna magyaráznom -, de az előbb még itt volt, de úgy eltűnt, mint a sötét iázó a ködben – emlékeztettem szürke szamaras szólásunkra.
- Az baj – jelentette ki tárgyilagosan, s az ember már azt hitte volna, hogy ennyiben marad a dolog, de ő folytatta. – Az annyit jelent, hogy nem elég bolond.
- Tessék?! – bukott ki belőlem a kendőzetlen meglepődés, valószínűleg úgy néztem ki, mint aki eddig csak a paletta sötétebb árnyalatait tudta feltételezni bőrszínként...
De többet nem segített, hát itt volt nekem a lehetőség, hogy legyek minél bolondosabb. Hogy őszintén megmondjam – mert csak így utólag merem – én teljesen úgy hittem, hogy azzal jön majd az öregúr, hogy tudatunk mélyén szükségünk van arra, hogy legyen időszak, ami az önfegyelem kötelezettségei alól távol marad, s bolondozhatunk. Tehát ha nem lenne ilyen nap, akkor egyszer túlszökne a limit, és a felrobbanó fejek után keletkezett sugárzás következtében még az is meghalna, aki amúgy bírta a stresszt.
Mivel ezzel a lehetőséggel is számolnom kellett rég letettem arról, hogy majd egyszer, ha politikus leszek beszüntessem a bolondok napját. (Várjunk, ki beszélt arról, hogy politikus leszek? Néha magamon is megbotránkozok.)
Na, de ha már játszunk, akkor játszunk rendesen; és ezzel a gondolattal a kendőmet a lábamra tekertem, és a tornaórán tanult könnyed balerinamozdulattal a kezemre álltam – s láss csudát, ott állt a mézeskalács ház! Sőt, az ablak kicsiny nyílásán – amit cukormáz fogott körbe – még azt is láttam, hogy bent egy ősz hajú néni ült. Ő volna a gonosz boszorkány a meséből? Akárki is, nekem most jótevőmmé lesz azzal, ha segít.
Ahogy voltam, úgy indultam el, még vissza sem tértem a kézenállásból – bár azért cipőmet áthelyeztem a kecses karjaimra, mert nyúzta az aszfalt -, úgy sétáltam be a házikóba. Miután üdvözölt a banya készségesen ajánlkozott:
- Töröld meg a kezed szerény hajlékom tornácán! – bájolgott negédesen. És én – mit volt mit tenni – könnyed mozdulatokkal húzogattam ideiglenes járóeszközeim az érdes lábtörlőn, miközben magamban azt latolgattam, hogy így nem sokáig maradok talpon (vagyis tenyéren).
Szóval mielőbb intézkednem kellett, ezért aztán úgy határoztam, hogy nem kerülgetem, elmondom, miért jöttem:
- Mondja csak... – kezdtem, de rögtön meg is torpantam, mivel nem is tudtam, hogy szólítsam meg, aztán a furcsa napra tekintettel a legkülönlegesebbet választottam -... Banya néni, miért van bolondok napja?
Úgy nézett rám, mint akinek egy egész pulyka akadt a torkán, és körbevizslatott, hogy mégis kinek vannak ilyen normális kérdései egy ilyen normálatlan napon?
Aztán mégis felelt:
- Ejnye, Mikkentyű, kezdesz felnőni? – kérdezte szomorúan, s akkor eszembe se jutott, hogy a nevemen szólított anélkül, hogy bemutatkoztam volna. – Minden gyerek tudja, még a legkisebb is, hogy a felnőttek lelkének is kell néha egy kis bolondozás. Hát éppen te nem emlékezel arra, amire még a bölcsőnóták tanítottak, s amit azóta is ciripelnek a t
2010.04.03. 13:42
csika
basszus, fél órát írtam a történetemet, és nem küldte el! :@@@@@
hát, így jártam :@@ :'(
2010.03.31. 18:17
.masnii :]
A kutyaligátor
Egy gyönyörű, napsütötte és kellemes napon került sor egy az állatok közt megrendezett versenyre. Pontosabban úgy történt, hogy az oroszlán elhatározta, hogy ha az erdőnek van királya, legyen királynéja is. De ne akárki legyen ő és ne is ő válassza meg azt a szerencsés személy, igazságtalan módon, hát úgy döntött, az erdő legszebb állatja lesz az.
És a verseny időpontja, mint már mondtam, erre a csodálatos napra esett. Mindenki a nagy réten sorakozott, rókák, farkaosk, mókusok, madarak, őzek, sündisznók, vaddisznók és még számtalan állat, mellettük én is. Új otthonom az erdő lévén, én is eljöttem erre a versenyre. De nehogy valaki azt higgye, hogy a legszebb állatnak tartottam magam az erdőben, mert nem így van. Nem is szándékotzam részt venni a versenyen... de másképp alakult. - De ne szaladjuk olyan előre, hadd meséljek magamről egy picit, ki is vagyok, hogyan is kerültem ide: Én egy kutyaligátor vagyok, félig kutya, félig aligátor. Tulajdonságaim is e két állatéhoz hasonlítanak. Egy messzi vidékről jöttem ide, pontosabban száműztek engem, mert más voltam, mint az ottani állatok. Ott csupa aligátorok éltek, akik nem votak olyan durvák, nem voltak rosszak, gonoszak csupán a legnagyobb ellenségük a kutya volt. És amint rájöttek, hogy ki is vagyok én, száműztek onnan. Sok napnyi barangolás után, mint a hazatért vándor, találtam e erdőre, hol otthon is éreztem magam. De nagyon elkalandoztunk a mi kis történetünktől, folytassuk azt. -.
Az oroszlán megnyitotta ünnepi beszédével a versenyt. Az első fordulóra akárki nevezhetett, csupán szavazatokat kellett gyűjteni, a többi állat szavazatát. Minden állat arra az állatra szavazott, aki szerinte kedves, nagylelkű és szeretetreméltó volt. Így a msáodik fordulóra már csak 10-en maradtunk: Mókus, aki a legtöbb szavazatot nyerte, Őzike, aki olyan szép volt, mint semmilyen más állat körülötte, Süni, Farkas, Róka, Rigó, Szarvas, Fakopács,Csiga, és nagy meglepétesemre: Én magam is bekerültem. A második fordulóban egy általad választott segítótárssal kellett egy feladatot végrehajtanod - hisz egy királynőnek nem csak szépnek kell lennie - és ebből az utolsó 4 versenyző jutott tovább: Csigusz, Őzike, Farkas és hű barátom, Szamár segítségével én is. Az utolsó feladat a szépség próbája volt, két-két elődöntős közül egy-egy maradhatott. Csigusz Farkasssal mérte össze szépségét, én meg Őzikével. Így Csigusz és Őzike jutott a döntőbe.
Újra a szépség próbája következett, mint utóbb elhatározta az Oroszlán.
- Na lássuk, ki lesz az erdő királynéja? - kérdezte halvány vigyorral a száján. Szembe állt Őzike Csigusszal. Egymás szemébe néztek.
- Mit gondoltok, melyikőjük a szebb? - kérdezte az Oroszlán.
- Hát persze hogy én! - vágta rá Őzike. - A vak is látja, hogy sokkal szebb vagyok ennél az alávalónál. - mondta magabiztosan.
- Van valakinek ellenvetése? - kérdezte az Oroszlán a nagy állattömeget. Senki nem szólt egy szót sem, mindenki látta, hogy mennyire szép Őzike. Az Oroszlán mély levegőt vett...
- Nekem van ellenvetésem. - szólaltam meg végül. Mindenki rám figyelt, hirtelen sokezer szempár követte a mozgásomat. - Én úgy gondolom, hogy a belső szépség épp annyira, vagy még sokkal fontosabb, mint a külső. Oroszlán, ó, királyunk! Gondolod, hogy hű és méltó társad lenne Őzike, akinek a külsője gyönyörű, de belső szépsége nincs? Vagy azt gondolod, hogy Csigusz, aki nem annyira szép kivűlről, mint Őzike, de a belső szépsége talán mindannyiunkénál nagyobb, szebb, jobb társad lenne? Hogy gondolod, királyunk? - kérdeztem minden szót hangsúlyozva.
Az Oroszlán elgondolkodott.
- Jaj. Nehéz a döntés... - mondta az Oroszlán. - Jól érveltél, de mégis egy teljesen meggondolt, általam jónak vélt döntést hoztam, ami tlán nem egyezik a te véleményeddel. - mondta lassan és elcsuklott a hangja. Nagy csend lett, mindenki lélegzetvisszafolytva figyelte Oroszlánt, aki mély levegő után nagyra tátotta a száját és így szólt:
- Úgy gondolom, méltó társam... egy olyan állat lenne, aki tényleg jól dönt, okosan gondolkodik és külsőjében sem látok kivetnivalót- mondta. - Csak egy baj van: nem Csigusz az és nem is Őzike. Nem tudom, egyet értetek-e velem... - nézett végig a nagy tömegen -, de én egy kedcóves és szeretetreméltó állatra gondoltam, aki szép is belülről és kivülről is egyaránt, aki méltó, hogy királyné lehessen, mert pártatlanul tud ítélkezni. Minedn jó tulajdonsága felől bizonyságot szereztem az elmúlt napokban. Tehát az az állat, aki e naptól kezdve kiálynéja lesz a mi nagy és gyönyörű erdőnknek, az nem más, mint... Kutyaligátor! Mély csend lett amint elhallgatott az Oroszlán. Engem szólított? Tényleg igaz? Körülnéztem lassan, valaki felment-e már az oroszlán mellé. Nem, senki sincs ott. Hirtelen sokezer szempár meredt rám várakozón... És attól a naptól kezdve én lettem az erdő királynéja, én, akit egykoron régi otthonból száműztek és így az új otthonomra akadtam... ^^
Én kisállattartási szabályokat szeretnék felsorolni,amelyek elengedhetetlenek a jó gazdik számára. (: 1. Először is gondold jól végig,hogy pontosan milyen háziállatot szeretnél.Ne csak azt vedd figyelembe,hogy melyik a szebb,aranyosabb,hanem azt is,hogy megfelelően tudnád-e gondozni.Olyan háziállatot válassz magadnak,amit a szüleid is megengednek,mert nem zavarja őket (pl. mondjuk nem túl hangos,vagy ilyesmik...) és olyat,amit el tudnál látni. 2. Ha tényleg biztos vagy benne,hogy milyen állatot szeretnél tartani,akkor következhet a szülői beleegyezés:ugyanis e nélkül nem tarthatsz állatkát - sajnos.Vannak olyan szülők,akik nem szeretnék,hogy a gyerekük háziállattal foglalkozzon.Hidd el,hogy ez nem azért van,mert nem szeretnek téged vagy rosszat akarnak neked,hanem mert talán nem érzik azt,hogy van benned annyi felelősségtudat,hogy gondozni,foglalkozni tudj vele.Fontos,hogy olyan állattal állj elő nekik,amit egész biztosan megfelelően tudnál ellátni minden téren.Például:Ha egész délelőttödet és még a délutánod egy részét is iskolában töltöd,vagy valamilyen délutáni elfoglaltságaid vannak,akkor nem ajánlatos kutyát választanod.A kutyák igénylik a napi 2-3 sétát,amit te nem tudsz neki biztosítani,a szüleid meg biztosan nem fogják helyetted sétáltatni,mert nem ők akartak háziállatot.A másik pedig az,hogy olyat válassz,amihez megfelelők az otthoni körülményeitek.Ha nem akarjátok az összes vagyonotokat az állatra költeni,akkor valami olyasmit válassz,amit nem kerül sokba etetni,gondozni,stb.És valamit meg kell értenetek:ha például 9-10 éves vagy,nem biztos,hogy megfelelően tudnál gondozni egy élőlényt.Ezt el kell fogadni,mert a szülők is ezt fogják gondolni.Ez ellen nincs mit tenni,várnod kell egy kicsit,amég lesz benned annyi önállóság és felelősségérzet,hogy saját háziállatot tarthass - mert az állat gondozása nem más,mint felelősség.Persze lehet,hogy akadnak olyan szülők,akik a nagyon fiatal gyereküknek is megengedik az állattartást,de ez már egy más téma,és ez a ritkább eset... 3. Ha már abban is biztos vagy,hogy a választott állat tartásához az anyagi körülmények is megfelelőek a családodban,van elég időd,energiád a gondozására,akkor jöhet a tényleges meggyőzés.A szüleid biztosak akarnak lenni benne,hogy a megfelelő állatot választottad,és gondját tudod viselni.Arra,hogy ezt megértesd velük a legmegfelelőbb módszer az érvelés.A gyengébbek kedvéért:Az érvelés az,amikor megpróbálod érvényesiteni a saját akaratodat,megerősíted a véleményedet,és próbálsz másokat arra rábeszélni,amit te mondasz.Ezeket érvekkel támasztod alá,hogy miért pont ez lenne a jó,mi a haszon belőle,stb...Szóval ilyesmik.Tehát érvelj!Ne keseredj el,ha a szüleid első hallásra nemet mondanak,nekem is mindig ez szokott lenni.De aztán én is érvelek,és meggyőzöm őket az igazamról.Tedd ezt te is!Egy kellemes,békés hangulatú beszélgetés közben említsd meg nekik a kívánságodat,győzd meg őket,hogy miért szeretnél állatot tartani,ez neked miért lenne jó,van benned felelősségérzet,megfelelően tudnád gondozni,és nem kerülne sokba.Ha jól érveltél,akkor a szülők előbb elgondolkodnak,majd előbb vagy utóbb beadják a derekukat.Ha nagyon látod rajtuk,hogy nem akarnak beleegyezni a dologba,mondd nekik azt,hogy legalább had próbáld meg,adjanak egy-két hetet,és bebizonyíthatod nekik,hogy képes vagy a háziállattartásra,ha pedig nem megy,akkor elfogadod az ő akaratukat.A legfontosabb:a hiszti tilos!Lásd be:azzal nem oldassz meg semmit,ha odaállsz eléjük,és az első ''nem'' hallatára elkezdesz üvölteni velük,sírni,hisztizni:ettől nem győzöd meg őket,inkább csak mérgesek lesznek rád,és még úgysem fogják megengedni,hogy kisállatot tarts.Ez így van az élet minden területén:hisztivel nem lehet megoldani semmit,nem így kell elérned a céljaidat,hogy másokat lelkileg zsarolsz,ha nem engednek meg valamit.Mert ez lelki zsarolás,hogy ha nemet mondanak az óhajodra,akkor te fogod magad,és hisztizel,addig nem állsz szóba velük,ameddig nem éred el,amit akartál.Legalább tiszteld annyira a szüleidet,hogy nem csinálod ezt velük. 4. Ha sikerült rábeszélned őket,akkor következzenek az előkészületek.Mindenek előtt mégegyszer gondold át,hogy megfelelő háziállatot választottál:itt még meggondolhatod magad,de az intézkedések után már nem panaszkodhatsz.
Meglehet,hogy nem mindent kell beszerezned az eszközök közül,mert otthon is van pár,de ha még sohasem tartottatok állatot,akkor ez nem valószínű.Menj el szüleiddel egy háziállatboltba,ahol minden megfelelő készítményt beszerezhetsz.Itt megveheted az etetőt,itatót,fekhelyet,vagy minden egyéb olyat,ami az állatodnak szükséges.Például ha macskát szeretnél,akkor annak ''macskabilit'' és hozzá almot,ha kutyát,akkor neki pórázt,stb...Fontos,hogy minél több boltba menjetek el,mert biztosan lesz egy olyan,ahol a legolcsóbban tudod beszerezni a dolgokat:és akkor a szüleid is elégedettek lesznek,hogy nem kellett sokat költeni.Találjátok ki együtt,hogy hol legyen az állat fekhelye,meg a többi dolga,és utána jöhet a következő lépés,ha mindent megbeszéltetek,megcsináltatok. 5. Menjetek el egy állatkereskedésbe,ahol kiválaszthatod a TE háziállatodat.Persze nem kötelező az állatkereskedésbe menni,mert ott valószínű,hogy nem olcsó állatot kapni,de ha mondjuk van egy rokonod,ismerősöd,barátnőd,akinél pldául születtek kismacskák,kiskutyák (ha azt szeretnél),vagy eladó egy papagáj,stb...akkor úgy is beszerezheted,ami sokkal olcsóbb,vagy akár ingyen van.Ha kiválasztottad az állatot,akkor hazavihetitek a szüleiddel,de fontos,hogy az autóban legyen számára megfelelő hely (ha nem a szomszédba ugortok át a jószágért).Például ha macskát vagy kutyát viszel haza,akkor legyen neki egy ketrec vagy kosár,amibe szállítani tudod.Legyél meggyőzödve arról is,hogy a kiválasztott állat születése után minden megfelelő oltást vagy orvosi készítményt megkapott,vagy ha nem,akkor neked kell elvinned állatorvoshoz.Eddig bizonyára már azon is gondolkodtál,hogy mi legyen az állat neve,ha pedig nem,akkor az sem baj,most kitalálhatod.Nevezd el a vadonatúj háziállatodat,sőt,akár a szüleid segítségét is kérheted,biztosan örülnének neki,ha az ő javaslatukat is meghallgatnád! 6. - avagy az utolsó szabály.Körülbelül az első hónap (kinél mennyi,attól függ) az,amikor a szüleid szeme láttára is felelősségteljesen gondoznod kell az állatkádat.Ha látják rajtad,hogy betartottad az ígéretedet,és tényleg megfelelően ellátod a jószágot,akkor tudni fogják,hogy jó döntést hoztak,és így máskor is meghallgatnak majd téged,és megbíznak benned.De ha viszont azt látják,hogy nem tartottad be az ígéretedet és nem látod el megfelelően a háziállatot,könnyen előfordulhat,hogy a szüleid rájönnek,rossz döntést hoztak,és mindent visszacsinálnak:visszaviszik az állatot,stb...Ezt pedig ugye te sem akarod? Na látod...szóval az első egy hónapban muszály,hogy a szemük láttára is gondját viseld a háziállatnak,utánna,ha már nem ''figyelnek'' annyira,egy kicsit megnyugodhatsz,de sose hanyagold el az állatot,hiszen ő is élőlény,szüksége van a szeretetre és a gondozásra!
Remélem segítettem ezzel a kis ''cikkemmel'' (de természetesen ÉN írtam,nem másoltam be sehonnan) azoknak a gyerekeknek,akiknek a legfőbb vágyuk egy kisállat tartása,mert ezek az élőlények rengeteg szeretetet képesek neked átadni,s jutalmazzák és a kedvességedet! (:
Ma egy álmomat szeretném megosztani veletek,elég furcsa,de sok mindent sugall.
Egyszer azt álmodtam,nem volt ott Muksika.Aztán pár óra múlva felhívtak minket,elrabolták őt,és semmi pénzért nem adják vissza.-De akkor miért hívtak fel?-kérdem én.Mondtak egy helyet,ahol ott lesz,menjek oda,és ajánl egy üzletet.Hát mit volt mit tenni,elmentem oda,egy nagydarab ember fogadott,kezében a kutyámmal.-Ajánlok egy üzletet.Ittvan ez a beagle,holnap itt találkozunk,holnapra hozd ide holtan,és visszakapod a kutyád.-Hát jó-csúzott ki a számon.Hazavittem a kiskutyát,de nem vitt rá a lélek,hogy megöljem,kétségbe voltam esve,és nemtudtam mit tegyek hogy visszakapjam a kutyám.Másnap odaballagtam az ép kutyussal,az ember persze nem akarta visszaadni a kutyámat.A biztonság kedvéért vittem magammal egy baseball ütőt,ha mégis rámtámadna.De ekkor egy meggondolatlan,számomra is furcsa cselekedet jött,hátulról fejbevágtam baseball ütővel az embert,aki erre elfeküdt.Hazavittük a kutyánkat,és itt vége.
Azt a beagle-t láttam utána még több másik álmomban is,és teljesen jól volt.
Egyik napon, amikor a párom haza jött, letette a táskáját, nagyon óvatosan levette a dzsekijét. Én a konyhába készítettem elő az ebédet. Amikor a hátam mögé lépett, s egy kis szőrmókot tartott elém, csak ennyit láttam. Nem vettem egyből észre, s majdnem elejtettem a tányérokat a kezemből. Ő kacagva kivette, ami kezembe volt, s óvatosan kezembe, helyezte, akkor láttam, meg a kis kutyát. Nagyon örültem neki, letettem a földre s körbe szaglászta a konyhámat. Közben kerestünk egy kis dobozt, ideigleneset, amíg vesszünk neki kosarat. Kerestem egy kis meleg pokrócot, ami kiderült, hogy a páromé volt valamikor, Ő bele tette a dobozba, a kutyus még abban a pillanatban elfoglalta a dobozt. Én Tappancsnak neveztem, de mi röviden csak Tappinak szólítottuk, mert volt neki a lábán fehér folt, mintha cipője lenne, s ezért kapta ezt a nevet. Egy kis idő elteltével ki mentünk az erdőben, mert mi oda szoktunk járni, ott a porászt levettük, s elengedtük, hogy szaladgáljon egy kicsit, amíg mi leszedjük a gombát. Egy darabig mellettünk volt, de egy pillanat alatt eltűnt. Mi nagyon sokáig kerestük, már szürkülődött mire megtaláltuk egymást. Szépen hazamentünk, de Tappi nem akart enni, csak nézte az ételt. Mi közben lefürödtünk, a párom készített neki egy fürdőt, én csak néztem, hogyan fürdeti meg Tappit. Tappi annyira fáradt volt, hogy nem is tiltakozott a fürdés miatt. Mert eddig nagy harccal sikerült őt fürdetni eddig. A tv- mellé a földre leültünk Tappi az ölünkben tette a fejét, s elaludt. Nagyon fáradtan ébredtem a reggel, amikor kimentem a konyhába, kezdtem érezni, hogy mintha valami hiányozna, s akkor jöttem, hogy a kutyus hiányzik, akiről én álmodtam. Nem búsultam, mert elhatároztam, ahogy tehetem, azonnal veszek magamnak egy kis kutyát.
Istvánka az én nimfa papagájom, tudom,, hogy nem túl fantáziadús név, de ez az egy szó van amit ki tud mondani :) Körübelül egy éve vettem, de nagyon nagyon megkedveltem. December környékén vettem neki egy párt, Pannikát. :) Erre azért volt szükség, mert Isvánka a nőstényállatának tarott engem. xD Tudom, kicsit furcsán hangzik, sokszor visítozott mikor kiléptem a szobából, volt, hogy a játékaival vagy az eledelével kedveskedett nekem. :) Nagyon aranyos dolog, de azért még sem "járhattam" egy papagájjal. Mióta Pannika megvan folyamatosan az én kegyeimért folyik a verseny. Nincs olyan nap, hogy valamelyikük ne ülne a vállamra és nagy érdeklődéssel beletúrna a hajamba, aztán élvezze annak selymességét, vagy meg ne próbálná leszedni az arcomról a pattanásokat, ha piszkos az arcom nyállal lemosná esetleg össze ne szedne valamelyikük egy-egy értéktelen kacatot a szobámból és meg ne ajándékozna vele. :) Szoktam őket cirógatni, de egyszerre egyet nem lehet, egyiket kényeztetem másik féltékeny és fordítva. Általában még Pannikával foglalkozom Istvánkának szoktam adni popcort, ropi vagy rántott húst. (Igen rántotthúst, ne is kérdezzétek, növényevő, de imádja:) kis furi:)) Soksor fordul elő, hogy chatelés közben rámásznak a billentyűzetre aztán magyarázkodhatok annak akivel épp beszélem. De nem bánom, szeretem őket. Így telnek a mi kis minden napjaink. :)
2010.03.27. 19:44
.masnii :]
Szép álom ^^
Az ablakomon beandalgott a napsugár és hirtelen kinyílt a szemem.
"Megint reggel van" - villant az eszembe, de ezután villámgyorsasággal rádöbbentem: "Ma nagy nap lesz!". Az is lesz, hisz ma egy új barátot szerezhetek magamnak... egy kisállatot. Ebben a pillanatban lassan kinyílt az ajtó és anya kukkantott be, hogy fel vagyok-e ébredve.
- Jó reggelt! - mondta lelkesen.
- Jó reggelt! - válaszoltam mosolyogva.
- Ma nagy nap van, hisz tudod! Siesse és öltözz fel, készen van a reggeli.
Anya tanácsára csipkedni kezdetm magam. Egy kék farmert és egy lila pólot vellem fel, majd arra egy fekete felsőt is. Lesiettem az emeletről és a pirítós friss illata csapta meg az orrom. Nekiültem és sietve megettem egyet.
- Készen vagyok! - jelentettem immár lelkesen.
- Rendben, indulunk is! - válaszolta igyekezve anya és felvette a kabátját majd a kocsihoz mentünk, beültünk és szempillantás alatt ott is teremtünk a kisállatkereskedésben.
- Szép reggelt! - köszönt vidáman egy középkorú, szőke hajú nő.
- Jó reggelt! - válaszoltuk kórusban. Elmondtuk, hogy egy kisállatot szeretnénk majd körbevezetett. Egy csomó aranyos állat között egy csillogó szemű kiskutyát vettem észre. A szívem nagyot dobbant és halkan ezt mondtam: "Ezt a kiskutyát szeretném!" És amint ezt kimondtam, még nagyobb izgalom fogott el a gyönyörű kis teremtmény láttan. Soha ilyen szép kiskutyát nem láttam még... - ábrándoztam. Hamar meg is vettük és a Borzos nevet kapta, amiért olyan kis borzos volt a barnás-fehéres bundája. Hazafele az ölömben tartottam. Végig engem nézett. Csillogó kis szeméből a szeretet halvány sugara látszott kirörni. Egy kis dobozban - amibe a kedvenc kis pokrócomat tettem bele, hogy kényelmes legyen - töltötte az éjszakát és attól kezdve minden napot, mert úgy tűnt, igen megszerette. Így teltek, múltak a napok, egyre nagyobb és szeretnivalóbb lett Borzos. Immár annyira a szívemhez nőtt a kis komisz, hogy amikor egy reggelen az üres ágyát láttam csupán, sírva fakadtam."Hol van?" - ordítottam. "Hová tűnt?" Senki nem volt képes lecsitítani engem. Majd ketté szakadt a szívem, ahogyan az órák múltak és csak nem került elő. Kimentem a kapúnk elé és oda ültem le a földre és csendben pityeregtem. Felemeltem a fejem egy vakkantásra. Borzos egy kis fa mögül ugatott rám és szaladni kezdett felém...
"Brrrrrr." - hallottam az órám csengését. "Borzas, hol vagy?" - riadtam meg. De sehol sem volt... "Mindezt csak álmotam" - állapítottam meg csalódottan. De mégis úgy éreztem, Borzas valahol létezik, valamelyik gyerek épp annyira szereti őt, mint amennyire én szerettem az álmomban... ^^
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés